Az emberi életfordulók közül máig a leglátványosabb, a legszélesebb közönséget megmozgató esemény a házasságkötés. Két ember családalapítási szándéka, kinyilvánításának hivatalossá és ünnepélyessé tétele minden korban a közösség által elfogadott szabályok szerint és a közösség ellenőrzése alatt zajlott. A közösség alatt értem itt a politikai (állam), az egyházi, a vérségi (család, rokonság) és lokális (település, annak kisebb egységei) közösségeket egyaránt. Az állam akaratát a házasságjogi törvényekben fogalmazta meg, az egyházak is kitértek kánonjaikban, szabályaikban a házasságkötés érvényességének alapjaira, és foglalkoztak a házasságkötés „ünnepélyesítésével”, azaz az egyházi szertartás módjával. A vérségi és lokális közösségek az előbbiek figyelembevételével, de főleg a szokásjog alapján bonyolították, illetve ellenőrizték ezt az eseményt. Ez utóbbi középpontjában a lakodalom állt, amelyet a néprajzi leírások és szakirodalom bőséggel tárgyalt a 19. századtól napjainkig. A házasságkötés szabályai elsősorban törvénykönyvekben, szertartáskönyvekben követhetők nyomon. Jogtörténeti írásokban eléggé általános megfogalmazásokat találunk, és a részletekre, különösen egy-egy házasságjogi elem nyomon követésére csak ritkán térnek ki. Mégis fontosnak tartom megemlíteni Bárth Dániel folklórkutató ez irányú tevékenységét[1] és Nagy Janka Teodóra jogász-néprajzos jogtörténeti írásait.[2] Az előző nemzedékek sem voltak érzéketlenek a téma iránt. Gondoljunk csak Tagányi Károly, Papp László, majd Tárkány-Szűcs Ernő munkáira.[3] Az egyházi jogtörténet ismerői közül Pokoly József írásaira hívom fel a figyelmet.[4] Én magam a lokális exogámia - endogámia kérdéskörét boncolgattam évtizedek óta.[5] Az egyes egyházközségek 18-19. századi házassági anyakönyveit kutatva az igen magas vallási endogámia szinte természetesnek tűnt számomra, azonban részletesebben vizsgálva a 20. századot, felkeltette az érdeklődésemet a vegyes vallásúak házassága. Míg a területi endogámia - exogámia a települések zártsági fokára, a migrációra és a néprajzi csoportok meghatározására adnak pontos képet, addig a vallási endogámia a felekezetek hithűségét jelzik. Ez utóbbi gyakran a nemzetiség megőrzésének biztos jelzője is. Itt most elsősorban a vegyes vallású házasságok kérdéskörére térek ki.

A vegyes vallás kérdése a középkorban – Az uralkodók házasodási gyakorlata

A középkorban általánosnak mondható, hogy a királyok fiaik számára más királyi családjaiból választottak párt. E stratégia mögött általában politikai szándék (a hatalom, a birodalom kiterjesztése) állt. Géza magyar vezér Gizellát, Henrik bajor herceg leányát is jegyesül csak akkor nyerte el István fiának, miután ez Szent Adalbert által a keresztséget fölvette. (Palma notita rerum hung. edit 3.part 1.pag. 37-39.)[6] A pogány magyar nép megtérítése tehát ezzel a házassággal kezdődött. Asseánes bolgár király és II. Mária nevű lánya között is csak úgy jöhetett létre a házasság, hogy a valláskülönbséget feloldották. Az ifjú uralkodó „megtartva a görög egyház szertartásait romai pápát eföldön Krisztus helyettesének ismérendi.” (Palma not. rer. hung. edit. III. tom. 1. pag. 397.)[7]  László erdélyi vajda mivel leányát István boszniai schizmaticus királyhoz adta férjhez, így a hívek közül „kizáratott”. (Batthyán Leg. Eccles. I. III. f. 139.)[8] Ez a szemlélet általánosan elfogadott volt Európában, és elsősorban a római katolikus egyház terjeszkedését szolgálta. Az alsóbb néprétegek magatartását nem tudjuk, de az biztos, hogy a házasságok hozzájárultak az asszimilálódáshoz. A kunok és a jászok katolikus hitre térése és a néhány generáció utáni nyelvváltásukban is szerepe lehetett a magyarokkal való összeházasodásnak. (Erre példaként hozzuk fel a 19. században irodalmi feldolgozásban fennmaradt verses költeményeiket: a Ketel vitéz és a Zádor és Ágota történeteket.[9]) A vegyes házasság tehát jó eszköz volt mind a népek beolvasztására, mind a hittérítésre. Ugyanakkor az endogám házasságok a közösség erős védőbástyái voltak.

Árpád-házi királyaink közül mindenek előtt Kálmán királyt kell említenem, aki kimondottan szorgalmazta (I. könyv 48. fejezet), hogy a magyarok közé letelepült izmaliták keresztény (értsd: római katolikus) feleséget válasszanak maguknak.[10] Mátyás király az egyház döntési körébe rendeli a házasságkötést 1458-ban. A római katolikus egyház magyar zsinatai (esztergomi – 1111, budai – 1279, pozsonyi – 1309, szepesi – 1515) természetesnek tartják, hogy híveik felekezeten belül házasodjanak és gyermekeik is az egyház keblein belül nevelkedjenek. A tridenti zsinat nem tiltja a vegyes házasságot (1545-1563), de előírta a hívek nyilvántartását (anyakönyvezés).

[[ paginate ]]

Protestáns vélemények a vegyes házasságról a 16-17. században

A református zsinatok a 16. században egyáltalán nem foglalkoztak a vegyes házasság kérdésével. Ennek ellenére a protestantizmus megjelenésével mind állami, mind egyházi vonalon fellépnek az új hit terjesztése ellen (II. Lajos 1525. évi dekrétuma[11]). Az ezt követő évszázadokban is a római katolikus egyház hegemóniájának gyengítését látták a vegyes házasságokban. E kérdésben hasonlóan gondolkodtak a protestáns egyházak is.

