A hiteles, Ige szerinti élet: beszéd nélküli prédikáció

A Confessio körkérdése: Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében?

Folyó év január 6-án, Budapesten a Művészetek Palotájában volt a reformáció évének ünnepélyes megnyitója. Ezen a felemelő, hazánk protestáns népét lelkesítő ünnepségen megszólaltak teológusok, politikusok, művészek és elmondták, hogy az 500 évvel ez előtt elindult és fokozatosan az egész lakott földre kiterjedt lelki megújulás, mi mindennel gazdagította hazánkat, de a tőlünk távolabb élő népeket is. Hálát adok Istennek, hogy részese lehettem ennek a csodálatos ünnepi nyitánynak. Ünnepelni még tudunk, ha alkalom nyílik rá, de már ott az ünnepségen sem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy elkezdtünk valamit nagyon pompásan, de lesz -e és milyen lesz ennek a folytatása?

Olvasom a hetilapunkból, hallom a rádióból és látom a még modernebb hírportálokon, hogy egyházunk vezetői mekkora gonddal és odaadással igyekeznek egész népünket megszólítani a reformáció jeles évfordulóján. Ugyanakkor azt is érzem, hogy mindez nem elég, nem sok eredménnyel kecsegtet. Senki nem tudja megmondani, mit kellene tennünk, hogy bizonyságtételünk hatékonyabb legyen. Én sem mernék erre vállalkozni.

Amikor megkaptam a felkérést, hogy írásban foglaljam össze az alábbi két kérdésre adandó gondolataimat, egy kicsit zavarba jöttem. Így szólnak a kérdések: Miben kell megújulnia keresztyénségünknek és egyházunknak? Mit kell tenni (tennem) ennek érdekében? Természetesen gondolataim vannak, de nem állítom, hogy hiánytalanul pontos választ tudnék adni a kérdésekre.

Az első gondolatom az, hogy jobban meg kell ismernie minden keresztyén embernek a Bibliát. Ugyanis a mi népünknek, különösen a ma élőknek, nagyon hiányos a bibliaismeretük. Valamikor a reformátusokat bibliás keresztyéneknek nevezték, hozzá teszem nem véletlenül. Ma már csak hallomásból tudjuk, hogy a családfő naponként felolvasta háza népének a napi Igét. Arról is hallottam, hogy a nagyobbrészt földműveléssel foglalkozó őseink, a mezei munkára indulás előtt, szerszámaikat a templom falához támasztva bementek az Isten házába reggeli könyörgésre. Prédikáció ilyenkor nem volt, „csak” bibliaolvasás és imádság. Az iskolás gyermekek is könyörgéssel kezdték a napot. Az iskolában megkérdezték tőlük, hogy mi volt a textus.

Ez a szokás már vissza nem hozható, de azért mégiscsak jobban oda kellene fordulnunk Isten Igéjéhez. Az egyénenkénti bibliaolvasásra még a mi rohanó világunkban is megvan a lehetőség. Tehát, jobban meg kell ismernünk Isten Igéjét, hogy életünkbe ivódjon Isten szava. A személyes naponkénti igeolvasásnak aztán természetes következménye lesz a közös istentisztelet utáni vágyakozás is. Ha megtelik a templom, alaposan felkészül az igehirdető és kulturált körülmények közt megy végbe istentiszteletünk, akkor az eltávolodottak is könnyebben hazatalálnak őseik lelki otthonába.

[[paginate]]

Keresnünk kell mindenkit, akiről tudjuk, hogy hozzánk tartozik, de még mindig hiányzik lelki közösségünkből. A keresésnek több módja lehet. Fontos tudni, hogy nem mindenkinek a szava jut el mindenkihez. A személyes emberi kapcsolatok sokat segíthetnek. A presbiterek, templomos egyháztagok ebben a szolgálatban nagy segítségére lehetnek lelkipásztoruknak.

Jó, ha van a gyülekezetnek egy helyi újságja. Ennek a sokszorosítását meglehet oldani akár csoportos elosztásban is. A kézbesítés egyben látogatási alkalom is lehet. Nagyon vonzóak a gyülekezeti kirándulások, kerti partik, szeretetvendégségek. Ha megtapasztalják az emberek ezeknek a jó hangulatát, szeretetmelegét, egyszer csak beépülnek élő kövekké is a gyülekezetbe.

Az Úr Isten mindannyiunknak osztott valamilyen kegyelmi ajándékot. Sajnos, ezek sem hasznosulnak úgy a gyülekezet életében, ahogy kellene. Fel kell fedeznünk ezeket a rejtett értékeket. Van, aki kitűnő tanító, van, aki nagyon jó szervező, mások a főzés tudományában jártasok, de vannak kiváló kézimunkások is. Mennyi áldás származhatna abból, ha mindezek a kegyelmi ajándékok tettekké válnának.

Isten egyháza lényegét tekintve öröktől fogva ugyanaz, de megnyilvánulása kell, hogy mindig a jelen korhoz alkalmazkodjon. Ahogy ma nem járnak kobakkalapban, cilinderben az utcán ugyanúgy nem mutatkozhat az egyház, a keresztyénség sem idejét múlt módon. A reformáció megindulásakor több tekintetben is korszerű volt az egyház, úgy most sem lehet álmatag, unalmas, visszataszító közösség.

A „mit kell tenni (tennem)” kérdésre is válaszolok.

Az a személyes véleményem, hogy hiteles, Ige szerinti életet kell folytatnom. Az ilyen élet beszéd nélküli prédikáció lehet. Mint zsinati világi képviselő és a Zsinat Diakóniai Bizottságának tagja, nemcsak a döntések meghozatalában veszek részt, hanem szélesebb körben is tájékozódhatok, másutt hogyan próbálkoznak egyházi életünk megjobbításával. A szombathelyi gyülekezetben hosszú ideje presbiterként szolgálok és látom el a pénztárosi feladatokat. Egyházunk rendezvényein családommal együtt aktívan részt veszek. Mindenkor kész vagyok a nekem adatott kegyelmi ajándékokkal szolgálni. Arra kell gondolnom szüntelen, hogy személyes életvitelemmel példát adhatok, építhetek, de rombolhatok is.

Úgy érzem, hogy a feltett két kérdésre adott, de egész biztosan hiányos válaszom summája a 397. énekünk 5. verse lehet: „Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy te miattad nem látta meg őt, / Légy örömmondó, békekövet, hirdesd a Szabadító elközelgetett.”

Szakál Béla
presbiter, a Zsinat világi tagja,
a Zsinat Diakóniai Bizottságának tagja

Hasonló anyagaink