A „Mit tenne Jézus?” mozgalom hódító útja

Avagy e mozgalom alapirata:
Sheldon regénye hatásának története Magyarországon


Charles Sheldon

A legelső könyv, amit megértettem valamennyire, vagy legalábbis, ami valódi bűvölettel hatott rám, a Zarándok útja volt a papéknál[1] – írta önéletrajzi írásában Móricz Zsigmond. Ez a mondat előrevetít egy alapvető, érdekes és izgalmas kegyességtörténeti, pontosabban fogalmazva kegyességirodalmi kérdést. Milyen kegyességi irodalmat olvashattak a Monarchia magyar reformátusai? Vajon milyen kegyességi és társadalmi kép rajzolható meg mindebből? Mielőtt ezen kérdésekre térnénk rá, a fentebbi Móriczi idézetet vizsgáljuk meg. Móricznak ez a fajta kitárulkozása kilóg a korszak többi református, evangélikus írójának önéletrajzai közül. Például Szabó Dezső is foglalkozott önéletrajzában első jelentős olvasmányélményeivel, de azok nem a kegyességi irodalom köréből kerültek ki.[2] Ebben unikális Móricz. Nem várható el egy gyermektől, hogy igazán megértse egy olyan összetett mű mondanivalóját, mint a „Zarándok útja”, amelyet írója a 17. századi angol kegyesség sok szálával szőtt át. Erre utalhatott Móricz, mikor úgy fogalmazott, „megértette valamennyire”. Az önéletrajzban erre bővebben nincs utalás. A „valamennyi” egzaktan nem meghatározható mennyiség. Feltehető, hogy ha még évtizedekkel később is emlékezett rá az író, akkor mély benyomást tehetett rá, tizenévesen. Valószínű, hogy sok lelkésznek a könyvtárában megtalálható volt e 17. századi vallási, kegyességi regény. Az első magyar fordítás német nyelvről 1777-78-ban készült el Szigeti Sámuel és Tordai Sámuel munkájának eredményeként. A második Ballagi László[3] munkáját dicsérte, aki már angol eredeti szöveget használt fel. Ennek első kiadása 1867-ben jelent meg, míg a második 1890-ben látott napvilágot a Hornyánszky Kiadónál.[4] Tehát akár az új kiadás egyik példánya is lehetett, ami az ifjú Móricz kezébe került. Arról sajnos már nem számol be mit értett meg a regényből és miben nyilvánult meg a regény hatása az ő személyes életében.[5] E két szempont részletesebb kifejtése sokat segíthetne a 21. század eleji kegyességtörténet-íróinak. Azt viszont tudjuk, hogy a vallási regények a Monarchia és a két világháború közötti magyar protestantizmus világát kevéssé érintették meg. Ennek okai eddig még ismeretlenek. Bár jelentős kiadói tevékenységet fejtettek ki az egyházak, a kegyességi irodalom terén is nagy változás történt, ezek a művek általában csak egy kiadást értek meg néhány száz, esetenként ezer példányszámmal.

[[paginate]]

Ezzel szemben Nyugat-Európában és Észak-Amerikában megjelenő kegyességi irodalmi termékek, jelentős társadalomformáló kötetekké válhattak, ennek egyik példája a Móricz által is olvasott Bunyan könyv „A zarándok útja”. Magyarországi fogadtatásáról, és 18-19. századi hatásáról viszonylag kevés adattal rendelkezünk. Alábbi cikk jegyzetéből tudhatunk meg többet: „A »Zarándok útja« (Pilgrins progress) című nagyszerű vallásos munkát érti a szerző, mely a biblia után legtöbb nyelvre van lefordítva, — magyarul is megjelent, és a biblia után legtöbb kiadást ér”.[6]

A jegyzet írója nem állít kevesebbet, minthogy a Biblia után a legtöbb kiadást megért mű magyar nyelven is a „Zarándok útja” 1892-ig. Szükséges tehát a kiadások áttekintése. A Ballagi László-féle kiadás kétszer jelent meg. A kiadói példányszámokra vonatkozó adatok ismeretlenek, de a korabeli viszonyokat ismerve nem haladhatta meg kiadásonként az 1000-1500 példányt. Összességében a 19. század folyamán legfeljebb 2000-3000 példányról beszélhetünk. Azt is figyelembe kell venni egy másik korabeli cikkből kiindulva, hogy mind a Szentírást, mind A zarándok útját a „bibliaterjesztő társulat” adta ki.[7] A jegyzetíró azt állította, hogy a Biblia után e munka érte meg magyarul is a legtöbb kiadást, amely egyben jelzi azt is, hogy más vallási regények viszonylag alacsony példányszámban kerülhettek kiadásra.[8] Ez pedig egy másik művelődéstörténeti kérdésre irányítja a figyelmet, az olvasáséra. Így a kérdést úgy kell feltenni, hogy vajon az Osztrák-Magyar Monarchia időszakára vonatkozóan, milyen ismereteink vannak a kegyességi irodalmi termékek olvasottságáról.[9] Ez a kérdés már szorosan összefügg az iskoláztatással és a kultúrprotestantizmussal, ami viszont távol vinne az itt következő mű elemzésétől. Az viszont megállapítható, hogy az 1890-es évtizedben a magyar protestáns kegyességi irodalom tekintetében is változás állt be. Demonstrálják ezt az 1900 és 1920 között megjelent újabb kegyességi irodalmi művek, vagy régebbiek revideált kiadásai. Ebbe a sorba illeszkedik Sheldonnak, a „Mit tenne Jézus” regénye.[10]

Az elemzésre kiválasztott mű több szempontból is vizsgálható. Egyrészt „kortárs irodalmi” alkotás a „Mit tenne Jézus”, ami bepillantást ad egy 19. század végi észak-amerikai protestáns gyülekezet életébe. Másrészt az USA-beli és a magyar protestantizmus eltérő fejlődésének egybevetésére alkalmas. Az író által megfigyeltek egybevethetők a Monarchia protestáns gyülekezeteinek életkérdéseivel, társadalmi átrétegződésével és irodalmi alkotásaival, ami segítséget ad az „ébredési mozgalmak” munkamódszerének a feltárásához. Harmadrészt irodalmi és egyházi téren is izgalmas az eredetei és a magyar fordítás egybevetése. A fordítási különbségek nem egyszerűen a fordító munkájának kritikái,hanem ebben az esetben a „ferdítések” koncepcióval és céllal történtek, azaz a korabeli magyar olvasók számára érthetőbbé, befogadhatóbbá akarta tenni a regényt a fordító.

[[paginate]]

Regény – Társadalomtörténet – Kegyességtörténet

Az utóbbi évtizedben ugrásszerűen megnőtt azoknak a tanulmányoknak, kutatásoknak a száma, melyek egy-egy irodalmi alkotásból mutatták ki a 19. század végi vagy 20. század eleji magyar társadalom képét, torzulását. A kutatók között vannak irodalomárok, történészek, társadalomtörténészek, néprajzi kutatók és gazdaság-történészek is. Munkájuk során politikai, eszmetörténeti, gazdasági, társadalmi vizsgálódásokat folytatnak.[11] Valamennyi írásban újra és újra előkerül a regény, irodalmi alkotás történeti értékének a kérdése. Ezen írások szerzői mind arra törekszenek különböző szempont rendszereik felállításával, hogy a vizsgált „művek esztétikai értéktől függetlenül önálló adatközlésként is fölfoghatók” legyenek.[12] A cél elérése érdekében az elemzést készítők többször egy fiktív világot hoznak létre, miként az elemzésre választott alkotások maguk is azok. Ebben a művi világban történő általánosítások, leegyszerűsítések, vagy felnagyítások, mindig ugyanazt a célt szolgálják, azaz az adott korszak jobb, alaposabb megismerését. A legtöbb esetben olyan apró mindennapi cselekmények leírására ad lehetőséget ez a módszer, amely levéltári kutatásokkal nehezen, vagy egyáltalán nem lenne lehetséges. Az így teremtett művi világ mindig támadható, és az általánosig leegyszerűsített, vagy éppen felnagyított részletek is azokká válhatnak. Ezt a veszélyt azonban vállalni kell. A kortárs regények alkalmasak arra, hogy azokon keresztül a korszak aktuális történetfilozófiai kérdései megfogalmazhatóvá váljanak.[13] Ez így van egy-egy felekezet kegyességirodalmi (kegyességtörténeti) vizsgálatánál is. Azaz egy kegyességi regényen keresztül kimutathatóak azok a liturgikus és nem liturgikus elemek változásai, amelyek egy adott közösségen belül rövid idő alatt hatottak. Modellekre és tendenciákra lehet ebből következtetni. A legutóbbi időben már vannak olyan, a magyar protestantizmus 19-20. századi kegyességi életet feldolgozó írások, melyek kimondottan liturgikus elemet az imádságot vizsgálják.[14] Emellett azonban elmaradt a szép- és kegyességi irodalomnak a vizsgálata. Az anyanyelvi irodalmi alkotások történelmi vizsgálata már folyik, de az egyházak érdekszférájába tartozó kegyességi alkotásoké elmaradt. Erre jó példát nyújthatott volna a Kárpát-medencében Roy Krisztina[15] munkásságának a feldolgozása. A német és szlovák nyelven írott műveket azonban csak fokozatosan fordították magyarra. A szerző, bár maga német felmenőkkel rendelkezett, az óturai szlovákajkú többséget támogatta az első világháború alatt és után, ami magyarázata lehet annak, hogy a magyar olvasók miért nem foglalkoztak műveivel. E rövid kitérő a kárpát-medencei viszonyok kuszaságának példája. Még egy kegyességi regény esetében is fontosabbnak minősült 1918 után a szerző politikai orientációja, mint művének ihletettsége.

A 19. század második felének magyar irodalmában elvétve jelentek meg a református istentiszteleti formák és lelkészi karakterek.[16] A legjelesebb íróinknál mindig a cselekmény mellékszálainak bizonyultak a felekezeti szálak, ahogy például Jókai Mór regényei esetében is láthatjuk.[17] A református egyházhoz közelebb állóknál természetszerűen központi szerepet kapott az egyházközség vagy az iskola.[18] Végigtekintve ezen írásokon, a Nyugat köré csoportosuló írók kritikáinak célpontjául is szolgálhattak témájukkal. A témához kapcsolódó magyar irodalmi alkotásokban egyébként közös szál, hogy vagy falusi, vidéki lelkészi elemet állít a középpontba, vagy a hatalma teljében lévő egyházkormányzót. Tehát vagy a nép-fiát, vagy a politikust. A városi gyülekezetekről vajmi kevés képet adnak ezen munkák. Ennek megfelelően a polgári életvitelt folytató lelkészekről kevés szépirodalmi karakterleírással rendelkezünk. Egy másik forráscsoport az adomák, anekdoták. A történetek bármennyire is a valóság egy szeletének bemutatására alkalmasak, melyekben a polgári és vidéki papság egyaránt megjelenik, nem szabad egyenértékűnek tekinteni az irodalmi alkotásokban megjelenő karakterekkel.[19] A városi kép és a protestáns lelkész egzisztenciája összeegyeztethetetlen marad egészen Németh László prózájáig.[20]

A Jókai által kialakított kép nem sokat változott a 20. század elejéig, ekkor azonban leginkább a Nyugat-köré csoportosuló íróknál jelenik meg a reformátusokról kialakított vagy kialakítani vágyott kép teljes összezúzása. Az Adynál, Szabó Dezsőnél és Móricznál megjelenő református kegyességi életre utaló vonások, sokkal inkább egy letűnt korra emlékeztetnek, mint saját koruk valóságára.[21] Az, hogy mi a fikció és a valóság közötti eltérés, jól példázza Móricz Zsigmond „A fáklya” című regénye, amire már a megjelenésének évétől kezdve reagáltak az egyházi fórumokon.[22] Az egyház hivatalos lapjainak hasábjain finoman szólva kritikai, jobbára az efféle kritikától elzárkózó cikkek jelentek meg. Az, hogy ezekben a művekben mennyire jelent meg a szociográfia, már csak az útókor tudja reálisan elemezni. A kortárasak ezt nem látták át, vagy más szempontokat vettek alapul.[23] A két világháború között megjelenő irodalmi alkotások közül kevés visszhangra találtak azok a regények, melyekben a lelkészek pozitív hősként jelentek meg.

[[paginate]]

Az első világháború éveiben Móricz Zsigmondnak A fáklya című műve óriási erővel hatott, de továbbra is jelentősen hatottak a Jókai Mór műveiben megjelenő protestáns lelkészi és társadalmi klisék. A fordulópont mégis az 1914-1920 közötti időre esett, amikor a már előbb említett regény mellett megjelent Szabó Dezső, Elsodort falu című regénye. Ezen regényekben számtalan olyan regényhős, és mellékszereplő került, aki korának társadalmi problémái között szinte magatehetetlenül sodródik. A társadalmi kérdések iránti érzéketlenség mellett megjelenik a lelkészi hivatás kiszolgáltatottsága is. A patinás lelkészek és gyülekezeteik helyébe egy, az élet mindennapjainak kiszolgáltatott, egzisztenciális gondokkal küszködő lelkipásztor képe jelent meg. Ezek természetes reakciójaként jelentek meg az 1910-es évektől kezdődően a lelkészi ideálról szóló írások.

A regény sohasem teológiai műfaj, de a kegyességi irodalomban újra és újra előkerülnek azok az éppen aktuális teológiai viták és kérdések, melyek a társadalom szélesebb rétegeit is érdekelhetik. Nincs ez másképpen sem Móricznál,[24] sem Sheldonnál. Az, hogy mely teológiai, kegyességi kérdést helyezi egy író az olvasó elé, a korszak társadalmának kérdéseit, kételyeit is tükrözi. Egyik esetben sem speciális teológiatörténeti, dogmatikai kérdések mély áttekintésével találkozhatunk, hanem a széles rétegeket érdeklő teológiai problémák ismeretterjesztő jellegű bemutatásával.

