Történelmi bizonytalanság, üdvtörténeti bizonyosság

TÉMA: Életbizonytalanság és életet megtartó pillérek

„Milyen típusú életbizonytalanságok vannak, amelyek meghatározzák a mai kor emberét, és erre milyen tartópilléreket keresnek és találnak?” - Azt a megtisztelő felkérést kaptam a Confessio szerkesztőjétől, hogy ezzel a munkacímmel írjak egy tanulmányt vagy esszét. Nos, a kérdés megválaszolása számomra azért problémás, mert nem tudom, milyen a „mai kor embere”. Ez a kifejezés az „életbizonytalanságok” felől megközelítve azt feltételezi, hogy létezik valamiféle egységes krízistudat, amelyre a „mai kor embere” keresi a választ. Holott nyilvánvaló. hogy a Nyugat történelmi útjának egyik mai jellegzetessége, hogy egyre inkább elveszíti korábbi viszonylagos belső homogenitását, és egy szellemileg-lelkileg végzetesnek tűnő megosztottság lesz rajta úrrá. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a Nyugaton belüli csoportkultúrák küzdelme határozza meg a mai kor emberét, ennek megfelelően alakul az egyes világnézeti csoportok krízistudata. Az azonban mindenképp egyetemesnek tűnik, hogy a Nyugat a vajúdás időszakát éli, s még nem lehet tudni, hogy ennek az átfogónak tűnő kulturális háborúnak, amelyet szokványosan a balliberalizmus és a konzervativizmus harcaként írunk le, mi lesz a végkimenetele. Ha a különböző krízistudatoknak van mégis valamiféle közös jellegzetessége, akkor az az, hogy mindkét fél a másikban látja a krízis okát. Ez a világnézeti küzdelem értelemszerűen rányomja bélyegét a keresztyénségre is. Persze, a keresztyénséghez való viszony a II. világháború után mindig is alapkérdés volt, ám úgy tűnik, napjaink küzdelmei soha nem látott élességgel rajzolják ki a kontúrokat. Feltűnik két világkép, s különös módon mindkettőt lehet úgy is jellemezni, hogy milyen történelmi szerepet szán a keresztyénségnek. Míg az egyik szerint a keresztyén civilizáció elvesztette értelmét, a másik szerint a megmaradás kulcsa. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy napjaink ideológiai mozgásai igenis megalapoznak egy olyan képzetet, hogy a nyugati keresztyén civilizáció léte vagy nemléte a végső kérdés.

Ha tehát az a kérdés, hogy milyen típusú életbizonytalanságok vannak, amelyek meghatározzák a mai kor emberét, akkor az első helyre az általános világnézeti bizonytalanságot és az abból fakadó válságjelenségeket tenném, mint olyan legszélesebb kulturális keretet, amely az élet minden területére kihat, még akkor is, ha amúgy a hétköznapi ember nem feltétlenül arról ismerszik meg, hogy Hegel-ontológiát olvas. Mint tudjuk, a világnézeti útkeresésnek hosszú európai története van, a kezdetei visszanyúlnak az egységes keresztyén társadalom bomlási folyamatainak felvilágosodás korabeli kezdetéhez. Ám úgy tűnik, ez a folyamat mára új szakaszba jutott, s olyan fejlemények határozzák meg napjainkat, amelyek okkal vethetik fel nyugati keresztyén civilizáció, azaz egy évezredes történet végének a képzetét.

[[paginate]]

Tévedés lenne azt gondolni, hogy ez a földcsuszamlásszerű változás csak az egyházias keresztyénségre fejt ki sokkszerű hatást. Úgy tűnik, hogy maga az a kultúrkör rendült meg, amelyet a keresztyénség hozott létre. Ez abban mutatkozik meg, hogy évezredes alapigazságoknak hitt tartalmak kérdőjeleződnek meg, s feltűnik a láthatáron egy olyan új történelmi korszak, amelynek uralkodó világképe túllép azon a szemléleten, hogy a civilizációkban „örökre” meghatározottak a közösségi identitáskeretek.  Ez az új szellemtörténeti fejlemény alapjaiban rengeti meg a civilizációs keresztyén öntudatot, s egy olyan radikálisan új valóságértelmezéssel szembesíti, amelyre intellektuálisan és érzelmileg nincs felkészülve.

