A lét, az élet és az új lét Paul Tillich szemszögéből

Paul Tillich az értelmiség apostola, a kultúra teológusa,[1] valamint a határok embere, aki a filozófia és a teológia között egyensúlyozott.[2] Számos gondolkodó mellett nagy hatással volt rá édesapja,[3] Johannes Tillich, aki evangélikus lelkész létére szerette és használta a filozófiát, valamint tanára, Martin Kähler, aki a liberalizmus és az ortodoxia, a kultúra és a vallás, a profán és a szent, az egzisztencialista kérdések és a teológiai válaszok között közvetített.[4]

Tillich megpróbálta megérteni a modern ember helyzetét és úgy látta, hogy a hagyományos értékek elvesztették vonzerejüket: az igehirdetés, a teológia nyelvezete és a Biblia fogalomrendszere a 20. század embere számára nem volt értelmezhető.[5] Meglátása szerint korának embere az üresség érzete által legyőzetett, nem volt bátorsága a léthez, a kétségbeesés határán állt, és az értelmetlenség szorongásának áldozatává vált.[6] Tillich nemcsak az egyházról, a politikáról vagy a gazdaságról elmélkedett, hanem az emberben mélyen lappangó szorongás és bűntudat jelenlétével is foglalkozott.[7] Ontológiai[8] fogalmakat használt annak érdekében, hogy az egzisztencialista állapot fenomenológiai leírásait vagy képeit megalkossa,[9] és arra törekedett, hogy a bibliai üzenetet a modern ember számára is érthető módon kommunikálja.[10]

[[paginate]]

Hitte, hogy a hatékony igehirdetés formája és módja megfelel a konkrét történeti szituáció követelményeinek, miközben az a teológia tárgyát, a krisztusi üzenet igazságát kifejezi, és korrelációba kívánta hozni a teológiát a profán világgal.[11] Úgy vélte, hogy a bibliai szimbólumok elkerülhetetlenül egy ontológiai kérdéshez vezetnek,[12] és a teológia által adott válaszok szükségszerűen ontológiai részeket tartalmaznak.[13] Habár a „korreláció módszere sem mentes a torzulás lehetőségétől,”[14] és kibékíthetetlen kapcsolat van a filozófia és a teológia között,[15] az ontológia és a bibliai vallás közötti híd fenntartása folyamatos feladat.[16] „A filozófusnak nincs és van, a hívőnek [pedig] van és nincs”. – Ez az alapja annak, hogy a kettő megtalálja egymást.[17]

Tillich az egyház, a vallás és a hit feladatának vélte, hogy felelősséget vállaljon az emberért és a társadalomért, azonban egyház- és valláskritikájában sajátosan megkülönböztette a manifeszt és a latens egyházat egymástól.[18] Szerinte az utóbbiba azok az emberek tartoznak, akik az ember és a társadalom sorsa iránt nyugtalanul és várakozva felelősséget éreznek, és nem feltétlenül tartoznak egy szervezett egyházhoz, illetve nem mindenképpen ragaszkodnak azok hagyományos szimbólumaihoz. Visszautasítván az isteni térhez és időhöz kapcsolását vallásos és hívő embernek nevezte azt, aki nem közömbös az emberiség sorsa iránt, függetlenül attól, hogy valaki Isten-hívő-e vagy sem.[19] Mindemellett Barth-tal és Bonhoefferrel ellentétben a vallásnak – amely Tillich definíciója szerint a kijelentése fogadása – jelentős szerepet tulajdonított. [20] Szerinte „a kijelentés mindig valaki vagy valakik felé irányul, akik meghatározott környezetben vannak, egyedi körülmények között,” így „a kijelentés soha nem egy általános kijelentés, habár állítása egyetemes lehet”.[21] Mindehhez a „Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality” (A bibliai vallás és a végső valóság keresése) c. könyvében hozzáteszi, hogy „az Ó- és az Újszövetség minden része egyszerre kijelentés és vallás”.[22]

Tillich számos kulcsgondolata foglalkozik a léttel, az emberi élettel, valamint az örökkévalóságba tekintő reménységgel, amelyeket a következő sorrendben fogok részletezni: A lét és nem semmi; Lényeg és létezés; Az élet; Az ember; Az új lét.

