Egy város terének kialakítása elsősorban az akkor és ott élők egymáshoz való viszonyainak és szellemiségének hű tükre. A város semmiképp nem lakótelep, és nem is közlekedési csomópont. Ahogy az angolszász mondás tartja: the city is a state of mind. Magyarul lefordíthatatlan, de a lényege e mondatnak az, hogy a város lelkiállapot, amely szerint az élhető. Ha nem a lélek egészséges állapota integrálja benne közösségét, akkor az a város egyszerűen lakhatatlan. A várost pedig legközvetlenebbül terei minősítik.

A budapesti Kálvin tér eleddig legutolsó felújítása 2014-ben sajnos alapvetően nem változtatott a városrész közlekedési csomópont-jellegén, noha a felszíni gyalogosközlekedés kiszélesítésével jobb lett előző állapotánál. Azonban a három szürke fémvázas és üvegbetétes gombaszörnyetege komor és agresszív látványként takarja el a tér klasszikus szépségű épületeit. Érthetetlen, hogy e legújabb átalakításnál, ahol állítólag az emberek maradásra késztető térélménye már szempontként vetődött fel, miért nem helyezték vissza az Erzsébet térről eredeti helyére a Danubius-kutat, amely kimondottan a Kálvin tér számára készült. Ybl Miklós és Fessler Leó ugyanis e kútnak harmonikus arányait éppen a Kálvin tér közepén az épületek optikai egybetartása érdekében alkották meg, s ennek a célnak megfelelően 1883-tól egészen 1959-ig a Danubius-kút építészeti egységben tartotta az egész teret. „Meg kell itt jegyeznem – emlékezik vissza az író Kertész Imre –, hogy a háború előtti Kálvin tér nem is hasonlított a ma ugyanezen a néven ismert helyre. A város egyik dísze volt ez a tér, közepén egy Neptun uralta szökőkút állt, körös-körül elegáns bérpaloták…” S a kérdéseket csak tovább szőhetjük, miszerint az Erzsébet tér ugyanezen időben történő átalakításával vajon miért nem vitték át a róla elnevezett térre a nevét viselő hídjának budai hídfője alól – mint megkövesült hajléktalant – Zala György Erzsébet királyné jól eldugott szobrát, hogy az immár méltó helyet kaphasson a tér megnemesítésével?

[[paginate]]

Visszatérve a Kálvin térre, a legnagyobb csodálkozást az váltja ki, hogy a tér névadó Kálvin-szobra miért van háttal fordítva a városnak? A villamosmegállókból és a tér közepéből csupán egy értelmezhetetlen bronz kaktuszt lehet látni a református templom előtt, s csak odasétálva győződhet meg az ember arról, hogy az egy álló alak háta. Nyilván a Kálvin téri református templomhoz tartozik a köztéri szobor, a kilencven éves kiváló művész, Búza Barna 2000-ben átadott alkotása. A szobor elhelyezői azonban bizonyára úgy gondolták, hogy Kálvin Jánosnak vallásossága okán okvetlenül a templom felé kell néznie, nem pedig a hitetlen városra. Ezzel a gondolattal és ezzel a megoldással azonban igen sok baj van. Az, hogy Kálvin szobra háttal van a térnek és ezzel együtt egész Budapestnek, az illetékes hivatalnak arról a bizonyos state of mind-járól sok mindent elárul a főváros jobb sorsra érdemesebb fókuszában, annak ellenére, hogy az előtte emelkedő klasszicista református templom felújított állapotában most kívül-belül ragyog.

Kálvin háttal: a szoborállítás abszurditása. Nincs a világnak olyan része, ahol a városnak hátat fordítva, a temploma felé nézne a helyi vallásosság kiemelkedő személyiségének szabadtéri szobra. A wittenbergi székesegyház előtt ugyan, de a város felé kifordulva áll Luther Márton, ugyanúgy Zwingli harcias alakja a temploma felől ügyel Zürich városára, nem beszélve John Knoxról, aki hátát templomának vetve Edinburgh felé figyel, ahogy Honterus is a Fekete templom előttről szemlézi egész Brassót. Mindezen megoldások azt hangsúlyozzák, hogy az evangéliumi üzenet a városnak, a világnak, a föld végső határának szól, s nem egy szűk, zárt közösség magánbirtokaként köldöknézegetésre való. Kálvin háttal áll Budapestnek. Ráadásul még a turisták sem tudják fényképezőgépükkel megörökíteni Kálvin szobrát a templommal együtt, mert hol az egyik van háttal, hol a másik kerül a hátuk mögé.

