„Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés,
a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak
és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23-24)
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)
Szentpétery Péter igehirdetése elhangzott a néhai dr. Tóth Károly püspök alapította Ökumenikus Tanulmányi Központ utolsó közgyűlésén, 2015. május 27-én, Budapesten.
A Tiszántúli Református Egyházkerület új püspökének igehirdetése 2015. január 24-én hangzott el beiktatásakor a Debreceni Nagytemplomban az Egyházkerület alakuló közgyűlésén.