„Embertől emberig vinni az evangéliumot”

A Confessio körkérdése:
Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében?

Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek? Mit kell ahhoz tennünk?

1. Ki akar itt változást?
2. Vissza és előre Jézushoz!
3. Több örömhír
4. Több közösség, több ökumené;
5. Több fórum, kevesebb ítélkezés.

1. Akar itt valaki változást az egyházban? 
     
Reformációt?

Valóban meg akar újulni az egyház? Reális képet magunkról csak kívülről (egyházon kívüli emberek) és fölülről (Szentlélek) tud mutatni nekünk. Belenézünk-e abba a tükörbe? Belátjuk-e, hogy kell ma és folyamatosan a megújulás és a reformáció?

500 évvel ezelőtt a reformáció járványokkal, háborúkkal, traumákkal teli történelmi korban indult el, amikor a tudatlan szegényeket az egyház (is) kizsákmányolta, és halálfélelemben és a pokoltól, kárhozattól való félelemben éltek a népek. A megújulás mindig valamilyen súlyos válság és háborús rettenet nyomán született, mint pl. az ébredési mozgalom a II. világháború után. De ma? Finoman, forradalom nélkül csúsztunk át a diktatúrából a szabadságba egészen a korlátlan szabadosságig. Mindenki azt csinál, amit akar, azt hisz, amit akar... Ma nem a pokoltól, legfeljebb a pokoli élettől félünk, kiábrándulva a modernizmusból, (hogy az ember és tudománya, technikája lesz a megoldás). Posztmodern korban élünk, amit a pesszimizmus, az elmagányosodás, a relativizmus, a tekintélyvesztés, a csöndes nihilizmus jellemez. Na és a hajsza a pénz után.

Az egyháznak szüntelen reformálódnia kell. Ma is. A reformáció lényegéhez lennénk hűtlenek, ha nem keresnénk Isten ma érvényes akaratát. Ha csak a múltat, a régieket idézzük, amiket nagyjaink a maguk korában felismertek, akkor a „szent hagyomány” foglyai maradunk. A reformátorok koruk kérdéseiről és egyházával szemben fogalmazták meg a kátét és a hitvallásokat. Szükség volna mai kátéra, mai hitvallásra, mint pl. Bonhoeffer vallomása a huszadik század háborús válsága idején. Változott a világ. (A római egyház is, ha dogmáiban nem is, de hívei lelkiségében mindenképpen.) A tudomány és a gondolkodás fejlődésével ismereteink gazdagodtak, korunk kérdéseire kell választ találnunk: globalizáció, migráció, terrorizmus, éhínség, természetes környezetünk pusztulása, éghajlatváltozás és a föld energiaforrásainak kimerülése.

A fogyasztói szemlélet verseny-helyzetbe kényszeríti az egyházakat is. A sokféleség igézetében az individuum ún. „patchwork” vallást és spiritualitást állít össze magának előadásokból, könyvekből és filmekből. Új gyülekezetek alakulnak akármilyen tanokból és odamegy, ahol kedvező vallásos élményt nyújtanak neki. Abszolút igazság és tekintély nincs, csak sokféleség, amiből ízlése szerint válogat. Az egyháznak ebben a helyzetben kell megszólítani a felületesen hívő embert. Hogyan? A régi (Keresztelő János) módszerével? „Bűnös vagy, halált és kárhozatot érdemelsz”? Csábító programokkal? Másként. Személyes kapcsolatot kell találnunk, embertől emberig vinni az evangéliumot.

[[paginate]]

2. Vissza és előre Jézushoz!

A páli hitigazságok váltak hitvallásunk alapköveivé. Jézus tanításáról, gyógyításairól, a Hegyi beszédről nem tudunk hittételeket alkotni, Jézust nem lehet rendszerbe zárni. Mégis. Vissza kell térnünk Jézushoz! Pál a megfeszített és föltámadt Krisztust hirdette, mi pedig azt a Krisztust hirdetjük, ahogyan Pál és az apostoli levelek értelmezték. Például Jézus kereszthalálát (az ószövetségi áldozatok mintájára) véres áldozatnak, engesztelő áldozatnak nevezzük (Rm 3,25; 1Jn 2,2). Jézus ezt nem mondta, mikor megjövendölte az Emberfia szenvedését és halálát.[1] Fellépése kezdetétől hirdette és feltétel nélkül adta Isten bocsánatát és a megújulást.

