Egyes kutatások szerint naponta 150–180 alkalommal tekintünk okostelefonunkra: információt keresünk, üzenetet küldünk, telefonálunk, munkát és szabadidős programokat szervezünk, híreket olvasunk, banki ügyeket intézünk, filmet nézünk vagy zenét hallgatunk. Az okostelefon mára olyan eszközzé vált, amely életünk szinte minden területén jelen van, és végigkíséri a felhasználó örömteli és nehéz pillanatait egyaránt. Éppen az érzelmileg sérülékeny helyzetekben válik gyakran az egyetlen elérhető kapcsolódási ponttá, miközben a felhasználó sokszor a digitális világ személytelenségével és magányával szembesül. Pedig éppen ezekben a helyzetekben lenne szükség segítségre, támogatásra és útmutatásra.

A digitális világ és annak kihívásai az élet valamennyi területét elérték. Napjaink egyik fontos kérdése, hogy az egyházak, illetve a hívő és nem hívő közösségek miként viszonyulnak a technológiai fejlődéshez: élnek-e az új lehetőségekkel, vagy inkább elutasítják azokat. Felmerül tehát a kérdés: lehet-e releváns a digitális lelkigondozás?

Erre a kérdésre keresi a választ Achim Blackstein teológus és lelkipásztor, aki maga is online, úgynevezett „chat-lelkigondozóként” szolgál. Digitális lelkigondozás című könyvében elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt bemutatja a digitális lelkigondozás fogalmát, lehetőségeit és korlátait. Mivel a digitális lelkigondozás fogalma még nem meghatározott, a szerző általánosságban a digitális térben megvalósuló lelkigondozói kommunikációt érti alatta, amelybe a mesterséges intelligencia által támogatott kommunikációs formák is beletartozhatnak.

[[paginate]]

A szerző célja nem egy kész modell felállítása, hanem a téma felvetése, a jelenlegi technikai és gyakorlati lehetőségek, valamint a felmerülő problémák bemutatása. Ennek megfelelően a könyv logikus felépítésű, nyelvezete gördülékeny és olvasmányos. Az egyes fejezetek rövid elméleti bevezetővel kezdődnek, ezt követi a témakör részletes ismertetése, majd a szövegtől jól elkülönülő reflexiós kérdések zárják az adott részt. A kötet így egyszerre tudományos igényű munka, ismeretterjesztő olvasmány és munkafüzet.

Az előszón, bevezetőn és irodalomjegyzéken túl tizennégy fejezet alkotja a könyvet, amelyek két nagy egységbe rendeződnek: a digitális lelkigondozás terepeire és a digitális lelkigondozás kihívásaira. A két fő rész ismertetése előtt a szerző hangsúlyozza alapvető tézisét miszerint, a digitális térben végzett lelkigondozás egyenrangú a személyes jelenléten  alapuló lelkigondozással. Érvelését bibliai példákkal támasztja alá. Isten kérdése Ádámhoz – „Hol vagy?” (1Móz 3,9), majd Káinhoz – „Hol van a te testvéred, Ábel?” (1Móz 4,9), illetve Jézus kérdése a vak Bartimeushoz – „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” (Mk 10,51; Lk 18,41) – egyaránt azt fejezik ki, hogy a kapcsolat és a megszólítás elsődlegesebb a fizikai közelségnél. Ezt a gondolatot a szerző Máté evangéliuma 25. fejezetének parafrázisával is megerősíti: „Én online voltam, és ti csatlakoztatok hozzám” (15. o.).

Blackstein szerint a digitális világban a kapcsolatok száma jelentősen meghaladja azok mélységét. Míg korábban a problémák elsődleges megoldása a keresőmotorok használata volt, ma egyre inkább a folyamatosan elérhető mesterséges intelligencia kínál mentális támogatást. Ez egyszerre jelent új lehetőséget és új veszélyforrást.

[[paginate]]

A szerző részletesen bemutatja a digitális lelkigondozás különböző formáit. Ide tartozik az e-mailes kapcsolattartás, a chatfelületek, a videóhívások, valamint a képek és egyéb multimédiás tartalmak használata. Megállapítja, hogy az e-mail lassabb kommunikációs jellege miatt háttérbe szorult, míg az azonnali üzenetküldő alkalmazások váltak meghatározóvá.

A digitális lelkigondozás sikerességét azonban nem elsősorban a technológia, hanem a lelkigondozó felkészültsége határozza meg. Ez ma már nem csupán teológiai és pszichológiai ismereteket jelent, hanem a digitális kommunikáció sajátosságainak ismeretét is. A modern lelkigondozónak tudnia kell megfelelően értelmezni az írott kommunikáció árnyalatait, a hangulatjeleket, valamint felismerni azokat a finom jelzéseket, amelyek a személyes találkozás során természetes módon érzékelhetők.

