Ritoók Zsigmond laudációja

Magyar Örökség-díjazott reformátusok

A Magyar Örökség-díjat 1995 óta ítélik oda azon személyeknek, csoportoknak, intézményeknek vagy teljesítményeknek, akik vagy amelyek a magyar nemzet erkölcsi-szellemi felemelkedéséhez hozzájárulnak. A díjazottak teljesítményükkel a magyarság láthatatlan szellemi múzeumát gyarapítják. Nem csupán kortárs értékekre, hanem visszatekintve az időben, egészen a 20. század elejéig lehet magyar állampolgároknak javaslatot tenni a díjazásra. A bíráló bizottság kizárólag ezek közül választhat. A javaslatokat az Ezüstkönyvben regisztrálják, míg a díjazottak az Aranykönyvbe íratnak be, egyidejűleg pedig felvétetnek a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába.

A díjat jelenleg a Magyar Örökség és Európa Egyesület gondozza. Évente négy alkalommal ítélik oda, alkalmanként hét díjazott részére, ünnepélyes keretek között, kulturális műsorral egybekötve. Az ünnepségnek a Magyar Tudományos Akadémia ad helyet, székházának dísztermében.

A 2016. június 18-i alkalmon dr. Hámori József neurobiológus, a díjátadó bizottság elnöke Klebelsberg Kunó kultuszminiszter Trianon után mondott szavait idézte: „Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értéket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékeinek öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat.”

A Magyar Örökség-díj az örök értékek felmutatására hivatott.

A 2016 júniusi díjazottak között Gárdonyi Zoltán zeneszerző és fia, Gárdonyi Zsolt orgonaművész, a 20. századi magyar zeneművészet kibontakozását szolgáló református zenetudósok, továbbá Ritoók Zsigmond ókortudós, klasszika-filológus, professzor emeritus neve is szerepelt. Munkásságukkal – egész életművükkel – hozzájárultak református egyházunk és az egyetemes magyarság szellemi értékeinek emeléséhez.

A díjátadón elhangzott laudációk közreadásával tisztelgünk most mi is előttük.

(A Szerkesztőség)

[[paginate]]

Néhány héttel ezelőtt Ritoók Zsigmonddal egy fiatal kolléga kiváló előadását hallgattuk meg. Hazafelé ballagva Zsigmond megjegyezte, hogy ma már egészen mások a lehetőségek, mint az ő fiatal korában voltak. Lehet külföldi könyvtárakban, múzeumokban kutatni, így a mai generáció eredményeit nemzet- közileg is ismerik és elismerik, és a tudományban nem lehet más mérce, csak ez. «Hozzájuk képest a mi nemzedékünk szinte semmit sem csinált, csak őriztük a lángot» - fűzte hozzá.

Forrás: nol.hu

Nagyon zavarba jöttem, mert rá semmiképp sem jellemző az álszerénység, így tehát ő valóban így értékeli saját munkásságát, amit pedig annyiszor elismertek már minden lehetséges fórumon (pl. Széchenyi-díj, Bolyai és Prima-díj).[1] Nem ment ki a fejemből ez a megjegyzés, és magamban valóságos védőbeszédeket fogalmaztam meg róla és nemzedékéről, akik mind tanáraim voltak.

Egy másik alkalommal úgy fogalmazott, hogy életművéből a legfontosabbnak Arany János kéziratos Sophoklés-fordításának kiadását tartotta, és annak bizonyítását, hogy Arany görögből, nem pedig németből fordított.[2] Vagyis Arany Jánost, és a láng őrzését, csak ezeket tartotta lényegesnek. Ami a lángot illeti, azt nagyon nehéz körülmények között kellett őriznie. Fiatal korában dübörgött el a II. világháború, egyetemi tanulmányait pedig a sztálinizálódó országban végezte 1948 és 1952 között. A legkiválóbb hallgatók közé tartozott, annak az Eötvös Collegiumnak a diákja lehetett, amit a gyanakvó hatalom 1952-ben felszámolt. Az ELTE Görög Tanszékére került, de a forradalom után elbocsátották, és 1970-ig gimnáziumban tanított. Tegyük hozzá, a magyar diákok nagy szerencséjére, hiszen ezért vállalkozott rá, hogy Gyapay Gáborral közösen új történelem tankönyvet írjon. 1965-től az egész ország ebből a könyvből tanult, így én is. A száműzetés éveiben írta a hivatalosan népszerűsítőként jegyzett, valójában nagyon is tudományos műveit, a Régi görög hétköznapokat (1962), a Színház és stadiont (1968), valamint két szerzőtársával A görög kultúra aranykorát.[3] Ezek a kötetek országosan ismertté tették. 1970-től az Ókortudományi Kutatócsoportba került, vissza a szakmába, és 1986-ban az ELTE professzora, majd a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.[4] Sokoldalú érdeklődését tanúsította a példátlanul gazdag Források az ókori zeneesztétika történetéhez, amely 2004-ben, kibővített formában, németül is megjelent (Griechische Musikästhetik). A tudománytörténet területén Ponori Thewrewk Emilről (1993) szóló könyve és a magyar ókortudomány monumentális bibliográfiája fűződik a nevéhez.[5] Nemrég pedig Homérost elemezte a hálózatelmélet segítségével, jócskán meglepve, de meg is győzve hallgatóságát. Készülő, és nagyon várt munkája pedig a magyar Homéros-fordítások történetét tekinti át.

Mindezek ellenére fogalmazott úgy, hogy csak a lángot őrizte. Egy laudáció műfajától természetesen idegen a vita, így nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük: ez a véleménye. Akkor viszont tényleg jogos felvetni a kérdést: hogyan őrizte ezt a lángot? A válasz erre sok-sok tanítványa, köztük én, és az a fiatal kolléga is, akinek az előadását együtt hallgattuk meg. Mi nem lennénk azok, akik lehettünk, ha Ritoók Zsigmond nem őrzi meg számunkra ezt a lángot. Köszönjük szépen neki, hogy ébren tartotta azt a legviharosabb évtizedekben is, és közben, mint láthattuk, nem csak a szakma, hanem az egész ország tanára lett. Nem középiskolás fokon.

Németh György

[1] Ábel Jenő-emlékérem (1979), Szent-Györgyi Albert-díj (1992); A Magyar Köztár- sasági Érdemrend középkeresztje (1995); Pázmány Péter-díj (1997); Széchenyi-díj (2001); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008); Bolyai János alkotói díj (2009); Prima-díj (2012).

[2] Sophoklés Philoktétése Arany János fordításában. Budapest, 1973.

[3] Az első kiadás Ritoók Zsigmond, Sarkady János és Szilágyi János György tollából 1968-ban, a második, bővített kiadás pedig 1984-ben látott napvilágot. A kötet fontosságát jelzi, hogy 2006-ban Görög művelődéstörténet címmel gyakorlatilag újraírva jelent meg, a szerzőtársak közt Németh Györggyel.

[4] MTA levelező tagja (1990); MTA rendes tagja (1993).

[5] A magyar ókortudomány bibliográfiája 1951–1975 (szerk.). Budapest, 1986.

Hasonló anyagaink

A robotos

Bogárdi Szabó István, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke búcsúzik Tőkéczki Lászlótól.