Mai hitéletünkbe az evangéliumok Jézusától jöhet megújulás. Eltolódott a hangsúly Jézus Krisztus isteni természetére az emberi természete mellett. Érthető, hogy mi is a föltámadt és megdicsőült Krisztust hirdetjük, de az ember Jézus földi élete, minden szava és gyógyító érintése IS megváltás (volt), nemcsak a keresztje. Halála és föltámadása Isten hitelesítő pecsétje azon, amit hozott. Élete modell is és példa is egyszerre, életstílus. Nem hitigazságokat tanított, amiket követőinek meg kellett tanulni és el kellett fogadni, hanem példázatokban beszélt Isten országáról, a szerető mennyei Atyába vetett bizalomról. Ugyanakkor az irgalmas Atya arcát mutatta be saját isteni arcán.

Jézus tanított és gyógyított. Az egyház ma csak tanít. Van-e gyógyulás? Megbetegedés, elbizonytalanodás és betegítő bűntudat van, de történik-e gyógyulás? Lelkiségünk, imádságunk, Isten erőinek és ajándékainak vétele és továbbadása terápia lehetne. Olykor tapasztaljuk is: gyógyulunk vagy gyógyult lélekkel viseljük a betegségeket. Ezt nem lehet a missziói programba fölvenni, de lehet imádkozni érte. Jézus előttünk jár, nem a múltba, hanem a jövőbe vezet.

[[paginate]]

3. Több örömhír

Nem értjük a Bibliát, újra kellene értelmezni, hogy mi az Isten szava? Mire mondjuk azt, hogy Ige? A 66 kanonizált könyv egysége úgy, amint van – a nemzetségtáblázatokkal, az Isten utasítására történt népirtásokkal, az engedetlen fiú megkövezésének törvényével, a válólevél adás könnyed szabályával együtt, hogy csak néhány példát említsek az Ószövetségből? A Szentírás a Szentlélek által ihletett, de nem betű szerint, szóról szóra, tollba mondott szöveg. Isten örök érvényű kijelentése benne van a zsidók történetében és törvényrendszerében, benne van a költészet, filozófia, hitvallások és a személyes istenélmények leírásában. De nem varázskönyv. El lehet tévedni benne. Kell a bibliatudomány a kereső és gondolkodó embernek. Itt is fel kell ismernünk az istenit és az emberit. A kettős inspiráció[2] alapján válnak kenyérré, lelki táplálékká a Biblia betűi és szavai; a korhoz kötött leírások, szabályok és törvények pedig háttérben maradhatnak. A legtöbb bibliaolvasó válogatva olvassa a Könyvet. Hangsúlyoznunk kellene, hogy Jézus Krisztus a középpont igeértelmezésünkben, a teljes Szentíráson belül.

4. Több közösség

Legyünk újra közösség! Embereknél ez lehetetlen: ha egy mozgalom intézményesült, óhatatlanul megmerevedik (elnök, titkár, jegyző, pénztáros, tagok stb.), nem tud visszafelé változni. Ez történt az egyházzal is, intézményesült (templom, parókia, hivatal), nehézkessé vált. Rugalmasan működő, élő szervezetté kellene válnunk, ahogyan Pál apostol írja a test és tagjai hasonlatban (1Kor 12, 12-30). Ezt kisebb gyülekezeti körökben lehet megélni. A jövő a kis közösségeké. Lehetnek kivételek, mert mindig lesznek, akik szívesen csapódnak oda, ahol tömegek vannak, és viszik őket a többiek, és nekik nem is kell gondolkodni, dönteni. Az elszemélytelenedett világ emberének a problémájával azonban csak kis közösségben és egyszemélyes szolgálatban, lelkigondozásban lehet foglalkozni.

Több ökumené

Jézus Krisztusban mérhetetlen gazdagságot adott az Isten, az egyes felekezetek mást és mást hangsúlyoznak belőle. Ne ítéljük egymást! Az ökumenikus együttműködéstől sokan elzárkóznak. Talán félnek, hogy elveszítik református identitásukat. A párbeszédtől, a mássággal való találkozástól csak az fél, aki nem biztosan áll a lábán, és elbizonytalanodik, ha hitét a másként gondolkodók igazsága megkérdőjelezi. Erősödjünk meg! A keresztyénségnek egységre (nem uniformisra) és harmóniára kell törekednie, hogy más fundamentalista vallási irányzatok (üldözés) ne ejtsék kétségbe, és ne sodorják el. Egyébként két területen lehet egységes krisztusi értékeket képviselni, önfeladás nélkül szolgálatot végezni: a diakónia és a teremtés megőrzése (környezetvédelem) ügyében. Sokkal többet tehetnénk közösen.

