Miben kell ma megújulnia keresztyénségünknek és egyházunknak? ‒ Hogy miben kell megújulnia a keresztyénségünknek és egyházunknak egy nagyon összetett és bonyolult kérdés! Generál válasz nincs rá. Én, mint aki a Református Egyház ifjúsági feladatainak a koordinációjával vagyok megbízva a közegyházban ‒ különös tekintettel a Kárpát-medencei együttműködésre ‒, a következő tapasztalataim vannak. Leszögezem, elsősorban ifjúsági tapasztalatokat tudok megosztani.

Mik ezek? A fiatalok egyre inkább nagyobb sebességre kapcsolnak. Pontosabb úgy fogalmaznom, hogy nagyobb sebességre kapcsolják őket. Hogy kik? A szülők és a jóléti társadalom egyszerre. A tudás az új bálvány! Ennek érdekében mindenki megtesz mindent, hogy gyermekének a legjobb legyen. A szülők erejükön felül teljesítenek, a különböző intézményi hálózatok egyre jobb és szélesebb körű fejlesztést biztosítanak. Szóval első körben úgy tűnik jó irányba halad minden. A szülő a legtöbbet akarja, az intézmény a legjobbat nyújtja, és kész is a recept a boldog gyermekkorhoz és a sikeres felnőtt élethez.

Sajnos, egy fontos elem kimarad. Van oktatás, van teljesítmény mámor, de kevés a nevelés, odafigyelés. A felnövő generációk érzelmi intelligenciája egyre alacsonyabb. Tapasztalatom az 10 évi lelkészi és 6 évi zsinati szolgálat után, hogy a fiatalok egyre nehezebben tudják kifejezni magukat. Nem tudják kifejezni érzelmeiket, nehezen tudnak beszélni problémáikról. Hogy jön ez a nagyobb sebességre kapcsolt fiatalsághoz? Nagyon egyszerű. Eszközöket adunk a fiataloknak, de nem tanítjuk meg őket használni. És mi magunk sem vagyunk tisztában azzal, hogy mit is csinálunk. És amikor azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok egyre több kérdéssel jönnek ‒ mert a sok információ sok kérdést generál ‒, vagy középszerű válaszokat adunk, vagy hazudunk valamit, de legkevesebb esetben lassítunk le és próbáljuk megérteni, tájékozódni és annak fényében segíteni a fiatalt ami az ő személyes problémája. A kedvenc mondatom, a „bezzeg a mi időnkben” típusú válaszok.... Akarva-akaratlanul eltávolítjuk a fiatalokat a közösségeinktől, miközben kritikával illetjük őket, hogy őket nem érdekli semmi és a (gyülekezeti) közösségeinket sem látogatják. A 2011-es országos (8000 fős) ifjúságkutatás kimutatta, hogy a fiatalok nehezen vállalnak felelősséget, köteleződnek el, és nem ismerik az állam működését, alacsony az információjuk arról, hogy mitől és hogyan működik az. (Csendben hozzáteszem, az egyházi működést sem ismerik. A legtöbb fiatal talán a saját egyházkerülete püspökét ismeri, esperesét szinte biztos hogy nem, és meg van győződve arról, hogy az állam tartja el az egyházat, az adomány pedig olyan jelképes valami.) A 2016-os ifjúságkutatás pedig miközben az intézményi hálózatunk nő a református fiatalokra nézve rámutatott arra, hogy a reformátusnak kereszteltek közül a fiatal felnőtt korukig eljutva 30% már nem az egyházunk tanítása szerint tartja magát vallásosnak. Szóval miközben mindenki megtenni látszik mindent szülő/intézmény/egyház az egyházi/gyülekezeti betagozódása a fiataloknak csökken. Hol van a hiba? Nincs nevelés, csak oktatás (nem mindenhol persze), nincs közösség csak együtt vagy egymás mellett élő emberek csoportja. Hiányzik a szeretet. Mert arra nincs idő. Én a megújulás kulcsát a fent vázoltak alapján abban látom, hogy újra meg kell tanulnunk szeretni. Szeretni egymást és azt, akihez fordít minket az Isten, vagy akin keresztül hozzánk fordul Isten.