Kegyességtörténeti szempontból az irodalmi alkotások a következő fogódzókat kínálják. (1) A lelkész mindig középpontba kerül. Felekezeti, vallási, kegyességi szempontból meghatározó portréjuk, csakúgy mint magánéletük bemulatása. A lelkész életmódja, viselkedése, közösség előtti normateremtő hatásának részletezése, amit a lelkészi szolgálat bemutatása, illetve értékelése tovább finomít. Az eltérő istentiszteleti szokások, alkalmak fontos utalásokat tartalmazhatnak az átlagostól, illetve a többség által gyakorolttól eltérő vallásosságra, kegyességre. A legtöbb esetben a lelkész által végzett igei alkalmak mellett megjelenik a társadalmi elvárásokból adódó kötelezettségnek való megfelelés, és a helyi közéletben való részvétel bemutatása. Az írók mindig törekednek a lelkészek társadalmi szerepének és helyének pozicionálására. Ezt a képet tovább finomítja a lelkészek életkörülményeinek, fizetésének, illetve pihenési szokásainak bemutatása. (2) Egy-egy irodalmi alkotásban ritkán található hosszabb prédikáció, imádság, liturgikus ének vagy akár egy készülő bibliai, dogmatikai tanulmány tervezete, amely azonban szinte klisészerűen, természetesen tér vissza a kegyességi „szépirodalomban”. E részek hordozzák az elvi mondanivalót. Azoknak a társadalmi kérdéseknek az összefoglalását adják, amelyekre a korszak teológusainak is feleletet kellett adniuk. A 19-20. század fordulóján a leggyakrabban felmerülő kérdések a szocializmusra és a társadalmi védőhálóra vonatkoztak. (3) Kegyességtörténeti szempontból fontos a gyülekezet társadalmi struktúrájának vizsgálata. Egy-egy kultuszi esemény irodalmi leírásából képet kaphatunk az adott terület társadalmi viszonyairól. Az istentiszteletet látogatók ülési-, ruhaviselési-, valamint éneklési szokásai mind hozzásegíthetnek a levéltári források pontosabb megértéséhez. Ezen leírások általában idealizáltak, vagy éppen egy konkrét helyzetre vonatkoznak, így csak bizonyos részleteket lehet és szabad azokból történeti és kegyességi vizsgálatok tárgyává tenni. (4) Egy gyülekezet társadalmi képéről az írók nemcsak a közösségi alkalmakkor mutatnak meg egy-egy részletet, hanem a személyes életutak kapcsán is. Az, hogy egy-egy szereplő, hogyan tartja a Szentírást, mit tanít gyermekeinek, valamint a személyes imádságok, mind az adott kor leképződései. Így lehetnek alkalmasak az irodalmi alkotások kegyességtörténeti vizsgálatokra. (5) A kegyességi regényekben visszatérő elem a személyes megtérések, életutak bemutatása. Fontos szerepet játszik a foglalkozások, társadalmi státuszok bemutatása is. A szereplők jellemfejlődése kulcsfontosságú ezen irodalmi műfajban.

[[paginate]]

Sheldon regényének útja Magyarországra

Az amerikai Sheldon regénye „Az Ő nyomdokain, avagy mit tenne Jézus?”, alig néhány évvel az első megjelenés után már elérhető volt az Osztrák-Magyar Monarchia területén magyar fordításban. Az 1903-as kiadást nem követte nagy sajtóvisszhang. Itt tehát meg kell vizsgálnunk, milyen módon juthatott el a munka magyar olvasókhoz, illetve fordítóhoz. Milyen ismertsége volt a szerzőnek? Sheldon nevét első alkalommal a PEIL egyik cikkében lehet megtalálni, amit Harsányi Sándor missziói lelkész írt 1900-ban. A cikk valójában egy beszámoló a „Christian Endeavour” londoni világkongresszusáról. Az sajnos nem derül ki az írásból, hogy a cikk írója részt vett-e az eseményen. Lényeges viszont hangsúlyozni, hogy ekkor még nem volt Bethánia Egylet, melyet a Christian Endeavour magyar szervezetének tekinthető. A beszámolóban Sheldonról csak annyit tudunk meg, hogy híres teológus. A cikk írója az 1890-es évek második felétől az észak-amerikai, egyesült államokbeli magyar kivándoroltak lelki életének koordinálásával, gyülekezet-szervezéssel foglalkozott.[25] Feltételezhető, hogy Sheldonról és művéről ekkor már rengeteg ismerettel rendelkezett, továbbá az is, hogy a külföldön lévő missziói lelkészeken, valamint az újkori peregrinusokon keresztül éppúgy elérkezhetett Sheldon műve, mint hivatalos úton, azaz egy egyházlátogatás alkalmával. Ez azonban mind spekuláció. Jelenleg nem ismert, hogy Sheldon műve miként jutott el az Osztrák-Magyar Monarchiába és a fordítóhoz. Az „In His Steps”-ről az első kritikai észrevétel már 1901-ben megjelent a PEIL hasábjain: „Persze a túlságig vivés e téren is ízléstelenné lesz. Egy amerikai lelkész, Sheldon új, rendszert honosított meg az igehirdetés terén. Hetenként csak egy prédikációt mond, de vasárnap esténként ilyen vallásos beszédekkel traktálja híveit. Ezek egy része könyv alakban is megjelent »In His Steps« – az Ő nyomán – cím alatt, és e számtalan kiadást ért elbeszélések, bár bizarr és szocialista eszmékkel vannak átszőve, mégis megkapó alakban buzdítanak az intenzívebb keresztyén életre és Krisztus feltétlen követésére”.[26]

A későbbiekben, hasonlóan erős nyilvános kritikával nem találkozhatunk e művel kapcsolatban. A hallgatás ugyanakkor, ami körülvette, nagyjából megfelel e kritikai észrevételnek. Később a kötet fordításáról és fogadtatásáról alig jelentek meg ismertetések.[27]

A fordításról, és annak körülményeiről alig vannak adataink. Bizonyosan tudjuk, hogy a mű[28] alig 6 évvel az első megjelenés után már elérhető volt magyar fordításban, ami Csizmadia Lajos[29] nevéhez fűződik. A kiadó a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság volt, aminek „Vallás-erkölcsi építő könyvek sorozatában”[30] jelenhetett meg Sheldon műve. A Protestáns Szemle minden évben kiadott egy különszámot, benne az éves rendes közgyűlésen történtekkel. Ennek mellékleteként általában közreadták a még raktári készleten lévő könyveinek katalógusát is. Ebből megbecsülhetjük, hogy az első kiadás mintegy 1500 példányszámmal jelenhetett meg,[31] amelytől a második kiadás sem maradhatott el sokkal.

A fordító előszavában több, a kötet és a fordítás előtörténetére vonatkozó megállapítást tett. Sheldon ezt a művet eredetileg a chicagói Advance-ban[32] jelentette meg 1896-ban, majd a lap szerkesztőjének ösztönzésére egy évvel később kötet formájában is kiadták. Megjegyzi Csizmadia Lajos továbbá: „Az 1900-ban megjelent német fordítás előszavában olvassuk Sheldon könyvéről, hogy angol eredetiben egy tucatnál több kiadást ért meg és három millió példányban forgott közkézen a jelzett időben […] E sokszor félretett és kigúnyolt államszövetség erősen protestáns színezetű társadalmában élénk, erőteljes, áldozatkész keresztyén élet lüktet. A praktikus amerikai nem annyira a tudományos teológiai elméletek után kapkod, hanem inkább a keresztyén eszmény megvalósítására törekszik. […] E kis könyv alkalmat nyújt az amerikai egyházi, vallási és társadalmi életbe való bepillantásba”.[33]

A vonatkozó német nyelvű kiadványban nem olvasható utalás a korábbi kiadások példányszámaira, holott annak mindkét előszavát Sheldon írta. Az első az általános előszó német fordítása, a második pedig kimondottan a német olvasóhoz szól. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a fordítás hátterében egy agilis német származású hölgy állt, akiről többet nem árul el az előszó. A kötet nyomása Chicago-ban történt. Az „In seinem Fußstrapfen”-nek 1900-1922 között mindegy öt kiadása ismert.[34]

A kötetet bemutató recenzens megjegyezte, hogy „A tiszta nyomású csinos kiállítású és csaknem díszes kötésű munka e mellett nagyon olcsó. Úgy látszik, hogy tömeges terjesztésre van szánva, amit nagyon meg is érdemel”.[35] Ezzel szemben a Kiadó éves jelentéseiből az olvasható ki, hogy az első kiadás elfogyásához is majdnem egy évtizedre volt szükség. Ha az első kiadás számát összevetjük az Osztrák-Magyar Monarchia határain belül lévő egyházközségek számával, akkor látjuk, hogy a mintegy 1500 példányszám közel 2000 egyházközségre jutott. Azaz az első nyomás alkalmával nem jutott minden parókiára egy példány ebből a munkából sem.[36]

A fordításban felfedezhetőek a magyar olvasóközönség számára tett értelemszerű fordítási fordulatok. A legjelentősebb ebben, hogy következetesen koronában adja meg a fordító a regényben szereplő összes árat, kiadásokat, egyetlen egyszer sem kerül megemlítésre a dollár, mint az USA valutája.[37] Ez feltehetően a könnyebb befogadás miatt vélte szükségesnek a fordító. Csakúgy mint az „alszeg” és „felszeg” kifejezések esetében. Mezővárosokban elterjedt kifejezés volt az „alszeg”.[38] A magyar fordításban ugyanakkor értelemzavaró fordítások is találhatók. Rögtön a regény elején a magyar fordításban szombaton kezdődik a történet, míg az angol eredetiben pénteken. Ez lehet egyszerű figyelmetlenség is, de utalás lehet az eltérő prédikációírási szokásra is. Továbbá, az egyik jelenetben, ahol egy temetési prédikációt mutat be, a magyar olvasó számára idegen fordítást találunk: „A föld legyen földdé, a hamu hamuvá, a por porrá”.[39] Ez parafrázisa a 1Móz 3,19-nek. A kiadás alakalmával megtartották az eredeti formulát.

[[paginate]]

Idő- és térhasználat

A kegyességi regényeknek, mint minden irodalmi alkotásnak, megvannak saját irodalmi kliséi. A forma és formai sajátosságok itt is a tartalomnak vannak alárendelve, és a cselekmény, illetve a főhős fejlődősét szolgálják. A vallásos regények idő- és térhasználata általában jól behatárolható. Jellemzően rövid időszakot mutatnak be a szerzők. A néhány naptól egy évig terjedő időszak az átlagos. A hősök életére jellemző a hirtelen és gyökeres fordulat. A megtérések leírása, nagyjából hasonló elemekből építkezik, mint az egyházi szolgálók életútjának vázolása. A regények időintervallumai általában meghatározhatatlanok, legtöbbször csupán esetenként tartalmaz időszakra tett utalásokat. Ezzel szemben a regény helyszínei nagyon jól, pontosan azonosíthatók, még abban az esetben is, ha az a fikció része, hasonlóan a 19. századi regényekhez, hangsúlyos a környezet leírása, bemutatása. A kegyességi irodalomra jellemző fogalom a „jelenlét”. A regény hősei mindig a „ma” emberei, akiknek életében a változás valós időben kimutatható. E változásokat nagyon kontrasztosan szemléltetik az írók. A regények térhasználata is a szereplők jellemfejlődését szolgálja.

„Az ő nyomdokain, avagy Mit tenne Jézus?” regény mintegy egy évnyi időt ölel fel. Az utolsó fejezet kivételével nem tartalmaz semmiféle támpontot a regény, ahol „pontos” időmeghatározás található az egyik mellékszereplő mondandójába ékelve: „Két hónap óta nincs munkám. Van feleségem és három gyermekem, úgy szeretem őket, mintha milliomos volnék. Abból éltünk eddig, amit a világkiállítás ideje alatt meg tudtam takarítani”.[40]

Az USA-ban az 1893-96 közötti években egymás után tartottak világkiállítást, Chicago, San Fransisco és Atlanta városaiban. A datáláshoz további támpontot ad a szerző az utolsó előtti fejezetben: „Amint a püspök ezt, meglátta, megrendült. Vagy tizenöt év előtti eseménynek emléke kezdett derengeni emlékezetében. Az ember is segítségére jött. »Emlékszik-e rá, hogy 1881 vagy 1882-ben egy ember ment önhöz és arról beszélt, hogy neje és gyermeke New Yorkban tűzvész áldozatai lettek? «”[41]

A regény az első olvasók számára jelen idejű leírásnak tűnhetett az 1895-96-os évekről, ami először folytatásokban 1896 őszétől jelent meg, kötet formájában pedig egy évre rá. Tehát minden rendelkezésre álló adatból az tűnik ki, hogy az első olvasók kortárs regényként, mondhatni szociográfiaként olvashatták. Szintén az utolsó fejezetből derül ki, hogy az események áprilistól-áprilisig tartanak. A regény kronologikus szerkesztésében az író a lineáris vonalat követte, csak néhány esetben találkozhatunk visszautalásokkal, azok is a legtöbb esetben a közelmúltra vonatkoznak. A fejezetek és események között ritkán található időpont meghatározás. A legtöbb esetben egy-két nap, esetleg egy hét eseményeibe enged betekintést az író. Hosszabb, több hónapos előkészítő munkát, tervezést igénylő munkákról nem ad tájékoztatást. A tervezés, előkészítés fázisai helyett, az alkalmakra, összejövetelekre fókuszált.

A térhasználat szimbolikája az időhasználathoz hasonlóan egyszerű. A polgári gyülekezet, a város vezető rétege az ún. főtemplomban gyűlik össze. Ezzel szemben a munkásokat és a „kivetetteket” az alszegen, vagy azon túli környezetben mutatja be az író. A két helyszín társadalmi rang és státusz miatt átjárhatatlan. A regény hősei azonban, mozgalmuknak köszönhetően jelképes helyfoglalást hajtanak végre, mikor a polgárság az alszegre látogat, vagy mikor a maguk kényelmes otthonaiba fogadnak be alszegieket. A szimbolikus térhasználatot tovább erősíti, hogy a regény főbb helyszíne Raymond és Chicago, valamint New York.[42] Valamennyi város az északi fejlettebb régióba tartozott. A déli államokra szintén csak egy utalás erejéig tér ki Sheldon: hogy tudatosan-e, nem tudható. Azonban feltűnő, hogy a műben szereplő példák a polgárosodáshoz és iparosodáshoz kapcsolódnak.