Ennek megfelelően a két világkép közötti küzdelem tipológiája jellemzően úgy alakul, hogy a keresztyén-konzervatív pozíció védekező magatartást mutat, s a hagyomány, a közösség, a kulturális önazonosság folytonosságáért száll síkra, addig a balliberális nézet szerint éppen ezek a civilizációs-történelmi meghatározottságok az akadályai az egyetemes emberi hivatás kiteljesedésének.

Ebben a helyzetben nem csoda, ha a keresztyénség mint a nyugati civilizációs múlt letéteményese, világ-és emberértelmezési küzdelmek kereszttüzébe került oly mértékben, hogy a mai viták tükrében a régi felekezeti törésvonalak elhalványulni látszanak, s megjelenik egy új törésvonal a keresztyénségen belül. Egyre markánsabban rajzolódik ki a nyugati kulturális háborúnak a keresztyén lenyomata: kialakul a progresszív és a konzervatív keresztyénség, s úgy tűnik, hogy ez komoly kihatással lesz az egyes egyházak eddigi egységére nézve.

Összegezve tehát az mondható el, hogy korunk legmélyebb bizonytalanságát az okozza, hogy feltűnik egy olyan új világmagyarázat, amely meg akarja haladni a civilizációk korának évezredes hagyományát. Keresztyén-konzervatív oldalról nézve ezzel megjelenik a végkifejlet történelmi érzete, egyfajta apokaliptikus életérzés, egy átfogó és mindent átható bizonytalanság, avagy egyetemes válság, amelynek a forrása a történelmi jelen teljes átláthatatlanságának az érzete és képzete. Ez a hétköznapi élet szintjén olyan, ma már gyakori megjegyzésekben csapódik le, hogy a „világ megbolondult”. Liberális oldalról nézve a civilizációk korának meghaladásával viszont kinyílik az út egy közelebbről meg nem határozott globális embertudat felé, mert a különböző identitáshagyományok lebontása árán az egyén, akit eddig saját múltja gúzsba kötött, képessé válik önmaga szabad, történelmi előítéletektől mentes megfogalmazására.

[[paginate]]

A két narratíva közötti küzdelem ugyanakkor nem valamiféle teoretikus-akadémiai vita pusztán, hanem áthatja az élet szinte minden területét. Ez abban mutatkozik meg, hogy milyen témák uralják a nyugati közbeszédet. Mondhatni persze, hogy Magyarország viszonylagos lemaradottsága miatt sohasem tudott lépést tartani a nyugati szellemtörténeti folyamatokkal, ezért soha nem tudott fellépni tematizációs hatalomként, mindig csak követőként értelmezte önmagát. Ám az nem kérdéses, hogy a Nyugatot ma foglalkoztató alaptémák lassan, de biztosan begyűrűznek a globális kommunikációs térben, s korábban ismeretlen kihívások elé állítják még a hétköznapi embert is.

A továbbiakban három területet érintek, amelyek kézzelfogható módon arra utalnak, hogy a fentiekben említett két narratíva közötti küzdelem mögött olyan valóságos krízistünetek állnak, amelyeknek az értelmezése általános világnézeti bizonytalanságot okoz. Ez a három terület: a migráció, a nemi identitás kérdése, és az eltörlés kultúrája.

A tömeges migráció közelmúltbeli megjelenése Európában globális válságtünet, egyetemes humanitárius katasztrófa, még akkor is, ha a róla szóló általános beszéd a mögöttes geopolitikai összefüggéseket jótékony homályba burkolva beszűkül a befogadás erkölcsi dilemmáira. Jellemzően, míg a liberális világkép az iszlám társadalmi szintű megjelenésében azért nem lát problémát, mert nem civilizációs kategóriákban gondolkodik, addig a keresztyén-konzervatív nézőpont ugyanezt a keresztyén civilizáció fenyegetettségeként éli meg. Mondhatni azt, hogy a migráció bennünket, magyarokat nem érint, meg azt is, hogy ez csak a nagypolitika problémája, amely nem érinti a „kisembert”. Ezzel szemben a valóság az, hogy más kultúrájú bevándorlók millióinak a megjelenése a hétköznapi tapasztalat szintjén idézi elő a nyugati keresztyén civilizáció letűnésének a képzetét, ami olyan mondatokban ölt testet, hogy „Párizs nem az, ami volt”. A migráció problematikája magyar vonatkozásban úgy csapódik le, hogy vajon milyen az az Európa, amelynek részei vagyunk, s szeretnénk továbbra is maradni. Miután a magyar identitást mindig is meghatározta a Nyugathoz való felzárkózás igénye, most először vetődik fel történelmi kihívásként, hogy az a modell, amit Európa kínálni tud, valóban a helyes út-e. Jellemzően, a kultúrharc egyik fő témája a migrációhoz való viszony, az ismert pro-és kontra érvekkel. Azonban annyi bizonyosan elmondható, hogy nincs ma ember, aki bizonyosat tudna mondani Európa kulturális jövőjéről. Ez a körülmény a napjainkat átható általános bizonytalanságnak egy olyan területe, amely közvetve vagy közvetlenül kihat az élet szinte minden szegmensére. Történelmünk folyamán az „Európa-eszme” mindig is önértelmezésünk része volt. Ha ez bizonytalanná válik, akkor az kihat a magyar öntudatra és általános életérzésre is, nem kis bizonytalanságot okozva. Hiszen, ha az Európa-eszme megrendül, akkor felvetődik a kérdés, kik is vagyunk mi, magyarok?  A magyarság mindig is Európához képest határozta meg önmagát.

