Befogadottak

„Ausztria lakossága megrendülten fogadta az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hírét, hiszen nemcsak erős férfiak, de nők, fiatalok, sőt gyerekek is életüket kockáz- tatták a szabadságért. Csaknem kétszázezer magyar menekült jutott át Ausztriába 1956 őszétől 1957 tavaszáig. Az egyházak is az elsők között voltak, akik segítő kezet nyújtottak, de az osztrák társadalom egésze szolidáris volt velük. Ausztria éppen egy évvel korábban nyerte el függetlenségét. Megértették, honnan és miért jönnek ezek a magyarok” – fogalmazott özvegy Gyenge Imréné Edit néni. A menekültek ellátásában részt vállaló felsőőri gyülekezet egykori lelkészének hitvese a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat idei találkozóján beszélt az 56-os menekültek ausztriai fogadtatásáról.


Fotó: mult-kor.hu

Lelkigondozták a menekülteket

Mint mondta, 1956 novemberétöl 1957 márciusáig csaknem kétszázezren jutottak át a zöldhatáron vagy vasúti közlekedéssel Ausztriába. A menekülteket szervezett formában, nemzetközi támogatással segítették az osztrákok és az Ausztriában élő magyarok. Az Egyházak Világtanácsa, a holland református egyház és a svájci evangéliumi egyházak segélyszervezete, a HEKS temérdek ruhaneműt, élelmiszert és gyógyszert szállított. Anyagilag támogatták az Ausztriai Református Egyház menekültgondozó szolgálatát is, fedezték a menekülttáborokat látogató lelkészek utazási költségeit. Ausztriát felosztották ugyanis lelkigondozói területekre, amelyeken menekült lelkészek és magyarul tudó osztrák lelkipásztorok vállaltak szolgálatot. Ennek megszervezését Gyenge Imrére, a felsőőri református gyülekezet lelkipásztorára bízták. A lelkészek rendszeresen látogatták a menekülttáborokat, Salzburgban, Bécsben és Grazban havonta istentiszteleteket tartottak, és mindenféle ügyes-bajos dologban eligazították a rászorulókat. Tolmácsoltak és segítettek, ahol tudtak. A fiatalok számára külön táborok létesültek, a fiatal menekülteknek tanfolyamokat szerveztek magyarul beszélő pedagógusok segítségével.

56 karácsonya

1956 karácsonya máig emlékezetes azok számára, akik a táborok egyikében élték át azt – idézte fel Edit néni. „A férjem a svájci HEKS képviselőjével, Elsbeth Werner asszonnyal járta a határ menti fogadóhelyeket, ahol karácsonyi áhítatokat tartott az újonnan érkezett menekültek számára. Sokan alig érkeztek meg és öltöztek át, máris megjelentek az ünnepi áhítatokon. Kis fenyőágon gyertyát gyújtottak, az emberek sírtak a meghatottságtól. Sok zsidó menekült is volt közöttük, ők a hanukát ünnepelték.”

[[paginate]]

Házasságok köttettek

Az élelmiszerellátás csak kezdetben volt az egyházak ügye, később segélyszervezetek, köztük a Vöröskereszt, valamint kórházak és más intézmények vállalták ezt a feladatot Felsőőrben is. A Bécs belvárosi gyülekezet egy ideig szállást nyújtott menekült teológus hallgatók és lelkészek számára is. De az összefogásban valamennyi osztrák református gyülekezet részt vett, így a felsőőri is. „A lelkesedés, aminek mindig döntő szerepe van, segítésre ösztönözte az embereket” – emlékszik vissza az akkori lelkész hitvese. „Gyülekezetünk segélyakciót szervezett. Annyi ruha, takaró, ágynemű, élelmiszer, gyermekjáték és tisztálkodási eszköz gyűlt össze, hogy teherautót béreltünk, azzal szállítottuk az adományokat a magyar határra. Később támogattunk egy bécsi akciót is: könyveket gyűjtöttünk a menekülteknek. Sokukkal alkalmunk nyílt megismerkedni, baráti kapcsolatok alakultak, sőt három házasságkötésnek is tanúi lehettünk, hiszen több fiatal is beházasodott a gyülekezetünkbe.”

Plafonig ért a szeretet

A felsőőri volt a határhoz legközelebb eső, és akkoriban a legnagyobb részben magyarul beszélő gyülekezet is. Edit néni szerint a felsőőriek tudtak a legtöbbet az eseményekről, és a menekültek is bizalommal fordultak hozzájuk. Tömegével keresték fel a lelkészi hivatalt, ahol legsürgetőbb gondjaik megoldásához kértek segítséget. Sokan külföldön élő hozzátartozóikkal vagy ismerőseikkel szerettek volna kapcsolatot létesíteni, telefonálni. Eleinte fontos volt a megfelelő ellátás is: meleg ételről, ruháról, cipőről, tisztálkodó szerekről gondoskodtak a menekültek számára. Útbaigazították őket, sokszor orvosi vagy lelki segítségre volt szükségük. „A paplak konyhájában óriási lábasokban főztünk, igyekeztünk mindenkit ellátni. Asszonyaink egy alkalommal annyi süteményt sütöttek és hordtak össze, hogy két méter magasságban tele volt vele egy szoba. Ez az összekapcsolódás gyülekezeti tagjainkat is nagyon meghatotta, a mai napig emlegetik ezeket az időket.”


