Krisztussal oldódik meg a kétség, mert Ő kétség nélkül velünk van

A Tiszántúli Református Egyházkerület új püspökének igehirdetése 2015. január 24-én hangzott el beiktatásakor a Debreceni Nagytemplomban az Egyházkerület alakuló közgyűlésén.

„Félelemmel és nagy örömmel eltelve gyorsan elhagyták a sírt, és futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. De váratlanul szembejött velük Jézus, és így szólt hozzájuk: Üdvözöllek titeket! Ők pedig odamentek hozzá, lábát megragadták, és leborultak előtte. Jézus pedig azt mondta nekik: Ne féljetek! Menjetek el, mondjátok meg az én testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. (…) A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.

Amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. Jézus pedig hozzájuk ment, és azt mondta nekik: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”  (Mt 28,8-10. 16-20)

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Őszinte hódolattal Jézus Krisztus iránt és százféle kétséggel a szívemben magam iránt állok itt a Nagytemplom szószékén. Sejtem, hogy milyen lehetett az első tanítványoknak, akikben összevegyült a hódolat és a félelem érzése. Engem is a Feltámadott Krisztus missziói parancsa bátorít és kötelez el, amelynek minden gondolatomat meg kell előznie. Ezért mindenek előtt a Győztes Krisztus trónfoglaló beszéde tanítson most bennünket.

A kételkedés természetessége

A Feltámadás megtörtént. A Jézus-jelenések is bekövetkeztek. Nem volt hiány a tanítványi engedelmességben, a hódolat-teli leborulásban sem, amivel köszöntötték Jézust, de az evangélista őszintén megemlíti, hogy a Krisztus első tanúiban is voltak félelmek és kétségek. A missziói parancs a feltámadott Krisztus győzelmi kiáltványa volt, amely mégis kétségek között szólalt meg.

A kételkedés-motívum itt nem a „kételkedem, tehát vagyok” alapállása, hanem az az állapot, amikor a tanítványok még nem tudtak ráhagyatkozni teljesen a Jézus személyére és szavára. Még jelen volt a régi énjük is: kétségek fogták el őket.

Ezért még meglepőbb, hogy a missziói parancs kihirdetése mégsem tolódott el. Jézusnak esze ágában sem volt elhalasztani a parancskihirdetést addigra, amikor majd teljes lesz a hódolók létszáma, vagy amikor megszűnik az összes kétség és eltűnnek az ünneprontó „némelyek”. Nincs szándéka megvárni, hogy arról szóljanak a jelentések: amikor meglátták őt, leborultak mind és nem akadt kételkedő közöttük, mert mindenki hitt benne… Nem így van: Jézus nem várja meg, míg a kétségeskedők lenullázódnak és elfogynak.

Jézus tudja a legjobban, hogy a kételkedés természetes, és a teljes hit a csoda.

Jézus tudja, hogy nem az ember hite a misszió alapja és a küldetésre indulás aranyfedezete. Sem hódolat, sem kétség nem állhat útjába az Ő missziójának. Sem a hódolók leborulása, sem a kételkedés csökkenése nem elég az apostoli küldetés tejesítéséhez, mert ahhoz Krisztus-csoda kell. Ahhoz feltámadás-hit kell. Ahhoz szükséges a Lélek áldása. Ő a mindennel és a mindenséggel méri magát is, meg a megváltás ügyét is. Ő a csoda gazdája, akinél nincs lehetetlen, mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön.

Nagyobb van itt, mint bármilyen és bármekkora kételkedés! Ezért a kételkedéssel számoló Úr célja annak a feladatnak az elvégzése, hogy tanítvánnyá legyen minden nép. Annak az irdatlan elvárásnak a teljesítése, hogy megvalósuljon minden parancsolat megtartása. Ennek az igénynek a megvalósulásához egy csodás életstílus-váltás kell. A Máté evangéliuma záró jelenetének versei azt mutatják meg, hogy milyen váltás szükséges.