A könyv első nagy egysége (23–118. oldal) számos anonimizált esettanulmány segítségével mutatja be a digitális lelkigondozás kihívásait. Kiemelt szerepet kap például a „sorok között olvasás” képessége (74–75. o.), illetve az online beszélgetések utómunkálatainak jelentősége (78–80. o.). A szerző tudatosan a leggyakrabban előforduló kérdéseket választotta ki. Ezeket azonban nem azért ismerteti, hogy mesterséges intelligenciával automatizálható lelkigondozói rendszert hozzon létre, hanem éppen ellenkezőleg: a személyes lelkigondozói attitűd sokszínűségét kívánja megőrizni.

A kötet egyik hangsúlyos állítása, hogy a lelkigondozásnak a közösségi média felületein is jelen kell lennie (157. o.). Ezen a ponton azonban érzékelhető a könyv egyik korlátja. A szerző kevés figyelmet fordít arra, hogy az egyházi munkáltatók a legtöbb esetben a közösségi médiában végzett jelenlétet nem önálló szolgálatként, hanem többletfeladatként várják el lelkipásztoraiktól és hitoktatóiktól. Pedig a közösségi médiafelületek napi karbantartása, a folyamatos jelenlét és az online lelkigondozás jelentős idő- és energiaigénnyel jár (147–148. o.).

[[paginate]]

Éppen ezért a digitális lelkigondozás legnagyobb kihívását ma már nem a technológia, hanem a humán erőforrás jelenti. Nyitott kérdés, hogy az egyházi vezetés teljes értékű szolgálatként ismeri-e el a napi hat-nyolc órában végzett digitális lelkigondozást. Ehhez kapcsolódnak olyan gyakorlati kérdések is, mint a finanszírozás, a jogi szabályozás, a munkajogi státusz vagy a szolgálati jogosítványok meghatározása.

A szerző külön fejezetet szentel az adatvédelem kérdésének. A digitális kommunikáció során keletkező adatok tárolása a felhasználó számára többnyire átláthatatlan, ezért az e-mailek vagy chatbeszélgetések nem kizárólag a lelkigondozó és a lelkigondozott között maradnak, hanem gyakran nagy technológiai vállalatok szerverein is megjelennek. Ez felveti az adatok kezelésének, hozzáférhetőségének és felhasználásának kérdését. A német protestáns gyakorlatban ezért a digitális lelkigondozást a BDSG, a GDPR, az EKD saját adatvédelmi szabályozása, valamint a német Büntető Törvénykönyv 203. §-a szabályozza (140–144. o.). A lelkigondozói beszélgetések kiemelten érzékeny adatnak minősülnek, ugyanakkor a kommunikáció technikai lebonyolítása sok esetben külső szolgáltatók infrastruktúráján történik. Ez a kettősség a digitális lelkigondozás egyik legfontosabb etikai dilemmája.

Blackstein külön figyelmet fordít az öngyilkosság-megelőzésre, valamint a demenciával és más kognitív hanyatlással járó betegségekkel kapcsolatos online lelkigondozásra. A német statisztikák szerint 2021-ben még mindig naponta átlagosan huszonöt ember követett el öngyilkosságot (122. o.). Az online tér sajátosságai megnehezítik a valódi krízishelyzetek felismerését és kezelését, ezért a szerző hangsúlyozza az online lelkigondozók speciális képzésének és szakmai támogatásának fontosságát (118–123. o.).

[[paginate]]

A kötet több fejezete foglalkozik a digitális zaklatás, a gyűlöletbeszéd és az álhírek lelki következményeivel is. A szerző szerint ezek olyan problémák, amelyek elől a digitális lelkigondozók sem vonhatják ki magukat, hiszen mindennapi szolgálatuk során rendszeresen találkoznak ezekkel a jelenségekkel.

A könyv utolsó harmada német nyelven elérhető alkalmazásokat és digitális segédeszközöket ismertet. Ilyen például az Andachtsapp napi áhítatokhoz, a KrisenKompass krízishelyzetek kezelésére, a die-bibel.de bibliaalkalmazás, valamint a DemenzGuide, amely a demenciával élők hozzátartozóit támogatja (164–171. o.).

A kötet záró fejezeteiben Blackstein világosan megfogalmazza alapvető üzenetét: az egyház számára ma már nem az a kérdés, hogy jelen kíván-e lenni a digitális térben, hanem az, hogy annak passzív résztvevője vagy aktív formálója kíván-e lenni. Az online guruk és önjelölt tanácsadók világa már megjelent; ezért az egyházak és felekezetek előtt az a feladat áll, hogy képesek lesznek-e hitelesen és szakmailag felkészülten válaszolni a digitális kor lelki kihívásaira.

Blackstein kötete hiánypótló munka. Nem minden felvetett kérdésre ad végleges választ, de éppen ez a könyv egyik legnagyobb erőssége: párbeszédre ösztönöz. A digitális lelkigondozás jövője ugyanis nem elsősorban technológiai, hanem teológiai, etikai és intézményi kérdés. A kötet ezért nemcsak lelkipásztorok, hanem teológusok, egyházi döntéshozók és a digitális kommunikáció iránt érdeklődő olvasók számára is értékes és időszerű olvasmány.

Molnár Sándor Károly