A reformáció atyja, Luther Márton (1483—1546) azon a véleményen volt 1529-ben, „hogy azon törvényt, mellynél fogva az úr Isten hajdan megtiltotta az Izmaelitáknak házasságra lépni a’ kanaanitákkal, szükséges megújítani, és az uj vallás’ követőjinek meg nem engedni, hogy házasságra lépjenek a’ katholikusokkal, mivel e’képen az igaz tudománytóli elpártolás’ veszedelmére tétetnének ki azok.”[12] Katekizmusában így fogalmaz: A’ Házasulandókról … Ollyan személyt válasszanak, kivel istenes életet élhessenek: idegen vallásút távoztassanak, a ’közel való vérségtől őrizkedjenek. s’a’T’. – Házasokról közönségesen. Mi tisztek? 1) közönséges épületben egyet értsenek, az az imádsággal és igével egymást építsék ... a’ Szülékről. Mivel tartoznak, vagy mi tisztek? 1) Magok tanulják esmerni, és szeretni a’ Jézust, gyermekeiket ahhoz vezetni 2) Gyermekeiket neveljék az Urnak tudományában, és intésében …b) jó példaadással …”[13]

Luther Mártont „követte Kálvin János (1509—1564), s övéit ugyanazon okokbul az eretnekekkeli (értetetnek a katholikusok!) házasságoktul eltiltotta. Ezen két reformátor nyomán indultak a 16-ik századbeli protestansok, s találtatott, ki nem kételkedett állítani, hogy a millyenek voltak hajdan az izraeliták zsidókhoz hasonlítva: olyanok most a pápisták evangelikusokhoz. Azután azt vallja, hogy ő ugyan nem ellenzi felekezetbelieknek az eretnekkeli összeházasodását, ha Krisztus igaz vallására (érti az evangel. vallást) áttérnek: de helyteleníti azok cselekedetét, kik a kath. személynek az evangelikusssal összeköttetését tiltottnak, és az illy házasságot még/ is érvényesnek tanítják. Mert a vegyes házasságok ugy mond ő, isteni törvény által tilalmaztatnak, min az embernek tágítani nem szabad. (jegyzet: Petrus Martyr Locor. commun, classe secunda pag. 151.)”[14]

A protestantizmus elindítói után a 16-17. századi zsinatok (Salmuri zsinat – 1596, Argenoráti zsinat – 1663) is tiltották a vegyes házasságokat. A 17. századi magyar egyháztörténeti dokumentumokban is megjelent ez a nézet (Samaraei János, Torpai Szilágyi András).[15]

Az 1526-os rákosi - hatvani országgyűlés és a komjáti zsinat 1626-ban foglalkozik a vegyes házasságokkal. Ebből úgy tűnik, hogy mind a római katolikus, mind a protestáns egyház tiltja a vegyes házasságokat.

Nézzük, néhány 17. századi prédikátor írásában hogy jelenik meg a téma!

Madarász Márton (Meisner Boldizsár szent elmélkedése… Lőcse, 1635) „Ne legyen , ugymond, a’ házasság egyenetlen, hogy könnyen külömböző valláson való házastárs ne vétessék. … Az egyenetlen, vagy külömböző házasságnak mennyi kára légyen, Esaiuban, Salamonban, és egyebekben láthatni.” [16]

Nánási István (Szű titka. Kolozsvár, 1670) „A’ kik idegenekhez csatollyák magokat a’ házassági szövetség által. Elmegyen valami olly személyért, vagy jószágért , ’s eredetiért kedveltetett asszonyi állat pápistához, hogy néki legyen gondgya viselője, ’s talán nagyobb híre neve is, leszen ugyan ebben valami, de egykor csak azt veszi eszében, hogy a’ lelke is megházasodott, feleségévé lőtt az idegen Istennek. Vagy a’ keresztyén férfiu pápistát veszen az ő személyéjért, hogy jobban legyen világi dolga ’s állapottya; de egykor soképpen való tőr leszen néki és háborúság az illyen asszonyi állat mind Salamonnak Neh.13.26. Az a’ jó jő ki belőle a’ mit az Úr megmondott Exod. 34.19. hogy ő is idegen Isteneket kövessen, és egyéb testi világi gonoszt is.”[17]

Nógrádi Mátyás (Idvesség kapuja) … „Sokan elárullyák magokat a’ szülék közül, kiknek semmi gondgyok nincs magzattyoknak idevességekre. … Ha házasítani kell leányokat, akár lator akár eretnek légyen, ottan hamar annak tukmállyák, csak legyen a’ tarsolyban, ’s az emberek közül, úgy itélnek a’ Pápisták felől, a’ mint nem kellene itélniek…”[18]

Szathmár Némethi Mihály (Leczkéknek Prédikációkban  Magyarázattya, Kolozsvár, 1675).  A feleségről ezt írja: „Igaz vallású legyen mert a’ fele más vallás vagy elszakaszt Istentül, mint Salamont  I. Király. 11.1.2. vagy holtig való veszekedést szerez; vagy a’ magzatokat a’ szülék között megosztlattya: férfi a’ fiatalokat az ő vallásában: ’s az asszony a’ leányokat a’ maga vallásában neveli, egyik Istennek, másik a’ Bálnak szenteli, melyet tilalmaz az Apastol 2. Cor.v. 14. 16.”[19]

Az előbb említettek közül Madarász evangélikus, a többiek református lelkészek, sőt esperes, püspök voltak. Az idézetek elsősorban korabeli angol művek tolmácsolása. A 19. századi római katolikus hitvitázó, Beke Ince Kristóf (Pesti kalászok szedegetője) tehát ezeket a példákat hozza fel.[20]

Geleji Katona István (1589—1649) gyulafehérvári református tudós püspök a régi graduálékból összeállította az egyházi kánonokat és kiadta Gyulafehérváron 1649-ben.[21] Az ebben szereplő házasságkötési szabályokat (65-74. kánon) minden bizonnyal folyamatosan alkalmazták a 18-19. században. Ezt igazolja az is, hogy több mint kilenc kiadást megért először latin nyelven, majd 1875-ben Kiss Áron jóvoltából magyar nyelven.[22]

Alapvető különbség a római katolikus és protestáns szemlélet között, hogy míg a római katolikusok és a görög görögkeletiek a házasságot szentségnek tartják, a protestánsok ezt nem fogadják el. A vegyes vallásúak között kötendő házasságok szabályaiban is számos különbség van, amelynek indító oka, hogy a különböző vallásfelekezetűek között létrejövő házasságban egyházuk gyengülését – főleg a gyermekek révén – vélik.

[[ paginate ]]

Római katolikus ellenvélemények

A tridenti zsinat (1545—1563) második ülésén foglalkoztak a házasságkötésekkel. „Az első kánon a házasságkötést szentségnek tekinti, és a második kánonban kemény egyházi átokbüntetést ró ki azokra, kik ezt el nem ismerik /…/ kik az áldást megvonják.”[23]

Magyarországon a reformáció terjedése után a római katolikus zsinatok nem tiltják kimondottan a protestánsokkal való házasságra lépést, amit azzal magyaráztak a katolikus egyházi írók, hogy vagy nem, vagy gyéren fordultak elő.  