Az előttünk lévő két részlet két Jézus-jelenés, két leborulás, két parancs, két elindulás, de két különböző súlyponttal és két egészen más célponttal.

[[ paginate ]]

Pro Christo tanítványság

A Feltámadott Jézus tanúinak adott első parancs is hitet igénylő és bizalomra épülő rendelés volt. Szükséges és fontos iránymutatást kaptak, de a hitük félelemmel és kétségekkel színezett, mert első renden azt érzik biztosnak, hogy miközben mennek, nincs velük Jézus, majd, ha Galileába érnek, ott újra meglátják. Ez a kétséggel színezett Jézus-hiány is hajtóerő. Szinte sodorja, viszi őket ez a hiányérzet.

Útra kelnek a maguk Jézusáért, a maguk tanítványságáért, a maguk hódolatáért, a bennük lévő kétségekkel teli felismerésekkel. Jézusért tesznek valamit, aki hiányzik. Vagyis a deficit leküzdéséért teljesítik a parancsot. Mennek a Vele való újabb találkozás reményében.

Szófogadás Krisztusért, aki az áldozat, a hatalom-vesztett, a kereszthordozó, az alázatos, a szenvedő. Krisztusért élni ezzel a töltéssel azt jelenti, hogy az Ő védelmére kelni, úgy lenni a szolgálatára, és úgy állni a rendelkezésére, hogy én teszek érte valamit. A Krisztusért élő tanítvány szeretné, hogy győzzön a Krisztus-ügy a világban, ezért akar tenni, látni, menni, felismerésre jutni, leborulva istentiszteletet gyakorolni, és közben szeretne még jobb tanítvány maradni. Olyan, aki bizonyított és hűséges. DE: közben céllá válik maga a tanítványság. Pro Christo tanítványság ez, ami azt a jelszót követi, hogy „mindent Krisztusért!”

Sok Krisztusért élő tanítványt láttam már, akik nagy igyekezetükben kénytelenek voltak belátni, hogy: „hiába, ezúttal sem sikerült”. Újra termelődött bennük a kétség és a bizonytalanság. Ismételgetve vádolták magukat, hogy valóban megtettek mindent? Odaadtak mindent? Véghezvittek mindent?

A „mindent Krisztusért” tevő tanítványság nagy veszélye ugyanis, hogy önmaga lesz tanítványságának lényege és már nem Krisztus. Mintha rajta, a Jézusért élő tanítványon múlna minden. Sikerülhet így legyűrni a kétséget? Így biztosan nem, sőt átragad a Krisztus-képemre, a hitemre, az egyházlátásomra. S mivel én kerülök előtérbe, a kételkedésem is törvényszerű és természetes.

Milyen az Egyház, amikor így száll harcba Krisztusért?

Agresszív, hatalmaskodó, dühös és dacos; míg saját népével elfogult, addig másokkal kegyetlen és személyválogató, hol öntörvényű, hol törvényeskedő. Ha céllá teszi a tanítványságot, akkor könnyen eltorzul és kétséges a küldetése. 

Megtörténhet ez az elváltozás nálunk is. A mi szépen induló „mindent Krisztusért”-projektjeink is így torzulnak el és miközben mondjuk, hogy Krisztusért tesszük, aközben az elhívásból kötelességszerűség, a megtérésből önmarcangolás lesz, az istentiszteletből érzelmi vagy intellektuális élmény, a lemondásból érdem, az adakozásból teljesítmény, a szolgálatból szolgáltatás. Minden más lesz, mint amilyennek a Győztes Krisztus szánta.

Hogy mi is a szándéka a Győztes Krisztusnak az egyházzal, azt a missziói parancs csúcspontja mutatja meg.

[[ paginate ]]

Félelmet oszlató Jézus-jelenlét és a kétséget kizáró Krisztus-közösség

Jézus hozzájuk lépett és kimondta a félelmet elvevő és kétségeket oszlató ígéretet: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” – Miért ez a megoldás?

