Füzesi Magda verse

DAGERROTÍPIA ODAÁTRA

Üzenet Arany Jánosnak

ülsz egy margitszigeti padon
jó Arany Jánosunk
harangoznak a szél-pengette ágak
ó„én is voltam királylányka
királylányból jávorfácska
jávorfából furulyácska”
kottázza egy darázs
a lapulevél alatt
 

haj micsoda
megtiport Antiókhia
a forrasztófű
rég kiszáradt kiskertünkből
fától fáig faltól falig
elkóborol a néhai bárány
kikönnyezett igazgyöngyök helyett
békaporontyok lakják vizeinket
kilép a létből a lét
mintha csak tejért menne a boltba
kikaparja magát a hó alól
fekete mágiából
leprából
képtelen igazságok
homorú tükrében
meglátni magad
akkor is ha ez a csönd
már nem embernek való
 

összekaszabolták
a világnak
hetvenhét ágát
hetvenhét ágának
hetvenhét virágát
az elátkozott idő
fekete gyomrából
ki tudja felhozni
összeragasztgatni
a messzelátó üvegcserepeit
 

a fák minden évben
megszülik a vihart,
esőcseppben kódolt üzenetek
jönnek a végtelenből,
ki érti,
ha még
anyánk sírását sem halljuk
 

meg kell húzni
a vízbe temetett harangokat
mindent elemésztő
tűz van a lelkek falujában
elszabadultak
az átok alatt fogant pusztulatok
fekete üszök porlad a markomban
Istenem
kiben bízhatsz immár
ha rozsdás vaspántok szorítják
házadnak kapuját
 

testben sem
kísérjük el halottainkat
a jó pap még ki sem mondja az áment
apánk sírja felett
kezünkben a maroktelefon
a búcsúztató éneket sem tudjuk
mibe kapaszkodjék
a hitehagyott lélek
a kötelék
elbomlik magától
 

ülsz egy margitszigeti padon
jó Arany Jánosunk
harangoznak a szél-pengette ágak
„én is voltam…”
mondod
és visszaballagsz a halhatatlanságba

Hasonló anyagaink