Pázmány Péter (1570—1637) esztergomi érsek pünkösd utáni vasárnapi prédikációjában a keresztény leány neveléséről ezeket mondja: „Elsőben is a religióra, és vallására nézzen a’ keresztény leány: meglássa, hogy a’ Romai Anyaszentegyház’ engedelmes fia, és tagja légyen, a’ kihez mégyen. Mert valamelly okokért Isten erős parancsolattal kötelezte választott népét, hogy idegen nemzetek’ házasságába ne kötelezze magát: azon okok tartóztatják a’ keresztény leányt, hogy hamis vallásu férjet ne válasszon. Először minden napi kedvetlenségek, vesződések, háborúságok, idegenségek félelme vagyon a’ különb vallású Férjfiútól. Másodszor a’ böjtök, innepek, és egyébb egyházi parancsolatok megszegésére ok adatik a’ tével gő házastárstúl etc. etc. De a’ mi ezeknél nagyobb, hittől szakadás félelme vagyon az efféle idegen hitű házasságban: mert a’ szép szó, a’ szeretet, a’ fenyegetés, a ’ pártolódás, és ha ezek nem fognak, vereség megcsalja, és Hitvesztésére viszi sokszor az asszonyt. Adá Isten, ezt példákkal ne próbálnók…”[24]

A 17. században Lippai György (1600—1666) esztergomi érsek azonban „megparancsolta a plébánusoknak, hogy senkit, legyen az hajadon vagy özvegy, kézfogásra se eresszenek addig eretnekkel lépni, míg ez meg nem igéri, hogy a’ kath. hitre térend.” (1651) Kolonics Lipót és Augustus szász herceg és esztergomi érsek megkívánták, hogy „a protestáns fél kötelezze le magát az esküdtetés előtt arra, hogy sem katholicus házastársát nem fogja hitében háborgatni, sem a’ magzatok’ katholikus módoni nevelését gátolni.”[25] A nagyváradi, rozsnyói püspökök is tiltották a vegyes házasságok egyházi „ünnepélyesítését”.

A klérus és a katolikus rendek többször is benyújtották ellentmondó álláspontjukat a bécsi békekötésben beiktatott vallási cikkely ellen. A vegyes házasságokból jogaik csorbulását, lelki veszélyt láttak. (Ezek az országgyűlések: 1620, 1625, 1645, 1647, 1790.)

II. József felvilágosult szellemű házassági rendelete – az 1790/91. évi XXVI. törvény

Bár a házassági rítusokat elsősorban az egyházak szabályozták, mégis időnként az uralkodó, az állam is foglalkozott az e területen felvetődött jogi kérdésekkel. II. József türelmi rendelete (1781) alapozta meg az 1786. március 6-án kiadott házassági rendeletét.[26] Ezen 62 paragrafusból álló rendelet a házasságkötések teljes körű szabályozását adja. Tárgyalja a házasságkötés törvényi feltételeit (önálló döntési képesség: életkor, szabad akarat, családi állapot, tanúk), módját, a gátló tényezőket (vérrokonság, kiskorúság), a házassági kötelék felbontásának módját. Érvénytelennek tekinti az eljegyzést és a titkos házasságot. Itt most csak a vegyes vallású házasságra vonatkozó passzusokat emelem ki:

10. §. 3-or. „A házasságot, mely egy keresztyén vallású alattvalónk, és egy nem ker. felekezetbeli alattvalónk közt kötetnék, semmisnek s érvénytelennek nyilvánítjuk.”[27] A különböző felekezetű, de keresztények közötti házasságkötésről imígyen intézkedik: 29. §. „…a házasság kötésének lényegéül és föltételéül, elkerülhetetlenül szükségesnek határozzuk, hogy a házasság kötésbe a kölcsönös beleegyezés, a pap, lelkipásztor vagy pópa előtt, kinek egyházában, vagy kerületében a jegyesek laknak, és még két tanú jelenlétében nyilvánittassék. …”[28]

30. §. „Ha a jegyesek különböző egyházhoz tartoznak, elegendő ha a házassági beleegyezés, akár a vőlegény, akár a menyasszony papja, lelkipásztora vagy pópája előtt kinyilváníttatik.”[29] 32. §. Ha a jegyesek különböző egyházhoz tartoznak, a háromszori kihirdetésnek mind két fél egyházában megkell történni; sőt ha az egyik fél  azon  egyházban melyhez jelenleg tartozik, még hat hetet nem töltött, a kihirdetés azon egyházban is teljesítendő, a hol azelőtt tartózkodott.[30]

[[ paginate ]]

Mint tudjuk, II. József halálos ágyán rendeleteit visszavonta. Az 1790/91. évi országgyűlés így ismét foglalkozott a vallás ügyével. Az országos rendek a vallásszabadságot –  az 1608 és 1647. évi törvények alapján – ismételten elismerték. A 17 paragrafusból most a 11, 15. és 16. szól a vegyes házasságokról. Némi visszalépés tapasztalható az előzőhöz képest a római katolikusok javára.

15. §. „A vegyes házasságokból – melyek mindig r. katolikus lelkész előtt lesznek kötendők, melyek ellen azonban bárki bármi szin alatt is valami akadályt emelni tiltva van, — származott és származandó gyermekek, ha az atya r. katholikus, az ő vallását kövessék; ha pedig az anya r. katholikus, akkor csak a fiu gyermekek kövessék atyjuk vallását.”

16. §. „Mindazon házassági ügyek, melyek már a kötés idejében vegyesek vóltak, mindazok, melyek valamelyik félnek az evangéliomi vallásról a r. kath. vallásra áttérésével lettek vegyesekké, mivel mindkét esetben valóságos sácramentumról van szó a katholikusok szent széke elé tartoznak.”

11. §. „Mindkét hitvallásu evangelikusok minden házassági ügyének elitélése, saját egyházi székeikre hagyattassék … szerveztessenek ezen egyházi székek, … azon elvek is melyek szerint ezen egyházi székek annak idejében a házassági ügyeket itélni fogják, felügyelés és megerősítés végett hozzá fölterjesztessenek. Addig pedig ezen házassági ügyek a közelebb mult években érvényben állott elvek szerint fognak a /világi székek által itéltetni /.../”[31]

