Mezey Katalin sokoldalú, gazdag költői, prózaírói, műfordítói, esszéírói munkásságát az őt ért méltatások, díjai és kitüntetései egyaránt tükrözik. Alkotói munkájával párhuzamosan fontos, értékes tevékenységet fejtett ki – teszi ezt ma is, több szaktársával együtt – az írói, művészi és társadalmi testületek szervezésében, tevékenységük javításában, kiigazításában. Alkotói működését és közéleti kezdeményezéseit egyaránt áthatja a morális felelősség, a szolgálat, mint motiváló erő. Erről tanúskodik legutóbb megjelent kötete is.

A könyv anyaga több, egymással logikusan összefüggő gondolategységből szervesül egységes egésszé. A szerző a személyes(ebb) jellegű problémáktól halad fokozatosan a közösségi, a mind átfogóbb szociális kérdésfelvetések felé. Elemzései a család – mint a legkisebb társadalmi egység – milyenségének szemlélésével, jótékony és hasznos tevékenységének ismertetésével, illetve némelykori káros effektusainak felvillantásával indul. Ilyen, például, a gyermekáldás, az utódlás gondolata, ami egyértelműen kihat a népesség alakulására, tágabb időintervallumban akár a nemzet jövőjére is.

[[paginate]]

Mi tartja meg a családokat? – kérdezi az író. Netán a kívülről kapott anyagi támogatás? Az is jó, persze. Ámde mindennél fontosabb a család életminősége, mentalitása, ami túlmutat a közvetlen anyagi világán, elvezethet akár az emberi egzisztenciájáig is. Mindebben természetesen benne rejlik a kölcsönös segítőkészség, az egymás iránti tisztelet, szeretet. Mivel ennyire jelentős tényező, a szerző azt indítványozza, hogy a család életét széleskörűen ismertetni, tanítani kell(ene). Oktatni is: az iskolákban!

Nálunk óriási, ha nem épp a legnagyobb gond a népességcsökkenés, a gyermekhiány, aminek az Ego, a túldimenzionált Én, a beteges önzés a legfőbb oka. Ebben a gondolati összefüggésben, az író szerint, hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjon a felelősség, a kérdésözönök közös akaratú megoldása. Legfőbb parancs: Úgy vigyázz mások életére, mint a saját magadéra! Bizony, felelősek vagyunk másokért is. Soha ne az egyéni érdekeket tegyük az első helyre, „mert azok, ha akarjuk, ha nem, a család ellen dolgoznak. Ahol a kölcsönös szeretet, megértés, tapintat uralkodik, ott biztos, hogy mindig meg lehet találni a legjobb, közös megoldást”.

Mezey Katalin ebben e tekintetben is nagy szerepet tulajdonít a családi regényeknek: Móra, Arany, Ady, Kosztolányi... remekekeinek. Nem ok nélkül. Hasonló jelentősége van kilétünk megőrzésében a hagyománynak, a népviseletnek, a néptáncnak, ami, sajnos, felénk már nem gyakorlat, nem divat. Rendkívül károsnak tartja a képernyők előtti naphosszi ücsörgést. Fontos lenne az erőszakos filmek nézésétől való tartózkodás. Képernyőmentes napot vagy napokat kellene bevezetni, tartani.

[[paginate]]

Napi jelenség az önimádat, önteltség, ami megfertőzte a gondolkodást, viselkedést. Ugyanakkor erősíteni kéne az együvé tartozás tudatát. A nagyobb közösségekben is. A szenzációhajhászás divatja helyett tiszteletben kéne tartani az erkölcsi mértéket.

Nagy és állandó kérdés: vannak-e receptek, vagy az élet maga dolgozza ki és dönti el, mikor mit tegyünk és hogyan? Mezey Katalin behatóan foglalkozik Szent István intelmeivel. Nem véletlenül, hisz benne rejlenek a társadalmi együttélés legfontosabb parancsai.

Előkelő helyet foglal el a könyvben az 1956-os események versus az ellenforradalom megítélése. „Meggyőződéssé érett tapasztalatom, hogy az 1956-os magyar forradalmat a most épp elmenőben lévő nemzedék, az akkor tízen-, húszon évesek emlékezéseiből ismerhetjük meg a leghitelesebben.” Mégpedig a fiatalok agysejtjeibe beépült tapasztalatokból.

Hasonló értékelő ítélet alá esik Március 15.-nek dicsősége: a Nemzeti dal, és mellette a Mit kíván a magyar nemzet 12 pontja, Petőfi számos követelése: a máig érvényes: „Unió Erdéllyel”.

