Tiboldi Mária: Művészbejáró

 

 

Magyar Napló Kiadó.

Budapest, 2015

 

Nemcsak a külcsín elragadó, a belbecs sem mindennapi… Tiboldi Mária nemrég megjelent memoárját ajánlom a kedves olvasónak, akivel osztálytársak voltunk a Színművészeti Főiskolán. Erről könyvében megjelentetett gyönyörű fényképei között egy régi kis csoportkép is tanúskodik. Nem felejtkezett hát el rólunk a „Marica”, mint ahogyan az egész élete minden megélt pillanata is beleégette magát a tudatába. Látszólag eklektikusan halad közlendőivel, de valójában minden mozzanat pontos helyére kerül.

Egy nő, akit a hála, a ragaszkodás, a becsület vitt előre a könnyűnek nem mondható csillogó-villogó operettpályán, és csak az Isten kegyelméből éppen időben érkezett segítség, egy baleset helyezett vissza újra és tartósan − szakmai élete végefelé − a hétköznapokba. Példás feleség, gyermekeire, unokáira figyelő ember ma, aki harmonikus egyéniség lévén − színpadon éppúgy, mint az életben is − ebben a szerepben is megtalálta a harmóniát.

A kezdet és a „vég” között azonban nagy utazást tett meg. Több mint 10 éven át szerepelt osztrák és német színpadokon, s amikor visszajött és újra bemutatkozott a hazai közönségnek, fényévekkel járt önmaga előtt, és sajnos − előttünk is. Elemistáknak éreztük magunkat mind, akik néztük őt, kolleginák, osztálytársak, mint akiket minden sikerünk ellenére sem hagytak felnőni, magasabb osztályba lépni, sem lelkiekben, sem emberileg, így hát szakmailag sem. Ő pedig teljes szakmai vértezetében kiteljesedve, magabiztosan táncol, énekel, kitűnően mozog, úgy tűnt, eddig nem is ismertük őt, akkora volt a különbség aközött, ami volt, s ami lett. Ugyanakkor megőrizte önmagát. Hozzáteszem, Marica sohasem játszott szerepet. Minden cselekedetét őszinteség, segítőkészség vezérelte.

1961-ben, amikor elvégeztük a Főiskolát, hármunkat küldtek Szegedre, kötelező két éves gyakorlatra. Ez a három név: Tiboldi, Mécs Károly és - én. Karcsival ekkor már elhíresültünk filmfőszerepeink révén, ismert bennünket az egész ország, Maricának is sok fellépése volt, reménysége az operettnek. De nem erről kell most beszélnem, hanem arról, hogy akkor még nem voltak színészházak. Nem volt hol lakjunk, aludjunk. Albérlet után kutakodtunk, de az emberek nem szívesen nyíltak meg, vonakodva osztották meg lakásukat színészekkel. Marica volt az, aki kimentett, szinte azonnal, első svábbogaras, rettenetes albérletemből.

[[paginate]]

Bizonyos Meszes Vilma néni háza volt, ahol ő szálláshelyet talált magának, akitől − mint kuláknak minősített személy − az akkori idők rendje-módja szerint elvették háza felét. Ennek az eltulajdonított, másra átruházott fél-háznak a cselédszobájában lakott Marica. De közbenjárt Meszes Vilma néninél az érdekemben! Aki, látva Marica tisztességes életvitelét, felajánlotta saját hátsó, belső szobáját nekem. Átjárószobás bérlet lett tehát a tulajdonom, ami a mennyország volt ahhoz képest, ahol addig szenvedtem. Ezt az önzetlen segítségnyújtást soha nem felejtem el Maricának. Sem az irigységet, sem a minden áron való törtetést nem ismerte. Azt hiszem, rokonlelkek vagyunk a mai napig.

Könyvéből egy olyan „olvasnivalót” választottam, amit nem ő írt, csupán idéz, de ez az idézet, amely megigézte őt, megmagyarázza személyiségének magasratörő vonzódásait.

„Fontos, hogy megértsük: a lélek fejlődésének nincs kezdete és vége. Mindennek titka az őszinteség. Az ember nem teremtheti és nem pusztíthatja el az energiát. Minden szó, minden tett, minden gondolat energiát hordoz. Földi feladataink közé tartozik a mulattatás és a zene. A zene befolyásolja az egész emberiséget, energiája gyógyítja a testet és a bolygót. Minden zene − és a zene mindenre hat. Lelkünk szólal meg a zenében. A bölcsesség nagyon különbözik a tudástól. A bölcsesség az, ahogyan használjuk a tudást. Tanuljuk meg, mi a különbség az ész szava és a szív üzenete között. Az ész szavában a társadalom szól, a szívében az Örökkévalóság. Minden ember lélek, valamennyi megkapta ugyanazt az ajándékot: a szabad akarat és a szabad választás adományát. Figyeljünk, és ne ítéljünk, így tehetünk eleget a mindenkit átölelő szeretet parancsának. A cél nem az anyag sikere, hanem a léleké.”

Szívből ajánlom mindenkinek Tiboldi Mária hite, embersége e tiszta megnyilvánulását. Szívből ajánlom ezt a Marica által megtalált, az idők kezdete óta létező eszményt, amelyet egy, az ausztrál sivatagban élő nép őriz, akik gyűjtögetők, zenészek és költők.

Pap Éva

 

Hasonló anyagaink

A Kálvin Kiadó ajánlója

Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Pángyánszky Ágnes (szerk.): Együtt a hit útján Gyülekezetpedagógiai kézikönyv ‒ Kálvin Kiadó, 2019. B/5 méret; 400 oldal; kartonált; 2000 Ft ‒ A keresztségben...