A házasságkötés jogi kereteinek pontos szabályozása minden bizonnyal fontos volt a 18-19. század fordulóján. Ezt tartotta szem előtt Georch Illés (1772-1835) jogtudós is, amikor a Honnyi törvények című három kötetes munkájában mintegy 100 oldalt a házasságkötés feltételeinek, az akadályoknak és a bontásnak szán.[32] Mondandóját elsősorban a II. József féle rendeletre, illetve annak országgyűlési változatára építi. A szerző munkájának külön érdeme, hogy szinte minden szabályt bemutat a katolikus és a más vallások (protestáns) szemszögéből is. A római katolikus egyház „sikeretlennek” nevezi a házasságot a következő esetekben: elvétés, sors, fogadás, atyafiság, gonosz-tétemény, hit-különbség, erőszak, egyházi rend, fennálló házasság, sógorodás, gyermek-kor, sógorság, alattomosság, tehetetlenség, elragadás miatt. Ezen tényezők fennállása esetén tehát érvénytelen a házasság megkötése. Más vallásúaknál bontó akadályokat jelentenek a következők: gyermekkor, hit-különbség, fenn-álló házasság, atya-fiság, sógorság, el-ragadás, házasság-törés, hitves-ölés, katonaság, esztelenség, személynek vagy szüzességnek el-vétése, erő-szak, félelem, alattomosság, háromszori hirdetés el-mulasztása, tehetetlenség, a hitves halálára való törekedés, elhagyás, meg-engesztelhetetlen gyűlöltség.[33] Minden akadályt, tényezőt külön megmagyaráz. Így a hit-különbségről a következőket írja: „Szorgalmatosan vigyázott arra mindenkor a R.K. Anya-szent-egy-ház, hogy hív nyájja a hitetlenekkel, és pogányokkal öszve-ne elegyítessék: és így az ujacs Magyar Kereszténységnek az igaz hitben-való meg erősítésére ügyelvén Szent László Királlyunk is L. I. cap. 10, hogy az elegyített házasságból az el-csábításra alkalmatosság ne következzék: meg-tiltotta a Sidók, és Keresztények közt leendő házasságat, úgy-mint a következéseire nézve ártalmasat: mely (ámbár egyedül a Sidókról szóló) törvény egyéb hitetetlenekre, és pogányokra nézve-is ki-terjed, nem csak a R.K. hitűeknél, hanem a más vallásúaknál-is. Const. Jos- §-10.”[34] Arra is figyelmeztet azonban, hogy az elegyített házasságban a római katolikus hitűeké az elsőbbség.  „Az elegyített házasságakban (melyekben egyik hitves R.K. hitű, a másik pedig más vallású) vagy mind a két nem-beli gyermekek (proles utriusque fexus) R.K. hitű Attyoknak, vagy csak a leánygyermekek R.K. Annyoknak hitét követik: mely házasságak mindég a R.K.-hitű Papok előtt megynek véghez, és akár legyenek mindjárt elejektől fogva elegyítettek, akár a más hiten lévő hitvesek közül lépett idő jártával valamellyik-által a R.K. hitre: még-is minden esetre a Szent-Széket illetik az e féle elegyített házasságbeli ügyek. 26. 1790/1.”[35]A mátkaságnál, a vérrokonságnál, a házasság felbontásánál és más kérdésekben is rámutat a különbségekre. A szerző nagy érdeme, hogy a jogalkalmazók számára közérthetően, nagy körültekintéssel magyarázta el a törvény egyes pontjait. Az pedig külön érdem, hogy katolikus létére mindenkor elfogultság nélkül bemutatja a protestáns egyháznál érvényben levő szabályokat is. Tudósi magatartása, nagy tudása révén nem véletlenül választotta az Magyar Tudós Társaság tiszteletbeli tagjának.[36] A könyv megjelentetésére általános igény volt országszerte, amit mutat az, hogy csak az első kötetet 165-en rendelték meg, közöttük bírák, ügyészek, szolgabírók, ispánok, jószágigazgatók, jegyzők, postamesterek, könyvárusok, tanítók, tanulók ás városok. A nagy érdeklődés annak is szól, hogy magyar nyelven írta a szerző és részletes útmutatót ad a jogi kérdésekben döntés hozóknak.

[[ paginate ]]

Hitviták a 19. században a vegyes házasságok ünnepélyesítése körül

A 18. század tudós prédikátora Bod Péter (1712-1769) külön könyvet szentelt a házasságkötés és a köré tartozó szertartás magyarázatának.[37] A 19. században is gyakran használt kézikönyv lehetett. Valószínűleg ezért látta fontosnak kis Baconi Benkő László a kibővítését és vállalkozott az újbóli kiadásra.[38] Pál apostolt idézi: „Ha valamely atyafiunak hitetlen felesége vagyon, mely ő vele edgyütt akar lakni, azt el ne hagyja.” (1. Kor. 7, 12 -16.)[39] Arniseus azt mondja:„ … különböző Vallásuak öszvekelését tilalmazni kell, de ha a Házasság megesett, nem kell felbontani.” (Arnisaeus de Connub. Cap. VI. §.5.)[40]

Szerinte különbséget kell tenni a keresztény és nem keresztény vallások között. A nem keresztyénekkel (mohamedán, zsidó) kötött házasságot László királytól kezdve folyamatosan tiltják a római katolikusok. (S. Ladis 1. Decr. I Cap. X. Appr. Const. P. 1. T.1. Art. IV. et. Tit. IV. Art I.)[41] A vegyes házasság kérdésének másik csoportja a protestánsok és római katolikusok között létrejött házasságok. A kérdés vizsgálatánál kiinduló alap a protestánsok (reformátusok, lutheránusok, unitáriusok) elfogadása (1588, 1613). 1613-tól a következő esküszöveg volt érvényben: „Én T. T. esküszöm az élő ISTENre ki Atya, Fiu, Sz. Lélek telyes Sz. Háromság egy igaz ISTEN, hogy a négy recepta Religioknak ez Hazában való megtartására igyekezem telyes tehetségemmel és soha annak oppressiojával a magam Religioját promovealni nem akaromm se azoknak oppressiojokra való dolgokban soha, se titkon, sem nyilván nem cselekszem; senki személye ellen Hitiért, vallásáért, gyűlölséget, ellenkezést nem viselek, hanem kinek kinek szabad megtartására igyekezem, és sem titkon sem nyilván senkivel contraria Religio ellen, sem másokkal nem prakticalok annak opprassiojára se ártalmas tanácsommal sem fegyveremmel, sem magam, sem mások által, semmi uton nem igyekezem. Sőt ha kit effélét tudnék sat. – Aki pedig ezt felbontaná … (Appr. Const. Part III. Tit. I. Art. I.)[42] A létrejött konszenzus eredményeként „Szabadon öszve házasodtak. Az egyházi öszvekötést a Menyaszszony Papja vivén végbe. A férfi magzatok, Apjok vallását – a leányok pedig, rendszerént az Annyokét követték, hanemha az elmátkásodáskor másképen edgyeztek egymás között.”[43] Az 1791. LVII. törvénycikk is a nemek szerinti keresztelést rögzíti a vegyes vallású pároknál. Igaz közben Mária Terézia megtiltotta (1751. augusztus 19.) a református és lutheránus papoknak, hogy az ilyen gyermekeket megkereszteljék. Sőt a vegyes vallású párokat össze sem adhatják.

Kun Bertalan egy példát hoz:  „Így történt 1843dik év November hólnapjában honunkban egy gyászos esemény. Abauj megyében G. helységben egy protestáns ifju házasságra kívánt lépni egy cath. leánnyal a szülék bele egyeztek; csak az anya nyugtalankodott az áldás elmaradása miatt. A papot többször kérte az érzékeny apa, hogy gyermekeit áldaná meg, - a pap elkeseríté az apát, s a papot az esketés órájában meglőtte.”[44] „Ezen a rezerválisokról tett nézeteim után bátor vagyok kimondani, hogy a reverzálisok biztosításának veszélyeztetése, nem jogosította fel a clérust 50 évi gyakorlat és szokás önkényes megháborítására; mert ez biztosíték – mint törvénytelen – soha nem lehetett.” [45]

A magyar klérus a múlt évtizednek végén[46] a protestánsokkal a vegyes házasságkötést megtiltotta, az üdvösségre nézve azt veszélyesnek hirdette. A római katolikusok mindenképpen ragaszkodnak a reverzálishoz, ami további vitára adott okot. Ilyen kötelezettség sem az 1606. tv. 26. tv. 15. pontjában, sem a Hármaskönyvben nincs – állítják a reformátusok.