[[paginate]]

A lét és nem semmi

Mi a lét? A lét fogalma a teológia és a filozófia „legegyszerűbb, legmélyebb és abszolút módon kimeríthetetlen” kategóriája. A van a rejtélyek rejtélye,[23] ugyanis „a lehetséges nem-létezés nézőpontjából szemlélve, a lét titok.”[24] Hiszen hogy lehet, hogy van valami és nem semmi? „A lét kérdése a végső kérdés,” amelyet a nemlét sokkja vált ki. Ezt a kérdést egyedül az ember teheti fel, mivel csak ő képes arra, hogy a „saját léte és minden más lét határán túltekintsen”.[25] Valaminek lenni azt jelenti, hogy végesnek lenni, mivel a lét a nemléttel korlátozott, és a „nemléttel korlátozott lét: végesség”.[26] A végesség tudatosulása a szorongás, amelyről majd lejjebb írok részletesebben.

Tehát mi a lét? A lét erő[27] – az az erő, amely ellenáll a nemlétnek[28] –, hiszen „a létnek van ereje létezni.”[29] A lét fogalma nem a legmagasabb rendű elvonatkoztatás – ahogyan a nominalisták mondanák –, hanem „annak a tapasztalatnak a kifejeződése, hogy a lét fölötte áll a nemlétnek”.[30] A lét meghaladja az objektivitást és a szubjektivitást.[31] A legalapvetőbb ontológiai kifejezések a lét és a levés (valamivé válás),[32] és ezek közül az előbbi elsőbbséget élvez az utóbbihoz képest,[33] mivel míg a levés a viszonylagos nemlétet foglalja magában és győzi le, addig a lét az abszolút nemlétet tagadja és megerősíti, hogy valami van.[34] A létezni szó latinul „existere,” amelynek szó szerinti magyar fordítása: kilépni, előlépni vagy megjelenni. De a létezés miből lép ki? Erre a kérdésre az az általános válasz adható, hogy a nemlétből. A dolgok azáltal, hogy léteznek egyben kilépnek a semmisből. A görög nyelv kétféleképpen fejezi ki a nemlétet: a „mé ón” a viszonylagos nemlét, míg az „ouk ón” az abszolút nemlét, és a kettő nem ugyanaz. A viszonylagos nemlét potenciális létezés, és nem semmi. „A potencialitás a valóságos lehetőség állapota, vagyis több, mint egy logikai lehetőség. A potencialitás a lét hatalma”.[35] Ha valami létezik, akkor elhagyta a potencialitás állapotát és ténylegessé vált, kilép a viszonylagos nemlétből. Tehát a létezés kilépés a nemlétből.[36]

[[paginate]]

Lényeg és létezés

Tillich megkülönböztette az egzisztencialista állapot két alapelemét: „Különbség van a lényegi [esszenciális, potenciális] lét és a létezési [egzisztenciális, tényleges] lét között”.[37] A lényeg empirikus és értékelő értelemmel bír, a létezés pedig a potencialitások aktualizálódása.[38] Az esszenciális és az egzisztenciális lét megkülönböztetése Platón óta klasszikus,[39] sőt, valójában már jóval előtte két szinten tapasztalta meg a valóságot a filozófiai gondolkodás. Az orfikus költészet, a pitagoreusok, Anaximandrosz, Hérakleitosz, Parmenidész „abban a tudatban filozofáltak, hogy az a világ, amellyel találkoztak, nem teljes, nincs meg benne a végső valóság”.[40] A létezés kétértelmű.

