Konfirmáltunk. Bifláztuk szorgalmasan a Heidelbergi Kátét, de csak egyik szemünkkel néztük a betűket, a másik szemünkkel a leánykák arcát lestük. Szerelmesek voltunk, mint a vadgalambok. Legalábbis...
A 2025. június 21-én, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtárában a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében elhangzott előadás szerkesztett változata.
A Magyarországi Református Egyház az Imádság Évének hirdette meg 2026-ot. Az év vezérigéjévé a 46. zsoltár 11. versét tette: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” A Confessio mind a négy száma TÉMA-rovatában az imádságra fókuszál ebben az esztendőben. Emellett folytatjuk a Confessio körkérdésére adott válaszok – tavaly elkezdett – közlését: hogyan látják a fiatalok a református egyház jövőjét?
„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál! (Dán 3,17-18)
A Jog, Állam, Politika (JÁP) című tudományos periodika szerkesztői elkötelezettek amellett, hogy Bibó István emlékének megőrzése a társadalomtudományokkal foglalkozó kutatók és oktatók fontos...
Kolozsvár, szocializmus, securitate. Gyönyörűen hímzett ruhák, pálinka és néptánc, néptánc, néptánc. Káel Csaba második nagyjátékfilmje a Magyar menyegző egy Erdélyhez, az erdélyi magyarsághoz, a táncházmozgalomhoz és a lassan feledésbe merülő hagyományinkhoz írt szerelmeslevél. Színes, pörgős, néha izgalmas, néha szép, néha szomorú. Élet van benne, ismeretlenül is ismerős élet.