[[paginate]]

Az alszegen felállított sátortemplom összetett képet tükröz. Értelmezhető társadalomtörténetileg és kegyességtörténetileg. A regényben a sátortemplom és a vándorprédikátor a szükség és a hiány fogalmaival állíthatók párhuzamba. A sátortemplom értelmezhető az urbanizáció folytán gyorsan növekvő városrész későbbi önálló templomának, gyülekezetének a kezdeményeként. Ugyanakkor a sátortemplom feszegeti a korabeli társadalmi kérdéseket is, vagyis, hogy az ősi jómódú városiak nem nézték jó szemmel a szegényebbeket saját templomukban, akik végül a peremre szorultak. A sátortemplom ebben az értelemben egyet jelent a társadalmi hierarchia kifejeződésével. Ám azt sem szabad elfejteni, hogy a sátor, mint motívum, jelkép. Az észak-amerikai ébredési mozgalmak állandó, tradicionális szimbóluma, helyszíne.

A polgárság soraiba tartozó szereplőket az író előszeretettel mutatja be gyárak szerelőcsarnokaiban, vagy kocsmából átalakított gyülekezeti termekben. A legtöbb hasonló esetben a lelkészekre fókuszál a regény, hangsúlyosan bemutatva a beszédeket és az ott felmerülő társadalmi kérdéseket. Ezt is szimbolikus térfoglalásnak nevezhetjük. A 19. századi újabb kegyességi mozgalmakra jellemző attribútum ugyanis, a gyülekezet megszokott terének, tehát a templom kizárólagosságának a feladása, amelyet kiegészít a gyülekezeti, társadalmi célokra igénybe vehető közösségi terek felhasználása. A nyugat-európai és észak-amerikai protestánsoknál egyaránt fontos helyet kap a mindennapi élet helyszíneinek a vallásos életbe való bevonása. A kötetben felmerülő evangelizációs helyszínek: vagy sátortemplom,[43] vagy egy vasúti szerelőcsarnok terme,[44] vagy „a telep nagyterme”,[45] vagy egy gyülekezeti célokra átalakított kocsma.[46] A templom mindig a gyülekezet helye, amely fontos színhely, de az „új megtértek” gyülekezetbe integrálásáról nem ejt szót. Új gyülekezet szervezése fel sem merül a kötetben. A korabeli territoriális elvnek megfelelően sugallja a szerző a „sátor-templomban” megtértek integrálását a városi főtemplomba és annak gyülekezetébe. Az új helyszínekkel kimondatlanul új gyülekezetek létrehozására tesz javaslatot a szerző. Erre utalás nem történik, ui. ez a korabeli egyház-igazgatási törvényekkel való szembehelyezkedést jelentette volna, ami a mű elvetését eredményezte volna. A kérdést, tehát még fel sem teszi.

A regény vége felé egy párbeszédben a következőt olvashatjuk: „Felicia! – kiáltott föl a püspök – Kegyed az én gyülekeztemben lakik s az én tudtomon kívül?”[47] A gondolat mögött a személyesség húzódik meg, de a korabeli egyház-igazgatási elv is, azaz a territoriális gyülekezetszervezés. A lelkészeknek – elvileg – ismerniük kellett volna a gyülekezetük teljes közösségét. Ez azonban egy több tízezres gyülekezet esetében, természetesen lehetetlen. Itt tehát a gyülekezetszervezési elv, valamint a társadalmi érintkezés találkozott.

[[paginate]]

Szereplők

Egy kortárs irodalmi alkotás szereplői között az olvasó felfedezhet azonosságot saját korával. Az írók ennek elkerülésére a legtöbb esetben felhívják az olvasók figyelmét arra, hogy művük nem más, mint fikció, amiben természetesen valós elemek is találhatóak. Ebben a regényben ilyen kitétellel nem találkozunk. Sheldon regényének szereplői jól példázzák a korabeli tipikus amerikai városi gyülekezetet. A foglalkozások, valamint a mindennapi élet pillanatai, helyszínei alkalmasak arra, hogy az eltérő vallásosság mögötti különféle társadalmi struktúrát jobban figyelembe vegyük. A szereplők bemutatásánál, akaratlanul is a magyar viszonyokra koncentráltunk, vagyis a szereplőket, életkörülményeiket, amennyire csak lehetséges, megpróbáltuk megfeleltetni a korabeli magyar irodalmi és egyháztörténet szereplőinek.

Lelkészek - prédikátorok

A „Mit tenne Jézus?” regény főhőse a lelkész, Maxwell Henrik, akiről a regény elején megtudjuk, hogy Raymond város főtemplomának lelkésze. A főhős jellemfejlődését tekintetbe véve, a mű lehetne akár a 19. század végi lelkészi ideál portréja. A legfontosabb természetesen a lelkészi szolgálat, ám ugyanilyen jelentős életkörülményeinek a bemutatása is. Maxwell tiszteletes városi lelkész: „A lelkész sohasem feledte el, hogy mit érzett ekkor, amidőn a kormos arcú munkásokból álló hallgatóság előtt föllépett. Mint sok száz más lelkész, sohasem beszélt más gyülekezet előtt, mint amely saját társadalmi osztályából valókból állott, akik az öltözködés, nevelés és szokások tekintetében hozzá hasonlók valának”.[48]

Az amerikai kegyességi műben visszatérő motívum a lelkészek társadalmi helyzetének bemutatása. A városi lelkész fogalmához, egyfajta polgári társadalomtudat párosult. Ez a magyar regényekben teljesen másként jelenik meg. Szinte kizárólag vidéki, legjobb indulattal is mezővárosi lelkészi ideállal találkozhatunk.[49] A lelkész alakja a magyar regényekben leginkább az „egy közülünk” gondolattal írható le, még akkor is, ha a lelkész személyéhez időnként a „jött-ment” jelző társult is. A századelő lelkészi ideálja is inkább egy mezővárosi, nagyközségi település lelkész alakja.[50] A városi lelkészek mindennapjairól alig tudunk valamit.[51]

A regény elején Raymond város főlelkészének szolgálatról a következő információkat kapjuk: „Maxwell Henrik nagytiszteletű úrról senki sem állította soha, hogy unalmas előadó. Sőt ellenkezőleg, hatásvadászattal lehetett volna vádolni. Nem annyira a beszéde anyagát, mint inkább előadási módját tekintve. De gyülekezetének éppen ez okból tetszett. […] A három nyári hónapot üdülés céljából külföldön utazásban szándékozta eltölteni….[52]

A főhős retorikai képességeinek ismertetése a homiletikai kérdésekkel együtt vizsgálandó. Rögtön a regény elején kiderül, hogy a korabeli társadalmi igényeket Maxwell tiszteletes vasárnapi prédikációival kielégíti, amelyet a gyülekezet a korszak egyik újításával honorál, a szabadsággal. A szabadság, pihenés kérdése, a 19. századi polgárosodással párhuzamosan kerül előtérbe. Ezzel a gondolattal egészen a két világháború közötti időszakig nem tudott mit kezdeni a magyar református jogalkotás sem. A lelkészekre vonatkozó törvények csak a helyettesítésre vonatkoztak.[53] Hosszabb utazást, esetleg külföldi szabadságot csak a püspökök életéből ismerünk.[54] Az irodalomban megjelenő lelkészek esetében sehol sincs szó szabadságról, nyaralásról, szabadidőről. [55]

Maxwell tiszteletesnek a raymondi gyülekezetbe kerüléséről egy hosszú levélből tudunk meg többet: „…az utolsó vizsgánk letevése után egy évre a raymondi főegyház lelkészi állására meghívták […] Tizenegy évet töltött már ott és amint hallom, a legutóbbi évig a lelkészek rendes szokása szerint futotta meg a pályáját; gyülekezete tetszését megnyerte s mindig nagy hallgatósága volt.”[56]

Ezen adatokból arra lehet következtetni, hogy a főhős 30-as éveiben járhatott. Tanulmányaira vonatkozóan sajnos nincsen több adat, minthogy az utolsó vizsga után egy évvel került Raymondba. Ez az egy év az ún. segédlelkészi időszak lehetett. Ennek körülményeiről azonban nem tudunk meg többet. A magyar regényekben általában fiatalabbak a szereplők, az eseményeket vagy a tanulmányi időszak végén kezdik a szerzők, vagy nem sokkal azután.

[[paginate]]

A lelkész életkörülményeiről alig tudunk meg valamit, öltözködési, táplálkozási szokásiról pedig semmit sem. A regény elején egy emeletes ház képét vetíti előre az író, melyben van külön dolgozó szoba az emeleten, és a földszinten ebédlő, valamint vendégszoba is. A szellemi foglalkozásúak privilégiumaként jeleníti meg, ahol a lelkészek többször is meditálnak, készülnek igei alkalmaikra, vitatkoznak, döntéseket hoznak.[57] Ezzel szemben a magyar regényekben a lelkész lakásának leírása fontos írói toposznak minősült. A lelkész életkörülményeinek ismertetése általában párhuzamban van társadalmi elfogadottságával.[58]

A főhősön kívül más lelkészi jellegű szereplőket is megismerünk. A regény elején a raymondi alszeg sátortemplomának vándorprédikátoraként ismerjük meg Gray-t és feleségét Loren-t. A vándorprédikátor tanulmányairól, szolgálatáról és körülményeiről nem tudunk meg sokat a regényből. A magyar protestáns egyháztól a korszakban mindvégig idegen maradt a vándorprédikátori szolgálat. Ennek hátterében a legkülönbféle indokok állhattak, amelyek között rangsort jelenleg nem lehet felállítani. Az okok területi és időszakonkénti megjelenése miatt inkább csak támpontokként használhatók. Egyik ilyen kiemelt ok a gyülekezeti autonómia sértetlensége volt, aminek hátterében a lelkész egzisztenciája állt. Amennyiben ugyanis olyan vándorprédikátor került az adott területre, mely a gyülekezetet megosztotta, az akár fel is mondhatott a korábbinak. E kenyérkérdés fel sem merült Sheldon regényében. Az 1900-as évektől megjelenő ifjúsági mozgalmak maguk teremtették meg az ún. utazó titkári pozíciót, amely betöltőjének időnként általában iskolákban, vagy egyesületi üléseken országszerte missziói-, illetve evangelizációs alkalmakat kellett tartania. Ez a munka az egyház részéről egészen az 1933. évi III. tv-ig hivatalosan nem kapott megerősítést. Az evangelizációk bár megindultak, hivatalos főállású evangelizátorai nem lettek később sem az egyháznak.

A regény második felében Maxwell tiszteletes helyett két kollegájára helyeződik nagyobb hangsúly, dr. Bruce-ra és „a püspök”-re. Mindketten Chicago-ban élnek. Életkörülményeikről és társadalmi helyzetükről nagyjából hasonló beszámolót kapunk: „Szép házban lakom, jól élek, jó ruházatom van. Legalább tízszer utaztam külföldön és hosszú évek óta élvezem a művészet, a tudomány alkotásait. Nem tudom mit jelent a pénztelenség”.[59]

Bruce életétét és munkásságát a „püspökénél” részletesebben mutatja be Sheldon. Így megtudjuk, hogy Bruce gyülekezete, a Názáret utcai gyülekezet nem sokban tér el a Maxwell Henrikétől: úgy a gyülekezet társadalmi szerkezete, mint a lelkész életkörülményei nagyon hasonlóak. Ezzel szemben „a püspökről” szinte semmit sem tudunk meg, csak, hogy művelt, gazdag és nagy tekintélye van. Egy rövid kiszólásból annyi kikövetkeztethető, hogy felesége, Kamilla feltehetően megcsalta.[60] E rövid kitérő fontos jelzése a polgárság soraihoz csatlakozott püspök jellemének. Azaz a lelkész életében hasonló nehézségek lehetnek, mint bármely másik foglalkozásúnak.

Mindkét lelkész lemond korábbi hivatásáról, azért, hogy a chicagói új városrészben, ahol a munkások laknak, missziót kezdjen el. Új munkájukhoz anyagi fedezetként korábban gyűjtött vagyonuk szolgál. Az ún. pályaelhagyást a korszakban mindenképpen figyelemreméltó, ritkaságszámba menő esetnek kell tekinteni. Az, hogy egy városi lelkész megváljon hivatalától, egy-két esetet leszámítva, a Monarchia időszakából nem ismert. A pályaelhagyók leginkább politikai szerepvállalásuk miatt döntöttek így, ám ezen esetek száma nem jelentős.

A regényben található gyülekezetek, akár a raymondi, akár a chicagói, egylelkészes helynek tűnteti fel az író. Ez az írói koncepció része. A városi gyülekezetekben általában több segédlelkész is lehetett, akikre itt nem tért ki a szerző.

[[paginate]]

További szereplők

A regény szereplői között a polgárság soraiban tartozókra esett nagyobb hangsúly, karaktereik jóval kidolgozottabbak a többi szereplőtől. Életkörülményeikre, életvitelükre való utalásokból a korabeli viszonyokra is következtetni lehet. A munkásság, a szegényebb sorsú személyek mindvégig „epizódszereplők”. Szerepük leginkább a cselekmény folytatólagosságában van. Míg a polgárság körébe tartozó szereplők esetében minden esetben jellemfejlődést, változást mutat be a szerző, addig ugyanez a motívum elmarad a szegényebb rétegeknél. A szereplők életkörülményeit, társadalmi korlátok nélkül egyforma részletességgel mutatja be. A jellemfejlődésnek Sheldonnál egy polgári, nemesi szellemi háttere van. Azaz míg a jellemfejlődést mutató polgári szereplők kitartanak döntésük, fogadalmuk mellett, addig az alacsonyabb társadalmi csoportba tartozók esetében a fogadalom, a változás mindig csak átmeneti. Nincsen a regényben olyan szegény származású, akit pozitív példának állított volna be Sheldon. Minden „egyszerűbb személy”, aki változtat az életén, vagy rövidesen meghal a regényben, vagy az első adandó alkalommal otthagyja jótevőit. A regényben szereplő polgárok, akiket szinte a legapróbb részletekig bemutat Sheldon, a korszak társadalmi struktúrájának a lenyomatát is adják. Így a szereplők és foglalkozásuk mindig együtt vizsgálandó.

