Az egyház mint a hívők közössége

A Confessio körkérdése: Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében?

Az egyház karakterisztikájának irodalma jelentős, bár ennek a református közösségekben való megjelenése többnyire esetleges. Ennek csupán olcsó és bosszantóan szimpla megoldása vagy a lelkészi kar, vagy az egyháztagság ostorozása. Valószínűleg közelebb járnánk az igazsághoz, ha a hit szeretettelien merész üzenete belekavarodna a számok és építkezések igézetébe, ezáltal összekeverve a hitvallót a társadalmi ranglétra magasabb ágán tündöklővel. Így aztán az egyházi elfogadottság egyik lényegi részévé válhat a status quo. Ennek a jóléti kirakatnak hangsúlyozása paternalista következményeket okozva szaggathatja a református közösségeket olyanná, mintha a világ egyéb dinamikájának az utánzása teremne sikert. Mivel ez inkább az illető személy dicsőségét mint az őt életre hívó Istenét hirdeti, ezért az inkább a hit képviselőjéhez mint a hit szerzőjéhez, a Krisztushoz való kapcsolatot hangsúlyozza. A jövő orientált egyház így sok esetben múltba menekülővé alakulhat, ami a jelen kihívásaira való válaszokat gátolhatja meg.

A másik nagy kihívásnak látom a jelentéktelenné válás fenyegetését. Ez abban mutatkozik meg, hogy a jelenkor emberének idegesítően sürgető problémáira közösen keresett evangéliumi válasz helyett az egyre népszerűbb egyházi kommunikációs panelek felemlegetése jelenthet látszatmegoldásokat. Hosszabb távon ennek következménye az emberek elfordulása, kérdéseikre szekuláris közegben való válaszkeresésre támaszkodása. Természetesen az európai magyar református közegben nem lehet figyelmen kívül hagyni az elnyomatások időszakait, amikor apologetikus állapotba kényszerült a szolgálat teológiájával terhelt, politikailag elnyomott közösség. Ennek súlyát hordozza a magyarországi és ennek még etnikai és kulturális nyomásának hatásait a kelet-közép-európai kisebbségi magyar református egyházak. Hogy lesz-e ebből a sivatagi vándorlás végén ígéret földje, az jövőt kutató kérdésünk.

Az útkeresések szembetűnők. A rendszerváltás idején iskola- és gyülekezetalapítások és újra megnyitások mutatták a törekvéseket, amelyek néha figyelmen kívül hagyták a valós egyházi körülményeket. Így lett lelkészhiányból többlet, az intézmények pedig állami támogatottságból létezők.

Ennek támadása sokáig a baloldal kedves tehetetlenség-takarója lett, akik mondanivaló hiányukat időnként antiklerikalizmussal fedezték. A következmény pedig az aktív egyháztagság jobbra tolódását idézte elő, nem is ok nélkül. A fenyegetés ebben ennek a politikai következménynek az evangélium helyére, erkölcsi magaslatba állítása volt esetenként, ami elfedezte a hívők közösségének igehirdetését. Ehhez persze hozzájárult az apolitikus egyház igényére való nyomás, amelynek kifejezése például a keresztyén kurzus kifejezés a korabeli sajtóból.

Amint a rendszerváltás megindult, sokan, többek között magam is, a demokrácia szabadsága által főnixként felszárnyaló ébredést vártunk. Rövid biztató időszakot követően az új korszakban a vallásszabadság és a vallástól való szabadság egyéni döntésre hangsúlyozott lehetősége arra hívja Isten népének képviselőit, hogy immár más körülmények és adottságok mellett juttassák el a hívekhez és a hit keresőihez a Jézusi üzenetet, reflektálva mindarra, ami a népet egzisztenciálisan és lelkileg meghatározza. Mindezeket summázva: problémalátó, merész és kíváncsi, a Biblia üzenetét hitelesen képviselő emberekre van szükség mind a lelkészi karban, mind az egyházi közösségekben.

Az eddig mondottak persze csak felvetések, kísérlet a probléma egy részének megfogalmazására. Szükségét látom a kutatásnak, ami persze nem idegenedhet el a képviselt közösségektől, hiszen az csak újabb hasadásokat, nehézségeket okozhatna.

[[paginate]]

Mindehhez hozzátenném, hogy gyülekezeteink rendkivül különbözőek, amit meghatároz a saját történelmük, annak kiemelkedő eseményei és személyiségei, valamint hatásuk az adott közösségen belül. Tehát nem látok könnyű megoldásként felírható csodatablettát, amelyet minden problémára gyógyírként lehetne alkalmazni. Semmi nem spórolhatja meg az adott gyülekezet állhatatos törekvését, hogy immáron nagyobb számban képzett igehirdetőink közül sokan ne kiégett depresszióban végezzék szolgálatuk utolsó két évtizedét, ezzel igazolva a kvázi hívők nemtörődömségét.

A mostani írásom arról szól, hogy az elmúlt 27 év során amerikai szolgálatból hogyan látok néhány, számomra fontosnak látszó, a magyarországi rendszerváltást követő fejleményt és eseményt. Azért néhány szóval az amerikai magyar református egyházak életéről is szólnék.