Azért ez a megoldás, mert a Feltámadott Úrnak ebben a parancsában a félelmet oszlató Jézus-jelenlét és a kétséget kizáró Krisztus-közösség adatik.

A missziói parancs nevezetes szavai között szerényen meghúzódik egy aprócska szó, aminek mégis fontos szerepe van. Ennek a hárombetűs szónak, hogy „íme”, komoly célja van. Ez a figyelemfelkeltő szócska rá akar mutatni valamire vagy valakire: „íme” – „lásd”!

Bizony sokszor a mi figyelemfelkeltő szavaink inkább figyelem elterelő szavakká válnak: „Íme, én…!” Alaptalan hősködések, felelőtlen ígérgetések, nagyképű kijelentések követik sokszor ezt a mondatkezdést: „Íme, én…!”

A missziói parancsban ez az „ÍME” – rámutatás a mi nagy szövetségesünkre, aki észre akarja vetetni magát, aki magára akarja vonni a figyelmet: „Íme, én is itt vagyok.” Mindnyájunk előtt az kíván itt szólni, aki a Győztes Krisztus, aki legyőzte kétségeskedéseink okait. Az mutat itt magára – „Íme, én” –, aki arra hívja fel a figyelmünket, hogy mit tett Isten általa értünk. Az szól, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Íme, Ő az, aki újjászül, megtisztít, gondjaiba vesz és vezet, aki óv, és aki Mesterünk, aki vigasztalónk és pártfogónk. Ő a mi szövetségesünk!

Nem nélkülünk képzeli el a tanítványságot, hanem velünk és rajtunk keresztül. Ő igenis igényt tart ránk, az egyházra, a gyülekezetre, mert hozzáteszi ehhez a rámutatáshoz azt is, hogy „Íme, én veletek…”. Felhasznál, bevon bennünket is.

Jézus Krisztus azt akarja, hogy a figyelmünk legelőször rá összpontosuljon, s akkor a kötődés, a figyelem és az odaadás is tartós és folyamatos lesz. Velünk lesz abban, hogy összeadódjon a Mennyei Atya gondviselése és az emberi szeretet, a Mesternek nevezett Krisztus igyekezete és a földi nevelők-tanítók munkája, a Szentlélek, mint Mennyei Pártfogó ereje és az emberek mellénk állása. Így valósulhat meg az „íme, én veletek vagyok” ígérete.

Az „Íme, én veletek…” hatása fordulópont és egyben mérce is.

Krisztus nélkül, ha Ő nincs benne a missziói parancs végrehajtásában, ha figyelmen kívül hagyjuk Őt, és nem az Ő indulata érvényesül, akkor minden más lesz. Lehet, hogy a jelszavunk: mindent Krisztusért! – de az eredmény marad emberi, sőt ó-emberi.

Az „Íme, én veletek…” hatása Krisztussal érvényesül igazán! Ez a „mindent Krisztussal”, a Cum Christo-tanítványság útja:

- Az „elmenvén”-ből következetes küldetésteljesítés lesz.
- A „tegyetek tanítványokká” parancsa számontartássá és Krisztushoz téréssé lesz.
- A „minden népek”-ből személyválogatás és faji megkülönböztetés nélkül gyarapszik a földkerekség keresztyénsége. 
- A keresztség életre szóló szövetségkötés lesz.
- Az Atya-Fiú-Szentlélek neve elszakíthatatlan közösségbe ölel.  
- A tanítás életre segítő összefüggéseket tár fel. 
- A parancsolatok kapaszkodók lesznek az emberré válás és az embernek maradás útján.

[[ paginate ]]

Cum Christo tanítványság

Ez mind a cum Christo életfolytatás eredménye, amely úton-lét Jézussal másokért, és a tanítvánnyá tételért.