[[paginate]]

A másik nagy terület, amelyben az általános elbizonytalanodás tetten érhető, a nemi identitás kérdése. Minden statisztika azt mutatja, hogy a nemi önazonosság körül kibontakozó diskurzus mögött valóságos társadalmi folyamatok zajlanak. Magyarán az, hogy egyre többen érzik úgy, hogy szexuális vonzalmaikban, nemi identitásukban mások, mint ami születésükből következne. A jelenség komoly kihívás. A kérdés most már csak az, hogy vajon miként is kell értelmezni. Jellemzően, míg a liberális vonulat a nemi elbizonytalanodás jelenségét normatív folyamatként értelmezi, addig a konzervatív oldal a keresztyén emberkép súlyos válságaként. Ez értelemszerűen következik abból a körülményből, hogy míg a liberális világkép szerint az identitás alapja a független egyén, aki képes eldönteni, hogy mi számára a jó élet, addig a konzervatív nézet szerint az egyén közösségi eredetű, s akkor talál önmagára, ha azonosul azzal a közösséggel, amely létrehozta. A nemiség körüli vitában felmerülő alapkérdés az, hogy a keresztyén civilizációban megfogalmazott emberképet állandó adottságként, vagy csak átmeneti történeti jelenségként kell-e értelmezni. Jellemzően, ez a vita is érzékenyen érinti a keresztyénséget, minthogy mindkét világnézeti pozíció saját igazának alátámasztását látja benne. Jelenleg úgy tűnik, hogy a liberális pozíció Nyugaton nyerésre áll a társadalmi támogatottsága miatt. Magyarországon még a folyamat kezdeteinél tartunk, ám nem lennék meglepve, ha a nem túl távoli jövőben a gender-ideológia lényegesen nagyobb támogatottságot szerezne. Ez nagy mértékben annak is tulajdonítható, hogy úgy tűnik, a globális tudatipar leghatalmasabb szereplői a liberális világkép mögé álltak fel a befolyásolásnak olyan eszközeivel, amelyekkel szemben a hagyományos kommunikációnak csak igen szerény lehetőségei vannak. Alapvető életbizonytalanság konzervatív oldalról, hogy a hagyomány átadásának hagyományos modellje már alig működik. Nincs ma szülő, aki meg tudná mondani, hogy gyermeke, nem beszélve unokájáról, milyen világkép követője lesz. Ha egyáltalán lesz neki világképe. A nemi elbizonytalanodás egy olyan jelenség, amely alapjaiban rengeti meg a keresztyén civilizációt. Csakhogy míg ebben a liberális nézőpont üdvözlendő fejleményt lát, a konzervatív oldal identitásvesztésként éli meg.

A harmadik terület az úgynevezett cancel culture, az eltörlés kultúrája. Ez az új ideológiai formáció jelzi talán a leginkább, hogy a nyugati keresztyén civilizáció – ideértve a felvilágosodást is – valamiféle végkifejlet felé halad. Olyan új eszme jelent meg, amely megkérdőjelezi a Nyugat történetének teljes egészét, s ezzel azt állítja, hogy a világegésznek az a magyarázata, amely a keresztyén civilizációban fogalmazódott meg, hamis és érvénytelen. Ezért szükség van a történelem teljes újraértelmezésére. Ezt az igényt az alapozza meg, hogy a keresztyén civilizáció világmagyarázata valójában egy elnyomó struktúrának az eszköze, s ezért az a fogalmi rendszer, amelyet örökül hagyott immár nem alkalmas arra, hogy a valóságértelmezés alapja legyen. Dekonstruálni kell tehát a múltat, s ez fogja felszabadítani az egyént arra, hogy immár évezredes kulturális terhétől megszabadulva önmagára találjon. Létre kell hozni egy új elbeszélést, egy új narratívát, amely véglegesen szakít a civilizációs múltban adott elbeszélés tartalmaival.

