Petrőczi Éva: Évamesék szépiában

 

Ladócsy László illusztrációival.
Katica-Könyv-Műhely Kft., Pécel, 2017

 

 

Könnyű egy kötetnyi írásban felidézni a gyermekkorát és felnőtt éveit meghatározó eseményeket és embereket annak, akinek az agya – mint mondani szokták – olyan, mint a szivacs. Beszívja a környezet minden benyomását, üzenetét, történéseit, színeit és hangjait, tárolja őket, majd adott pillanatban csak kihúzza a fiókot, és kiemeli belőle a szépen becsomagolt emléket – mondom én, némi irigységgel…

S ha ez a képesség végigkíséri az embert egész életében, akkor a tudás, a műveltség és a költői véna remek köteteket gyúr össze. Hozzászoktunk, hogy Petrőczi Éva klasszikusan választékos stílusban, szenvedélyes tanári énjéhez is híven mondja el nekünk mindazt, amit emberekről, történelemről, közállapotokról, erkölcsről, hitről közölni akar. Legyen az közeli barátja, Lázár Ervin portréja, öt és fél évesen megélt, ötvenhatos pécsi emlék-mozaikja, vagy ötven médiapartizáni évének krónikája, hogy a hosszabb írásokat külön is kiemeljük!

Petrőczi mondandója mindig egyértelmű, bibliás szóhasználattal az igenje igen, a nemje nem. Az életét végigkísérő, ma is élő vagy már meghalt, meghatározó, megtartó jelentőségű és erejű szereplőknek nem csak ezek a rövid írások állítanak emléket, hanem egész költészetében fel-felbukkannak. Ilyen a család, elsősorban a bebörtönzött apát és a falura száműzött anyát pótló nagyszülők, az énekes-sebész felnevelő keresztapa, a barátok, írótársak, lelkészek és minden jótét lélek, akivel élete során összeakadt. Néha csupán egyetlen mondat bukkan fel az emlékezetében, és az indítja el az élvezetes kis olvasmánnyá dagadó gondolatsort –mint például az Arany János-i lefordíthatatlan nyelvi csoda, az, hogy „S kelevéze ragyog vala balján” –, néha egy tárgy, egy virág, egy tál madársaláta, egy régi petróleumfőző, egy bogár. Ezek nem ürügyek arra, hogy bölcs dolgokat írjon, hanem élete szerves részeivé vált elemek, esetleg kilométerkövek, ritkábban illusztrációk, de soha nem puszta díszletek.

A bő választékból itt most megkísérlem egyetlen írásának a többire is jellemző vonásait felvázolni. Ez az írás a „Lekötött nyelvű harangok” címet viseli, és egészében nem más, mint élvezetes, szellemes és helytálló metafora, mégpedig abból a fajtából, amely – eltérően sok modern költőieszköz-kollégájától – szinte magától értetődik, illetve meg is magyaráztatik. A repülő nyelvű és a lekötött nyelvű harangokról van szó, illetve azok egymástól érezhetően eltérő hangjáról. Az írás közepe táján Petrőczinek – nem volna Petrőczi, ha nem így tesz – eszébe jut „a világirodalom egyik legnagyobb harangversének, Friedrich Schiller Ének a harangról-jának történetesen éppen Pápa városához köthető vonatkozása”. (Nem ironikus ez a megjegyzésem, sőt, csodálatom kifejezése!) A metaforát pedig a szerző így fordítja le: „Számomra minden lekötött nyelvű harang olyan, mint egy megszólalásában bármilyen okból korlátozott költő vagy egyéb műfajú tollforgató”, akinek tompított hangvételű műveivel sokat veszít a világ.  

Az Évamesék szépiában legfőbb értékének az őszinte kitárulkozást tartom, amelynek hála a prózai lelkületű olvasó is élvezettel pillanthat be az alapvetően nem-lírai írásaiban is költő, s hűségesen magyar református szerző emlékgyűjteményébe, érzelmeibe, gondolataiba, hitvallásos életfelfogásába, és nem utolsó sorban műveltségmorzsákat gyűjtögethet. Ki tudja, mikor lesz szüksége rájuk…

Végül külön meg kell emlékeznünk arról a harmóniáról és beleérző-készségről, ahogyan Ladócsy László evangélikus művésztanár, a Pest megyei Kartal „galéristája”, elkötelezett, önzetlen népművelője régi fotók alapján valósággal újraálmodta mesélő grafikáin a kötet leghangsúlyosabb írásainak szereplőit és tárgyait.

Farkas Márta

Hasonló anyagaink

Református reformáció

Karasszon István ajánlja Lányi Gábor János könyvét a berni zwingliánusok és francia-svájci kálvinisták vitájáról.