A második fejezet központi figurája Norman Eduard, a helyi lap, a „Daily News” szerkesztője és tulajdonosa. A legfontosabb kérdései a szerkesztővel kapcsolatban; „Mit tenne Jézus, ha Norman Eduárdnak, egy raymondi napilap szerkesztőjének helyében volna?[61] Milyen cikkeket és hirdetéseket jelentetne meg? Szabad-e vasárnap újságot megjelentetni? A kötet által kínált válaszok konzekvensek. Így először a közérdekű, ámbár kis jelentőségű cikkek maradtak el, aminek következményeként a lap tönk szélére került. Mindezt tovább erősítette, hogy a vasárnapi számot elhagyta, helyette szombat esti kiadást vezetett be. Legfőképpen azonban a hirdetések felmondása juttatta a lapot, és annak munkatársait nehéz helyzetbe. A szerző érezte korának kihívását, amit bizonyít, hogy erősen a sajtó pártjára próbált állni.

A sajtó kérdése a magyar protestáns egyháztörténet visszatérő témái közé tartozik. Bár 1875-től kezdődően a református egyházhoz kötődő sajtóorgánumok száma fokozatosan nőtt, illetve egyfajta specializálódást is tetten érhetünk, az oly nagyon várt önálló napilap alakításához mégsem volt elegendő érdekérvényesítő ereje egyik egyházi csoportnak sem. A lapok szerkesztői maguk is lelkészek voltak, akik többször egyházpolitikai-, vagy politikai csatározások színterévé tették az egyes lapokat. Mindezt kiegészítette, hogy az eltérő kegyességi csoportok egymással folytatott vitáinak lenyomatát is kínálják e források. A korszakból református nem egyházi, tehát világi, emblematikus munkatársat megemlíteni nem tudunk.[62]

A két női főhős karaktere is igen stilizált. Winslow Ráhel a raymondi főtemplom szólóénekese, aki „Külföldön járt és egyik leghíresebb európai mestertől tanulta a zenét. […] Jól fizették” – mármint a templomi munkáját.[63] Ráhel szóló énekesi karrierje építése helyett marad meg a gyülekezet szolgálatában. Lehetősége lenne akár USA-beli körútra indulni, vagy egy neves színház társulatához elszegődni.[64] Visszatérő motívumként fedezhető fel Ráhel éneklése és a hallgatóság ámulatba ejtése.[65] Winslow Ráhelről egy másik jellemzésből megtudjuk, hogy „Nagy talentumát a város szegényeinek és nyomorultjainak szenteli. Egy intézet felállítását terveli, melyben az éneket maga fogja tanítani, abban találja élete feladatát és lelkesedik érte”.[66] Ennek részleteiről nem ad tájékoztatót aztán az író, továbbá elfedi annak a kérdését is, hogy miből élt az énekesnő. Az énekes munkájáról és értékéről a regény végén a következő leírást kapjuk: „Hiszen az utcák népe oly hangban gyönyörködhetett most, amit »kint a világban« húsz-huszonöt korona belépti díj[67] mellett hallgathatott volna csak. Elragadóan zengett az ének, betöltötte a termet, a szíveket, elringatta a lelkeket, melyek, mintha az idvesség előízét élvezték volna”.[68]

[[paginate]]

Ebből következtetni lehetne arra, hogy a szellemi javakból való részesedéshez mennyit kellett a korabeli USA-ban és az Osztrák-Magyar Monarchiában dolgozni. Egy napilap éves előfizetése pl. „The Antioch News”-é 1896-ban 1 dollár volt,[69] addig a „Vasárnapi Újság-é 1903-ban 16 korona volt.[70] Arra alkalmatlan ez az adatpár, hogy messzemenő következtetést vonjunk le belőle, de példázza, hogy az evangelizációs alkalmon megszólaló énekes meghallgatásáért minden jelenlevőnek legalább egyszer-másfélszer annyit kellett volna kifizetnie, mint a kor valamely újságjának éves megrendelési díja. Ez a nélkülöző munkanélküli hallgatóság számára megfizethetetlen lehetett. A magyar társasági összejöveteleken valóban voltak ének és/vagy zenei számok. A bevételeket általában karitatív célokra használták a szervezők. Kizártnak tarthatjuk azonban, hogy egy gyülekezet, vagy egy szervezet akár egy énekes fizetését biztosítani tudta volna. A magyar zenetörténet és protestáns egyháztörténet közös kutatási területének metszetét jelentené a gyülekezeti énekesek vizsgálata. Eddigi ismereteink szerint még a jobb módú városi gyülekezetek sem alkalmaztak szólistákat, csak kántorokat, akiknek munkaköri leírásába a helyi énekkar szervezése is beletartozott.

A másik női főszereplő Page Virgina egy gazdag polgárnő, aki szülei után örökölte társadalmi státuszát is. A korabeli társadalmi érintkezés szokásait betartó család életét teljes mértékben feldúlja a „Mit tenne Jézus?” mozgalom. A nagymama, amikor Virgina egy részeg és hajléktalan nőt hoz a családi házba, elutazik, mert nem bírja elviselni a „társadalmi norma” elleni vétket.[71] Bár a regény az északi államokban játszódik, a műnek csak ezen a pontján történik utalás az egykori déli államokra.[72]

A gazdag női főszereplő pártoló képe megfelel a kárpát-medencei valóságnak is. A vagyonosabb nők itt általában özvegyek, vagy pártában maradottakat jelent, akik közül az egyes gyülekezetek, vagy közösségek bőkezű adakozói kerültek ki. Ezekről számos beszámoló ismert.[73] A főszereplőre legjobban hasonlító karakter csak a második világháború előtt jelent meg a magyar reformátusok között. Zsindelyné Tüdős Klára személyében.[74]

A raymondi polgárság sorába tartozik Powers Sándor vasúti alkalmazott is, aki leleplezett egy a vasúti tarifákkal trükköző csoportot, ezért elveszítette munkahelyét, amiért felesége és szűk családja is megvetette.[75]

A vasúti dolgozók közötti protestánsok közül ki kell emelni Biberauer Tivadar mérnököt, akinek munkássága nemcsak a magyar vasúttörténetre, de a kegyességtörténetre egyaránt kihatott.[76] Egy 20. századi egyházkormányzó a vasútnál dolgozó reformátusokról és kegyességi szokásaikról a következőt írta: „Itt említem meg a vasutasokat. Bár szolgálatuk sokszor elvonta őket az ünnepszenteléstől, templomlátogatástól, az egyházi életben való részvételtől, mégis jobbára megmaradtak egyháziasoknak. A vasút is jó szellemben nevelte és tartotta őket s a jobb rétegekkel való személyes és családi kapcsolataik biztosították színvonalon maradásukat. Alig tudtam utazni, hogy egy-egy kapus, hordár, vagy kalauz reám ne köszönt volna, mint keresztelő, konfirmáló, vagy eskető lelkészére. Miskolci lelkésszé választásomnak is egyik rúgója az a sok elismerő nyilatkozat volt, amit Újhelyi vasutasok a martintelepiekkel közölgettek. Ladányi Miklós újhelyi templomépítő algondnok, Csordás István és Pócsay Sándor miskolci algondnokok mind a vasúttól kerültek ki”.[77] A polgárság soraiban betöltött helyükről nem írt Enyedi Andor püspök, de felvet egy máig kevéssé kutatott témát, azaz a vasutasok kegyességi szokásainak alakulását az 1867-1945 közötti időben.

Page Virgina testvére Rollin, a gazdag örökösök korabeli bohém életét élte és plátói szerelemmel viseltetett Ráhel iránt. Csak akkor teljesedhet ki szerelmük, amikor Rollin is fogadalmat tett. [78] A regény epizódszerepeinek jó része az „alszegieknek” jut, akik mind a munkásság, kézművesség, kisiparosok sorába tartoznak: „Az »alszeg« egész Raymondnak a legrosszabb hírű része volt. A vasúti műhelyek és raktárak mellett terült el. A város legszegényebb, legnyomorultabb lakosai vonták meg magukat az alszegen. A nagy kopár térséget, melyen nyáron át cirkusz és vándorkomédiások szoktak tanyát ütni, a másik oldalon korcsmák, lebujok, játékbarlangok és olcsó, piszkos étkező- és hálóhelyiségek egész sorozata szegélyezte. […] E bűnfészek közepén állította fel Gray vándor evangélista és bátor felesége a tágas sátor-templomot”.[79]

[[paginate]]

Osztályellentétek – szociális szemlélet, avagy az egyház egyik alternatív válaszlehetősége a korabeli társadalmi problémákra

A regény magyarországi elutasításának egyik oka a benne megfogalmazott korabeli szocialista, szociális eszmék burkolt és nyílt felvállalása volt. A kettő nem ugyanaz, mégis sokszor összemosva tárgyalták őket az első világháború előtt. Egységes a két témában az elutasítás motívuma. A 20. század első évtizedének protestáns sajtótermékeiből jól kirajzolódik, mit és hogyan értettek akkor szocializmus, illetve szociális eszmék alatt. Ez egy aktív szellemi pezsgésre utal, csakúgy mint a teológus- és ifjúsági konferenciák, amiken visszatérő téma volt már 1900-1918 között a szocializmus és a szociális kérdések tematikája.[80] Az is tény, hogy a Tanácsköztársaság idején szembe kerületek a fiatalabb és az idősebb lelkészgenerációk.[81] Az, hogy ebben egyszerűen csak generációs ellentétet volt-e, vagy már egy újabb nemzedék gondolkodása, további kutatásokat igényel. Így ennek fényében értelmezhető Sheldon regényének elutasítása.

Az elutasítás egyik magyarázata lehet az is, hogy a Monarchia időszakában, többször olyan egyházi, világi vezetői voltak a kerületeknek, egyházmegyéknek, akik miniszteri, vagy államtitkári pozíciót töltöttek be. A legjelentősebb, és egyben legszimbolikusabb sorba illő politikus Tisza István volt. Sheldon regénye magyar kiadásának évében Tisza István is megjelentetett egy írást a Protestáns Szemlében, Protestantizmus és szocializmus címmel. A cikk megírásának hátterében nem a regény állt, de az események egybevágása akkor is figyelemreméltó. Az egyház, mint szervezet, sokkal szívesebben határozta meg önmagát a korabeli parlamentáris erők részeként, mint azok ellenében. Az első világháború előtt megjelenő szociális kérdések az egyház vezetőségét nem sarkallták válaszadásra.[82] A szocializmus eszméjének német iránya ugyanakkor több, később fontos szerepet betöltő egyházkormányzóra jelentős hatást tett. Ravasz László erről önéletrajzi írásában megemlékezett: „A szocializmus felé mindig nagy érdeklődéssel és vonzalommal fordultam. Magamat szívszerinti szocialistának vallom, de mivel a szocializmus összeötvöződött a marxizmussal, a marxizmus materializmust és istentelenséget tanúsított, a szociális demokrácia bizonyos részének mindig ellent kellett mondanom, s az, hogy programjának nagy részét örömmel vállalom, nem hozott létre közöttünk belső szövetséget. […] A szocializmus materialista-ateista dogmatikája miatt nem lehettem a szociáldemokrata pártnak szövetségese. A Stöcker-féle keresztyén szocializmusnak szintén nem, mert a szocializmus jelszavait a fennálló társadalmi rend konzerválására használja fel”.[83]

Ravasz László püspökségébe való beiktatása utáni első nyilvános beszédeiben is a szocializmus kérdését boncolgatta. Így az előbbi idézet nemcsak az idős egyházkormányzó önigazolása, de az évtizedekkel az események után mérleget vonó gondolkodóé is. Nem sok hasonló visszaemlékezéssel rendelkezünk a 20. század első felére vonatkozóan. Ravasz László szavainak van egy másik értelmezési lehetősége is. Stöcker Alfred volt az az udvari lelkész, aki 1878-ban megszervezte a berlini városi missziót és 1890-ben pedig pártot alapított. Stöcker a szociális munkában nem volt magára hagyva, mint az ismert, ui. jó barátságot ápolt Bodelschwinggel. Az udvari lelkész teljes mértékben a „trón” támaszának számított. Berlin lakosságának rohamos növekedése új kihívások elé állította az egyházakat is. Ezt látta meg és erre építette fel a városi missziót, ami későbbi politikai szerepvállalásához is jó támaszának bizonyult. Stöcker munkássága a századforduló magyar egyházi vezetőit is magával ragadta, de változtatni a korábbi strukturális rendben alig tudtak valamit.

Sheldon regényének magyar megjelenése ebben a kontextusban válik érthetővé.

[[paginate]]

Az egyház szocializmussal szembeni érvei – melyek többször az újságokból is rekonstruálhatóak –, több esetben inkább politikai, pártpolitikai színezetűnek tűntek, mintsem teológiainak. Az érvelésben nagyon is a vezető politikai elit gondolatainak visszatükröződését találjuk, azaz az egyház, mint szervezet, a status quo fenntartását követelte. Ugyanakkor az I. világháború előtt a városok által felszívott tömegek, melyeknek már csak laza kapcsolata volt a felekezetekkel, új eszméket tettek magukévá. A két protestáns egyház sokkal hatékonyabban képviselte szociális téren korábban megszerzett jogainak védelmét, mint az újabb, széles társadalmi rétegeket átfogó elvek érvényesülésének ügyét. Mindezekért nem lehet egy-egy egyházkormányzó felelősségét firtatni. Az I. világháború előtti egyház-állam viszonyban kell keresni a mozgatórúgókat, de ezek messze vinnének a regénytől. Az bizonyos, hogy a Bethesda Kórház, illetve a hozzá kapcsolódó Filadelfia egylet, alig kapott némi egyházi támogatást a két világháború közötti időszakig.