[[paginate]]

A reformáció 500 éves évfordulóját ünneplő idei esztendőben azonban a budapesti Kálvin téren történt valami más is. Valami olyan új született, amelynek gyökerei valóban az ötszáz éves múlt értékeibe nyúlnak, ugyanakkor friss termései a mának szólnak. Ez pedig a 2017. május 16-án átadásra került úgynevezett Kálvin téri installáció. Nem egy büszke szoborkompozíció nehézkes nagyotmondása, nem is egy rendezvény pillanatnyi lufi eregetése a semmibe, hanem a református szellemiséghez hű, puritán Ige-magvetés, evangéliumi alapkő-letétel. A Kálvin tér felújításakor lerakott járófelülete „K-köveinek” négyzetei közé elhelyezett olyan 95 darab kőlapról van szó, amelyeken a reformátorok első generációjának legmeghatározóbb gondolatai, valamint korunk neves íróinak és gondolkodóinak mondatai olvashatók. Intellektuális emlékmű a Kálvin tér átmenő gyalogos forgalmának alapjaként. Zseniális ötlet. Szabó Levente építész és Polgárdi Ákos grafikus alkotása.

Nem minden előzmény nélküli ez a megoldás. Már a kilencvenes években megjelentek a Ráday utca és a belváros többi járdáiba beépített úgynevezett „botlatókővek” (Stolperstein). Kiötlője, a kölni képzőművész, Gunter Demnig azoknak a polgároknak állít vele emléket szerte Európában, akiket a „botlatókő” közelében lévő otthonukból hurcoltak el a vészkorszak idején. Úgy tervezte, hogy a maroknyi kockakő felszíni felületét borító rézlemezbe az áldozatok neveit, születési és halálozási évszámait, valamint mártíromságuk helyszínét véseti bele. A tragédiát dokumentáló kicsi rézlapok a rajta történő járkálástól azóta is folyamatosan fényesre, ragyogóra dörzsölődnek, mint egy feje tetejére állított világ talpa alatt a csillagok.

[[paginate]]

Az emlékművek hasonló installációs műfajába tartozik a 2014-ben átadott „Bevésett nevek” címet viselő alkotás is. Tulajdonképpen az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Trefort-kerti épületét borító téglák fúgáiba vezetett kétszáz méter hosszú rézcsík ez, amelyen magyar, angol és Braille-írással azoknak a nevei szerepelnek, akik az intézmény oktatóiként vagy hallgatóiként a világháború és a holokauszt áldozatai lettek. Az ókorra, s azon belül az Ószövetség zarándok-zsoltáraira jellemző szalagtér-perspektíva elveként komponált műemléken a 198 nevet állandó mozgásban, haladásban, ha tetszik: ünnepi processzióban lehet csak áttekinteni. Akárcsak a Kálvin téri installációkat –, nem véletlenül Polgárdi Ákos tervezte többek között ezt is.

A harmadik installációs felület, amellyel a Kálvin téri rokonítható, a Deák téri evangélikus Insula Lutherana Kulturális Központ tíz ablakának fémspalettái. Szintén a reformáció ünnepi évében készült el Potzner Ádám építész és Muray Eszter grafikus tervei alapján. A spaletták felülete Luther, Mária Dorottya, Petőfi, Kossuth, Veres Pálné, Mikszáth, Weöres Sándor, Sztehlo Gábor és Szentágothai szövegek áttört textúrát képeznek, tiszta, nemes kapitális betűkkel, elegáns ligatúrákkal és központozással. Az értékes tartalom és a tipográfia együtt, mint a szöveg – textus – szövet felületi kezelése rendkívüli esztétikai élményt nyújt amellett, hogy a spaletták hétköznapi funkciójukat is tökéletesen betöltik.

E három köztéri szöveges műemlék után valósult meg tehát a Kálvin téri installáció.  Mindegyik eset azt bizonyítja, hogy a szöveg és betű hordozta tartalom immár kikívánkozik a legpopulárisabb helyekre, ahol ugyan épphogy egy-egy szó, egy-egy szókapcsolat marad meg a járókelő, de főképpen a rohanó emberben, de mégiscsak a fontos, az életbevágó szókapcsolatok hagynak nyomot a főváros legforgalmasabb helyein, randevúra, járműre való várakozás, vagy egy cipőfűző bekötésének véletlen pillanataiban. Miután a Kálvin téri installáció többi társához hasonlóan intellektuális emlékmű, ezért esztétikai értéke is két vonatkozásban nyilvánul meg: vizuális és verbális szempontból.

