^{„A tudomány tudást ad, de bölcsességet nem tud adni.
A vallás se, hacsak félre nem teszi az ostobaságokat,
a mellébeszélést, és önmaga nem lesz megint” (277. o.).}

Marilynne Robinson kortárs egyesült államokbeli közíró, szépíró magyar nyelven megjelent esszéválogatásának legszembetűnőbb vonása a lebilincselő gondolatfűzés, meglepő mégis meggyőző gondolattársítása. A Szerző mély és széles körű műveltségére támaszkodva tár fel összefüggéseket a társadalomelméletek, teológiai gondolatok, közgazdaságtani tézisek és a mindennapi élet jelenségei között. A vizsgálódás tétje nagy: hogyan lehet a szabad és méltó emberi életet újra megtalálni és megőrizni. Robinson határozott bátorsággal mond igeneket és nemeket számos kulturális, társadalmi, teológiai és gazdasági kérdésben. Szembemegy jó néhány közmegegyezéssel, amennyiben azok sértik a méltó emberi élet alapjait. Ezt a hitvallásos bátorságot végső soron méltónak tartom a kálvinista jelzővel illetni.

Az író 1943-ban született Idaho államban. Az Egyesül Államok északnyugati részén elterülő sík vidék adta Marilynne Robinson gyermekkorának helyszínét, amit néptelen pusztaságnak nevez. Utóbb úgy ír a prériről, mint amit otthonának tart: „Idaho, Utah, Nevada, Új-Mexikó – végtelen, s búskomor tájak szépséges nevei” (162. o.). A zord vidék lakóit lesajnálók miatt érezte úgy, hogy magyaráznia kell otthonát: „Jómagam részben abban a reményben kezdtem regényt írni egy keleti főiskola hallgatójaként, hogy megértessem ottani barátaimmal, egy olyan hely jelenléte is lehet gazdag és erőteljes, amely számunkra ijesztő és távoli, nincs számottevő lakossága, történelme és kultúrája. Minden szerelem nagyobbrészt sorscsapás. Szülőföldemhez való kötődésem eleinte nem állt másból, mint megnevezhetetlen sóvárgásból az után, hogy otthon legyek benne, megszelídüljek és elfogadhatóvá legyek, hogy úgy legyek jelen benne, mintha nem is lennék jelen” (u.o.).

Az irodalom szeretete kijelölte mind egyetemi tanulmányai irányát, mind doktori disszertációjának témáját. 1980-ban írta meg első regényét Housekeeping (Farrarx Straus Girou, United States 1980) címmel, amit két év múlva a rangos elismerésnek számító irodalmi Pulitzer-díjra jelöltek. A regény megírását követő években Robinson oktatói tevékenysége mellett nagyrészt társadalmi, erkölcsi, eszmetörténeti és teológiai kérdésekről írt esszéket és tanulmányokat. 2004-ben kiadott regénye a Gilead meghozta a hivatalos irodalmi elismerést is – ezúttal elnyerte Pulitzer-díjat (Magyar fordításban is olvasható: Marilynne Robinson: Gilead. Magvető Könyvkiadó, Budapest 2012). A regény elbeszélője John Ames idős lelkipásztor, aki gyermekének örökíti meg lelkészgenerációkon átívelő családja történelmét. A szenvedésekkel és vívódásokkal átitatott lelkipásztori sorsok végül Isten kegyelméről tesznek tanúságot. A Gilead utóbb egy trilógia első kötetének bizonyult, amit a Home (Picador, New York 2009) és a magyarul is olvasható Lila (Magvető Könyvkiadó, Budapest 2016) követett a sorban.

Robinsonról nem kaphatunk teljes képet közéleti szerepvállalásának említése nélkül. Távol áll tőle a hamis elitizmus, nem elefántcsonttoronyban élő tudósként éli életét. Cseppet sem riad vissza attól, hogy konkrét ügyekben a médiában, vitaesteken is kifejtse álláspontját. Gyakran tart nyilvános beszédeket, a tévéinterjúktól nem zárkózik el. Az amerikai közéletben betöltött szerepét bizonyítja, hogy 2015-ben Barack Obama nyilvános vitaestet, megbeszélést tartott Robinsonnal. A találkozás során Robinson többek között arról faggatta az elnököt, hogy milyen szerepe van a félelemnek a politikai életben. A párbeszéd nyomtatott változatát is nagy érdeklődés övezte (Barack Obama – Marilynne Robinson: “President Obama & Marilynne Robinson: A Conversation in Iowa,” The New York Review of Books. New York 2015).

Robinson még egy tekintetben eltér az átlagos kortárs írótól: a vallás központi helyet foglal el szépírói és közírói munkásságában egyaránt. Marilynne Robinson írói teljesítményéhez nem csak megélt hit párosul, hanem a teológia alapos ismerete is. A keresztyénséggel való kapcsolat nem merül ki a keresztyén motívumokkal és a bibliai metaforákkal való felszínes érintkezésben. A vallás és a hit nem is pusztán kulturális jelenség nála, hanem irodalmát mélységesen meghatározza istenképe, vallásos gondolkodása. Teológiája mindenek előtt Kálvin János, Ágoston és puritán szerzők műveiből táplálkozik. Marilynne Robinson gondolkodásának középpontjában a vallás áll: ebből a központból nőnek ki regényei, és innen nézve mond véleményt a Idahoban végrehajtott nukleáris kísérletekről, az átideologizált gazdaságról, a hagyományok továbbéléséről, a büntetőjogról és minden kérdésről. A megjelent kötet arról tanúskodik, hogy számos kortárs teológiai gondolatot és iskolát ismer, amikkel párbeszédbe bocsátkozik és vitatkozik.