Fotó: Miklós József

Minél messzebbre

A lelkészcsalád fél évre befogadott egy lelkipásztort héttagú családjával együtt, ők aztán Kanadába vándoroltak ki. A menekültek nem tartózkodtak sokáig Burgenlandban, mert a hatóságok nagyobb táborokban helyezték el őket, ahonnan regisztrációs irodák közvetítésével jelentkezhettek külföldi államokba. 1956-tól kezdve egészen addig kérhettek befogadást, míg be nem telt a megígért kvóta. „Akkoriban nagy lelkesedéssel vállalták az európai államok a menekülteket. Egy alkalommal például a svájci nagykövetségről telefonáltak a férjemnek, hogy toborozzon száz, lehetőleg református menekültet, akiket Svájc külön autóbusszal fog elszállítani” – idézi fel Edit néni.

[[paginate]]

Istentisztelet a szabadban

Hónapokkal a nagyobb menekülthullám érkezése után is elkötelezettek voltak a gyülekezeti tagok. Egész addig a menekültek mellett álltak, amíg azok munkát nem találtak vagy le nem telepedtek Nyugatabbra. 1957 júniusában az újonnan megépült, ám még nem befejezett gyülekezeti házban nagyszabású találkozónak adtak helyet a felsőőri reformátusok. Két ízben is protestáns csendes napot tartottak úrvacsorás istentisztelettel, kulturális programokkal és vendéglátással egybekötve. Az összejövetelekre református és nem református hívek, valamint egyházi kötődéssel nem rendelkező emberek is érkeztek. Voltak, akiket annyira megragadtak ezek az összejövetelek, hogy azután eljártak a Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat istentiszteleteire. „A táborokból autóbuszok hozták a menekülteket, akik nem is fértek be templomunkba, hiszen mindkét alkalommal mintegy ezer ember gyűlt össze. A gyülekezet legényei padokat ácsoltak a szabadban, ahová hangszóróval közvetítettük az istentiszteletet. Köztünk volt a Szentlélek, nagyon meg lehetett erősödni. Akik kisgyerekként voltak ott, a mai napig emlékeznek azokra a napokra.”


A felsőőri református templom (fotó: Miklós József)

A Szabad Európa és a Só

Bár ezeken az alkalmakon nem a felsőőri lelkész prédikált, a határhoz közeli magyarajkú gyülekezet máskor is lelki központ volt abban az időszakban. Gyenge Imre lelkipásztor rendkívüli igehirdető volt, a Szabad Európa Rádió Közép-Európa-szerte számos alkalommal közvetítette prédikációit, melyeket több mint ezer kilométerrel arrébb is meghallgattak. A médiumoknak nagy szerepe volt a menekültekkel való kapcsolattartásban, hiszen a lelki megerősítést és az információáramlást egy időszakos református lap, a is segítette. „Ennek a kis lapnak az elsődleges célja a református közösség megteremtése volt, hiszen sokféle vidékről, tradícióból, életkörülményből verőd- tek össze a menekültek, akiket igyekeztünk egy lelki közösséggé összefogni” – magyarázza Edit néni.

Gyerekek és kalandorok is jöttek

A menekültek között sokan voltak, akiket korábban kulákoknak bélyegeztek, kisemmiztek és üldöztek. „Ebből a kisnemesi gazdatársadalomból jöttek sokan, de munkások és sok fiatal is érkezett, sőt tíz-tizenkét éves gyerekek is. Ők elszakadtak a szüleiktől és együtt vágtak neki az útnak. A segélyszervezetek külön táborokat létesítettek nekik. Voltak persze olyan fiatalok is, akik kalandnak fogták fel az egészet, és ezért szöktek el.”

Testvérnép

Ahogy teltek a hónapok, a menekültek száma csökkent, hiszen a legtöbben igyekeztek minél távolabb kerülni a magyar határtól. Tartottak a megtorlástól. Ausztriából egy évvel azelőtt vonult ki a négy megszálló hatalom, az osztrák lakosság ennek ellenére pártfogolta a menekülő magyarokat. Özvegy Gyenge Imréné szerint azért, mert testvérnépként tekintettek rájuk, és még élt az Osztrák–Magyar Monarchia emléke is különösen az idősebbek körében, akik még ott születtek.

Lelkigondozás ma

Az egykori menekültek egy részével máig tartja a kapcsolatot a felsőőri gyülekezet. Ez a közösség ad otthont kétévente a nagyrészt 56-os menekültek alapításával létrejött, illetve megerősödött nyugat-európai magyar református gyülekezetek találkozójának. E gyülekezetek a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat tagjai, hiszen a szolgálatra máig szükség van. 1956 után a Ceaușescu-éra alatt menekültek el magyarok Erdélyből, ők napjainkban is ragaszkodnak a magyar nyelvű igehirdetéshez és a magyar kálvinista hagyományokhoz. Az utóbbi években a külföldön tanuló vagy hosszú ideig munkát vállaló magyarok felé végeznek lelkigondozói szolgálatot a nyugat-európai magyar református gyülekezetek és lelkipásztoraik.

Jakus Ágnes

Hasonló anyagaink

1956 és a református egyház

Földváryné Kiss Réka tanulmányában eddig jórészt ismeretlen, publikálatlan egyházi és állami levéltári adatok alapján dolgozta fel az 1956 és a református egyház kapcsolatát, ill. annak előzményeit és utóéletét.