Habár az antik humanizmus a létet lényegében rossznak feltételezte, a modern humanizmus már ellenkezőleg gondolkozott. Ennek az volt az oka, hogy az utóbbinak a szellemi szubsztanciája a keresztyénség volt, amely az „esse qua esse est bonum”-mal kezdte mondanivalóját.[41] A keresztyén teológia a lényegi-létezési szintek megkülönböztetését Arisztotelész – és nem Platón – szerint tette.[42] Tillich – Hegelt követve[43] – úgy látta, hogy a létezés nem alábukás, hanem a lényeg kifejeződése, és habár a valóság lényegi szerkezete jó, és „az egzisztencia a teremtés beteljesedése,” azonban „a teremtés jósága és eltorzult egzisztenciája között törés van”.[44]

[[paginate]]

Az élet

Az élet szónak számtalan jelentése van, így sok filozófus kerüli annak használatát, vagy csupán az élőlények valóságtartományát – a halál ellentétét – jelöli vele.[45] Tillich úgy definiálja az életet, mint a potenciális lét ténylegessége. „Minden életfolyamatban ez a ténylegesülés valósul meg”. A potencialitás „az a létfajta, amelynek megvan az ereje, a dinamikája ahhoz, hogy ténylegessé váljon” és „ami [...] ténylegessé vált, az aláveti magát a létezés feltételeinek, a végességnek, az elidegenedésnek, a konfliktusnak”.[46] Az élet a lényegi és a létezési elemek keveréke, így kétértelmű, de mivel önmeghaladó „valamennyi dimenziójában túllép önmagán, vertikális irányban,” miközben a nem kétértelmű életet keresi.[47] Azonban az élet minden pillanatban kétértelmű, és „szerkezeteiben mindig jelen van mindkét minőség, a szent és a profán”.[48] Az élőlények szentek, nagyok, méltók, és egyben profánok, kicsik és károsíthatóak,[49] a nagysággal együtt járhat a tragédia. Így potenciálisan minden ember lehetne nagy és esetleg a tragédia alanya, azonban az emberek úgy akarják elkerülni a tragédiát, hogy kerülik a nagyságot.[50] De a szent a tragédia fölött áll.[51]

Az emberi létezés nemcsak korlátozott,[52] de a lényeg (az esszencia) ellentmondásának a kifejeződése.[53] Életfolyamatának három eleme az önazonosság, az önváltoztatás, és a visszatérés az énhez. „A potencialitás mindig e három elem révén válik ténylegességgé, s ennek folyamatát nevezzük életnek”.[54] A potencialitás ténylegesülésének folyamatában, az életben három életfunkció működik: az önegységesítés, az önteremtés és az önmeghaladás.[55] Az önegységesítés folyamata, amelyben az egyediesülés és a részesedés polaritása van jelen, olyan életalkotó folyamat, amely állandóan harcol a felbomlás ellen.[56] Az élet önteremtése, amelyet a rombolás kétértelműsége jellemez, és amelyben a dinamika és a forma polaritása dolgozik, formateremtés, mivel nincs, ami forma nélkül növekedne.[57] Az élet az életből és az élet által él.[58] „Az élet kritériuma maga az élet,”[59] és  „az élet növekedése minden lépésnél kiváltja a másik élettel való konfliktust”.[60] Az önmeghaladásban pedig a szabadság és a sors polaritása működik.[61] Az élet határvonal, döntések sorozata, egy folyamat, amelyben a változó az állandó. Tillich „On the Boundary” (A határon) címet adta önéletrajzi könyvének, amelyben ezt írta: „a határ megfelelő szimbóluma lehet a személyes és intellektuális fejlődésem egészének. Szinte minden ponton a létezés alternatív lehetőségei között kellett állnom úgy, hogy semelyikben sem leltem igazán otthonra, miközben semelyik ellen sem tudtam határozottan kiállni”.[62]

[[paginate]]