A legfontosabb Sheldon regényében, hogy abban az „ébredési mozgalmakra” jellemző attribútumok megtalálhatóak. Mit is jelent mindez társadalomtörténeti szempontból? A regény legfontosabb visszatérő eleme a polgári osztály és a nélkülözésben élő munkások szembe-, illetve egymás mellé állítása. Fontos momentum a kívülről érkező hatás, a „vándor” megjelenése és halála, ami teljesen új fordulatot ad az egész közösségnek. A rongyos vándor szavai felrázzák a közösséget: „Természetesen nem képzelem azt, hogy önök mindenkit megmenthetnének az éhhaláltól s a bérkaszárnyák rossz levegőjétől; de mit értsünk a Krisztus követése alatt? […] De mit tenne Jézus? Így kell-e Jézus nyomdokainak követését értelmezni? – Sokszor úgy tetszik nekem, hogy a városi gyülekezetek tagjai mind jó ruhákban járnak, szép házakban laknak, bőven van pénzük fényűzésre s nyáron kéjutazásokat csinálhatnak és így tovább, még az egyházon kívül álló nép ezrei bérkaszárnyákban halnak meg levegő hiányában, az utcákon munka után szaladgálnak, lakásaikban nem lehet látni zongorát vagy egy szép képet, nyomorban, részegeskedésben, bűnben nőnek fel…[84] Sheldon leírásában megelevenednek a korszak társadalmi problémái. Elsősorban a gyors iparosodással együtt megjelenő városi munkásság szociális helyzetének a bemutatása. A rossz szociális helyzet és a munkanélküliség. Mindezek mellett jelentős szerepet kap az alkoholizmus problémája is.

Az utolsó fejezetben az egyik munkás a következőket mondja: „Az én kérdésem így hangzik […] szeretném tudni, hogy Jézus mit tenne az én helyzetemben? Két hónap óta nincs munkám. Van feleségem és három gyermekem, úgy szeretném őket, mintha milliomos volnék. Abból éltünk eddig, amit a világkiállítás[85] ideje alatt megtudtam takarítani. Ács vagyok, mindent megpróbáltam, hogy munkához juthassak. Önök azt mondják, hogy jelszavunk ez legyen: Mit tenne Jézus? Szeretném tudni, mit tenne, ha munka nélkül volna, mint én?[86]

Természetesen mindez allegorikus üzenetet is hordoz. Ugyanakkor, egyértelmű utalás az 1890-es évek második felének chicagói társadalmi problémájára, azaz a világkiállítás okozta konjunktúrát követő gazdasági válságra, ami magával hozta a munkásság életkörülményeinek általános romlását.

[[paginate]]

Homiletika

Sheldon könyvében megjelenő igei alkalmak alaki, illetve belső tartalmi vizsgálata lehetséges. Az irodalmi alkotásokban általában a prédikáció a cselekmény menetének, az adott rész üzenetének kibontásához felhasznált eszköz. Itt a szent és a profán, azaz a prédikáció és az irodalmi példa egyaránt megjelenik, keveredik. A regényben feltűnően sok istentisztelet és missziói alkalom, vagy evangelizáció leírását találjuk. A mennyiség ellenére kevés minőségi példa lelhető fel. Általánosságban külsőségek bemutatására helyezi a hangsúlyt az író, így a gyülekezet társadalmi összetételére, a prédikációt tartó és a liturgikus cselekményben résztvevők retorikai megnyilvánulásaira. Több alkalommal a prédikációt tartó személy és a hallgatóság közötti feszültséget is érzékelteti Sheldon. Az igei alkalmak magas számával azonban nem áll egyenes arányban a tartalmilag ismertetett prédikációké.

Módszertani megfontolásból ismerteti az író, hogy a lelkész mindig leírja prédikációját, és azt a Bibliájába helyezi. A bevezetőtől eltekintve, azt a látszatott kelti Sheldon, hogy „ad hoc” jellegű prédikációkat, alkalmi beszédeket tartott Maxwell Henrik. Ugyanakkor az „ébredési mozgalmakban” résztvevő lelkészekre jellemző a „hatásvadász” prédikáció.[87] Sheldon regényében összesen négy alkalommal találkozhatunk olyan istentisztelettel, vagy causalival, melynek igei alapvetését, illetve a prédikáció főbb gondolatait is közli olvasójával az író. Minden fejezetben hangsúlyos szerepet kap az ének. A szóló Wilson Ráhelé és a közösség egyaránt. A regényben feltehetően a korabeli énekekből válogatott a szerző, amelyek közül némelyik a magyar közönség előtt is ismert volt.

Szervezetek

Az amerikai gyülekezeti struktúrára lehet következtetni a kötetben megjelenő vallási, kegyességi szervezetek alapján. Az említett szervezetek a következők: a Keresztyén Törekvés Egyesület (1. fejezet),[88] a KIE (2. fejezet)[89], a Fehérkereszt-egyesület (3. fejezet),[90] és a vasárnapi iskola (7. fejezet).[91] Ezek közül néhány már az Osztrák-Magyar Monarchia alatt meghonosodott, de kiteljesedésük csak az 1910-es évektől kezdődött.

A „Mit tenne Jézus?” mozgalomról és annak céljáról rögtön az első fejezetben tájékoztat a szerző a főhős szavaival: „Amit most indítványozni akarok, olyan, aminek nem volna szabad szokatlannak, vagy kivihetetlennek látszania. Mégis félek azonban, hogy a gyülekezet sok tagja előtt olyannak fog feltűnni. De hogy szándékomat jól értsük, indítványomat röviden és világosan adom elő. Önkénteseket akarok toborzani a gyülekezet tagjai közül, akik lekötelezik magukat, hogy egy évig semmit sem cselekszenek, amíg előbb maguktól komolyan és becsületesen meg nem kérdezik: »Mit tenne Jézus?« és a kérdés feltevése, megfontolása után, mindenik úgy fog cselekedni, tekintet nélkül a következményekre, amint meggyőződik arról, hogy Jézus az ő helyében miként cselekednék. Természetesen én is sorakozni fogok az önkéntesek közé és fölteszem, hogy a gyülekezet nem fog megütközni az ezután való magaviseletemen, mely a példányképünk hű követésére leszen alapítva, hiszem, senki sem fog bennem megbotránkozni, ha elgondolja, hogy Krisztus is úgy cselekednék az adott viszonyok között. Azt hiszem, elég világosan kifejeztem magamat? Kérem a gyülekezet mindazon tagjait, akik csatlakozni akarnak, az istentisztelet végeztével maradjanak bent és a tervet részletesen meg fogjuk beszélni. Jelszavunk leend: »Mit tenne Jézus?« Célunk: Úgy cselekedni, amint Ő cselekednék a mi helyzetünkben, nem törődve a közvetlen eredménnyel. Más szavakkal mondva: oly híve és betű szerint akarunk Jézus nyomdokaiban járni, amiként nézetünk szerint tanítványitól megvárja. Akik erre önként vállalkoznak, mától számítva egy évig kötelezik le magukat az e mód szerint való életre”.[92]

A szervezet felépítéséről, tagságának összetételéről, illetve kitűzött célcsoportjáról, rétegéről nem kapunk „hivatalos” tájékoztatást. Ám a regényből kitűnik, hogy a mozgalom tagjai valamennyien a polgárság soraiba tartoznak, leginkább az ún. „középréteg” reprezentációját adják. A tőlük kedvezőtlenebb szociális helyzetben lévők jelentik a „megmenteni vágyott lelkek” táborát. Egyetlen helyen sem találunk arra utalást, hogy a társasághoz nem középosztálybeli elemek is csatlakoztak volna. Az ily módon szerveződő társaságot akár egyfajta elitnek is tekinthetjük.

Sajnos, a regényben nem található utalás a szervezetek munkamódszerére, tagságuk összetételére, társadalmi szerepük betöltésére, amelyről részletesebb, finomabb képet is kaphattak volna az olvasók. Az azonban, hogy a regény írásának időpontjában, tehát 1896-97-ben egy gyülekezetben, illetve egy településen legalább négy különböző kegyességi, vallási csoportosulás is jelen volt, igazán érdekes. Az egyházközségen belüli szervezetek létrejöttének a hátterében, illetve azok elfogadottságát illetően jelentős szerepe lehetett a polgárságnak, amely a közösség nagy részét alkotta.

E fentebbi szervezethez nagyon hasonló módon alakult meg a Budai Református Egyházközség tagjai között a „Nagypénteki Református Társaság”, még 1890-ben. Itt a „kivétel erősíti a szabályt” elv érvényesült. Korábban jelent meg, mint maga a regény, de a megalakulás külső tényezője éppen úgy élmény, mint a regényben. Ennek az egyesületnek a tagjai is elsősorban a polgárság köréből kerültek ki, és rendeltetésüket a valóban rászorulók között töltötték be.[93] Érdekes, hogy a magyar irodalmi alkotásokban sem jelennek meg az előbb említésre került szervezetek. Valamilyen okból nagyon kevés szépirodalmi utalással rendelkezünk a két világháború közötti magyar protestáns szervezetekről.

A kegyességi életen túlmutató mozgalmak közül csak egyet ismertet Sheldon. A nagyvárosra jellemző helyi politikai alakulat ebben az esetben a „pálinkapárt” elnevezést kapta. A „pálinkapárt” legfontosabb szerepét a kommunális választások alkalmával tölti be. Maxwell lelkész és társainak egyik megbeszélésén hangzanak el a következő szavak: „Szervezzünk azért a keresztyén haderőt a pálinkaveszedelem ellen. […] Készítsük el a hadjárat tervét, eredményes lesz az, mivel az igazságra lészen alapítva”.[94] A realitásokat érzékeltette a szerző, mikor a „pálinkapárt” kontra „Mit tenne Jézus?” mozgalom harcából az előbbit mutatja be sikeresebbként.

[[paginate]]

Összegzés

Bár Sheldon regénye a magyar olvasóközönség előtt nem aratott akkora sikert, mint az USA-ban, vagy más nyugat-európai protestáns államokban, jelentősége mégis óriási. Egyrészt, ez a munka foglalkozott az Osztrák-Magyar Monarchia, majd az önálló magyar állam társadalmi problémáival is. Sem a Nyugatosoknál, sem más a Kárpát-medencében élő protestáns kegyességi íróknál nem kapott a szociális helyzet és az egyház felelősségvállalásának kérdése olyan hangsúlyos szerepet, mint ahogy az „Mit tenne Jézus” regényből kitűnik. A regény hatását leginkább abban lehet kimutatni, hogy a benne megjelenő alkalmak struktúráját később forgatókönyvként is felhasználhatták.

Az író Kárpát-medencei viszonylagos szerény ismertsége ellenére igen jelentős hírnévre tett szert. Természetesen, a különböző összeírások mindig viszonylagosak, de többé-kevésbé arra mutatnak, hogy a világ egyik legolvasottabb kötetei közé tartozik az „Ő nyomdokain”.[95] Az első három kiadás alkalmával alig néhány ezer példányt nyomtattak ki. Mindennek ellenére, a kötet alcíme szinte önálló életre kelt magyar földön is. Elsősorban a Bethánia Egyesület tajgai között jelentek meg a „Mit tenne Jézus?” feliratot tartalmazó ún. házi táblák. Sajnos, a házi táblák története a keveset kutatott témák közé tartozik, ami a kegyességtörténeti kutatások újabb hiányossága.

A Monarchia utolsó évtizedében már egyes lelkészek érezték azoknak a változásoknak az előszelét, amelyek a két háború közötti időben teljesedtek ki. Természetesen, az észak-amerikai és a kárpát-medencei társadalmi helyzet teljesen más képet mutatott, de irányaiban mégis hasonlónak kell tekinteni. Így magyar területeken is jelentős szerepet kapott már ekkor is a sajtó, illetve az elesetteket érintő témák. Mintegy néhány évvel a regény megszületése előtt járt a Monarchiában a kor egyik jelentős hitszónoka, Somerville, aki egyik levelében a civis városról a következő leírást adta feleségének: „Valami különös egyházi állapot van ebben a városban. Tulajdonképpen csak egyetlenegy református gyülekezet van, öt lelkipásztorral és három templommal; ez az egy gyülekezet azonban 40,399 lélekből áll! Hát hallottál te már valaha valami effélét? […] Az öt lelkipásztor közül kettő már öreg és beteges [Révész Bálint, Könyves Tóth Mihály], a harmadik hatalmas számú iskolát felügyel [Némethy Lajos], a negyedik [Kiss Albert] országgyűlési képviselő s az egyház pénzügyeit irányítja. Ebből nyilván az következik, hogy ezek a lelkipásztorok csak ritkán prédikálnak”.[96]

Hol volt még ez attól az időszaktól, melyben külön ifjúsági utazótitkárokat fizetett volna az egyház, vagy evangélizátorokat – mint amiről Sheldon könyve tájékoztat. Hol marad az a középosztály a gyülekezetekből, amely adakozni és jót tenni szeretne? Természetesen, megjelennek, amit látunk a Nagypénteki Református Társaságnál! De ez akkor is csak egy gyülekezetnek a kezdeményezése és akciója, melynek nem lett folytatása az egész országban, tehát elszigetelt jelenségként kell rá tekintenünk.