Az 1830-1840-es években óriási vita alakult ki a vegyes házasságok ügyében az országgyűlésben és az újságok hasábjain egyaránt. Az országos vitát az váltotta ki a különböző lapok (Jelenkor, Literariai Csarnok, Társalkodó, Századunk, Hon s külföld, Hírnök, Pesti Hirlap, Egyházi Tudósítások) hasábjain, hogy Pest megye olyan határozatot hozott, hogy 600 forintra büntetést kapnak a vegyes házasságokat megáldani vonakodó papok.[47] Egyes megyék (Fejér, Pest, Zala, Zemplén) követei különösen aktívak voltak. Túrócz megye például pert indított némely vegyes házasok ellen, hogy gyermekeiket nem nevelték katolikus hitben. Mások (ifjabb Vay József, báró Podmaniczky József, Darvas, Majtényi) ellenkező véleményt fejtettek ki. [48] Az országgyűlésben többségben voltak a reformátusok, akik az 1791. évi házassági jog visszaállítását szorgalmazták. A római katolikusok széles körben hirdették saját álláspontjukat. Így lehetséges az, hogy az írások, nyomtatott röplapok többsége katolikus szemszögből vizsgája a kérdést. Egyik képviselőjük, Vida Vince — amikor a témában 1844-ben megjelenteti könyvét, annak végén — 36 könyv, röplap adatait sorolja fel.[49] Eltekintek a vitatkozók álláspontjának részletes ismertetésétől, mindössze néhány szerző 1841-ben kiadott művére hívom fel a figyelmet. (római katolikus szerzők: Almásy István, Beke Ince Kristóf, Gózon György, Prokopovszky Dániel, Szalay Imre, Vida Vince, református szerző: Kun Bertalan). Újfalusy Nep. János ügyvéd igyekszik pártatlanul történelmi környezetbe ágyazva vizsgálni a kérdést.[50]

[[ paginate ]]

A református hitvitázók közül Kun Bertalan elsősorban a reverzális és az áldás megtagadása ellen emelte fel a szavát. Kun Bertalan rámutat többek között arra az ellentmondásra, amely így hangzik: „A protestánsok nem idvezülnek, velök házasságra lépni Catholikusnak, idvességkockáztatás.”[51] Külföldi példákat is hoz arra, hogy a pápák között is voltak, akik elfogadták a vegyes házasságokat. „A tridenti gyűlésen kívül vannak országos, s pápai parancsok a vegyesházasságot illetők. Az 1648-ban pápai megegyezéssel köttetett vestphálai béke egy cikkében biztosítva van a vegyes házasság. A pápák közül is sokan voltak a vegyesházasságtól szelid értelemben. 1ső Ferenccel köttetett concordátái  X. Leónak még az egyházból kirekesztettekkel sem tiltják a vegyesházasságot. 14dik Bencze, kiről felvilágosodásáért azt mondja a hálátlan világ, ’sokat írt, de keveset uralkodott’ de synodo dioecesana című munkájában keresztyéni szellemben nyilatkozik a vegyesházasságról, s a boroszlói érsekhez küldött brevéjéban azt megengedi. VIIIdik Pius Poroszországban szászveimárban, a protestáns papok által beszentelt vegyesházasságot is érvényesnek ismeri. Tripartitum prológ. titul. 10us 5§, 1790 ogy. 26. cikkely, 1681. 26. törvénycikk.”[52]

Az országos vitát az váltotta ki, hogy Pest megye olyan határozatot hozott, hogy 600 forintra büntetik a vegyes házasságokat megáldani vonakodó papokat.

Ugyanakkor a római katolikus Beke Ince Kristóf így inti az országgyűlést: „ha honunkban a közbékének felzavarásától, néplázadástól lehet tartani; ezekre leghamarább adhat okot a nemes megyéknek azon határozata, minél fogva a szolgabíráknak kötelességükké tétetett járásaikban a nép előtt azt hirdetni ’hogy a papi rendeletek – a vegyes házasságokat törvénnyel és félszázados gyakorlattal rendelkeznek.”[53]

1841-ben 40 aláírással a Századunk 25. számában az alábbi javaslat jelent meg, amelyet az országgyűlés részletesen megtárgyalt: … „Miképp lehet már e zavarokat elhárítani s a protestánsok panaszait eloszlatni, a kath. dogmának, sőt még a zsinatok és pápák által parancsolt egyházi fenyítéknek is megsértése nélkül? ... Abban kellene megegyezni, hogy a v. házasságokat, ha a férj katholikus, kath. lelkész, -ha pedig a férj protestans, protestans lelkész avassa meg. (mej: Posen nagyhercegségben a vegyes házaspárok tetszésök szerint vagy katholikus vagy protestans templomban adatják össze magukat…) Ha tehát a férj katholikus, egyháza minden szertartásaiban részesüljön, s a kath. pap áldása meg ne tagadtassék tőle, mert az illy házasságból születendő valamennyi gyermeknek a kath. vallásban kell neveltetnie; ha pedig protestans a férj, a protestans templomban illető lelkésze által szinte minden protestans szertartásokkal láttassék el, s e lelkésztől a kath. menyasszony is áldást nyerjen, mellyet ő ugyan kevesebbre becsülend a kath. papénál, csak jobb a semminél, de megnyugtatandja magát azon gondolattal, hogy valami s hogy ő még is egész ünnepélyességgel ment férjhez. Ugyan ezt lehetne a katholikusok és nem egyesült görögvallásúak közt kötendő vegyes házasságokra is alkalmazni; ha t.i. a férj katholikus, kath. templomban -ha pedig nem-egyesült görög a férj, görög templomban avattassék meg a házasság az illető egyház minden szertartásaival. (lábjegyzet: A katholikusok és nem-egyesült görög vallásúak közti v. házasságokra nézve semmi törvényczikkely nem létez a magyar törvénykönyvben. Az illy v. házasságok az előtt a férjet illető templomban adattak össze. Később néhány évvel az 1791-ki/ országgyűlés után, az illy v. házasságokra is a protestansokat illető 1791-ki 26. t.cz. kezdetett alkalmaztatni. Hiába protestált Stratimirovics István karloviczi nem-egyesült görög érsek, figyelmeztetve, hogy protestansok számára alkotott törvényczikkely a keleti egyházra nem alkalmazható, mert ez, valamint a kath. egyház a házasságot szentségnek tartja, püspökei, s felszentelt papjai vannak, dogmai többnyire egyenlők a katholikusokéval; végre hogy a keleti egyház magyar országban mikor még be nem volt véve (mi csak az 1791. 6.t.cz. által történt meg), már századok óta a katholikusokéval egyenlő jogot bír a v. házasságokra jó a gyermekeknek attyjok vallásbani nevelésére nézve, illy v. házasságokra tehát a protestansokat illető 1791-ki 26. t.cz. nem alkalmaztathatik.)”[54] Végül 1844-ben megszületett az újabb törvény.