Ha Krisztussal élek, akkor az értékek kincseskamrájának a kulcsa és az energiaforrás kútja Krisztusnál van, nem nálam. Ha Krisztussal élek, akkor nem én adom neki az életemet, hanem tőle kapom azt, mert „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. Nem vagyok a magamé, mert élete árán vásárolt meg. A Krisztussal élő emberben Krisztus az aktivitás. Minden belőle indul, és minden hozzá visz. Mindent Ő ad, és én Neki adhatok át mindent.

Az ilyen szemlélettel hallott parancs: Menjetek el! – áldott biztatás. Amikor azt mondja: Menjetek el! –, akkor nem egyszerűen a veszteglést és a helyben maradást teszi szóvá, hanem felszabadít arra, hogy mehetek. Felhatalmazást és küldetést ad arra, hogy ne féljek, hogy ne gondoljak többet arra, és ne bénítson meg, hogy mit tapasztaltam idáig. Örülhetek neki, meg merhetem tenni, hogy elindulok. A Krisztussal élő ember tudja, hogy egyetlen lépés is abszurdum és lehetetlen nélküle, de Krisztussal mégis menni fog. A Krisztussal élő ember nem adhat Krisztusért semmit, mert nincsen neki semmije, ellenben minden telik tőle Krisztussal, mert Krisztusból mindenre telik neki.

Kedves Testvéreim! Számomra nyugalmat árasztó annak a tudata, hogy ez a különleges ünnepnap is egy olyan nap, amely benne van azoknak a napoknak a sorában, amikről Jézus mondta: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. Ez nem kevésbé Krisztussal teli nap, mint amikor Ő búcsúzott a mennybemenetelkor, mint amikor Péter prédikált pünkösdkor, mint amikor Pál hirdette az igét Athénban, mint amikor Bálint pap, Kálmáncsehi Sánta Márton, Méliusz Juhász Péter, meg az utódaik szólták az evangéliumot Debrecenben és a Tiszántúlon.

Mivel Jézus Krisztus mindennapos jelenlétével számolok, ezért a holnapi, holnaputáni és azt követő napok sem bénítanak meg, mert azok is Krisztussal lesznek tele. És reménységem szerint még valakikkel… veletek. Veletek, akik szintén Krisztussal együtt tartotok a cél felé. Én, csak úgy merészellek magammal hívni benneteket, Tiszántúl reformátusságát, hogyha Krisztus erejéből tápláltatva indulunk, s minden dolgunkat, feladatunkat, lépésünket Krisztussal együtt tesszük meg. Ez a mi lelki megújulásunk kezdete – tanítványság Krisztussal!

A tizenegy tanítvány elment Jézusért Galileába – az Egyház pedig mehet Krisztussal a tanítvánnyá tételért minden néphez.

A húsvéti hírvivőkkel szembe jött Jézus – az Egyház pedig belekerült az Atya-Fiú-Szentlélek egymást átható, titokzatos szövetségébe és ebből az áthatásból, megtartó közösség született.

A tizenegy tanítvány a hódolat közben is kételkedett – az Egyház azonban Krisztussal ráhagyatkozhat az életadó parancsolatokra és minden tevékenysége okos istentisztelet lehet (Róm 12,1-2).

Ez a cum Christo-tanítványság csoda, és csodaszép jövendőt tartogat. Erre ráillik, hogy „titokzatos közösség Krisztussal” (unio mystica cum Christo). Ebben Krisztussal oldódik meg a kétség, mert Ő kétség nélkül velünk van minden napon a világ végezetéig! Ámen.

Fekete Károly

Hasonló anyagaink

Isten kérdése és válasza

Nyilas Zoltán igehirdetése, mely 2015 adventjének első vasárnapján, a pomázi református templomban hangzott el.

Az első Pünkösd után

Szentpétery Péter igehirdetése elhangzott a néhai dr. Tóth Károly püspök alapította Ökumenikus Tanulmányi Központ utolsó közgyűlésén, 2015. május 27-én, Budapesten.

Eszi, nem eszi, nem kap mást!

Pál a Krisztushoz való hűséget nem a formákban, kifejezésekben, hanem a tartalomban fejezte ki. Pentaller Attila áhítata.