Az ember

Mi az ember? – Ruth Nanda Anshen, aki Tillichnek a „My Search for Absolutes” (Abszolútok keresése) c. könyvének előszavát írta, Platónra hivatkozva így válaszolt a kérdésre: „Az ember az a teremtmény, aki folyamatosan keresi önmagát, és létezésének minden pillanatában meg kell alaposan vizsgálnia létezésének körülményeit. Az ember olyan létező, aki a dolgok értelmét keresi.”[63] Dreisbach Tillich műveinek tanulmányozása után ezt így fogalmazta meg: „embernek lenni annyit jelent, mint folyamatos feszültségben lenni a lényeg és a létezés között, aközött, hogy mi van és mi lehetne”.[64] Tillich szerint az ember azért ember, mert szabad, és azért szabad, mert választhat.[65] Az ember azzal, hogy egyszerre van szabadsága és sorsa, mély ontológiai (és etikai) problémába ütközik.[66] A szabadságot úgy tapasztalja meg, mint megfontolást, az érvek és az okok mérlegelését, döntést, a személyes központon keresztüli reakciót, és mint felelősséget, amely annak a személynek a kötelessége, akinek szabadságában áll válaszolni, ha a döntései felől kérdezik.[67] „A sors [pedig] én vagyok, ahogy adva vagyok, ahogy a természet, a történelem formált, és önmagam formáltam magamat”.[68]

Az ember belső öntudatisággal rendelkezik, és az ő lelke, az ő életereje. Tillich szóhasználatában a lélek nem a szerves rendszer része, hanem maga az életadó erő, amelynek három funkciója az erkölcsiség, a kultúra és a vallás.[69] A lélek szó egyes fordításai: (görögül) pneuma, (latinul) spiritus, (németül) Geist és (héberül) ruach. Szógyöke a sémi és indogermán nyelvekben a lélegzet. – Hiszen mi tartja látványosan életben az életet? A lélegzet. „Ahol lélegzés van, ott életerő van, ahol a lélegzés megszűnik, ott az életerő is elvész.”[70] Azonban a késő antikvitás misztikus és aszketikus irányzatai és egyes filozófiai irányzatok szétválasztották a lelket és a testet. „Ez a trend az újkorban teljesedett ki Descartes-nál és az angol empirizmusban.” A lélek összemosódott a szellem vagy az értelem kifejezésekkel, és „eredeti jelentéséből eltűnt az erő elem,” valamint a szó körül szemantikai zűrzavar alakult ki.[71]

Az ember szorong. Szorongásának három formája, amely a végességgel együtt járó nemlét fenyegetéséből fakad: a sors és halál, az üresség és értelmetlenség, valamint a vétek és kárhoztatás.[72] Tillich úgy vélte, hogy kora a szorongás kora. A szorongás pedig nem ugyanaz a félelemmel. A félelemnek meghatározott tárgya van, amelyet támadni lehet és amellyel szembe lehet nézni, amelyet a cselekvés körébe be lehet vonni és elemzés alá lehet venni, sőt, el lehet viselni.[73] Azonban a szorongás ontológiai minőség; „csak felismerni és leírni lehet.” Tárgya a semmisség, amely nem objektum.[74] A szorongás „az az állapot, melyben egy létező ráébred lehetséges nemlétére”. – Kikerülhetetlen. „Az ember szíve nemcsak bálványgyártó műhely (ahogy Kálvin mondta), hanem félelemgyártó műhely is. Bálványokat azért gyárt, hogy elkerülje Istent, félelmeket pedig azért, hogy elmeneküljön a szorongás elől; és a kettő összefügg. Mert szembesülni azzal az Istennel, aki a valóságos Isten, azt jelenti, hogy szembesülni az abszolút nemlét fenyegetésével.”[75]

[[paginate]]

Az új lét

A vallásos szimbolika szerint a nem kétértelmű élet az a teremtményi élet, amelyben az Isteni Élet (Isten Lelke) jelen van, az Isten Országa, amely az ember történelmi létezésének kétértelműségeire adott válasz, és az Örök Élet, amely az élet kétértelműségeinek legyőzése.[76] Tillich szerint a keresztyénség több mint egy vallás: az új létről, az új teremtésről, az új valóságról szóló híradás, amelyet Krisztus hozott el.[77] Jézus maga az új lét, az erő, amely legyőzi a létezési elidegenedést.[78] „A keresztyénség nem a keresztyénséget hirdeti, hanem az új valóságot.”[79] Az új teremtés az a valóság, amiben az addig elválasztott újra eggyé lesz, és amiben az ember egységben lesz önmagával és saját egzisztenciájának az alapjával és értelmével, vagyis Istennel, aki a lét szempontjából „a lét hatalma,” valamint a „nemlétnek ellenálló erő”. [80]