[[paginate]]

Vizuális szempontból nem elhanyagolható a téren való elhelyezkedése. A 95 betonlap nem szabályosan, hanem a magvetés lendületének esetlegessége nyomán szóródik széjjel az egész tér felületére úgy, hogy a szórásoknak gyakorlatilag három epicentruma van: a Kálvin téri református templom, a Ráday utca és az Üllői út közötti rész, valamint a Baross utcának a térrel való találkozása. Az igei magvak, a gondolatébresztő spórák Kálvin térre szétszórt szöveges kőlapjai valójában a Danubius-kutat helyettesítve fogják össze a forgalmi csomópontként szétesett épületegyüttes terét úgy, hogy annak középpontját a szellem csillagok fölötti magasságában jelölik ki. Annak ellenére, hogy Kálvin háttal áll, üzenetét kénytelen épp a háta mögé vetni, spriccelni szét az elsüllyedt és magával meghasonlott kultúra felszínére egy 21. századi Deukalion reménységével, hogy új ember nőjön ki az utca kövéből.

Az installáció esztétikai hatásának vizuális különlegességéhez tartozik még magának a szövegeknek kompozíciója a kőlapokon. Minden egyes kőlap négyzetében épp a hely szűke miatt a tipográfiai megoldás egyszerűségében mesteri. Bal oldali felén nagyobb méretben a klasszikus-humanista stílusú Martel Bold betűkkel szedve egy-egy reformátor gondolata; jobb oldali felén pedig, hozzá merőleges sorokban írógép-betűtípust idéző Space Mono Bold kicsi betűiből kiütve korunk íróitól olvashatunk egy-egy idézetet.

 

[[paginate]]

És ezen a ponton érinti meg a szemlélőt az installáció verbális esztétikai hatása. A klasszikusan rajzolt és a modern írógéppel leütött sorok egymás mellé rendelik ugyanis a 16. századi hitvallót és a szekularizált váteszt, az esendő prédikátort és az embernek megmaradt írástudót. Ugyanakkor egymással összefüggésbe kapcsol olyan szövegeket, amelyeknek sem időben, sem térben, sem szellemtörténeti értelemben nem állnak közvetlen kapcsolatban egymással, sőt az ideológiai szekértáborok és szellemi szigetek látszólagos ellentétében a legnagyobb távolság választja el őket. De az installáció kőlapjain összefér, sőt egymásba fut és ízesül a valóság teljességében Luther Mártonnal Esterházy Péter vagy Nádas vagy Moldova; Kálvin Jánossal Konrád György és Nemes Nagy Ágnes, Mészöly Miklós és Illyés Gyula, Bibó István és Gyökössy Endre. Mert nekünk, az agorán járóknak ők bázisul szolgálva összetartoznak. Az a sztoikus eredetű, de Jusztin mártír által a keresztyén teológiába bevezetett gondolat kap itt igazolást, miszerint a világban szétszórt ige-magvak egy-egy szemecskéje ott van elvetve minden írástudó leírt sorainak barázdáiban, csak a megfelelő nap fényére vár. A mindenkori olvasóra pedig ez azt a feladatot rója, hogy mindenfajta mulandó és talmi jelszavak fölé emelkedve fedezze fel az összetartó igei kapcsolatot közöttük.

Kálvin ma még ugyan háttal áll, de kénytelen lesz egyszer megfordulni, és abba az irányba néznie, ahová kimegy a magvető vetni. Tekintetével egyszer majd nemcsak a róla elnevezett templom előtti teret őrzi, hanem e tértől a régi Pest ívesen kanyarodó határa mentén a Kiskörutat is egészen bejárja a Nemzeti Múzeumon, a Bölcsészettudományi Karon és a Dohány utcai zsinagógán át a Deák térig. A pesti belváros külső koszorújának jellegzetessége, hogy két fókusza, a két patinás, palatinus stílusú protestáns templom között ívelő félhold súlyos vallási, kulturális és kereskedelmi örökségnek hordozója. Ebből pedig az következik, hogy a Kálvin tér önálló egységként sem választható le az említett kanyarulatról, ahogy felelős reformátusságának is kell, hogy szava legyen hozzá.

Békési Sándor