Hasonló egyháztársadalmi regény kevés született a magyar irodalomban. A tanulmányokban is leginkább a szépirodalmi művekben megrajzolt református lelkészi portrékkal lehetett találkozni.[97] Ezekben a lelkész és gyülekezet kapcsolatára vonatkozóan a következő megállapítás olvasható az 1930 évek végén: „A juhok nem tudnak különbek lenni pásztoraiknál, még ha vezetők is a nyájban. Szabó Dezső szerint a lelkipásztor sokat tehetne, de nem tesz semmit. Vagy: amit tesz, az rossz, helytelen, vagy jelentéktelen. Móricz Zsigmond szerint a lelkipásztor sokat tehetne, de mégsem tud tenni a világ ellenállása miatt. Szabó Dezsőnél a megcsalt, félrevezetett nép, Móricz Zsigmondnál a megcsalt, félrevezetett pap a tragikus alak. Szabó Dezső rikító, Móricz sötét túlzással ábrázolja a racionalista-liberális protestantizmus csődjét, Szabó Dezső inkább erkölcsi, Móricz hitbeli síkban”.[98]

E lelkészi pályamodell-festéshez hozzájárul, illetve azt tükrözi, hogy a képzés során a teológiai évek alatt sem kerülhettek elvi munkák a hallgatók kezébe. A hosszú 19. század ideje alatt megjelent homiletikai munkák kivétel nélkül nem a legmodernebbek voltak, hanem még a 18-19. század fordulóján íródott, általában idegennyelvű művek fordításai.[99]

Sheldon regényében fontos helyet kap Maxwell tiszteletesnek a gyülekezeten kívüli szolgálata, aminek liturgiája szinte minden alkalommal hasonló. Ez azonban, bár ritkán, de megjelent magyar földön is. Ravasz Lászlót 1921 őszén választották meg először Kálvin téri lelkipásztornak, majd októberben beiktatták a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségébe. Minden egyházkormányzónál, mint egyébként minden fontos pozíciót betöltő politikusnál is, az első lépések meghatározóak. Amikor Ravaszt beiktatták, még nagyon is élt az emberek emlékezetében az első világháború, majd az azt követő Tanácsköztársaság emléke, és a Trianoni traumáé. E zaklatott közhangulatban az egyik első nyilvános rendezvény, melyen részt vett, egy, „a X. ker. tisztviselőtelepi református egyház 1921. évi december hó 18-án vasárnap délután 5 órakor a MÁV gépgyári lakótelep dísztermében tartandó ünnepély” volt.[100] Az itt elhangzott előadásának címe, „A szocializmus evangéliuma és az evangélium szocializmusa” volt. A délutáni összejövetel programja, valamint a az ott elhangzott beszédek,vázlata nagyon hasonlít a Sheldon könyvében találhatókéra.

Molnár Sándor Károly

[[paginate]]

Felhasznált irodalom

A Dunamelléki Református Egyházkerület 1934. évi november hó 17. és következő napjain tartott rendes közgyűlésének és 1934. évi bírósági üléseinek jegyzőkönyve, A Dunamelléki Református Egyházkerület hivatalos kiadványa, Budapest, 1934.

A Magyar nyelv értelmező szótára, szerk.: a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete. Harmadik, a másodikhoz képest változatlan kiadás, 1. kötet, Budapest, 1978.

Bilkey Papp István: Angol vallásos irodalom, in. 44/20 (1901) PEIL, 313-315.

Baksai Sándor: Pusztai találkozás, Budapest, 1907.

Barcza József: Mit tenne Jézus, in. 9 (1928), Református Igehirdető, 409-410.

Bodoky Richárd: Jövevények és vándorok, III., Budapest, 1999.

Brandt, Julianna: „Szikszai utódjai: Református imádságoskönyvek a 19. század második feléből, mint mentalitástörténeti forrás, in. Ráday Évkönyv, IX., Budapest, 1999., 111-141.

Brandt, Julianna: Nők a magyar református imádságoskönyvekben a 19. század második felében, in. Hatalom és kultúra, Az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, Jyväsylä, 2011. augusztus 6-10. előadásai II., szerk.: Jankovics József – Nyerges Judit, Budapest, 2004., 16-21.

Brandt, Julianna: Rövid fohászok. A református mentalitás imádságos könyvek tanúsága szerint. in.: Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben. Esztergom, 2000., 366-386.

Csák László: A református lelkipásztor a magyar regényirodalomban, in Közlöny, 59/5 (1938), 57-59; 59/6 (1939), 72-75; 59/7 (1939), 82-84., 59/8 (1939.), 96-99.

Deák Imre: Móricz Zsigmond Fáklyája (Irodalom rovatban), in. 61/26-27 (1918) PEIL, 231.

Dr. Urbanus: Az Ő nyomdokain vagy Mit tenne Jézus? Írta Sheldon M. Károly, angolból fordította Csizmadia Lajos, kiadta a M. P. Irod. Társaság. A Házi Kincstár IV-ik kötete, Budapest, 1903. Hornyánszky Viktor bizománya, 300 lap, ára kötve 2 korona, in. 47/6 (1904) PEIL, 86.

Drummond, Henry: A keresztyénség programja, ford. Csizmadia Lajos, in. 3/51 (1892) DuPL. 817-819.

Fábri Anna: Jókai – Magyarország, A modernizáció 19. századi magyar társadalomképe Jókai Mór regényeiben, Budapest, 1991.

Fiers Elek: A kálvinista pap torzképe a pesti utcán, in. 60/30 (1917), PEIL,348-349.

Géra Eeleonóra: Nagypénteki református társaság, in. Reformátusok Budapesten, 2008., 2. kötet, 1049-1075.

Gyáni Gábor: Történelem és regény: a történelmi regény, in. Relatív történelem, Budapest,Typotex, 2007., 260-284.

Harsányi Sándor: A Christian Endeavour világkongresszusa, in: PEIL 43/35 (1900), 550-552.

Csilléry Klára K.: Hitbuzgalmi olvasmányok a dunapataji reformátusoknál, in. Ráday Gyűjtemény Évkönyve 8., szerk.: Für Lajos, Szabó András, Berecz Ágnes, Budapest, 1994., 57-71.

Karsky, Karl: Roy Krisztina, in.:BKKL. 8. k., 867-868.

Komáromy Lajos: Még egy szó a „biblia-terjesztő társulat” kiadványai ügyében. in. 14/14 (1871) PEIL, 432-434.

Kósa László: „Nemzetes uraimék”. Egy korai Mikszáth-mű társadalomtörténeti háttere. in. Nemesek, polgárok, parasztok. Néprajzi, történeti antropológiai és művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, Osiris, 2003.

Kováts J. István: Egy élet prédikációja, [h.n.], [é.n.]

Lengyel Álmos: Megújuló vallásos „ponyvanyomtatványok” Nógrádban, in. Néprajzi Értesítő 1994. Szerk.: Selmeczi Kovács Attila, Budapest, Néprajzi Múzeum, 1994., 227-257.

Molnár Sándor Károly: Bereczky Albert levele Forgács Gyulához 1920. és ami utána következett, in. 4 (2011) Egyháztörténeti Szemle, 11-38.

Móricz Virág: Apám regénye, Budapest, 1953.

Móricz Zsigmond: Életem regénye, Magyar Klasszikusok, Budapest, 1953.

N.N.: A „Fáklyá”-ról, in. 61/11 (1918) PEIL, 111-112.

Németh László: Égető Eszter, Budapest, 1948.

Pongrácz József: Csizmadia Lajos 1858-1928, Pápa, 1930.

Rákosi Viktor: Elnémult harangok, Budapest, 1903.

Ravasz László: A szocializmus evangéliuma és az evangélium szocializmusa, Budapest, 1922.

Ravasz László: Emlékezéseim, Budapest, 1992.

Sheldon, Charles: Az ő nyomdokain, avagy mit tenne Jézus?, ford. Csizmadia Lajos, Budapest, 1931.

Sheldon, Charles: In seinem Fußstrapfen, was würde Jesus tun?, Chichago, 1900.

Sheldon, Charles: In his Steps, Chichago, 1896.

Somerville, Aexander Neil: A laodiceai egyház, fordította Czeglédi Sándor, in. Theologiai Szemle, 19/1 különszám (1943), 1-9.

Szabó Dezső: A bölcsőtől Budapestig, Budapest, 2018.

Szabó Dezső: Az elsodort falu, Regény három kötetben, I. kötet, [Budapest], Genius Kiadás, [é.n.].

Szabó László: Az utolsó szalmaszál, Budapest, 2000.

Szinyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky, 1891.

Szőts Farkas: Budapest mint szociális egyház, in. Prot. Szemle, (1911), 209-218.

Szőts Farkas: Protestáns papságunk az irodalomban, in: PEIL, 39/40. (1896), 625-626.

Trócsányi Dezső: A Fáklya – Móricz Zsigmond regénye, in: DuPL, 29/29 (1918), 130-131.

Zsindelyné Tüdős Klára: Csizma az asztalon, Budapest, Harmat, 1998.

[1] Móricz: Életem regénye, 172.

[2] „- Hát aztán, mond csak miket olvastál? - Én meglehetően hanyag immel-ámmal ténferegtem elő Jókai, Jósika, Verne, P. Szathmáry Károly, Vörösmarty, Petőfi, Garay, Cervantes stb. olvasmányaiból egy csomót.” Szabó: A bölcsőtől Budapestig. 2018.

[3] Ballagi László (Szarvas, 1846. nov. 7. – Pest, 1867. ápr. 14.), joghallgató, író – Ballagi Mór fia, másodéves egyetemi hallgató volt Pesten, amikor hirtelen meghalt. Írásai jelentek meg; a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban, Házi Kincstárban (1863.) és a Család Lapjában. Szinyei: Magyar írók élete és munkái I.

[4] Bunyan, John: A zarándok útja, Angolból Ballagi László, 1-2. kötet, Hornyányszky-Träger, Pest, 1867., Bunyan, John, A zarándok útja, Angolból Ballagi László [2. kiadás], 1-2. kötet, Budapest, 1890.

[5] Erről egyébként semmi utalás sem található. Móricz: Apám regénye.

[6] Drummond: A keresztyénség programja, 818.

[7] Komáromy: Még egy szó, 432-434.

[8] „Ezen csak most említett apró vallásos iratokon kívül nagyobbszerű, s világirodalmi hírű munkákat is fordíttatott már magyarra s terjeszt hallatlan olcsó árakon a semmi esetre nem nyerészkedő indoktól vezérlett angol biblia terjesztő társaság. Ilyen Bunyan világhírű műve a »Zarándok útja« (Pilgrim progress, Ballagi László által fordítva), melyet bátran lehet egy sorba állíthatnunk Kempis »Krisztus követésé«-vel.” In. Komáromy: Még egy szó, 433.

[9] A 19. századi magyar kegyességi kötetek olvasottságának kérdésével többen foglalkoztak 1980-2000 között. A kutatók elsősorban a római katolikus kegyességi élet irodalmi termékeinek ismertetésére koncentráltak; „A vallásos ponyva jelentősen eltér a világi témájú széphistóriától, bűnügyi-, betyár- vagy csodatörténetektől, a 20. századi és napjainkban is virágzó tömegirodalomtól. A vallásos ponyva funkciója, használata, a vallásgyakorló közösségben részben más, a ponyvafüzetek itt kapcsolódnak a világképhez, a kultuszhoz, gyakran paraliturgikus cselekményekhez, vagy csodás jelenésekhez, búcsújáró helyekhez, illetve lehetnek néphithez kötődő mágikus vonatkozásai is. Így a műfaj továbbélése vidékünkön, főleg előimádkozók, búcsúvezetők körében, nemritkán folyamatosságot mutat. Ezt igazolják friss gyűjtéseink, amikor napjainkban is a múlt század második feléből származó ponyvanyomtatványokat őriznek és használnak”. In: Lengyel: Megújuló, 227-257; illetve K. Csilléry: Hitbuzgalmi, 57-71.

[10] Sheldon: Az ő nyomdokain.

[11] A legutóbbi időben megjelent egyik kiadvány pl.: Irodalom a társadalomban – társadalom az irodalomban, Sic itur ad Astra 59., Fiatal történészek folyóirata, szerk.: Bolgár Dániel, Demmel József, Györkös Eleonóra, Kelenhegyi Andor, Naményi Ildikó, Marsai Viktor, Mihalik Béla, Papp Gábor, Priszlinger Zoltán, Rigó Máté, Szokol Réka, Tolmár Bálint, Budapest, 2009.

[12] Kósa: „Nemzetes, 320.

[13] Gyáni: Történelem, 262-263.

[14] Brandt: Rövid, 366-386; Brandt: „Szikszai utódjai, 1999., 111-141.; Brandt: Nők a magyar, 16-21.

[15] Roy Krisztina (Ó-Tura, 1860. aug. 8. – Ó-Tura, 1936. dec. 27.) evangélikus kegyességi művek írónője. Több munkája megjelent magyarul is. Karsky: Roy, in:BKKL. 8. k., 867-868.

[16] Ez nemcsak az irodalmi alkotásokon belül, hanem az irodalmi alkotásokat előállítókra is igaz. Szőts Farkas már a millennium évében arra hívta fel a figyelmet: „Lelkészeinknek, különösen kormányzó papjainknak hivatása az, hogy egyházunk művelt világi tagjait, főként a szerepvivő, tisztességet viselő tagokat meggyőzzék a felől, hogy az egyházi közélet is megköveteli az ügyek és kérdések irodalmi ismeretét; hogy az egyházi életben való helyes forgolódásnak egyik feltétele az egyházi irodalom ismerete, pártolása: hogy az egyházi élet virágzása az irodalom virágzása, erőteljessége és gazdagsága nélkül erkölcsi lehetetlenség; hogy az evangélium tanítása szerint mindnyájan »királyi papság« szent nép vagyunk, kikre az egyház a maga irodalmi életének és intézményeinek támogatásában is számot tart. Mert egyházi irodalmat teremteni és fenntartani a protestáns papság szűkös anyagi viszonyainál fogva egymaga szintúgy nem képes, mint egyházat fenntartani és fejleszteni. Csak ott erős a protestantizmus, ahol a hitbuzgó és művelt papságot áldozatkész világi elem támogatja úgy a szellemiekben, mint az anyagiakban”. Szőts: Protestáns papságunk, 626.

