350 éve született a Nagyságos Vezérlő Fejedelem

(Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.)

^{Mányoki Ádám festménye, 1712}

Vallásossága

Ne vessük meg ezt a kifejezést. Némelyek a „hit” szót részesítik előnyben, mondván, hogy mélyebb jelentésű.  Pedig a hit lehet elszigetelt és elszigetelő, míg „a vallás társaslelki”, közösségi megnyilvánulás. Kell hozzá a „pap”, aki az áhítat fokán vall, és kell hozzá a „laikus”, aki elhiszi, amit a „pap” vallott, hogy ti. „Ő igényli mindkettőjüket” – mondja Karácsony Sándor.[1] A vallásosság emlék és bizonyság a múltból, hogy voltak már, akik közösségben megtapasztalták, átélték, hogy Ő igényel minket. Az ilyen közösségnek egyik meghatározó formája a haza. II. Rákóczi Ferenc Erdély és Magyarország vezérlő fejedelme vallástételével a múltból köszön most ránk, és személyes sorsa mellett egész nemzetünk történelmét tanúul hívja arra, hogy „Ő igényel” minket – hogy mi is higgyünk!

II. Rákóczi Ferencet a haza ébresztette felelős öntudatra, amikor nagykorúvá válása hajnalán Bécsből hazalátogatott sárosi birtokára, amelynek örökös főispánja volt. A magyar föld, a magyar nyelv – amelyet addigra jószerivel elfeledett -, és a magyar sors izzította föl benne a hitet, amelynek szikrája gyermekkorától benne élt ugyan, de ettől kezdve gyújtó erejű vezéreszméjévé vált. Így került zászlajára a „Cum Deo” – „Cum Deo Pro Patria et Libertate”. Szilárdan hitte, hogy népünk szabadsága Isten ügye. 1704-ben ezt írta a megyékhez: „Látván, hogy senki sincs, aki [a magyar nemzet] sorsát fölkarolná, ő maga [Isten] öltözött fegyverbe, nemzeti elfélemlett bátorságunkat megadta, szívünket fölemelte, velünk táborba szállt, és hadakozásunkat az egész világ szemeláttára mintegy semmiből megindította.”[2] Miként a szabadságharc kezdetét, úgy a végét is az Ő kezéből fogadta: „Csupán előtted ismert, miért nem fejezted be azt, amibe belekezdtél.”[3]

[[paginate]]

Sacerdos Patriae

Ő, akit „Pater Patriae”-nak tisztel a kortárs nemzedék és az utókor, „Sacerdos Patriae” is. Pap, aki vall: egy egész nemzetet tanít imádkozni; áldozatot mutat be: rangját, vagyonát, életét teszi Isten oltárára a magyar szabadságért. A „Vallomások” három kötetét (Confessio) formailag Augustinus Vallomásai ihlették. Azzal a céllal vetette papírra, hogy a keresztyének épülésére szolgáljon. „Emlékirata” (Mémoires) főként a kuruc szabadságharcról szól, és az is vallástételszerűen. „Aki hitének táplálékot keres, az itt megtalálja” – mondja Domján Elek, Rákóczi önéletírásának első fordítója.

Szabadságszeretete a szabadságszerető Istenben gyökerezett. Ez érvényt keresett a vallásszabadság biztosításában is.  A szécsényi országgyűlésen letett (1705. szeptember 20.) fejedelmi esküjében kijelentette, hogy: „Az Religiókból olykor származni szokott dissidentiáknak [egyet nem értés] eltörlésére és az szívbeli egyességnek nevelésére fogadom, hogy az Országban bevett három Religiót maga Törvényes szokott Szabadságában megtartom, és másokkal is megtartatom /…/ és tellyes erővel és tehetséggel véghezvinni igyekezem.”[4] Esküje megerősítésként emlékérmet is veretett. Noha római katolikusnak nevelték, messzemenően elutasított a vallás nevében elkövetett mindennemű erőszakot – amelynek egyik véres példája az eperjesi vértörvényszék (1687) –, visszaélést, kíméletlen templomfoglalást és „térítést”, amelyeket a protestánsok sérelmére oly gyakran követtek el. Hivatkozott református dédapjának: I. Rákóczi György fejedelemnek a nagyszombati békében a protestánsok számára kieszközölt jogaira, és kimondta, hogy jogtalanok a soproni és a pozsonyi országgyűlés protestánsok ellen hozott cikkelyei, mert „be lehetett bizonyítani, hogy nem teljes szabadságban tartották meg őket.”[5] Panaszolja, hogy: „Sokan vádoltak azzal, hogy az igaz vallás kárára cselekedtem, de emiatt mind a mai napig nem bántott engem a lelkiismeret.”[6] Nem értette, miért kell bántani azokat, akik „ugyanazokat az imákat és zsoltárokat éneklik, melyekkel az egyház rendelése szerint kell [Istent]dicsérni.”[7]