Az új létben az életnek van középpontja, iránya és értelme.[81] „A feltámadás az új valóság győzelmét jelenti, az új létet, amely a régi lét halálából születik.”[82] A keresztyénség a sajátos arccal rendelkező „egyén egyediségének örökkévaló jelentőségét,”[83] valamint annak a testnek a feltámadását hangsúlyozza, amely – Pál apostol tanítása szerint – nem a hústest és vér.[84] A keresztyénség még azt is állítja, hogy Jézus a Krisztus a történelem végcélja. Tillich ezt így fogalmazza meg:

„A »Krisztus« szó az ember egzisztenciális szituációjának szöges ellentétére utal. Krisztus, a Messiás hozza el az »új korszakot« (aión), az egyetemes megújulást, az új valóságot. [...] A dolgok új állapota a második eljövetellel, Krisztus dicsőséges visszatérésével valósul meg. Az 1. és a 2. eljövetel közötti időben az Új Lét őbenne van jelen. Azok, akik részesednek őbenne, részesednek az Új Létben, igaz, egyelőre az ember egzisztenciális feltételei között, töredékesen és elővételezetten. Az Új Lét lényegi lét a létezés feltételei között. Az Új Lét győzi le a lényeg és a létezés közötti szakadékot.”[85]

A történelem progresszív, megfordíthatatlanul halad a jövő felé,[86] és „csak az ember földi élete szempontjából van jelentősége”. A történelem „egy olyan földi tartomány, ahonnan az egyének a mennyei tartományba kerülnek át”.[87] A negatív történelmi vég tagadása egyetemes jellegű.[88] A halál nem végső sorsa az embernek.[89] Tökéletes beteljesedése az örök boldogság,[90] azonban „az örök életben való részesedés attól függ, hogy a lét lényegi természete szintézisbe kerül-e azzal, amit az idői létezése során alkotott”.

Az örök életben az egyéniesülés és részesedés (a nem kétértelmű önegységesítés), a dinamika és forma (a nem kétértelmű önteremtőiség), és a szabadág és sors (a nem kétértelmű önmeghaladás) tökéletes egyensúlyban van. Mivel az örök életben nincs semmiféle „kellő,” a történelem végén megszűnik az erkölcsiség, a kultúra mint önálló emberi vállalkozás véget ér, és a vallás – amely annak a következménye, hogy az ember elidegenedett létének alapjától, és megpróbál visszatérni hozzá –, megszűnik.[91]

Összegzés

Tillich szemszögéből a lét titok, erő, amely ellenáll a nemlétnek, és a létezés kilépés a semmisből. A van a rejtélyek rejtélye. Valaminek lenni pedig azt jelenti, hogy végesnek lenni. A végesség tudatosulása a szorongás, amely kikerülhetetlen. A lényegi és létezési lét között különbség van. Az élet kétértelmű, a potenciális és a tényleges elemek keveréke, de önmeghaladó és a nem kétértelmű életet keresi. Az ember életereje a lelke, amely által van erkölcsisége, kultúrája és vallása. A keresztyénség több mint egy vallás: hírt ad az új valóságról, arról az új létről, amely már nem kétértelmű, és amelyben már a „kell” nincs többé.

Mórocz Bora

[[paginate]]

Felhasznált irodalom:

DREISBACH, Donald F.: Essence, Existence, and the Fall: Paul Tillich’s Analysis of Existence, In: The Harvard Theological Review, Vol. 73, Cambridge University Press, 1980, 521-538

PAUCK, Wilhelm: To Be or Not to Be: Paul Tillich on the Meaning of Life, In: Bulletin of the American Academy of Arts and Sciences, Vol. 33 No. 2, American Academy of Arts & Sciences, 1979, 9-25

SMITH, John E.: Tillich, Being and Biblical Religion, In: An Interdisciplinary Journal, Vol. 69, No. 4, Penn State University Press, New York, 1986, 401-422