[[paginate]]

5. Több fórum

Gyakorolnunk kellene a református ökumenét is! Sokfélék vagyunk mi, magyar reformátusok és ez jól van így. Különböző teológiai irányzatokat képviselünk, és ez nem baj, ha építjük és kiegészítjük egymást. Sajnos a feszültségek közöttünk egymást elítélő és kárhoztató megbélyegzésekbe torkolnak. Nem kellene ennek így lennie! Több tisztelet, több párbeszéd kellene és kevesebb ítélkezés! Hangnemet kellene váltanunk! Egymás kitanítása, a kinyilatkoztató és erőszakos stílus helyett kerekasztal beszélgetések segítenék egymás megértését és elfogadását.

Kerekasztalbeszélgetések aktuális témákról. A korai egyházban az volt a modern és nehéz kérdés, hogy a pogányokat befogadhatják-e a zsidó-keresztyének. Nem kellett hozzá száz év, és megoldódott. Ma némelyeknek még mindig a nők lelkészi és egyházi szolgálata a kérdés. Az 1567-es debreceni zsinatnak még azt kellett kimondania: „tanítjuk, hogy az asszonyoknak saját testük és lelkük van, és férfiakká nem lesznek…”. Azóta nagy utat járt meg egyházunk. A lelkészek kb. egynegyede nő, 1986-tól egyházi törvény biztosítja teljes jogú lelkészi szolgálatunkat. S hogy még mindig vita téma ez férfi társaink között, feltételezem, hogy sokkal inkább pszichológiai (hatalmi) kérdés, mint teológiai (korhoz és egyes gyülekezethez kötött) álláspont. Igazolja ezt az is, hogy a hitvallásunk szerint legfontosabb szolgálatot, az Ige hirdetését nem tiltották a nőknek, (csak a szószék magasát). A szentségek (látható Ige) és a palást azonban tabu volt 1981. karácsonyáig. Nehéz a változás. Éppen 100 éve annak, hogy az első nőt fölvették a Teológiára (1917), és 50 éve engedtek föl először lelkésznőt a szószékre (1967). A tévedhetetlennek vélt igazságokat felül kell vizsgálni a 21. században. Lehetne tisztázni pl. az „ordináció” ellentmondásosságát is. Ha nincs papi rend (ordo), a lelkészszentelés nem egy papi rendbe való beavatást jelent, hanem áldással kibocsátást a szolgálatra.

A korai egyházban a püspöki tisztség mást jelentett, mint a mai magyar református egyházban (1567-ben nem volt). Az a történelmi korszak is elmúlt, amire hivatkozva eleink szükségesnek látták római katolikus mintára bevezetni ezt a „papi hierarchiát”. Lehet-e fórumtéma ez? Mára presztízs lett, hogy a legkisebb építkezést, minden falat, harangot „felszentelünk”, és ehhez egy püspök jelenléte kell. Az ilyen egyházi alkalmakra igazán nehéz ráhúzni egy evangéliumi textust, Jézus Krisztus tanítását. Tovább is lehet gondolni, hogy miről lehetne fórumot tartani: pl. a főtiszteletű, nagytiszteletű egyházi címekről. Nagy reformáció lenne, ha mindnyájan csak tiszteletesek lennénk?

Kell megújulás? Kellene folyamatos reformáció? Kell. De akarunk mi változni?

Karsay Eszter
református lelkipásztor

[1] Utalás Németh Dávid: Solus Christus crucifixus. Confessio 2017 / 2. szám Meditáció

[2] Ti. a bibliaolvasáshoz is szükséges a Szentlélek ihletése.

Hasonló anyagaink

Megújulás!?

Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében? A Confessio körkérdésére Steinbach József dunántúli püspök, református teológus válaszolt.

Stratégiai tervezés és bátorság

Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében? A Confessio körkérdésére Bor Imre, a Zsinat világi tagja, a Tolnai Egyházmegye tanácstagja kereste a választ.