[[paginate]]

Római katolikus hite igen, a jezsuiták nem

Gyermekkorában a római katolikus egyház tanítása szerint nevelték. Édesanyjától, Zrínyi Ilonától tíz éves korában elszakítva Munkácsról egy csehországi jezsuita kollégiumba száműzték, ahol azonban ő, a katolikus Rákóczi sosem talált lelki otthonra. „Olvasmányok helyébe imádságos könyvecskéket adtak nekem, /…/ de nem táplálta lelkemet a te igéd olvasása.”[8] A jezsuita kollégium öt esztendőnyi – családjától, hazájától elszakító, vallási uszító – nevelő igézete alól nővére, Julianna szavai ébresztették föl tizenhat éves korában. Ekkor vált világossá számára, hogy „a bíboros arra törekedett, hogy nővéremet apácává, engem jezsuitává téve, kihaljon Házunk, és az örökösi kiváltság a jezsuita atyákra szálljon.”[9] Végleg szakított gyámjával Kolonich bíborossal és a jezsuitákkal. A háború folyamán „nevelő szerzetét az országból kiűzte, és a jezsuiták tanainak veszélyességét a hat vármegyének válaszoló tüzetes emlékiratában fényesen kimutatta.”[10] (Szövegét lásd.[11]) A jezsuiták helyzetét a szécsényi országgyűlés is szabályozta.[12]

Isten szuverén uralmát vallja

Noha fejedelem, őszinte alázat hatja át Isten legfőbb felsége előtt, ami egészen szokatlan mai, emberközpontú – sőt már poszthumán – világunkban. „Nem fürkészni fogom ítéleteidet, Uram – írja –, hanem imádni és imádva fogom megismerni őket”.[13] Ezzel a megadással tekint nemcsak felemeltetésére, hanem sokféle megaláztatására is: „Ifjúkoromban megaláztál, hontalan vándorrá tettél, majd visszavezettél hazámba, végül börtönbe vetettél. Kiszabadítottál, száműzötté tettél, és íme, a nyomorúságok között kioktattál.”[14] Nemcsak általában hitt Istenben, hanem mint aki Atya, Jézus Krisztus és Szentlélek.

[[paginate]]

[[paginate]]

Vallomásában meghagyja: „Ha a bűn fog uralkodni szívetekben, ne bízzatok lelkiismeretetekben és elmétekben, hiszen mindaz csalás lesz, amit sugall majd nektek. Előzőleg tisztítsátok meg szíveteket a bűnbánat által, és úgy kérjétek tanácsát.”[23]

Sáfár – Gazdagságát és rangját úgy tekinti, mint amelyeket sáfárságra kapott. Mindkettőt oly’ önzetlenül állította a szabadságharc szolgálatába! „Miután elfoglalták sárospataki és regéci váraimat, telve házunk minden kincsével, mely a családfámhoz tartozó királyi és fejedelmi családok kihalása miatt nekem jutott örökségül, megtalálván a kincset, a császári kamarába szállították át. Tiéd volt minden, amim volt. Te vetted vissza, mert birtoklásuk talán ártott volna üdvösségemnek. Annál többen gazdagodtak meg belőle, ugyanis a több millióra rúgó értékből (ahogy a könyvelések mutatják) egyetlen fillérnyi sem maradt nekem, annak ellenére, hogy a császár nevében tettek esküt erre…. Megfosztottál engem a vagyonnal való visszaélés lehetőségétől, mellyel talán éltem volna, ha lett volna vagyonom.”[24]

Rodostó

Bécsújhelyi fogsága előtt a Szentírást soha nem olvasta, mert általában tiltották az ultramontán tanítás szerint.[25] Nem ismerte az evangélium tanításait, mert azt hitte, „elég meghallgatni, ha misén fölolvassák.”[26] Gyónt, de gyóntatója nem figyelmeztette tisztátalanságaira és ideje fecsérlésére, jóllehet gyónásaiban vádolta magát ezek miatt, „ezért megszilárdultam tévelygő nézeteimben.”[27] Rodostói könyvtárában – amely csak kézikönyvtárnak tekinthető a korábbiakhoz képest –, már tucatnyi magyar, görög, latin, francia Szentírást tartott, és seregnyi bibliai szótárt, kommentárt, meditációkat, és jórészt „a reform-katolicizmus és egyfajta lelki megújulás könyveit.”^[28] Rodostói száműzetésében kolostori életmódot vezetett be, amelyhez háznépe is szorosan tartotta magát. Reggel hatkor kezdte a napot, első útja a kápolnába vezetett. A déli és az esti áhítat is elhagyhatatlan volt, sőt éjfél után két órakor is fölkelt ájtatoskodni.[29] Egyre kevésbé érdekelte a vadászat és a világiakkal való érintkezés. Míg a szatmári béke után a nép visszasüllyedt az alattvalói sorba és folytatódott a „csendes ellenreformáció” is, a Fejedelem könyörgéseivel a népek Ura előtt még 1735-ig térdein folytatta a csatát.