1956: igazodási pont: „Legalább megpróbáltuk”. A szabadság mámora szól belőle. A mélység, a végleges pusztulás: november 4-e volt.

A szerző szuggesztív esszét írt Pilinszky Jánosról. Úgyszintén érdekfeszítő Dsida Jenőről készült dolgozata, aki fiatalon, 38 évesen halt meg. A második világháború után Erdélyt Romániához csatolták. Dsida Szatmárnémetiből Kolozsvárra került, ahol szerepet vállalt a nemzetiségi irodalom mozgalmában. Szolgálatot vállalt (Erdélyi Helikon).

Megragadó Jókai Annáról írt emlékezete.

[[paginate]]

2023. január 1-én ünnepeltük Petőfi születésének 200. évfordulóját. Petőfi maga a tökély. „Nagy kár, hogy valami rosszul felfogott engedékenységből a mai iskolákban egyre kevesebb kívülről megtanulandó verset, szöveget kapnak feladatul a gyerekek.”

Ezek után egymást követik az alkotónagyságok portréi: 1983-ban halt meg Illyés Gyula. Rá emlékezve kérdezi az író: „Vajon méltó helyére került-e az a hatalmas és sokrétű életmű?” „Illyés Gyula nem utasította el a megszólalás lehetőségeit, sem a neki ítélt irodalmi díjakat, de művei nem a kommunista szólamokat visszhangozták.”

1970 – egy nemzedék betiltott névjegye. Mezey Katalin a kilencek költőcsoportjának tagja. Pályakezdése az Elérhetetlen föld című antológiához kötődik. A kötet megjelenését követően, 1970 elején alakult meg a Kísérlet szerkesztőbizottsága, amelybe ő maga is tartozott.

A füzetek megjelenését engedélyezték ugyan, ám ugyanazon esztendő vége felé az engedélyt visszavonták. A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai „hatásköri túllépés” indokával kobozták el a Kísérlet első három számának kinyomtatott példányait is. Glatz Ferenc minisztersége idején voltak ugyan enyhítések, de jelentéktelenek. „Sajnos, mire ifjúkorunk nagy vállalkozása 53 év késéssel mégiscsak révbe ért, rajtam kívül az egykori szerkesztőbizottság valamennyi tagja távozott már az élők sorából.” Műveik viszont őket igazolták.

Mezey Katalin kitér az elcsatolt országrészek, a határon túli területek vizsgálatára is. Elismeri és értékeli Ferences István, a Székelyföld alapító-főszerkesztőjének szerepét, munkásságát.

Bertha Zoltán, egy „átláthatatlanul nagy és jelentős életmű szerzője” gyakran került ellentétbe a hivatalos szervekkel, főleg amikor gyakran utazott Erdélybe, „könyveket és gyógyszereket vitt határon túli barátoknak, rászoruló családoknak”. Ma is változatlanul aktív.

[[paginate]]

Itt említjük meg Nagy László kiemelkedő költészetének méltatását is.

Reményik Sándor küzdelmeire figyelve Mezey Katalin fontosnak tartotta megjegyezni a szomorú igazságot: Reményiket megrendítette a trianoni békediktátum (Erdély Romániához csatolása), magyar állampolgárságának elvesztése, az anyanyelv használatának korlátozása, a közösségi élet ellehetetlenülése. Malomkövek között című versében így ábrázolja ezt: „Mindig, mindig malomkövek között.../ Örlődve, törve, mint a búzaszem. / Megújulón, meghalni-nem-tudón, / Elátkozottan, pihenéstelen. // Zordon hatalmak kis játékszere, / Lélek, kit százfelé tép száz erő, / És minden erő mást akar vele.”

Reményik költészetét a két háború között a magyar kulturális élet szakmai tekintélyei elismerték, különböző díjakkal ki is tüntették. Viszont 1945 után drasztikusan megváltozott a helyzete: a kommunista érában semmit nem közöltek tőle.

Reményik után a kötet szerzője több költő: Buda Ferenc, Dobai Péter, Ágh István, Kiss Benedek... munkásságát vette górcső alá az őt jellemző alapossággal.

A záró fejezet: Kenyér s bor színe alatt a vallás, a hit, az egyház világába vezet. Mezey Katalin meglepő jártassággal, igazi hozzáértéssel vizsgálódik, elemez, értékel ebben az univerzumban is.

Áttanulmányozva e szertetekintő, információgazdag, tanulságos, fontos munkát, magunk is tájékozottabbak, gazdagabbak leszünk.

Aniszi Kálmán