A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát. A Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulása 450. évfordulóját is.
2017. január 6-án a Művészetek Palotája adott otthont az emlékév ünnepélyes, állami megnyitójának. Január 31-én pedig a debreceni Nagytemplomban tartott ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, hivatalosan, a Magyar Református Egyház jubileumi éve.
A Confessio Szerkesztősége a folyóirat 2017. évi számait a reformáció 500. évfordulója jegyében kívánja szerkeszteni, azzal a céllal, hogy nem kimondottan a múltra, hanem inkább a reformáció időszerűségére fókuszál. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a reformáció fél évezredes lelki, szellemi és közéleti hatása nem csak a múlt hagyatéka, hanem a mai napig formálja személyek, közösségek és társadalmak életét.
(‒- A Szerkesztőség)
„Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés,
a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak
és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23-24)
2017. január 26-28. között rendezték meg Grand Rapidsben (Michigan) a 2017-es Worship Symposiumot, amelyet magyarul talán Dicsőítő Konferenciának hívhatnánk, vagy mondhatnánk, hogy Konferencia az Isten-tiszteletről. Az alkalmat a Christian Reformed Church-höz (CRC) köthető Calvin College, illetve Calvin Institute for Christian Worship rendezte. Az első Worship Symposiumot a nyolcvanas évek végén hívták össze, azóta folyamatosan fejlődik, gazdagodik. A konferencián Kiss Sámson Endre református lelkipásztor képviselte egyházunkat.
(A Szerkesztőség)
Ha valaki úgy gondolja, hogy a magyar gazdasági élet gyarlóságai, ellentmondásosságai, netán botrányai (esetleg mások szerint: nagy sikerei és világra szóló eredményei) csakis és kizárólag itt és most állnak elő, azonnal bizonyítékát adná jelenlegi bajaink egyik forrásának: a valóságismeret hiányosságának, esetleg a valóság és a tények elutasításának.
AMIKOR ISTEN…
Amikor Isten megkeresett,
nem fújt a szél és hó sem esett,
csak a Nap fénye keretezett
ártatlan arcú szeretetet.
Segített bíznom benne. Hinnem,
hogy lehe...