[[ paginate ]]

A házasságjogi törvények változtatása a 19. században

1. Az 1844. évi III. törvénycikk. A vallás dolgában

A bécsi és a linzi békekötések alapján az 1791: 26. törvényt módosították 11 pontban. A törvény ellenzi az erőszakos hittérítést. Az áttérés módját is meghatározza. A témánk szempontjából fontos a 2. és a 3. §.

„2. § A jelen törvény kihirdetése után keletkező azon vegyes házasságok is, melyek evangelikus lelkipásztor előtt kötetnek, törvényesek.

3. § Azon vegyes házasságok, melyek római katholikus és az Evangelika vallás bármelyikéhez tartozó felek között az 1839-ik évi martius 15-ik napjától kezdve, a most folyó 1844-ik évi november 10-ik napjáig köttettek, és nem római katholikus hanem az evangelika vallás bármelyikének lelkipásztora által adattak össze, törvényesíttetteknek jelentetnek ki.”

4. § A törvényhatóságoknak az ilyen házasságokat össze kell írni és a levéltárban elhelyezni.

5. § A római katolikus vallásból bármelyik evangelika vallásra áttérőt is be kell írni ezen anyakönyvbe.”

6-11. § A további pontokban az áttérés hitelességének feltételeit szabályozzák.[55]

Az 1848- évi 20. törvény kiterjeszti az előző hatályát a görög nem egyesült szertartású vallásfelekezetekre is (6. §.) és törvényes bevett vallásnak nyilvánítja az unitarius vallást is. (1. §).[56]

2.) Az 1848. évi XX. törvénycikk. A vallás dolgában

6. § Az 1844: 3-ik törvénycikknek rendelete, a görög nem egyesült vallásuakra is kiterjesztetik.

3.) Az 1868. évi LIII. törvénycikk. A törvényesen bevett ker. vallásfelekezetek viszonossága

Ismét az áttérésekkel foglalkoznak és igyekeznek minden felekezetnek egyenlő jogot adni. A vegyes házasságokat ezúttal az alábbi pontok érintik:

„9. § Különböző keresztyén hitvallásu egyének, egybekeléséből származó vegyes házasságoknál, a háromszori hirdetés eszközlésére mind két fél lelkésze felszólítandó…

10. § Ha a háromszori kihirdetés megtörtént, de valamelyik fél lelkésze vonakodnék kiadni az elbocsátó levelet, a házasulandó felek részéről két tanú nála megjelenvén, kérik az elbocsátó levél kiadását, melynek megtagadása esetén … megtagadott válaszról, a tanuk bélyegmentes bizonyítványt adnak, mely teljesen pótolja az elbocsátási levelet.

11. § Vegyes házasságok bármelyik fél papja előtt érvényesen köthetők.

12. § A vegyes házasságokból származó gyermekek közöl a fiak atyjoknak, s a leányok anyjoknak vallását követik.

13. § A gyermekek vallásos nevelését se a szülők bármelyikének halála, se a házasságnak törvényszerű fölbontása nem változtathatja meg.

14. § Ha a szülők valamelyike más vallásra tér át, mint a melyet előbb követett, a 7-ik évet még be nem töltött gyermekek nemök szerint követik az áttértet.”[57]

4.) Az 1868. évi XLIII. törvény. Magyarország és Erdély egyesítésének részletes szabályozása

„Az 1844-ik évi anyaország III-ik törvénycikk 2. §-ának a vegyes házasságok egybekötésére vonatkozó rendelete, s ugyanezen törvénycikknek 6-10-ig terjedő §§-ai az egyik vallásból a másik vallásba való áttérés módozatát illetőleg, az előbbi 14. §-ban említett minden vallásfelekezetre nézve és a kölcsönös viszonosság értelmében, a törvényhozás végleges intézkedéséig, Erdélyre is kiterjesztetnek.”[58]

Az izraeliták egyenjogosítását az 1867. évi XVII. törvénycikk tartalmazza.[59] A görög keleti vallásúak egyenjogosítását ugyancsak 1868-ban végezte el az országgyűlés (1868: IX. törvény).[60]

A 19. század második felében az egyházkerületek törekedtek arra, hogy a törvényeket és rendszabályokat híveik betartsák. Az egyházkerületi főjegyzők (Széki Béla – Pápa, Polgár Mihály – Pest) gondos válogatásában jelentek meg ezek a jogi kézikönyvek. A fordításokat Enyváry Péter törvényszéki tolmács Bécsben ellenőrizte.[61] 

[[ paginate ]]

Út a polgári házasságkötés bevezetéséhez

A polgári házasságkötés és az állami anyakönyvezés bevezetése

A 19. század végére azonban nemhogy elvcsitultak volna a hitviták, hanem éppen felerősödtek. Ennek oka a polgári házasság intézményének a bevezetése. A gondolat felvetése Deák Ferenc és Trefort Ágost nevéhez fűződik.[62] A polgári fejlődéshez hozzátartozik az állam és az egyház szétválasztása és így a házassági jog polgári intézményének a létrehozása – vallották a haladó politikusok. A református egyház teoratikusai is ezen az állásponton voltak. Irányi Dániel 1873-ban a képviselőházi beszédében a következő határozati javaslattal állt elő: „A kormány utasíttatik, hogy a vallás szabad gyakorlata és a polgári házasság iránt mielőbb terjesszen elő törvényjavaslatokat.”[63] Megszaporodtak a jogtörténeti írások. A református egyház házasságjogi történetével a legtöbbet Pokoly József foglalkozott. Írásai a Protestáns Szemlében jelentek meg. Pokoly azon az állásponton van, hogy a magyarországi reformátusok protestáns jogtörténetének első szakasza II. József házassági rendeletéig tart, így ő is ezt publikálta.[64] Szlávik Mátyás az európai országokban dívó házassági jogok államosítását tárta a nagyközönség elé. Megállapította, hogy „Európa művelt államaiban már több-kevesebb idők óta bevett tény.”[65] Hollandiában 1580, Angliában 1653-ban, Franciaországban 1787-ben, Belgiumban 1815-ben, Németországban 1848-ban, Dániában 1857-ben fogadták el először a polgári házasságot. Az 1860—70-es években sor került erre a skandináv államokban, Ausztriában, Belgiumban, Svájcban, Spanyolországban stb. A polgári házasság intézmény bevezetésének szükségszerűségét alátámasztó írásában Bartha Béla sárospataki jogtanár több szempontból vizsgálja.[66] Kiindulópontja, hogy mi a különbség a római katolikus és a protestáns egyház házasság felfogásában. A tridenti zsinat a házasságot a szentségek közé emeli, így a törvényhozás és a bíráskodást is a maga részére tartja fenn. A protestáns egyház ezzel ellentétes nézetet vall. A házasságot csupán megáldja a lelkész, így annak felbontása is folyhat világi szintéren. Véleménye szerint „A házasságban négy elem összehatását lehet megkülönböztetni: a gazdasági, jogi, erkölcsi és vallási elemét, mely érdekek célszerű s összhangzatos ápolása az állam fontos politikai feladatát képezi. … az állam egész hatalmával törekedjék arra, mikép a házasság magasztos erkölcsi feladatainak is megfelelhessen /…/ az erkölcsös oldal nem kizárólag az államé, hanem az egyházé is. /…/ Az egyház ott óvhatja s fejlesztheti a házasság erkölcsi oldalát, hova az állam nem juthat el. /…/ a papok és tanítók, mint a vidéki, különösen falusi lakosság természetes inteligentiája s vezérei, keressék az érintkezést a néppel, fölvilágosítás, tanítás, példaadás végett /…/”[67] A polgári házasság bevezetésének időszerűségét több példával – közöttük a vegyes házasság valamint a házassági akadályok megítélésének különbözősége miatt is — szorgalmazza. Német számsorokkal bizonyítja, hogy a polgári házasság bevezetésének nem közvetlen következménye az egyházi áldások, keresztelések számának csökkenése.

