Új? Nem kellene ezt (is) olvasnunk a kötésen? És ott látnunk a zászlós Bárányt, egyházunk címerét? Vagy egyházunk kiadójának emblémáját?

Eltér a hét évtizede megszokottól a majd’ egy évtizede formálódó szerkesztmény. Formájában, megjelenésében azonnal szemünkbe ötlik. Sötétkék és világoskék kötésben nem jelent meg soha hivatalos énekeskönyv. Való igaz, még a huszadik század elején sem volt kizárólagos a fekete kötés, olcsó volt a barna, márványozott bőrkötés (azaz parasztkötés), lehetett egyéni, családi változatokat rendelni, színes hártyakötéstől és gyöngyhímzésestől a későbbi bakelit borítókig. Most az új szín mellett az utóbbi időben elterjedt református fagyöngymintázat díszíti a klasszikus, nem hivalkodó tipográfiát választó kötetet. Aki nem kívülálló egyházi életünkben, tudja, a csillag Betlehemre és Kálvinra is utal a kötésen. Elég tehát ennyi kötésen és címlapon. Barokk címek ma nem szokásosak, szerencsére.

Megtörtént a hivatalos elfogadás is a 2021 szeptemberétől kapható példányok elkapkodása után alig két hónappal. Erről az énekeskönyvben még nem lehet szó, a címlap helyett az impresszum tartozéka, a verzó tudósít a keletkezésről, a copyright mellett. Mindez teljes ellentétben van azzal a halogatással, amely 1964 óta övezte énekeskönyvünket – és általánosságban is egyházi, templomi éneklésünk ügyét. Megtudjuk a nevezett helyen, hogy 2019 novemberében összeállította az új kiadást a Generális Konvent bizottsága, és zsinatunk el is fogadta, bár a sajtó alá rendezés ekkor még javában folyt. Az előszó 2020 adventjén kelt. Egy évre rá szállította az első tízezer példányt a holland nyomda. Valójában a munkálatok 2010 tavaszától folytak. Mindezeket tekintve túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egyházunk történetében ez a megoldás páratlan az 1800-as évek óta, tehát attól kezdve, hogy a magyar református gyülekezeti énekeskönyv nem történetileg és gyakorlatban kialakult módon keletkezett, mintegy spontán fejlődött, hanem egyházkormányzati irányítással.

[[paginate]]

Tartalmi és szerkezeti eltérésekből is említsünk néhányat. Részletes felsorolásuk a megtanulás, a tapasztalatok későbbi összegzésével együtt kecsegtet haszonnal.

Jelentős többlet eddigi énekeskönyvünkhöz képest az istentiszteleti rész, benne imádságok, szertartási rendek, értelmezések sorakoznak. Csatlakozik ehhez a függelék is, a mutatók előtt. Nem szakítás mindez örökségünkkel, hanem folytatás. Sőt, nagyrészt felújítás. Haszonnal tanulmányozhatja ezt mindenki, ismerkedve az énekeskönyvvel, gyülekezeti tag, kántor, hitoktató és lelkész. Mert nem is vadonatúj, frissen készült énekek alkotják a kétszáztíz adalékot. Csupa valahol már (vagy folyamatosan) megjelent énekek régi énekeskönyvekből, testvér felekezetek énekeskönyveiből, ifjúsági kiadásokból, próbafüzetekből.

RÉ21 rövidítéssel utal 2022-es Bibliaolvasó Kalauzunk az immár hivatalos énekeskönyvre, előtte ott van eddigi énekeskönyvünk sorszáma, a rövidítés RÉ, azaz Énekeskönyv magyar reformátusok használatára (1948).

Eddig ismeretlen dallamokkal, dallamcsoporttal is találkozik az éneklő, Huszár Gál korából, amelyek abba a típusba tartoznak, mint a Ne hagyj elesnem Felséges Isten (Nagybáncsai Mátyás éneke), Szent Dávid próféta éneklőkönyvének huszonharmad részében (Sztárai Mihály éneke), vagy a gyülekezeti használatban meg nem gyökerezett, ezért most elmaradt Mikoron Dávid nagy búsultában (Kecskeméti Vég Mihály éneke). Erősíthetik hitvalló gyökereinket és kegyességi gyakorlatunkat, ha nem hiába újítottuk fel az örökséget.