Szerk. POÓR József – Ford. JÁNOSSY Imre: Szöveggyűjtemény Paul Tillich műveiből, Filozófia Oktatók Továbbképző és Információs Központja, Debrecen, 1984

TILLICH, Paul: Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality, The University of Chicago Press, Chicago, 1955/1968

TILLICH, Paul: Létbátorság, Fordtotta: Szabó István. Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 2000 (Eredeti mű: The Courage to Be, Yale University Press, New Haven & London, 1952)

TILLICH, Paul: My Search for Absolutes, Simon and Schuster, New York, 1969

TILLICH, Paul: On the Boundary: An autobiographical sketch, Charles Scribner’s Sons, New York, 1966

TILLICH, Paul: Rendszeres teológia. Fordította: Szabó István. Osiris Kiadó, Budapest, 1996

[1] Pauck, Wilhelm: To Be or Not to Be: Paul Tillich on the Meaning of Life, In: Bulletin of the American Academy of Arts and Sciences, Vol. 33 No. 2, American Academy of Arts & Sciences, 1979, 20. és 24.

[2] Tillich, Paul: Rendszeres teológia, Ford.: Szabó István, Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 15.

[3] Tillich apja szerette és használta a filozófiát, és meg volt győződve arról, hogy nem lehet konfliktus egy igaz filozófia és az igazság között. -  Tillich, Paul: My Search for Absolutes, Simon and Schuster, New York, 1969, 32.

[4] Pauck, 15.

[5] Szerk. Poór József – Ford. Jánossy Imre: Szöveggyűjtemény Paul Tillich műveiből, Filozófia Oktatók Továbbképző és Információs Központja, Debrecen, 1984, 173-174.

[6] Pauck, 19.

[7] Uo., 20.

[8] Az ontológia szó görögül két részből áll: on (létezés) és logos (ige). Ez Arisztotelész első filozófiája, vagy félreérthető módon kifejezve a metafizika, amely utóbbi kifejezés azért helytelen, mert arra a hamis következtetés levonására adhat okot, hogy az ontológia a transzempirikus valósággal foglalkozik, vagyis azzal a világgal, amely csupán a spekulatív képzelet terén létezik.[8] - Tillich, Paul: Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality, The University of Chicago Press, Chicago, 1955/1968, 7.

[9] Dreisbach, Donald F.: Essence, Existence, and the Fall: Paul Tillich’s Analysis of Existence, In: The Harvard Theological Review, Vol. 73, Cambridge University Press, 1980, 524.

[10] Szerk. Poór– Ford. Jánossy, 168.

[11] Uo., 174.

[12] A lét és a Végső Valóság kérdéséhez vezetnek. - Smith, John E.: Tillich, Being and Biblical Religion, In: An Interdisciplinary Journal, Vol. 69, No. 4, Penn State University Press, New York, 1986, 406.

[13] Tillich: Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality, vii.

[14] Uo., 250.

[15] Mivel az ontológia szükségképpen elveszi az Igét Istentől és csendre utasítja őt. - Smith, 410-411.

[16] „The correlation of ontology and biblical religion is an infinite task.” – Tillich: Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality, 85.

[17] „The philosopher has not and has; the believer has and has not.” – Uo., 62.

[18] Dr. Poór József tanulmánya alapján. – Szerk. Poór– Ford. Jánossy, 172., 180. és 182.

[19] Uo., 179. és 181.

[20] Uo., 175.

[21] „Revelation is never revelation in general, however universal its claim may be. It is always revelation for someone and for a group in a definite environment, under unique circumstances.” - Tillich: Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality, 3.

[22] „Every passage of the Old and New Testaments is both revelation and religion.” - Uo., 4.

[23] Szerk. Poór– Ford. Jánossy, 178.

[24] Tillich: Rendszeres teológia, 158.

[25] Uo., 158.

[26] Uo., 160.

[27] Smith, 407.

[28] Tillich: Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality, 16.

[29] Tillich: Rendszeres teológia, 142.

[30] Uo., 247.