év	100 polgárilag megkötött házasságból				100 újszülöttből keresztséget nyert
	egyházilag megáldatott	egyelőre meg nem esküdt
1875	83,44	16,56			92,38
1876	86,43	13,57			92,86
1877	87,36	12,64			92,35
1878	88,29	11,71			92,88
1879	89,28	10,72			92,4

A polgári házasság bevezetésének hatása Németországban 1875-1879 között[68]

A törvénytervezetről szóló vitába többen bekapcsolódtak. Jogi és egyházi lapokban egyaránt kifejtették az álláspontjukat jogászok, teológiai tanárok. Igen széles nemzetközi ismereteken alapuló írást közölt Várnai Sándor,[69] melyhez hozzászólt többek között Révész Kálmán.[70]

A vitában végül az állam kerekedett felül. 1894. október 1-gyel bevezették a polgári házasságkötést és felébe emelték az egyházinak.[71] Hivatalossá tételét erősítette az állami anyakönyvezetés bevezetése. Ettől kezdve két helyszínen és két aktus keretében folyt a házasságkötés: 1.) az állam képviseletében az anyakönyvvezető előtt a városházán vagy községházán, 2.) az egyház képviseletében a lelkész előtt a helyi templomban. A helyi közösség ez utóbbit tartotta fontosabbnak különösen a 20. század első felében, míg törvényileg az állami esketés lett a hivatalosan elfogadott.

[[ paginate ]]

„Ne temere” és hatása

A 20. század kezdetére tehát többszereplőssé vált a házasságkötés. A felekezetek közötti vita azonban nem múlt el. A római katolikus egyházban X. Pius pápa 1907-ben kibocsátotta a „Ne temere” dekrétumot, amely az eljegyzés és a házasságkötés alaki kellékeinek megreformálását szolgálta.[72] A reformátusok nem maradtak tétlenül. 1910-ben újabb szabályrendeletet alkottak a lelkészek kötelességeiről a vegyes házasságok körül.[73]             Az egyházak a saját bástyáikat védelmezték, amely némi visszalépést jelentett az egymással szemben megmutatkozó toleranciában. Közben azonban újabb szemlélettel is fel kellett venni a harcot. A történelmi egyházak mellett egyre több híve lett a kisegyházaknak, szektáknak és megjelentek a vallástagadók. Különösen ez utóbbiak térnyerése lett jellemző a 20. század közepén, amelynek táptalajt adott az államszocialista hatalom. Ők már mellőzték az egyházi szertartást a születés, házasság és temetés eseményénél is. Új szertartások (névadó, társadalmi esküvő, társadalmi temetés) jelentek meg.

Házasságkötések állami és egyházi szertartással Túrkevén

A vallási és a területi exogámia - endogámia kérdése[74]

A vallási határok, a földrajzi tájak egyaránt határt szabnak egy–egy néprajzi csoport egységének, kiterjedésének. Magyarországon napjainkig vannak szinte homogén római katolikus, református, evangélikus területek. Az egyházak sokáig tiltották a vegyes vallásúak közötti házasságot. E tiltás olyan hatásos volt, hogy vegyes vallású települések esetén a lakóhelyi endogámiánál erősebb a vallási endogámia. Inkább választottak más településről, de azonos vallású párt. Így a vegyes vallású községek esetén a házassági kapcsolatok több irányba mutatnak. A karcagi reformátusoknak egészen más a házasodási körzetük, mint az ugyancsak karcagi katolikusoknak. Különböző felekezetűek között létrejött házasságokra csak a 19. század második felétől van adatunk. A tápiószentmártoni és a karcagi adatok mutatják, hogy az 1870-es évektől hogyan emelkedett a vegyes vallású házasságok aránya az összes házasságkötéshez viszonyítva.

település	időszak	vegyes házasságkötés
Tápiószentmárton (rk.)	1870-1880	3,15%
	1901-1910	10,22%
	1945	14,89%
	1950	30,95%
Karcag (ref.)	1891-1895	5,46%
	1945	31,70%
	1950	31,20%

A vegyes vallású házasságkötések aránya az összes házasságkötés százalékában

Az anya- és a filiális egyházközségek minden esetben a legszorosabb exogám kapcsolatban vannak egymással. Kecel és Akasztó a 18. században, Mátraderecske és Recsk 1888-ig, Halászi, Arak és Feketeerdő a 20. században is egy egyházközséget jelentettek. Házassági kapcsolataik mindvégig a filiális községekkel a legerőteljesebb és viszont. Így van ez Csépa és Szelevény, valamint Tápiószentmárton és Tápióbicske esetében is. A 18. században egy egyházközség Mozsgó, Szulimán, Almamellék, Ibafa, Boldogasszonyfa, Szentlászló, Szigeth, Hertelend. Egy házasodási körzetbe való tartozásuknak ez tehát az egyik alapvető oka. Egyházi iratok őrzik, hogy egy-egy anyaegyház templomába mely falvak lakossága járt szertartásra. A misék, istentiszteletek ismerkedési, kapcsolatteremtési lehetőséget is jelentettek a különböző községek fiataljai számára. Ennek ellenére úgy tűnik, az egyház inkább a helybeliek között létrejött házasságokat támogatta. A 18. századi belsősomogyi református egyházmegye történetéről a stólával kapcsolatban írja Tóth Endre: „Ezt részben már egyházkerületileg is szabályozták akkor és kevés eltéréssel mindenütt azonos összegben fizették … Az esketés díja 50 dénár (Aszalón 3 máriás). A vidéki kétszeresét fizette, vagyis 1 forintot.” [75]

	felekezeti endogámia		lokális endogámia
1909-1950	154	90,59%	95	55,56%
1951-2008	108	57,45%	77	40,96%
endogámia átlag	262	73%	172	47,91%
összes házasság	359		359

Vallási és lokális endogámia összehasonlítása a kaposkelecsényi reformátusoknál[76]

A vallási és a lokális endogámia viszonya egymáshoz Kaposkelecsényben

A települések hagyományos közösségének és kultúrájának megőrzésében fontos szerepe van a népesség összetételének. A közösség által megalkotott, elfogadott belső szabályok csak úgy tudnak érvényesülni, ha a közösség döntő többsége elfogadja és követi azokat. Itt van jelentősége a közösségbe való beleszületésnek illetve a közösségbe való bekerülésnek. Ezért lehet egzakt mutatója a közösség erejének a házasságkötések megoszlása, más szóval az exogámia és endogámia aránya. A vallási endogámia mutatja a helyben domináns felekezet erejét. A területi exogámia jelzi a település nyitottságát, az asszimiláció fokát, a közösségi kultúra felbomlását. A határon túli magyarok kultúrájának kutatása jól mutatja, hogy a nemzetiség megtartásában az egyháznak van jelentős szerepe. Ezt érzékelteti a fent közölt kaposkelecsényi táblázat és grafikon is.[77]

Örsi Julianna

[[ paginate ]]

FELHASZNÁLT IRODALOM

Bartha Béla, A polgári házasság s a házassági bíráskodás. In: Protestáns Szemle 1892. 290-323.