Csöndes perceikben sokan énekelnek is, reménység szerint ezután sokkal többen fognak, vagy ha nem, az énekeket imádságos könyv módjára használják. Sok adalék gyűlhet így, társulhat hozzá szakértő szociológusaink felmérése. Megvalósulhat, ami 1948 után 1964-ben, és azóta sem történt meg. Az, hogy valójában mit tudnak, mit szeretnek, és miért szeretnek, vagy miért nem tudnak.

Példánk legyen szertartási énekeink közül a sákramentumokhoz kapcsolódó énekcsoport. Keresztelési ének helyett sok templomunkban kizárólag egyik karácsonyi ének második verse hangzik el évtizedek óta, mintha soha nem lettek volna keresztelési énekeink. Most teljes csoportot találunk, kezdve Szenci Molnár Albert magvas alkotásával. Ezután megszűnhet ama sablon használata is, hogy 436. énekünk és a következők gépies sorrendjében éneklünk úrvacsorázáskor, olyan éneket is, amely valójában egyáltalán nem való kommunió idejére. Kivétel nélkül gépiesen. Mostantól a 351–364. ének kínál igényes választékot.

[[paginate]]

Évfordulók emlegetése, és évfordulós rendezvények sora nem hiányzott az utóbbi évtizedben. Örvendetes, hogy nem ilyen emlékbeszéd jellegű az énekeskönyv járulékos része. Ugyanakkor ne hallgassuk el, hogy a vásárolható világoskék és sötétkék kötésű énekeskönyv újabb tízezreinek kereskedelmi forgalmával nem oldódik meg magától több minden, ami nélkülözhetetlen az énekek énekléséhez. Ilyen a kántorügy. A XIX. századi megoldás a kántortanító, és az államilag kötelező mintára megvalósult tanítóképzés működött, de úgy, hogy reformátusságunk elvárta, legyen mintegy ingyen kántora minden gyülekezetnek. 1948 óta ilyen nincs. Helyette korszerű és hitvalló református megoldás kellett volna. Elodázódott a rendszerváltoztatás óta az egységes megoldás, kántorok képzése, képesítése és alkalmazása szempontjából.

Hasonlóképpen említenünk kell a liturgiai szemléletváltást, ez még nehezebb dió. Nem elég mindent a prédikációhoz szabni, akár szabadtéri bibliaórán, akár húsvét hajnali istentiszteleti rendben, az üdvtörténeti alkalmakhoz szabás és a részben kötött rend sem hiányozhat az igényesebb istentiszteleti életből, és erre éppen elég lehetőség sorakozik az énekekben, és az énekeskönyvben.

Hivatalos tehát a Református énekeskönyv elfogadása. Anélkül, hogy az 1948-as énekeskönyve további használatát tiltaná. Zárjuk a felvillantott vonásokat azzal az óhajjal, hogy az új évezred kezdetétől sürgetett énekeskönyv megjelenését nem követi a szemléletváltás hiánya, meg az évtizedeken át folyó halogatás az egyházi éneklés és az énekeskönyv ügyében. Nem történik olyasmi, mint 1948 után, hogy némelyik gyülekezet a megjelenés után huszonöt-harminc esztendővel kezdte használni, legalább részlegesen, akkor is fanyalogva, a gyülekezeti kapcsolatokban tapasztalt példák és a gyülekezet sürgetése következtében az 1948-as énekeskönyvet. Nem hibátlan, újabb évtizedes munkálkodás árán sem lett volna lényegesen jobb 2021-es énekeskönyvünk. Intenzív használat, szemléletváltás, a hozzáértők megalapozott véleménye néhány év alatt felhalmozhat annyi eredményt, amely még rangosabb kiadványt szül, javított kiadásként. Ez jelentheti egyes új énekek hozzáadását, vagy most elhagyott régiek visszafogadását, az istentiszteleti rendek megállapodását, meghonosodását. Dédelgetett vágyunkat, a semper reformari megvalósulását.

Fekete Csaba