[31] Tillich, Paul: Létbátorság, Ford.: Szabó István, Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 2000 (Eredeti mű: The Courage to Be, Yale University Press, New Haven & London, 1952), 35.

[32] Habár Szabó István fordítását követve a levés szót használtam – ahogyan más szavak esetében is elsősorban az ő magyar fordítását vettem alapul –, kiegészítésül említem, hogy a „becoming” angol szó magyarul a valamivé válást jelenti.

[33] A folyamatfilozófusokkal ellentétben. – Tillich: Rendszeres teológia, 409.

[34] Uo., 391.

[35] Uo., 254.

[36] Uo., 256.

[37] Uo., 142.

[38] Dreisbach, 525.

[39] Tillich: Rendszeres teológia, 170.

[40] Uo., 256.

[41] A lét mint lét jó. - Tillich: Létbátorság, 28.

[42] Platón álláspontja nem azonos a keresztyénségével. – Tillich: Rendszeres teológia, 257.

[43] Hegel hitte, hogy „minden értelmetlenség ellenére a lét ésszerű és lényegi szerkezete gondviselés-szerűen ténylegessé válik a világegyetem folyamatában”. – Uo., 257.

[44] Uo., 170. és 257.

[45] Uo., 381.

[46] Uo., 395.

[47] Uo., 382., 394. és 450.

[48] Uo., 396. és 436.

[49] Uo., 438.

[50] Uo., 439.

[51] Uo., 440.

[52] Tillich, Paul: On the Boundary: An autobiographical sketch, Charles Scribner’s Sons, New York, 1966, 68.

[53] Uo., 83.

[54] Tillich: Rendszeres teológia, 395.

[55] Uo., 396.

[56] Uo., 398.

[57] Uo., 411. és 409.

[58] Uo., 411-412.

[59] Uo., 393.

[60] Uo., 412.

[61] Uo., 396.

[62] „The boundary might be the fitting symbol for the whole of my personal and intellectual development. At almost every point, I have had to stand between alternative possibilities of existence, to be completely at home in neither and to take no definitive stand against either.” - Tillich: On the Boundary, 13.

[63] „Man is declared to be that creature who is constantly in search of himself, a creature who at every moment of his existence must examine and scrutinize the conditions of his existence. He is a being in search of meaning.” - Tillich: My Search for Absolutes, 15.

[64] „To be a human being, is to be in a cotinual tension between essence and existence, between what is and what could be” - Dreisbach, 531.

[65] Tillich: Rendszeres teológia, 155. és 157.

[66] Tillich: Biblical Religion and the Search for Ultimate Reality, 67-68.

[67] Tillich: Rendszeres teológia, 156.

[68] Uo., 157.

[69] Uo., 405.

[70] Uo., 388-389.

[71] Uo., 389.

[72] Tillich: Létbátorság, 49-61.; illetve Pauck, 23-24.

[73] Tillich: Létbátorság, 45.

[74] Tillich: Rendszeres teológia, 161.

[75] Tillich: Létbátorság, 48.

[76] Tillich: Rendszeres teológia, 449.

[77] Tillichnek az új létről szóló prédikációjában elhangzott gondolatok. – Szerk. Poór – Ford. Jánossy, 157-158.

[78] Tillich: Rendszeres teológia, 330.

[79] Szerk. Poór – Ford. Jánossy, 167.

[80] Tillich: Rendszeres teológia, 330.

[81] Szerk. Poór – Ford. Jánossy, 165.

[82] Uo., 167.

[83] Tillich: Rendszeres teológia, 662.

[84] Uo., 661.

[85] Uo., 326.

[86] Uo., 450. és 606.

[87] Uo., 651.

[88] Uo., 652.

[89] Uo., 664.

[90] Uo., 656.

[91] Uo., 655.

 

 

Hasonló anyagaink

A Forrás Kör

A legendás Forrás Kör a hazai kulturális élet meghatározó, alternatív művészeti csoportja volt a kommunizmus utolsó évtizedében. A független Kör tíz esztendőn át, 1981 és 1991 között működött az Egyetemi Színpadon, s járta az országot. A magyars...