Amikor korábban arról írtam, hogy Robinson kapcsolata a keresztyénséggel nem merül ki az egyházi kultúra külső ábrázolásában, esetleg motívumok szintjén, akkor nem arra akartam utalni, hogy hidegen hagyná a keresztyén igazság érvényesülése a világ színterén. A megjelent kötet esszéi azt bizonyítják, hogy korunk mély kérdéseit a keresztyén hitből kiindulva igyekszik megválaszolni. A konkrét válaszokat azonban meg kell, hogy előzze egyfajta szellemi méregtelenítés, a helyes gondolatokhoz való visszatalálás. Az esszék vissza-visszatérő törekvése Kálvin János és a puritánok rehabilitálása. Ez tiszteletreméltó és már-már heroikus vállalás az amerikai és az európai szellemi porondon. A kálvinizmus és a puritanizmus az angolszász diskurzusban gyakran a pimaszkodás, lesajnálás és a gúny célpontja. Mivel senki sem vállalja már ezt az örökséget, ezért könnyen lehet viccelődni a szorongónak ábrázolt Kálvinnal és az élettagadónak, kényszeresnek bemutatott puritánokkal. Robinson azonban felveszi a küzdelmet és rámutat arra, hogy a kálvinizmus gúnyolói milyen nyilvánvaló következetlenségeket és felszínes gondolatokat engednek meg maguknak. Igen magas színvonalon, a kortárs gondolkodók gyengébb és erősebb gondolataival való kritikus párbeszédben mutatja meg a kálvinizmus értékeit. Robinson igazi 21. századi apologéta, aki minden lefitymálás mélyére néz és rákérdez minden üdvözítőnek kikiáltott elméletre.

Írásaiban mély párbeszédet folytat mindazokkal, akik hatással vannak a vallásos gondolkodásra. Kálvin János, Ágoston, Jonathan Edwards, Karl Barth, Dietrich Bonhoeffer gondolatait, életét alaposan értékeli, példájukat felemeli. De nem megy el azok mellett a megítélése szerint fáradt és túlértékelt gondolatok mellett sem, amelyek félreviszik, eltorzítják a keresztyén hitet. Nem győz csodálkozni azon, Max Weber kálvinizmusról írt könyve miként tölthet be még ma is jelentős szerepet a kálvinizmus megítélésében. A 19. század közepén kidolgozott forráskritikára sommás feleletet ad: tudós spekuláció, ami jól igazodik az előfeltevésekhez, de semmit sem bizonyít. De foglalkozik olyan egyházi gondolkodókkal is, akik a keresztyénséget feloldanák a társadalmi aktivizmusban, vagy a vallások feltételezett univerzáléiban. Anglikán püspöktől kezdve egészen Mircea Eliade-ig számba veszi mindazokat, akinek a hatása rontja a keresztyénség és a méltó emberi élet esélyeit.

Az lehet az olvasó benyomása, hogy ez az apologetikus harc időnként keserűvé válik. Mellékes megjegyzések és a sorokon átütő szenvedély foka enged erre következtetni. A kálvinizmusról megjegyzi, hogy meghalt. A puritánok és Kálvin azért váltak könnyű célponttá, mert senki sincs, aki védelmezze őket. Kálvin helyét Darwin és a verseny istenítése foglalta el, a vallásos élet feloldódott az átideologizált kapitalizmusban, a predestinációt, amely életünket a titokkal szembesíti, lecseréltük a nagyon is kiszámítható elitépítésre. Robinson sorait egyfajta gyász hatja át: valami elveszett, ami hosszú időn keresztül emberibbé tette az életet, szabadabbá tette a szellemet.

Robinsontól ugyanakkor távol áll a metafizikai ábrándozás és a régi korokba révedés. Gondolkodása test és lélek, menny és föd metszete, egysége felé irányul: „… a testi a lelki-szellemivel ellentétes, külön kategóriaként állítjuk be. Mélyen gyökeret vert az az elképzelés, hogy az anyagi a spirituálissal ellentétben létezik, eleve kizárja, elutasítja, vagy aduként üti a szentet, mint eszmét. Ez a kettéosztás a manicheusok dualizmusáig megy vissza, ha nem még messzebb, akik úgy hitték, hogy a fizikai valóságot egy gonosz, a jó istennel örök küzdelemben álló isten teremtette” (267. o.).

Robinson esszéinek különleges erőssége az együtt látás, a rálátás a széthúzó, diffúz folyamatokra. Ennek a szemlélődésnek a központja a vallás. Mindenki haszonnal olvassa majd a könyvet, aki a divatos világmagyarázatok mögé szeretne nézni, és akinek fontos a vallás és a hit ügye.

Barta Zsolt