[[paginate]]

Összefoglalóan tehát az mondható el, hogy korunk átfogó, s a hétköznapi életre is kiható bizonytalanságának a végső oka, hogy az évezredes kulturális örökség, amelyben a nyugati ember megfogalmazta a világot, elvesztette biztonságot adó szerepét, viszont az új narratíva sem volt képes érvényes világmagyarázatot nyújtani. Az átmenetiség helyzetében a globális kommunikációs térben kibontakozó kulturális háború kiszolgáltatta az egyént világmagyarázati tartalmak végeláthatatlan és ellenőrizhetetlen áradatának. Ez olyan egyetemes bizonytalanságot idéz elő, amely arra készteti az egyént, hogy önmagába meneküljön, s a szubjektum belső világa legyen a biztonságot nyújtó oltalom a világ átláthatatlanságával szemben. A régi közösségi identitáskeretek lassú, de biztos eróziója utat enged az izolált egyén illuzórikus kibontakozásának, aki immár abban találja meg önmagát, amit a kiismerhetetlen világ véletlenszerűen eléje dob. Ennek a folyamatnak a legsúlyosabb következménye az, hogy megroppan az igazság eszméjébe vetett hit, hiszen a világ nem lesz más, mint vélemények szakadatlan küzdelme. Ha nincs igazság, csak vélemények vannak, akkor az egyén számára nincs immár semmilyen tájékozódási pont, amely biztonságot nyújthatna. Ezt a mélyreható bizonytalanságot csak erősíti a világ globálissá válása, az átláthatatlan összefüggőségek bonyolult szövevénye, amelyben az egyén okkal érezheti úgy, hogy része valaminek, amiről semmit sem tud.

Ugyanakkor ez az általános bizonytalanság vagy egyetemes krízishelyzet lehet éppenséggel az alapja egy olyan katartikus felimerésnek is, hogy az önmagában vett emberi léthelyzet mindig is alapvetően és lényegileg teljeséggel bizonytalan. Semmiféle olyan végső tudás nem áll a rendelkezésünkre, amely az ember helyét a valóságnak nevezett valamiben végrévényesen igazolni tudná. Ez az alapvető és állandó létbizonytalanság objektíve mindig is adott, még akkor is, ha vannak korok, amikor a biztonság látszólagos burka az embert saját léthelyzetének illuzórikus értékelésére készteti. Korunk átfogó történelmi bizonytalanságai azonban könnyen elvezethetnek az ember amúgy mindig is meglévő egyetemes létbizonytalanságának az ismételt felismeréséhez.

Mi más lenne a keresztyénség, ha nem az ember alapvető, állandó, és minden vélekedéstől függetlenül létező, objektív létbizonytalanságára adott válasz? Ami tehát e sorok íróját illeti, az a feltételezésem, hogy a keresztyén civilizáció végének kézzelfogható történelmi jelei egyúttal egy új korszak nyitányának a kezdete is, amelyben újra téma lesz maga a létkérdés, mintegy reakció a napjainkat meghatározó történelmi bizonytalanságokra. Nem kérdéses ugyanis, hogy minden technológiai-tudományos haladás ellenére, semmilyen olyan új világmagyarázat nem bírt megszületni, amely végleges választ tudna adni az önmagában vett ember objektív létbizonytalanságára. A keresztyén valóságértelmezés újraolvasásának az az értelme, hogy miközben leszámol a hamis utópiákkal, s kíméletlen realizmussal rámutat az önmagában vett emberi lét meghaladhatatlan bizonytalanságára, addig mégis képes arra, hogy bizonyosságot ad, mert az élet magyarázatát Istennel hozza összefüggésbe és üdvtörténeti távlatba állítja. Ez az eszkatológikus látásmód az, amely a dekonstrukció utópisztikus váradalmaival szemben az emberi sors végső jelentésének a bizonyosságát adhatja.

Köntös László

Hasonló anyagaink

Társadalomtudományi számvetés a koronavírus idején

Sajátos mérföldkőhöz érkezet napjainkban a koronavírus járvány révén az emberiség történetének az a szakasza, amely 500 éve a reformációval indult el, majd 250 éve az ipari forradalom révén lépett gyorsuló szakaszba.