[[paginate]]

Végezetül álljon itt a Nagyságos Fejedelem könyörgése, amelyet a szabadságharc kezdetén írt, „amelyet ő utána mindenki felekezeti különbség nélkül mondhasson el a hazáért”[30] „mellyel az ő Urának Istenének orzcáját mindennapon engesztelni szokta, amely nyomtatás által közönségessé tétetett mostan avégre, hogy a Birodalma alatt levő Vitézlő Magyar Nép is az ő Kegyelmes jó Urát s Fejedelmét a buzgó imádkozásban követni megtanulja.”[31]

„Uram Isten, igazságnak kútfeje és kegyelmességnek kimeríthetetlen forrása, ki a Te parancsolatidnak ösvényétől eltévelyedett Népedet szolgálatnak igájával meg szoktad büntetni, hogy megtörvén az ő nyakának keménységét, minekutána hozzád folyamodik: amint büntetésben igazságodat, úgy a Te engedelemességedben esmertessed meg vele való kegyelmességedet.
     Megvalljuk Uram! Atyáinknak hamisságát, esmérjük mindennapi vétkeinket, kikkel tégedet édes Atyánkat megbántván, méltán ostorodat tapasztaljuk. Megérdemlettük Uram! hogy a mi Nemzetünknek dicsősége idegenekre szálljon, és a mi fiaink idegen Nemzeteknek igája alá vettessenek; méltók vagyunk, hogy eltöröltetett magvunkkal együtt vesszenek [sic] el a mi Nemzetünknek neve, mert tetőled: Istenünktől Királyunktól és Urunktól eltávoztunk! Mindazáltal Ó! Kegyelmes Urunk, tekintsed meg e nyomorúságoknak tengerében siránkozó Népedet, hallgasd meg a sok szegényeknek, özvegyeknek, árváknak és neked könyörgőknek kiáltásokat, lássad az ártatlanoknak és tőled bosszúállást  kérőknek kiöntetett véreket, és el ne felejtsed irgalmasságaidat, melyeket régenten választott, de fogságban tartatott Népdenek méltóztattál megmutatni; és mivelhogy elménket szabadulásunknak igyekezetére méltóztattad megmozdítani; cselekedetinket igazgassad, karjainkat erősítsed, fegyverinket  élesítsed, –  hogy kegyes akaratodat teljes erővel követhessük! Adj Uram azoknak, kiket Vezéreinkké akartál tenni, rendelésekben bölcsességet, az ellenkező dolgokban erősséget, a szerencsés állapotokban tartózkodást, a hadakozásban bátorságot, az álomban vigyázást: hogy a Te akaratodnak útján járjanak. Környékezd meg Uram Isten Táborainkat, és azokat a Te irgalmasságodnak palástjaival környülvévén a mi elleneségeinknek leselkedésektül oltalmazzad; kergesd el strázsálóinknak álmokat, hogy készületlen ne találtassunk; legyen a Te Angyalod őrizőnk és kalauzunk a harczolásban, ki az álgyuknak és puskáknak golyóbisit elszélessze, és miképpen az Izrael Nemzetségét a tengeren száraz lábbal: úgy bennünket a mi ellenségünknek rendelt seregei között boldogul vezessen! Egy szóval, engedd meg édes Urunk és Kegyelmes Atyánk, hogy visszafogadván kebeledben népedet: a Te parancsolatidnak utaitól el ne tévelyedjünk, hanem a Te igazságodat megőrizvén, csendességben és békességben a mi utaink igazgattassanak. Ki bennünket megmérhetetlen kegyelmességed szerint teremtettél és megváltottál a mi Urunk Jézus Krisztus által, ki Teveled és a Szent-Lélekkel él és uralkodik mindörökkön örökké, Ámen.”

Születésének 350. évfordulója legyen alkalom arra, hogy a Nagyságos Vezérlő Fejedelem imádságát mi is utánamondjuk. Ezzel tehetünk legtöbbet emlékéért és hazánkért.

Fodorné Nagy Sarolta