A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát. A Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulása 450. évfordulóját is.
Mostani viszonyaink között össze kell fognunk egymással, ha meg akarunk maradni. Sokakkal együtt magam is vallom, ha sikerül közel jutnunk Istenünkhöz, úgy egymáshoz is közel leszünk. Ennek érdekében ne azokra a tulajdonságjegyeinkre tekintsünk, amelyek megkülönböztetnek bennünket, hanem arra tekintsünk, AKI összekapcsol bennünket!
A nagy kérdés az, hogy az újrapolgárosodó Magyarországban kialakuló új középosztály megtalálja-e a keresztyénségben önmaga identitásának kifejeződését. A jó hír az, hogy erre van esély.
Annak meghatározásához, hogy nekem mit kell tennem az egyház és a keresztyénség megújulása érdekében, először azt kell tisztázni, hogy mi az én szerepem ‒ mi a hívő szerepe ‒ az egyház működtetésében.
A hívő ember számára alapnak kellene lennie, hogy a maga felelősségét nézze mindabban, ami rábízatott, amiben illetékes és ahol módja van cselekednie. De van, ami ezt megelőzi: Jézus Krisztussal való személyes közösségünk, ráhagyatkozásunk, bizalmunk.
Ha bármibe is belefogunk addig, amíg nem rendeztük a kapcsolatunkat Istennel, akkor csupán a látszatkeresztyénséget építjük, holott erre nincs szükség.
Földváryné Kiss Réka tanulmányában eddig jórészt ismeretlen, publikálatlan egyházi és állami levéltári adatok alapján dolgozta fel az 1956 és a református egyház kapcsolatát, ill. annak előzményeit és utóéletét.
A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat konferenciáján (Felsőőr/ Oberwart, Ausztria, 2016. július 15-én) hangzott el Sass Kálmán érmihályfalvai mártír lelkipásztorról fia, Sass Huba előadása.