Soha jobbkor, soha rosszabbat! – fogalmazhatunk a második éve szolgáló pápa, XIV. Leó pünkösdhétfőn, május 25-én a Vatikánban bemutatott tanító körlevele kapcsán. A 83 oldalas, öt fejezetre, 245 bekezdésre osztott, áttekinthető enciklika időzítése még egy további szempontból is érdekes. Ez a tanító irat ugyanis a nevében előd, XIII. Leó 1891-en kiadott „Rerum novarum” kezdetű, a római katolikus egyház életében azóta egész sorozatot képező ún. szociális enciklikákhoz csatlakozik, az első enciklika megjelenések 135. évfordulóján. Nagyfokú előrelátás, naptári tervezés, hívő tudatosság mutatkozik meg a megjelentetés időpontjának kiválasztásban is. Hiszen pünkösd ünnepe az, ami egyértelművé tette egykoron és teszi mindenkoron: a megváltás Szentföldön végbement üdvözítés-történetét, Isten nagyságos dolgainak élő valóságát, reáltörténetét a Szentlélek emelte egyetemes szintre: „Halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól” (ApCsel 2,11). A kiemelkedő idődimenzió mellett a hit racionális tervező, szerkesztő szerepe mutatkozik meg az enciklika hármas, belső szerkezetében: biblikum, teológia (hagyomány), egyéni és szociáletika világos mintázatában. A cikk címében használt „nano”-enciklika formula a tanító körirat rendkívüli tömörségére utal. A Szentlélek Intelligencia pedig a Mesterséges Intelligencia (továbbiakban MI) kontrapunktjaként, sőt kontrolljaként az isteni és egyetemes, egyúttal a személyes, és mindenkori emberpártoló, a teremtésbeli emberi méltóságunkat, a Pneuma többletet hangsúlyozza.

[[paginate]]

Röviden a szerkezetről, majd a főbb hangsúlyokról. (Mivel az enciklikát angol, német fordításban olvasom és idézem, a szóhasználat olykor eltérhet az enciklika magyar fordításától.) A Bevezető 16 bekezdésből áll. Az 1. fejezet (17-45.) címe: Dinamikus gondolkodás az evangélium szellemében, igazából katolikus enciklikatörténet, a szociális tanítások emlékezetbe idézése, alfejezetekben. A 2. fejezet (46-89.) tartalmi mélységet ad az előbbi idővonalon bemutatott felsorolásának Az egyház szociális tanításának alapjai és elvei címen. Itt taglalja az ember istenképűségét, minden ember azonos emberi méltóságát, az emberi jogok magas értékét. A szociális alapelvek között felsorolja a közjó szolgálatának elvét, a javak közhasznúságának elvét, a szubszidiaritás princípiumát, a szolidaritás elvét, és a szociális igazságosság elvét. A 3. fejezetben (90-130.) fordul rá az enciklika a „mesterséges intelligencia lefegyverzésének” igazán aktuális világtémájára Technika és uralom. Az emberi személy nagysága a Mesterséges Intelligencia ígéretei tükrében címmel. Ennek alfejezetei, alpontjai: a technokrata paradigma és a digitális hatalom; a mesterséges intelligencia, felelősség, transzparencia és a MI fejlesztése; a 110. bekezdésben esszenciális mondatok jelennek meg: „Végezetre szeretnék egy olyan fogalmat használni, ami a szívemen van: lefegyverzés. A MI-t lefegyverezni azt jelenti, hogy kivonjuk a fegyverkezési verseny logikájának hatálya alól, ami ma nem csak katonailag, hanem gazdaságilag, sőt a gondolkodásunkban is jelen van. Ebben a versengésben minden mással szemben a leghatékonyabb algoritmusról, a legnagyobb adatbakokról van szó, amelyekkel geopolitikai és kereskedelmi előnyre lehet szert tenni. A lefegyverzés azt jelenti, hogy a technikai hatalom és az uralomhoz való jog egyenlőségét megtörjük. A lefegyverzés nem jelenti, hogy lemondunk a technológiáról, hanem azt, megakadályozzuk, hogy ezzel az emberek uralkodjanak az emberek fölött…. A MI mára már olyan környezet, ami körülvesz minket, olyan hatalom, amivel szembe kell néznünk. Ezért nem elég csak szabályozni azt. A MI-t le kell fegyvereznünk és életpártivá kell formálnunk”. További alfejezetek szólnak a digitális forradalom korában a civilizáció értékéről (114).  A legnagyobb veszélyt az enciklika (115. kk) a transzhumanizmusban és a poszthumanizmusban látja. „Ezek alkotják az ideológiai hátterét annak, ami egyes technológiai, hatalmi központokban látható, azokat, akik a közösségi tudatot gyarmatosítják, főként a médián és a szociális hálózaton keresztül. Ezek futurista víziójukkal a feljavított emberért (enhanced human) vagy a „gép, s az ember hibridért lelkesülve, új technológiák után kutatnak”.  A 116-ban az elemzés így folytatódik: „A transzhumanizmus az ember technológiák segítségével történő feljavítását célozza (biomedicina, Human Engineering, algoritmusok), azért, hogy teljesítményét és képességeit fokozza. A poszthumanizmus radikális törekvésében még tovább megy: támadja az emberközpontúságot és kialakítja az ember-gép-környezet hibriditását”.