Bárth Dániel, Esküvő, keresztelő, avatás. Egyház és népi kultúra a kora újkori Magyarországon. Budapest, 2005

Bárth Dániel, Egyház és házasság – szabályok, rítusok, hiedelmek. In: Örsi Julianna (szerk.): Középpontban a család. 2. kötet 151-160. Túrkeve - Szolnok, 2012

Beke Incze Kristóf (Pesti kalászok néven), A vegyes házasságok egyházi ünnepélyesítése körül fennforgó kérdések második kiadásban bővebben megfejtve. Pest, 1841

Bod Péter, Synopsis curis cunnubialis seu tractatus de inre connubiorum. Cibinuii, 1763

Bod Péter kibővítette Kis Baconi Benkő László, Házassági törvényrajz. Kolozsvár, 1836

Csiky Gergely, Egyházügyekre vonatkozó magyar országos törvények és kormányrendeletek 1867-1873. Temesvár, 1873

Enyváry Péter, Vallás és házasságügyi törvények Magyarországon. Budapest, 1874

G. Szabó Kálmán, Szabályrendelet a lelkészek kötelességeiről a vegyes házasságok körül. A 606/1910. illetőleg 40/1910 Egyhker. közgyűlési számok alatt elfogadva. Debrecen, 1911

Geleji Katona István, Egyházi kánonok, melyeket részint az erdélyi kánonokból egybegyűjtött Geleji Katona István 1649 /ford. Kiss Áron, Kecskemét, 1875

Georch Illés, Honnyi törvény I-III. Pozsony, 1804-1808

Kolumbán Zsuzsanna, Református család a 19. századi Udvarhelyi Református Egyházmegyében. In: Örsi Julianna (szerk.): Középpontban a család. 2. kötet 69-82. Túrkeve - Szolnok, 2012

Kun Bertalan, Visszhangok 1840-dik évből a Magysar Clerusnak a vegyesházasságok ügyében. Lipcse, 1844

Nagy Janka Teodóra, A nőrablástól a házasságkötésig. Házassági jog és jogi néphagyomány. In. Györgyi Erzsébet (szerk.): Lakodalmi szokások. Mátkaság, menyegző. Budapest, 2001. 49-53.

Notter Antal, Eljegyzés és házasságkötés a „Ne temere” dekrétum szerint, különös tekintettel a magyarországi vegyes házasságokra. Budapest, 1909

Örsi Julianna, Exogámia és endogámia Magyarországon a XVIII-XIXX. században. In: Demográfia, 26. évf. 1983/4. sz. 572-597.

Örsi Julianna, Az egyház szerepe a család és a házasság intézményének védelmében. In: Örsi Julianna (szerk.): Középpontban a család. 2. kötet 161-177. Túrkeve - Szolnok, 2012.

Örsi Julianna, Kaposkelecsény kapcsolatrendszere. Barna Gábor (szerk.): Kaposkelecsény. Egy Ung megyei település mindennapjai a 20. században. Kaposkelecsény, 2014a. 11-67.

Örsi Julianna, Vallási és nemzeti identitás a 20. századi anyakönyvek tükrében a Bodrogközben és az Ung-vidéken. In: Gyöngyössy Orsolya - Limbacher Gábor (szerk.): Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében. 2014b. 203-220.

Örsi Julianna, Parasztvilág. A vidéki társadalom kapcsolatrendszere. Túrkeve, 2015. 01. 27.

Papp László, Kiskunhalas népi jogélete. Budapest, 1941

Pokoly József, A magyar protestáns házassági jog rövid története 1786-ig. In: Protestáns Szemle 1894 (VI. évf.) 17-29, 100-122, 162-177,  235-251, 305-323.

Polgár Mihály, Egyházi törvények (canones ecclesiastici), melyeknek magyarországi ref. egyház törvényes használatában van, az eredeti latin szöveg régi alakjában. Az 1790/1: 26. tc. és a dunamelléki ref. egyházkerület rendszabályainak (statua) kiséretében kiadva. Pest, 1864

Polgár Mihály, Az egyházat és lelkész hivatalos teendőit illető országos törvények és rendszabályok. Pest, 1870

Polgári házasság 1894. évi XXXI. törvénycikk a házassági jogról. In: Corpus Juris Hungarici CD

Révész Kálmán, Megjegyzések a házassági jogról szóló törvényjavaslatra. In: Protestáns Szemle 1894. 21-25, 251-257.

Széki Béla, Egyházi törvénykönyv, mely a Komjáthiban készült öt osztályu kánonokat és a dunántuli helv. hitv. evang. egyházkerület szabályrendeleteit magában foglalja. Pápa, 1867

Szlávik Mátyás, A polgári házasság történetéből. In: Protestáns Szemle 1894. 149-162.

Tagányi Károly, A hazai élő jogszokások gyűjtéséről I. rész A családi és öröklési jogszokások. Budapest. 1919

Tárkány-Szűcs Ernő, Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981

Tóth Endre, A Belsősomogyi református egyházmegye Mária Terézia korában. Kaposvár, 1940

Tóth Sámuel, Az egyházakat s belhivatalnokokat legközvetlenebbül érdeklő Országos Törvények, kormányrendeletek, egyházkerületi rendszabályok és intézkedések kivonatos gyűjteménye. A Tiszántúli Ref. Egyházkerület megbízásából. Debrecen, 1875

Uy Péter, Kun történetek a régi időkben. Sajtó alá rendezte: Bartha Júlia. Kisújszállás, 2012

Újfalusy Nep. János, Hív értekezés Vegyes Házasságokról Magyar-Országban, mellyet az itt lévő vallásdoknak rövid esméretével együtt minden részre való hajlás nélkül, egyedül a hazai Törvényt s’inor mértékül véve közrebocsátott Ujfalusy Nep. János Törvény Doctora, a királyi Pesti Tudományok öszvességénél, a Törvényes karnak Tagja s hites ügyvéd. Pesten, 1841

Várnai Sándor, Észrevételek a polgári házasságról szóló törvénytervezethez. In: Protestáns Szemle 1894. 26-43, 123-140.

Vida Vince, Értekezés a vegyes házasságokrul. Hirlapokbul szedegetve kiadta … ajtatos iskolabeli        áldozó pap s hitszónok. Pest, 1841