[17] Fábri Anna két fejezetben elemzi az egyházakat; „Vallás”, 129-125., és „Papok”, 208-211. Általánosságban megállapítja; „Bár a vallás nem minősítő jelző egy Jókai társadalmi regényének világában, némelykor mégis annak látszik. A reformátusság ugyanis általában a legpozitívabb, legelőnyösebb tulajdonságokkal és meghatározottságokkal társul. A református főhősök túlnyomó többsége erkölcseit tekintve szilárd normakövető, politikai nézeteiben liberális ellenzéki, világnézetében felvilágosult, s a hatalomhoz való viszonyában független.” 129-130. A lelkészekről pedig a következő summás állítást tette: „A két nagy felekezet: a katolikusok és reformátusok papjai között szilárd erkölcsű, hivatásukhoz hű férfiakat is fölléptet az író. A pietista pátosztól azonban humoros mázzal óvja meg alakjukat. Mindnyájuk gyarló emberek, akikből zsánerfigurát teremt a történetmondó”. In. Fábri: Jókai, 210.

[18] Jó példa erre Baksai: Pusztai regénye. Bár Rákosi: Elnémult írása az előbb említett meghatározásnak nem felel meg, mégis jó példa.

[19] Nagyon sok anekdotás kötetben találhatók mind egyházkormányzókra, mind városi papokra vonatkozó olyan történetek, amelyekben a 19. század végi és 20. század eleji polgári szokásokra találhatunk utalásokat. Ezeket valószínűleg széles körben ismerték, mégsem kerültek bele a szépirodalmi körforgásba.

[20] Pl. Németh: Égető.

[21] Ezt példázzák a 19. századi imádságos kötetek is Szabó Dezsőnél, „Az ovális asztalon a nagy képes Madách, a nagy képes Petőfi, Tompa imakönyve, Ábrányi-, Bartók-, Pósa és Szabolcska-kötetek hevertek. [...]Az éjjeli szekrényen egymásba kavarodva: Szász Károly imakönyve, Karenin Anna, a Virágének, a Kreutzer-szonáta, egy kötet Herczeg Ferenc s a Vér és Arany”. Szabó: Az elsodort, I. kötet, 55; 58.

[22] Fiers: A kálvinista, 348-349; N.N.: A „Fáklyá”-ról, 111-112; Deák: Móricz, 231.

[23] A két világháború közötti református egyházkormányzó Ravasz László volt, akit a Nyugat nemzedékének itt említett tagjaihoz különös viszony fűzött. Ebbe enged betekintést Bodoky Richárd önéletrajzi írásában; „Mint mindnyájuk megbékíthetetlen ellenfele, öntüzében lobogó lámafaként égett a magyar éjszakában az akkori ifjúság körülrajongott bálványa és bohóca, Szabó Dezső, az Elsodort falu írója. Három tragikus szerelem emésztette: a magyarság, Erdély és a magyar kálvinizmus szerelme. De mindhármat másként szerette, mint Ravasz, s ezért a meg nem értett Kasszandrák fájdalmának szinte artikulátlan üvöltésével átkozta őt is. Még egészen fiatal, amikor Ady Endre elég nagynak látja, hogy vad haraggal támadjon reá. Móricz Zsigmond és Ravasz közt is feszült volt a viszony. A püspök sohasem tudta megbocsátani a »Fáklyát«, s a szigorú etikus éppen azért féltette a református író akkori mértékkel mérve sokszor fülledt erotikájától az ifjúságot, mert felismerte zsenijét. Szemtanúja lehettem néhány véletlen találkozásuknak. S Móricz halálakor Ravasz mégis elmondja róla azt a magvas, igaz búcsúztatót, amit akkor a hivatalos Magyarország képviselői nem mertek elmondani. Meghajlik géniusza előtt.” In. Bodoky, Jövevények és vándorok, III., 179-180.

[24] „Tíz évvel ezelőtt még az Athenaeumba írt tanulmányt a Bibliáról. Ez a tanulmány még a hit és az eszmények erejébe vetett lélekkel íratott. Ezt a tanulmányt a szerző a regényben egyes részletekben Matolcsy tollára adja.” Trócsányi: A Fáklya, 131.

[25] Harsányi: A Christian, 550-552.

[26] B. Papp: Angol vallásos, 313-315.

[27] Könyvismertetés: Dr. Urbanus; Az Ő nyomdokain, 86. A 3. kiadás előtt a következő hír jelent meg: „Újra megjelenik Sheldon világhírű műve. Alig van a magyar kegyességi irodalomban könyv, mely mélyebben reányomta volna bélyegét az elmúlt évtizedek arcára, mint Sheldon: Az Ő nyomdokain, vagy mit tenne Jézus? című munkája. E kiváló könyvből a második kiadás is teljesen elfogyott. A Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Társaság vezetőségével való megállapodása alapján – újra közkincsé kívánja tenni Sheldon könyvét, mely február első napjaiban már is hagyja a sajtót. Ára 2P50f”. in. Kálvinista Szemle, 1931. 12. évf., 5. szám, 39., hasonló tartalmú könyvismertetés jelenik meg a DuPL 1931. 42. évf., 6. szám, 29., Barcza: Mit tenne Jézus, 409-410.

[28] A kötet eddigi ismeretek szerint a következő kiadásokat érte meg, 19031, 19132, 19313, majd a 2000 után többször is megjelent a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány (KIA) gondozásában.

[29] Csizmadia Lajos (Tác, 1858. szept. 3. - Pápa, 1928. dec. 5.) református lelkész, egyetemi tanár – Középiskolai tanulmányait Pápán kezdte, majd a budapesti református gimnáziumban folytatta (III-V. osztály), majd visszatért Pápára (VI-VIII. osztály), ahol érettségizett. A gimnázium után Budapesten az orvosi fakultásra iratkozott be. Az első évet sem fejezte be, majd egy újabb évig Csór községben volt segédjegyző. 1877-1883 között a pápai református teológia hallgatója volt. 1883-1884-es tanévben a Skót Szabad Egyház ösztöndíjasa volt Edinburgh-ban. 1884. nov. 1. – 1888. szept. 15. között segéd- és helyettes lelkész volt Sárkeresztesen, Mezőkomáromban, Kiskeszin és Sáregresen. 1888-1890 között nádasladányi lelkész, majd 1890-1900 között a lepsényi gyülekezet lelkipásztora volt. A lepsényi szolgálati idő alatt kezd el fordítani, mely munkáinak jelentős része a Dunántúli Protestáns Lap-ban jelent meg. 1901-1926 között a Pápai Református Teológiai Akadémia gyakorlati teológiai tanszékének tanára volt. 1919-1926 között a Pápai Vöröskereszt választmányának elnöke tisztét töltötte be. A pápai Hitelszövetkezet igazgatósági és a Közgazdasági Bank igazgatótanácsának tagja is volt. Pongrácz: Csizmadia Lajos.

[30] Házi kincstár. Valláserkölcsi építőkönyvek sorozata. Szerk.: Szőts Farkas. Magy. protestáns irod. társaság. Hornyánszky biz. 3. Szabolcska Mihály: Áhítat, szeretet. Vallásos és családias költemények. 3. kiad. 1912., 4. Sheldon M. Károly: Az ő nyomdokain, vagy „Mit tenne Jézus?” Ford.: Csizmadia Lajos. 1913., 5. Kenessey Béla: Női jellemképek. 2. kiad. 1914., 6. Raffay Sándor: Jézus példázatai. 1914., 7. Dalhoff N.: A keresztyén szeretet munkái. Belmissziói kalauz. Ford.: Csizmadia Lajos. 1914., 8. Raffai Sándor: Jézus hasonlatai. 1914., 10. Pfennigsdorf Emil: Hit és szabadság. Ford.: Gyalog István. 1914., 12. Szabó Aladár: Külmissziói kalauz. A keresztyénség elterjedése a világon, 13. B. Pap István: A belmisszió hősei, 14. Pruzsinszky Pál: Hitünk hősei a 16. században. 1914., 15. Skovgaard-Petersen C.: Akarsz-e diadalmaskodni? Bizonyságtétel hitről azok számára, akik diadalmaskodni akarnak a létért való küzdelemben. Dánból ford.: br. Podmaniczky Pál. 1915., 16. Szőts Farkas: A vallás élete. 1916.

[31] Sheldon: Az ő nyomdokain c. kötete példányszámainak alakulása 1903-1913. Forrás: A M. Prot Irodalmi Társaság kiadványainak raktárjegyzéke alapján, mely megtalálható a Protestáns Szemle különszámaiban.

Év

Darabszám

Protestáns Szemle (különszám), oldalszám

1904

1532

116

1905

997

188

1906

889

28

1908

741

24

1909

629

26

1911

402

o.n.

 

 

[32] The Advence lap 1867. nov. 23. – 1917. nov. 15 között jelent meg hetente. A lap jelentőségét mutatja, hogy több tagállamban is megjelent. Így a lap fejlécében szerepeltek egy időben a Chicago és New York városok nevei. http://lccn.loc.gov/sn82007018 2011. január 12.

[33] Sheldon: Az ő nyomdokain, 5-6.

[34] Sheldon, Charles: In seinen Fußtapfen, „was würde Jesus thun?", Chicago, 1900; Sheldon, Charles: In seinen Fußtapfen, „was würde Jesus thun?", Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 21900; Sheldon, Charles: In seinen Fußtapfen, „was würde Jesus thun?", Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 31903; Sheldon, Charles: In seinen Fußtapfen, „was würde Jesus thun?", Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 41911; Sheldon, Charles: In seinen Fußtapfen, „was würde Jesus thun?", Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 51922.

[35] Dr. Urbanus; Az Ő nyomdokain, 86.

[36] A Ráday könyvtár állományában lévő egyik példány (1-18047) bejegyzése szerint annak tulajdonosa „Makkai” volt. Feltehetően Makkai Sándorról van szó, aki a Konventen Missziói előadóként dolgozott. A példányban szerepel továbbá több pecsét, így; „Református Egyetemes Konvent, Theologiai könyvtára” valamint „1734 Könyvtári szám, 3818 Leltári szám”.

[37] A német nyelvű fordításban, nem márka, hanem dollár szerepel fizetőeszközként. Sheldon: In seinem Fußstrapfen. A harmadik magyar kiadás alkalmával is megtartották az első két kiadás szövegét, így bár akkor már a pengő volt a hivatalos fizetőeszköz, abban továbbra is korona szerepel. Míg az első kiadásban egyfajta viszonylagos megfeleltetéssel találkozunk az árakkal kapcsolatban, addig ez elmarad a későbbi kiadásokból.

[38] Alszeg népies kifejezés, használati köre az alvégen lakókra vonatkozott „A felszegbe rózsa terem, az alszegbe petrezselyem”. Az alvég általában a mélyebben vagy a településtől délre fekvő részt jelentette, de jelentette az ottlakókat is. In. A Magyar nyelv értelmező szótára, szerk.: a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Harmadik, a másodikhoz képest változatlan kiadás, 1. kötet, Budapest, 1978., 183., 191.

[39] Sheldon: Az ő nyomdokain, 30.

[40] Sheldon: Az ő nyomdokain, 156.

[41] Sheldon: Az ő nyomdokain, 140.

[42] Az 1-7. fejezet Raymond-ban, a 8. fejezet egy levél (Bruce Calvin Názáret templom lelkésze Chicago – dr. Caxton S. Fülöphöz New York) és a 9-12. fejezetek pedig Chicago-ban.

[43] „Egy sátor-templomuk van, a város azon részében, ahol a keresztyén munkára legnagyobb szükség van.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 45.

[44] „Mit tenne Jézus? És úgy tetszett nekem, hogy többek között ez embereknek testi-lelki felüdülésükre több alkalmat nyújtana […] Célom egy jó és csinos helyről gondoskodni, ahol az emberek reggelijöket eltölthetik és ahol hetenként kétszer vagy háromszor tizenöt percnyi időt engedek nekik, hogy hasznos dolgokról társaloghassanak.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 32-33.

[45] Sheldon: Az ő nyomdokain, 154.

[46] „A következő indítványom volna: a hajdani korcsma itt a szomszédságunkban elég nagy, hogy benne egy több szobából álló lakást rendezzünk be a középszerű háztartás mintájára. És ott szolgálatba állni szándékozó leányokat képeznénk ki. A házvezetésben és főzésben. A tanfolyam hat hónapig tartana. Ez idő alatt megtanítanám őket a főzésre, tisztaságra, gyorsaságra és munkaszeretetre.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 146.

[47] Sheldon: Az ő nyomdokain, 135.

[48] Sheldon: Az ő nyomdokain, 33.

[49] Ld. Baksai: Pusztai.

[50] Enyedi Andor önéletrajzi írásában hosszasan vall erről. Részletesen mutatja be az 1910 körüli időszak teológusainak példaképeit, a vidéki lelkészség társadalmi elfogadottságát, beágyazottságát: „Teológia után én is Ung megyébe szerettem volna visszamenni, úri papnak, lovat hajtani”. In. Enyedi Andor: Az egyház, ahogy én láttam. Kézirat.

[51] A lelkészi életpálya tekintélye a két világháború között növekedett; „A fölvettek körül nagyobb szigorral kezdünk eljárni. Az értelmiségi pályákon mutatkozó rendkívül nehéz elhelyezkedési lehetőségek miatt, egyre többen jelentkeznek a teológiára. Egyik-másik teológia – nem törődve a következményekkel – minden jelentkezőt felvesz. Egyetemes Konventünk hamarosan belátja a teológiai túlképzés veszélyeit, ezért megbízza ún. szanáló bizottságát, tegyen javaslatot a teológiai túlképzés megakadályozása érdekében.” Kováts: Egy élet, 209-210.

[52] Sheldon: Az ő nyomdokain, 10.

[53] Dunamelléki Református Egyházkerület „Szabályrendelet az egyházközségi tisztviselők szabadságáról. (I. t.-c. 33. §. utolsó bek.)

1. §. Az egyházközség lelkipásztorát (lelkipásztorait) s egyéb lelkészeit, tanárait, tanítóit és kántorait évenkénti rendes szabadság-idő illeti meg.

2. §. A lelkipásztor, a többi lelkész és a kántor olyan egyház-községben, amelynek lélekszáma az ezret meg nem haladja, évente 2 heti, 50. életévének betöltése után 3 heti, az olyan egyházközségben pedig, amelynek lélekszáma az ezret meghaladja, évente 3 heti, 50. életévének betöltése után 4 heti szabadságidőt vehet igénybe.