[[paginate]]

A következőkben az enciklika az emberi korlátokat, és az ember nagyságát tematizálja, kiemelve: „Az igazi more than human/több, mint ember, az maga a kegyelem” (126.). Kétfajta város, Bábel és Jeruzsálem tipológiájával állítja elénk a kétféle szeretetet: a hatalom, illetve az emberszeretet minőségi különbségét (129.). A 4. fejezet Az emberi lényeg megőrzése az idők változásában: igazság, munka, szabadság címet kapta (131-181.). Altémái: az igazság – közjó (igazság és demokrácia); kommunikáció és közös elképzelések; a kommunikáció ökológiájáért; a digitális kor oktatási folyamataiért, a szülőkért; az iskola döntő fontosságáról; a munka méltóságáról a digitális változások közben, a munka értékéről, a munkanélküliség problémájáról. Az emberi méltóságnak elsőbbséget biztosító gazdaságról. A remény társadalmi hordozói: a család és az ifjúság. A szabadságról, amit meg kell védeni a függőségtől és kommercializálódástól a szociális kontroll segítségével. Kiemelkedő hangsúlyt kap ebben a fejezetben a 173. és köv. bekezdések tanítása a „szolgaság új formáinak láncszemeiről” téma.  Az 5. fejezet (182-228.) címe: A hatalom kultúrája és a szeretet civilizációja. Altémák: a szeretet civilizációja a digitális korban; a hatalom kultúrája, a háború kérdése, a korlátlan erőszak kritikája, a fegyverek és a MI közös célú felhasználásnak bírálata. A multilateralizmus, a politikai realizmus válsága is szóba kerül. A szeretet civilizációja létrehozásának  egyemetes követelése is. Mindenkinek van dolga ebben. Ugyancsak hangsúlyos altéma: a szavak lefegyverzése (214.b.). A békét igazságossággal építeni, ezért az áldozat felől is próbáljunk körülnézni egyszer! Egészséges realizmust! A párbeszédet fáradhatatlanul kell kezdeményezni. A diplomácia és a multilateralizmus szükséges voltáról. Imádkozni és reménykedni. Az enciklika záró része (229-245.) az Ige megtestesüléséről, a Fiú Istenben kiábrázolódó nagyszerű emberségről, Őbenne megvalósuló összetartásunkról az elmélkedés hangján szól. Korunkat építési területnek látja, ahol a spiritualitást építhetünk – egymással, önmagunkban. Miként az enciklika elejét, úgy a záró részt magnifikátos, magasztaló verbális és látomásos szintre emeli a pápai irat, a remény énekével, a Magnifikáttal. És a magnifikát asszonyával, Máriával, akire tekintve – s ez az enciklika legkatolikusabb lelkiségi része – „bizonyságot tehetünk a nagyszerű emberiség szépségéről, amelyben Isten jelen van”. Az enciklika üzenetét 224 lábjegyzet egészíti ki, pontosítja.

