Frissen végzett pedagógusként az 1980-as években találkoztam először az erdélyi Mezőség falvainak világával. Az 1990-es évektől Kiss Ferenc nyugalmazott magyartanárral, a Vártemplom örökös presbiterével, a Mezőség kutatójával jártam be e tájegység településeit, örökítettem meg riportokban magyarságukat őrző gyülekezetek jobbára idős lakóit. Velük együtt az eltelt évtizedekben szórványközösségek tűntek el, templomok, imaházak, iskolák ürültek ki. Bár Nagysármás még tartja magát, fogyó gyermekközösségeit tekintve egyre bizonytalanabbá válik a jövője, mégis reménykedem… Ezért áll eszemhez és szívemhez annyira közel a következőkben ismertetett kötet.

A fenti címet viselő könyvet 2022 decemberében, Advent negyedik vasárnapján mutatták be a nagysármási református templomban. „Egy különleges életútra emlékező írásgyűjtemény, egy nehéz kor nyomait rögzítő dokumentumok gyűjteménye”– ajánlja az olvasó figyelmébe a kötetet Vetési László szórványkutató, a Polis Kiadónál megjelent kötet szerkesztője, és sok értékes írásának szerzője.

Ahogy a címe is jelzi, a súlyos, 700 oldalas könyv a gyülekezet néhai lelkészének állít emléket. Hermán János, a kiválóan képzett, nagy tudású teológus 1950-1996 között gondozta hősiesen a helybeli és a környező szórványvidék reformátusait, gyakran politikai ellenszélben is. Tette ezt már-már szinte emberfeletti elszántsággal, szigorú szeretettel, hogy minden tanácstalan vagy tévelygő lelket visszatereljen az anyaszentegyház keretébe.

[[paginate]]

A kötet képletes súlyát a kilogrammokon túl a népe sorsát felvállaló, apostoli lelkületű, a nehézségekkel szembeszálló misszionárius élete és munkássága adja meg. Hermán János tiszteletessel előfordult, hogy egyetlen vasárnap tizenkét gyülekezetben is prédikált, néha a végkimerülésig, hogy hitében és anyanyelvében is megtartsa a szétszórt mezőségi tanyavilág lakóit. És ilyen szolgálat mellett hűséges társával, Czira Rozáliával öt gyermeket neveltek fel és taníttattak.

A könyvben a Mezőségről, ezen belül Nagysármásról Vetési László írt átfogó tanulmányt, a Mezőség néprajzi körvonalairól és belső tagolódásáról Barabás László. Olvashatunk az indulás éveiről, Hermán János 44 éves szolgálatáról, nyugdíjba meneteléről, majd a búcsúról elhunyta alkalmából. Emlékéről a népes Hermán családban (5 gyermek, 11 unoka, 15 dédunoka) az unokák számoltak be. Megszólaltak a lelkésztársak, kortársak, magyarországi, hollandiai és itthoni tisztelői. Megható lapjai a kötetnek azok, amelyeken hívei, egyszerű emberek vallanak szerető szívvel arról, hogyan őrzik ma is volt lelkészük emlékét. Vetési László a kötetbe foglalta Hermán János vallomásait, teológushallgatóknak szórványszolgálatuk idején tartott vidékbemutató előadásait. A lelkész írásai is helyet kaptak a könyvben, néprajzi dolgozatok, bibliai tanulmányok, fogságának története.

A többségiek körébe beolvadó magyar lakosságával, a kiürülő templomokkal, portákkal a Mezőség helyzete figyelmeztető jel Erdély minden lakójának, hogy ne jussunk e tájegység sorsára, amelynek fogyását a „Mezőség apostola”, emberfeletti erőfeszítéssel sem tudta megállítani. Ezért lehet a kötet „kulcs a szívek, a felelősség, a cselekvés kapuinak nyitogatásához. Ameddig még nem késő” – olvashatjuk a szerkesztő Utószavában.

Bodolai Gyöngyi