A Confessio körkérdése: Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében?
Folyó év január 6-án, Budapesten a Művészetek Palotájában volt a reformáció évének ünnepélyes megnyitója. Ezen a felemelő, hazánk protestáns népét lelkesítő ünnepségen megszólaltak teológusok, politikusok, művészek és elmondták, hogy az 500 évvel ez előtt elindult és fokozatosan az egész lakott földre kiterjedt lelki megújulás, mi mindennel gazdagította hazánkat, de a tőlünk távolabb élő népeket is. Hálát adok Istennek, hogy részese lehettem ennek a csodálatos ünnepi nyitánynak. Ünnepelni még tudunk, ha alkalom nyílik rá, de már ott az ünnepségen sem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy elkezdtünk valamit nagyon pompásan, de lesz -e és milyen lesz ennek a folytatása?
Olvasom a hetilapunkból, hallom a rádióból és látom a még modernebb hírportálokon, hogy egyházunk vezetői mekkora gonddal és odaadással igyekeznek egész népünket megszólítani a reformáció jeles évfordulóján. Ugyanakkor azt is érzem, hogy mindez nem elég, nem sok eredménnyel kecsegtet. Senki nem tudja megmondani, mit kellene tennünk, hogy bizonyságtételünk hatékonyabb legyen. Én sem mernék erre vállalkozni.
Amikor megkaptam a felkérést, hogy írásban foglaljam össze az alábbi két kérdésre adandó gondolataimat, egy kicsit zavarba jöttem. Így szólnak a kérdések: Miben kell megújulnia keresztyénségünknek és egyházunknak? Mit kell tenni (tennem) ennek érdekében? Természetesen gondolataim vannak, de nem állítom, hogy hiánytalanul pontos választ tudnék adni a kérdésekre.
Az első gondolatom az, hogy jobban meg kell ismernie minden keresztyén embernek a Bibliát. Ugyanis a mi népünknek, különösen a ma élőknek, nagyon hiányos a bibliaismeretük. Valamikor a reformátusokat bibliás keresztyéneknek nevezték, hozzá teszem nem véletlenül. Ma már csak hallomásból tudjuk, hogy a családfő naponként felolvasta háza népének a napi Igét. Arról is hallottam, hogy a nagyobbrészt földműveléssel foglalkozó őseink, a mezei munkára indulás előtt, szerszámaikat a templom falához támasztva bementek az Isten házába reggeli könyörgésre. Prédikáció ilyenkor nem volt, „csak” bibliaolvasás és imádság. Az iskolás gyermekek is könyörgéssel kezdték a napot. Az iskolában megkérdezték tőlük, hogy mi volt a textus.
Ez a szokás már vissza nem hozható, de azért mégiscsak jobban oda kellene fordulnunk Isten Igéjéhez. Az egyénenkénti bibliaolvasásra még a mi rohanó világunkban is megvan a lehetőség. Tehát, jobban meg kell ismernünk Isten Igéjét, hogy életünkbe ivódjon Isten szava. A személyes naponkénti igeolvasásnak aztán természetes következménye lesz a közös istentisztelet utáni vágyakozás is. Ha megtelik a templom, alaposan felkészül az igehirdető és kulturált körülmények közt megy végbe istentiszteletünk, akkor az eltávolodottak is könnyebben hazatalálnak őseik lelki otthonába.
- 1
- 2