A biblikum, (a katolikus hagyomány), a teológia, és az etika belső szerkezeti tervezettségére pillantva, szeretnék még az indító bibliai utalásról röviden írni. Két bibliai igehelyet és mozzanatot alkalmaz az enciklika, mint két hatalmas történelmi vonulat kontrapunktos valóságát. Igazából ez keretezi a pápai tanítást. Az egyik a bábeli toronyépítés képe (1Mózes 11,1-9), a másik Jeruzsálem lerombolt falainak újjáépítése (Nehémiás 2-6. fej). Az MI kontra Szentlélek Intelligencia dilemma már az enciklika elején eldől: „A Szentlélek ennek a két képnek a fényében tesz fel nekünk kérdéseket a technika és a rohanó digitális forradalom kapcsolatáról” (9.). Majd így folytatja: „Elvetjük tehát a Bábel-szindrómát, kórképet”: azaz a profit bálványozását, amely feláldozza a gyengéket, és a különbségeket könnyelműen figyelmen kívül hagyja. A jövő egyik legnagyobb veszélye az elembertelenedés, ennek pedig két megjelenési formája van. 1) A jövő formálásából Istent megpróbálják kirekeszteni. 2) Puszta eszközzé redukálják a másik embert. „Ezért mi helyettük a Nehémiás útját választjuk, aki a fogságból hazatértek számára a közös munkát kínálta Isten városa megépítésére, biztonságára” (10.).

[[paginate]]

 A Magnifica humanitas bemutatóján részt vett Christopher Olah, az Anthropic (USA) társalapítója és a mesterséges intelligencia értelmezésével foglalkozó kutatások fiatal vezetője. Pár perces köszöntő beszédében rávilágított az enciklika „Sitz im Leben”-jére: „Az AI-modellek természetének megértése foglalkoztat. Egy kutatócsoportot vezetek, amely ezeknek a modelleknek a belső felépítését vizsgálja – azt, hogy mi is történik valójában bennük. Folyamatosan olyan dolgokra bukkanunk, amelyek rejtélyesek, sőt, néha nyugtalanítóak. Olyan struktúrákat találunk, amelyek az emberi idegtudomány eredményeit tükrözik. Bizonyítékot találunk az önreflexióra. Olyan belső állapotokat fedezünk fel, amelyek funkcionálisan tükrözik az örömöt, az elégedettséget, a félelmet, a bánatot és a nyugtalanságot. Nem tudom, mit jelent ez, de úgy gondolom, hogy folyamatos megfigyelést igényel”. Igen, ez az. Református teológusként, Kálvinnak, a Szentlélek teológusára is figyelve, és összhangban a fiatal MI-kutató véleményével, pneumatikus kontrollra kell törekednünk, mert a MI még álmunkban is dolgozik. A Szentlélek hatálya alá helyezése kizárhat két szélsőséget, lefegyverzi nem csak a MI-t, hanem minket is. Devilként, pusztító kísértésként vagy bálványként, az embert isteni szintre emelő lehetőségként tekintünk-e rá? Mindkét szélsőség tévút. Volt idő, amikor a különféle tudományokat ancilla theologiae-ként, a teológia szolgálólányaként alkalmazták. Ma ez a kérdés: milyen módon, eszközökkel lehet biztosítani, hogy a MI pneumatikus kontroll alatt, segítőtársunk legyen és maradjon. Nem több, nem kevesebb. Sok minden függ attól, milyen etikai normákkal rendelkeznek azok, akik az algoritmusokat programozzák.  Az egyházi és nem egyházi techetikai vagy az algoretikai képzés erre irányul.

Az eddig (május 26.) elérhető nemzetközi protestáns reakciók foglalkoznak a Vatikán álláspontjával, és a „mesterséges intelligencia forradalmához” kiegyensúlyozott hozzáállást szorgalmaznak, hogy elkerüljék mind az utópikus technológia-imádatot, mind az apokaliptikus félelemkeltést. Ehhez a hozzáálláshoz csatlakozhatunk mi is. Tech-etikai felelősséggel hasznos lenne feldolgozni ökumenikus és belső egyházi fórumokon az enciklika figyelmeztetéseit, javaslatait. A tanítás szerint: mindenki vegye ki a részét a felelősségből. Ezért tekinthetjük mi, protestánsok az enciklikát Morális Manifesto-nak, Morális Kiáltványnak. Vagy a Szentlélek Kiáltványának. Abszolút bizonyosság – sola fide - számomra, hogy mindennemű tiszta keresztyén reflexiónak a Lélek az inspirálója és kivitelezője. Rómában. Budapesten és Pekingben is, ahol más indítékokkal, de szembesülni kell a MI kihívásaival, kezelhetőségének kézbentartásával, és a programozó emberek erkölcsi minőségével. Bízom benne, hogy XIV. Leó pápa első enciklikája még sokáig fogja az egyházak közbeszédét, a tudományos, teológiai, és a technológiai közbeszédet tematizálni.

Békefy Lajos