Mi kell ehhez? Mit kell tenni? ‒ Szeretni! A szeretethez pedig idő és közösség is kell!

Egyházunk nagyon fejlődő tendenciát mutat az intézményi hálózat bővülésében. Bölcsődétől kezdve az általános és középiskolán keresztül a szociális ellátásig bezárólag. Én most ha a csak a középiskolákat emelem ki akkor az egy nagyon szép terület. Azt látom, hogy idővel jól állunk. Sok időt tölt egy fiatal a ”falainkon belül”. Ettől azonban még nem lesz közösségünk (gyülekezetünk) tagja. Olyan módon kell vezetni a fiatalt, hogy az tudjon lenni, ne külső nyomásra, hanem belső vágy alapján. Attól, hogy valakivel sok időt együtt töltök, nem lesz vele automatikusan jó a kapcsolatom és közösségem. Attól, hogy valaki református intézménybe jár nem lesz református, vagy saját felekezete szerinti hívő fiatal. Ehhez kell a szeretet. Az odafigyelés és támogatás. A pásztor, aki segít. Fontosnak tartom, hogy minden középiskolában legyen egy ifjúsági lelkész! Van, ahol már van ilyen, de ezt kötelezővé tenném. Nem vallástanár, nem kollégiumi felügyelő stb. sufnituningos megoldások. Egy ember, aki kellően nyitott és ért a fiatalok nyelvén. Aki megtért ember és lehet hozzá csatlakozni. Örülnék, ha lelkész lenne ez az ember, de fontosabb a rátermettsége a végzettségénél, de kiemelem, megtért ember legyen, aki tud segíteni a megtérés útján lévőnek, hogy megtérjen.

A másik fontos terület, hogy a lelkészképzésbe különös hangsúlyt fektetnék az ifjúsági munkára korspecifikusan. Szükség van olyanokra, akik meg tudják szólítani a fiatalokat. Jobban szervezném, hogy ezek az emberek olyan helyekre kerüljenek gyakorlati évre, ahol azonnal kamatoztathatják tálentumaikat, miközben persze az általános lelkészi feladatokkal is megismerkedhetnek. Kurzusokat szerveznék lelkészeknek, hogy tisztában legyenek azzal, miben is él a mai fiatal. Értem én, hogy mindenkinek a saját kori fiatalsága az etalon, de ha mi most szolgálunk a mai fiataloknak, akkor ennek a kornak a sajátosságait kell tisztán látni. Nem azt írom, hogy elfogadni, hanem tisztában lenni vele. Csak akkor tudom meghatározni az irányt és az utat, ha tudom, hol vagyok. Le merem írni, hogy sokan nem tudják, hol vannak, és ahelyett hogy evangéliumot hirdetnének, csak az emberek fejéhez vagdossák a Bibliát. Az elsőből lesz megtérés, a másikból nem.

Tehát, most is csak azt tudom leírni, mint az elején, hogy szeretni kell az embert, akivel egymás felé fordulunk. Tisztán kell látni, hogy miben van egy fiatal és merni kell lelassítani és meghallgatni. És aztán csak nevelni. A legtöbb tapasztalatom az, ahogy fiatalok elmondták nekem, hogy a legtöbb lelkész az előtt tudja a választ az életének a problémájára, mielőtt azt maga a fiatal végig mondja. Ne a falakat szeressük, hanem az embereket!

Összegezve, vegyük komolyan a fiatalokat és szeressük őket, és imádkozzunk értük. Ne féljünk a kérdésektől, hanem teremtsünk olyan közösséget ahol a fiatalok fel merik tenni a kérdéseket. Ne haragudjunk rájuk, ha messze járnak Isten országától, hanem legyünk annyira jó vendégvárók, hogy ők is ott akarjanak lenni. Ha nem tudjuk valamire a választ, mondjuk meg és ne adjunk felületes hazug választ, viszont nézzek utána, vagy hívjak olyan szolgatársat/szakértőt (tudom, hogy a szakértő olyan bűnös szó mint a stratégia), aki ért hozzá. Merjek szeretni, mert tudom, hogy Isten előbb szeretett!

Szontágh Szabolcs
református lelkipásztor,
a Zsinat Ifjúsági Irodája vezetője