Az esperesi tisztet betöltő lelkipásztort 4 heti szabadság illeti.

3. §. A szabadságidőt lehetőleg július—augusztus hónapban kell igénybe venni. Tartamát és idejét az esperes állapítja meg. Erre vonatkozó határozatát közli az egyházközség presbitériumával. Az esperes szabadságidejét a püspök engedélyezi. …“ In: A Dunamelléki Református Egyházkerület 1934. évi november hó 17. és következő napjain tartott rendes közgyűlésének és 1934. évi bírósági üléseinek jegyzőkönyve, A Dunamelléki Református Egyházkerület hivatalos kiadványa, Budapest, 1934., 51-52.

[54] Ld. Baltazár és Ravasz utazásait, melyek a legtöbb esetben hivatalukhoz kötődtek.

[55] Egyes lelkészi autobiográfiákban találhatunk a lelkészek pihenésére vonatkozó részletet; „A püspök úr [Farkas – beszúrás tőlem] „jutalomüdülésben” részesített, és megengedte nekem, hogy 1934. május 28-tól június 3-ig – amikor a Gömör-tornai Egyházmegyében végzett püspöklátogatást – a kíséretében én is részt vegyek.” Szabó: Az utolsó, 60.

[56] Sheldon: Az ő nyomdokain, 105.

[57] Pl. „Maxwell Henrik tiszteletes úr dolgozószobájában járt-kelt föl s alá. Szerda volt s ezen nap esti áhítatossági órán tartandó beszédje fölött kezdett elmélkedni.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 48.

[58] Pl. Petrinél, Móricznál A Fáklyában. Dékány tiszteletes úr a vidéki gazdálkodó lelkésznek, szép rendezett a társadalmi igényeknek és elvárásoknak megfelelő lakása van. Ezzel szemben Matolcsy Miklósnak egy konyha, szoba és némi bútor áll a rendelkezésére.

[59] Sheldon: Az ő nyomdokain, 131.

[60] „… gondolta magában a püspök és e gondolatra elkomolyodott. Olyanforma érzés nyilallt szívébe, mint hajdan, mikor Kamilla hűtlenségét megtudta.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 137.

[61] Sheldon: Az ő nyomdokain, 95.

[62] „Az egységesen munkálkodó egyházi sajtó gondolatát Kováts J. István vetette bele a református közgondolkodásba a Református Sajtószövetség megalkotásával. Gyakorlati megvalósulása felé igen jelentős lépést tett dr. Sebestyén Jenő a Kálvinista Szemle megindításával és Bogdán Gyula az Őrálló c. lappal, amelynek az lett volna a feladata, hogy napilappá fejlődjék.” Ravasz, Emlékezéseim, 187.

[63] Sheldon: Az ő nyomdokain, 43.

[64] Sheldon: Az ő nyomdokain, 38-40.

[65] „Winslow Rákhel, e fölöttébb nevezetes esztendő alatt, mely a fogadalma letevése óta eltelt, erős és alázatos keresztyénné fejlődött; talentumait teljesen az ő Urának és Mesterének szolgálatára fordította. Mikor énekelni kezdett, oly buzgósággal imádkozott szívében, mint talán soha máskor, hogy hangjával hathasson az emberekre. Imája bizonyára meg is hallgattatott, amint éneklé: »De ím a Mester hangja csendül, / Engem kövess engem kövess!« kezdetű himnuszt, Maxwell arra az estére gondolt, mikor Rákhel először jelent meg az alszegen a sátortemplomban és a rakoncátlankodó népet énekével lecsendesíté. A hatás most sem maradt el. Mily csodatevő erővel bír az Úr szolgálatára szentelt szép hang! Rákhel korának legelső operaénekesnője lehetett volna. Ez a hallgatóság bizonyára sohasem hallott ily éneklést. Hogyan is hallgatott volna? Hiszen az utcák eme népe oly hangban gyönyörködhetett most, amit »kint a világban« húsz-huszonöt korona belépti díj mellett hallgathatott volna csak.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 153-154.

[66] Sheldon: Az ő nyomdokain, 108.

[67] Az eredeti szövegben két-három dollárt említ meg a szerző. Sheldon: In his Steps, 267-268.

[68] Sheldon: Az ő nyomdokain, 159.

[71] „»Akkor én nem maradok tovább« – mondá Page asszony. Hirtelen megfordult s az előcsarnok túlsó végéig ment. Onnét visszatért és oly nyomatékkal mondá, mely ingerültségét és szenvedélyét teljes kifejezésre juttatá: - »Sohase feledd el, hogy nagyanyádat kiűzted házából egy iszákos nő miatt«.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 78.

[72] Az egyik főhős, Virgina is valószínűleg déli származású volt, amelyre utalt is a szerző, amikor nagyanyjára, „Page asszonyra” vonatkozólag a következőt állapította meg: „Page asszony elég gazdag volt maga is, emellett erős és egészséges. A déli államokban voltak fi- és nőtestvérei, akiknél évenkint pár hetet szokott tölteni”. Sheldon: Az ő nyomdokain, 78.

[73] „Miskolcon a Kálvinszövetség női osztálya vont be nagyon sok nőt keretei közé és működésével nagy eredményeket mutatott fel. Sok baj és vita volt a már akkor bomladozóban levő Női Filléregylettel, amit svájci mintára Misley Károly egykori lelkipásztor Szatmáry Király Pálné Nagyasszonnyal alapított meg. Ennek a filléregyletnek elemi iskolája, később árvaháza volt. Mikor Miskolcra mentünk, még állt az árvaház, amit az évenként rendezett gentry-bálok jövedelméből és egyes gyermekekért fizetett összegekből tartottak fenn. Az egylet akkori elnöknője báji Patay Gyuláné, Szatmáry Király Anna volt: minden szépért, jóért lelkesedő lélek, de a komoly és mély hitélet iránt nem sok érdeklődést mutató úri dáma, szertelenül adakozó, szinte pazarló, de nehéz tárgyaló fél. Szeretett volna a tömegerővel rendelkező kálvinszövetségi női osztállyal kooperálni, illetve ezt a tömegmozgalmat a maga szekerébe fogni, de a maga egyesületi pozícióját nem akarta feladni, idejemúlt szervezetét nem volt hajlandó felszámolni. Így azután a csendes kimúlás lett a sorsa a lelki tartalmában és gyökereiben megfogyatkozott egyesületnek.” – Enyedi Andor, Az egyház, ahogy én láttam. Kézirat.

[74] Ld. Zsindelyné Tüdős, Csizma az asztalon.

[75] „Látta Powers Sándort, családi életének kemény megpróbáltatásaival, amint folyton hordozta a neje, leánya és barátai elhidegülése miatt érzett szívemésztő bánatot, de becsülettel haladt útján Urának és Mesterének szemei előtt, akinek engedelmes volt jólétének, társadalmi állásának elvesztéséig.” Sheldon, Az ő nyomdokain, 165.

[76] Ld. Bodoky: Jövevények.

[77] Enyedi Andor, Az egyház ahogy én láttam. Kézirat.

[78] Sheldon: Az ő nyomdokain, 100-104., 165.

[79] Sheldon: Az ő nyomdokain, 45-46.

[80] A kérdéssel kapcsolatos érdeklődést mutatja, hogy pl. a Protestáns Szemle 1890-1920 közötti évfolyamaiban állandó visszatérő témának bizonyult. Pulszky Ágost, A jelenkori társadalmi mozgalmakról és tanokról, in. Prot. Szemle 1894. 1. szám, 43-59. Kenessey Béla, A protestáns egyház társadalmi munkássága, in. Prot. Szemle, 1894. 4. szám, 258-277., Tisza István, A szocializmus és az egyház, in. Prot. Szemle, 1903. 8. szám, 25-35., Szőts Farkas, A szocializmus történeti áttekintésben, in. Prot Szemle, 1906. 10. szám, 657-668., Bartók György, Az őskeresztyénség és a szociális kérdés, in. Prot. Szemle, 1908. 4. szám, 213-220, 5. szám 289-297, Bartók György, A keresztyénség és a szocializmus, in. Prot. Szemle, 1908. 9. szám, 580-587, Szőts Farkas, Szociális reformok szocializmus nélkül, in. Prot. Szemle, 1910., 3. szám, 180-186., Szőts Farkas, Egyházunk és a szociáldemokrácia, in. Prot. Szemle, 1916. 2-3. szám, 100-113.

[81] Ld. Molnár: Bereczky Albert levele Forgács Gyulához.

[82] „A szociális tevékenységben a fejlődés magas fokára emelkedtek az angol, amerikai, svájci és németországi evangéliumi egyházak, melyekben a szociális keresztyén munkáknak kipróbált szervei, iskoláit munkásai, áldozatkész pártfogói és nagyszabású intézményei vannak. Hatalmas lélek és élet lüktet az ilyen evangéliumos egyházakban. Minden gyülekezetben szervezve van a gyermek védelem oly módon, hogy minden nagyobb egyházközségben van vagy árvaház vagy szeretetház, amelyben a környékbeli elárvult és elhagyatott gyermekeket keresztyén nevelőbe összegyűjtik. Minden egyházközségben szervezték a mindkét nemű ifjúság védelmét a keresztyén ifjúsági egyesületek és a keresztyén nőszövetségek világraszóló intézményeiben. Minden nagyobb keresztyén gyülekezet a maga szegényei és betegei gondozására betegápoló és szegénygondozó diakonisszákat (néhol diakónusokat is) foglalkoztat, akik a lelkészeknek a cura pastoralis gyakorlásában állandó segítségei. A legerősebb gyülekezetekben diakonisszák által vezetett kórházak is vannak, ahol a szegény betegek ingyen, a jobb módú betegek jutányosan gondos keresztyén ápolást nyernek. A jól szervezett külföldi egyházközségekben mindenütt vannak evangéliumi nőegyesületek, amelyekben vagy evangelizáció vagy keresztyén szeretetmunka, vagy mind a kettő támogatja a hivatalos egyházi tevékenységet. Emellett minden nagyobb városi gyülekezetben a templomok mellett úgynevezett evangelizáció termeket tart fenn a gyülekezet, hol az önkéntes hitbuzgóság s ezeken a helyeken is hirdetik az evangéliumot, vallásos összejöveteleket tartanak, vallásos ünnepélyeket rendeznek. Végül minden gyülekezet elöljárósága nagy gondot fordít arra, hogy a hívek a jó keresztyén olvasmányok, könyvek és füzetek megszerzéséhez könnyen hozzájuthassanak, az egészen szegényeket pedig ingyen látják el.” Szőts: Budapest, 210-211.

[83] Ravasz: Emlékezéseim, 209.

[84] Sheldon: Az ő nyomdokain, 13.

[85] Chicago-ban világkiállítás 1893-ban volt.

[86] Sheldon: Az ő nyomdokain, 156.

[87] Pl.: Somerville: A laodiceai, 1-9. A fordító megjegyzése szerint „A prédikáció ’The Church of Laodicea’ cím alatt jelent meg a ’Precious Seed Sown in Many Lands’ c. kötetben. Somerville maga feljegyzi, hogy ezt a beszédét, amelyet maga is igen szeretett, nagyon sokszor elmondta evangelizáló körútjain, így hazánkban is”.

[88] „A lelkész arca megrándult, amint a Keresztyén Törekvés Egyesületének a hátterében, az öregebb férfiak és nők között ülő elnökét észrevette.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 19.

[89] „Chase Gáspár és a keresztyén ifjúsági egyesület elnöke a terem egyik szögletében komoly beszélgetésbe merültek.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 32.

[90] „Egy ideig még a templomban fogok énekelni. Ott a tavasz végéig le vagyok kötve. Hétköznapokon meg az »alszegen«, a fehérkereszt-egyesület gyűlésein fogok énekelni.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 44.

[91] „Boldog leszek, ha úgy fog hatni, mint a vasárnapi iskola.” Sheldon: Az ő nyomdokain, 96-97.

[92] Sheldon: Az ő nyomdokain, 16-17.

[93] Az egyesület történetére nézve ld. Géra: Nagypénteki, 2. kötet, 1049-1075.

[94] Sheldon: Az ő nyomdokain, 69.

[96] Révész: Egy fejezet, 31.

[97] A legjelentősebb tanulmány sorozat, ami ezzel a kérdéssel foglalkozott: Csák: A református lelkipásztor, 59/5 (1938), 57-59; 59/6 (1939), 72-75; 59/7 (1939), 82-84., 59/8 (1939.), 96-99.

[98] Csák: A református lelkipásztor, 97-98.

[99] A’ Papi Szent Hivatal’ Gyakorlásárol valo Traktának elsö Darabja. Melly tanit a’ Prédikállásról, és az Ifjak’ tanitatásokról. Irattatott Frantzia Nyelven Osterwald Frid. János, Helvétziában a’ Neokomiumi Réformáta Ekklésiának Lelki Páſztora, és Angliában a’ Kereſztyén Vallás’ terjeſztéſe végett felállittatott Királyi Tárſaságnak egyik nagy érdemü Tagja által. Moſtan pedig Magyar Nyelvre fordítatott holmi Jegyekkel és ſzükséges Toldalékokkal meg-bövitve M-Vásárhellyi Gombási István által. Kolozsvár, 1784., Tóth Ferentz: Homilétika. Győr, 1814., Kun Bertalan: Egyházi szónoklattan. Használható minden hitfelekezetű különösen protestans lelkészek által. Miskolcz, 1855.,  Zsarnay Lajos: Paptan. Vezérfonalul tanításaihoz kézirat helyett. Sárospatak, 1857., Tóth Mihály: Egyházszónoklattan. Az egyházi beszéd rövid történelmével, hittanhallgatói részére készítette, s kiadta Tóth Mihály. Debreczenben, 1878., Mitrovics Gyula: Egyházi szónoklattan. Tekintettel a magyar egyházi beszéd-irodalomra. Debreczen, 1911.

[100] Ravasz: A szocializmus evangéliuma.

Hasonló anyagaink