Felelősség

A Confessio körkérdése: Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében?

Miben kell ma megújulnia keresztyénségünknek és egyházunknak Ön szerint? A kérdés kicsit megijeszt, egyrészt a szigorú „kell”, másrészt a megújulás alanyának nagysága miatt: nem venném a bátorságot, hogy a keresztyénségről és az egyházról általánosságban tegyek kritikai megállapítást vagy jobbító javaslatot. Ehhez sokkal több tudás, átfogó tapasztalat, gyakorlati ismeret kellene, mint amennyivel rendelkezem.

De nem akarok megfutamodni sem a kérdés elől. Megújuláson közmegegyezés szerint azt értjük, hogy hitünk minden időben változatlan és érvényes igazságát úgy kell megélnünk, hogy az a koronként változó körülmények közepette is hiteles, önazonos, a változó kihívásoknak megfelelő, vonzó legyen. Ebben az értelemben tehát valóban mindig meg kell újulnia közösségünknek, egyházunknak – s ha belegondolunk, meg is újult mindig.

Mi magunk vagyunk a keresztyénség és az egyház, mi alkotjuk annak közösségét. Az ember közösségre ítéltetett: lehet bármilyen divatos az individuális életforma, az „én”-re alapozó ideológiák és bármilyen erős a társadalmi közeg nyomása (valósítsd meg magad, neked jár; megérdemled stb.), társas lények vagyunk, közösségekben élünk. Az egyház a hívek közösségét alkotja. Ez a közösség elsősorban érték- és szeretetközösség kellene, hogy legyen. Ahol a gyülekezet valóban otthont, személyes kapcsolatokban megélt közösséget jelent tagjai számára, nincs is különösebb gond. Ott a folyamatos megújulás bele van kódolva a gyülekezet életébe, hiszen a múló idő, a változások, a felmerülő problémák választ és megoldást követelnek. Más a helyzet akkor, ha a gyülekezeti közösséget csak a tradíció határozza meg. A hagyomány lehet értékes örökség, de pusztán ebből nem marad meg a gyülekezet. Isten Igéje nem változik, a teológiai alapvetés (hitvallásaink) sem, élettel, lélekkel azonban nekünk kell kitöltenünk.

Egyházon persze nem egyes gyülekezeteket, hanem azok összességét, az intézményeket és a teljes struktúrát értjük. Az aktuális megújulási víziók elsősorban ez utóbbiról szólnak: hogyan kellene módosítani a kereteket, a pénzeszközöket, az infrastruktúrát, a szabályokat, hogy mindez megfelelő és ösztönző környezetet biztosítson az egyház alapvető küldetésének? Erre vonatkozólag gondolom különösen, hogy közös bölcsességre és tudásra van szükség. Jó lenne, ha ezek a törekvések, felmérések, tervek, gondolatok megjelennének az egyházi nyilvánosságban és napirenden is maradnának. Jó lenne, ha nem külső körülmények által kikényszerítve, hanem belülről fakadó, átgondolt változtatások mentén formálódna egyházunk.

Mit kell tennem ennek érdekében? A hívő ember számára alapnak kellene lennie, hogy a maga felelősségét nézze mindabban, ami rábízatott, amiben illetékes és ahol módja van cselekednie. De van, ami ezt megelőzi: Jézus Krisztussal való személyes közösségünk, ráhagyatkozásunk, bizalmunk. Megfáradt állapotban nehéz lelkesnek és lelkesítőnek lennünk, holott küldetésünk, hogy só és kovász legyünk környezetünkben. Először nekünk kell jó hírré válnunk, hogy hitelesen mutathassunk a jó hírre.

Így talán az a legfontosabb feladata valamennyiünknek, hogy ennek az első szeretetnek a tüzét ne hagyjuk kialudni. Személyes hitéletünk (imádságaink, csendességeink, a feltöltődést segítő gyülekezeti alkalmak), pontosabban fogalmazva Istennel való személyes viszonyunk lehet ennek garanciája. Nem azért, hogy a saját tökéletességünket próbáljuk kifaragni, hanem azért, mert csak így tudunk eleget tenni a missziói parancsnak, így tudunk követésre hívni másokat is.

Ebben a kegyelmi állapotban élve felelősségünk, feladataink, cselekvési terünk abban a dimenzióban nyilatkozik meg, ami valóban a mi konkrét küldetésünk. Tevékenységünk jó vagy rossz gyümölcsei pedig visszajelzik, hogy a helyes úton járunk-e. Gyülekezeti közösségünk adhat ehhez kellő hátteret: ha kell, biztatást, ha kell, figyelmeztetést. A megújulás sohasem befejezett, ahogyan életünk is folyamatos úton levés. A megújulás kisugárzásának az iránya meghatározott – személyes, benső valóságunkból indul ki, családunkban, gyülekezeti otthonunkban hozza meg gyümölcsét; és bár elmondhatnánk, hogy a megújuló gyülekezetek újítják meg egyházunkat.

Berecz Ágnes
könyvtáros, gyűjteményi igazgató
 

Hasonló anyagaink

„Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12)

Mostani viszonyaink között össze kell fognunk egymással, ha meg akarunk maradni. Sokakkal együtt magam is vallom, ha sikerül közel jutnunk Istenünkhöz, úgy egymáshoz is közel leszünk. Ennek érdekében ne azokra a tulajdonságjegyeinkre tekintsünk, a...

A „megújulásról”

A nagy kérdés az, hogy az újrapolgárosodó Magyarországban kialakuló új középosztály megtalálja-e a keresztyénségben önmaga identitásának kifejeződését. A jó hír az, hogy erre van esély.

A hitelesség visszaszerzése

Annak meghatározásához, hogy nekem mit kell tennem az egyház és a keresztyénség megújulása érdekében, először azt kell tisztázni, hogy mi az én szerepem ‒ mi a hívő szerepe ‒ az egyház működtetésében.