Egyháztörténelmi bevezetésre nincs alkalmam, inkább csak problémaleírásra törekszem. A nyolcvanas évek elejétől a bevándorlás átalakult, hiszen menedékjog – különösen a Magyarországól való bevándorlóknak – már nem volt biztosítva. Erre az időre már csak maroknyi gyülekezetünkben maradt színmagyar szolgálat, különösen ott, ahol híres nagyvárosban nagy magyar kolónia élt, ahol a nehézségek ellenére még mindig voltak frissen érkezettek. Ők azonban már csak annyira voltak vallásosak, mint eredeti közegük, így ha el is kerültek gyülekezeteinkhez, közülük csak kevesen kapcsolódtak be a gyülekezeti életbe. Ehhez ráadás még, amennyiben az otthoni környezeti hatás volt a legfontosabb a moralitásuk alakulásában, akkor ez az új világban megtalált anonimitásban erodálódhatott, egyben romboló elidegenült magányba töpörödhetett. Ez annak ellenére így van, hogy egyházaink a még leginkább a magyar kapcsolódó pontok ezen a kontinensen. Az itt végzett misszió sok esetben a segítés örömén kívül növekedést nem indukál. A másik probléma az esetleges visszaköltözés Európába, vagy az itteni beilleszkedés esetén a távoli városokba, hiszen a nagyvárosi gyülekezeteink környéke a mai időkre megfizethetetlenek, bár néha csak élhetetlenek. A manapság anyagilag is elérhető biztonságos városokban pedig nincs magyar egyházi élet. Ennek megteremtésére is volt kísérlet a nyugati parton, de évek múltával is csak magyarországi ösztöndíjjal döcög az, aminek már egyházközösségekké kellene válnia.

A vidéki gyülekezeteink sorsa éppen ennek ellenkezője. A valamikor jelentős magyar közösségek, amelyek virágzó ipar- vagy bányavárosokban voltak, a helyi gazdasági viszonyok miatt elnéptelenedtek. Ide a gazdasági hanyatlás és a bevándorlási nehézségek miatt már nem érkeznek újonnan jöttek. Ezeknek a közösségeknek nagy része már generációk során hirdeti az evangéliumot angol nyelven, s egyre inkább már csak így. Ezek az egyházak az elöregedés problémájával küzdenek, valamint az Amerikán belüli migrációval. A valamikori magyar munkások és bányászok gyermekei nagy részben főiskolát, egyetemet végzettként már máshol találják meg boldogulásukat. Családjaikban gyakori a vegyesházasság, az angol nyelv kizárólagos használata, a társadalmi létra megfelelő csoportja által preferált helyeken való megélhetés keresése. A leírtak következtében a vidéki magyar egyházak másnemzetiségű környezetben, csekély számú tagságuktól távolabb próbálnak létezni.

A magyarországi és kelet-közép-európai rendszerváltásokat megelőzően a szocialista világ vallásos elutasítása könnyen teremtett közösségi konszenzusokat, bár a generációk már ekkor sem elegyedtek könnyen. Az 1990-es években az európai magyar közösségek irányába való missziós lelkesedés adott némi irányt, de az anyagi gyengülés és a tagság fogyása ezt mára jelentősen csökkentette.

A lelkészi kar főleg első generációs magyarországi és erdélyi tanulmányi háttérrel rendelkezik, ezért több helyen okoz nehézségeket a lelkész és a gyülekezet viszonyában. A másik nagy kihívás a nyelvi korlátok áttörése, s egyben a gyülekezeteink kis létszámú, de létező fiatalsága számára hitelesen képviselni az evangéliumot, nem kikerülve az amerikai közegből adódó speciális kihívásokat. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az Egyesült Államokban még hatványozottabban igaz a helyre, a kolónia nagyságára, a helyi egyháznak a környező településeiről elérhetőségre vonatkozó összetevők. Mindemellett a gyakorlati élet bizonyítja, hogy a közeljövőben még mindig a magyarországi református teológiákra vár az Amerikában szolgáló lelkészek képzése. Bár a színangol magyar gyülekezetekben már szolgálnak főleg nyugdíjas, angol anyanyelvű amerikai lelkészek.

A problémákra voltak próbálkozások mind a magyar identitás megőrzésére törekedve, mind a keresztyén hitvallásosság angol nyelvű képviseletével. Ez persze a gyülekezetek állapotától is függött.

A költségcsökkentésre való törekvés egyik kifejezése a munkáslelkészek alkalmazása, akik világi állásuk mellett látják el szolgálatukat. Ennek kiértékeléséhez még kell néhány év, ami reményem szerint rendelkezésre áll majd.

Alapvető meghaladni a generációs és kulturális különbözőségeket, emellett amit az európai magyar református egyházakkal kapcsolatban írtam, annak nagy részét itt is megemlíthetném.

Az Úr adjon látomást az élet sokszínű krisztusi útjának meglelésére és követésére, hogy el ne veszítsük egymást. Ehhez a hit adományát érlelje szíveinkben az azt ajándékozó Teremtő, Megváltó és Megtartó Isten.

Tóth Péter László
református lelkipásztor
Lorain, OH USA

 

Hasonló anyagaink

Református vagyok

A Magyarországi Református Egyház  Zsinati Elnöksége  a népszámlálás előtt felkért tizenegy református személyiséget – akik hivatásuk/foglalkozásuk alapján többé-kevésbé reprezentálják a társadalmat –, hogy népszerűsítsék, tá...

Református vagyok

A Magyarországi Református Egyház  Zsinati Elnöksége  a népszámlálás előtt felkért tizenegy református személyiséget – akik hivatásuk/foglalkozásuk alapján többé-kevésbé reprezentálják a társadalmat –, hogy népszerűsítsék, tá...

Református vagyok

A Magyarországi Református Egyház  Zsinati Elnöksége  a népszámlálás előtt felkért tizenegy református személyiséget – akik hivatásuk/foglalkozásuk alapján többé-kevésbé reprezentálják a társadalmat –, hogy népszerűsítsék, tá...