„Szívünkben hisszük, szájunkkal valljuk: Te benned bíztunk, eleitől fogva....” Kellett-e ennél világosabb bizonyságtétel a vasfüggöny mögött egy holland látogató részéről? Édesapám sokáig nem hitte, hogy nincsen teológiai végzettsége a derék református egyházatyának,[1] akit Dobri János kalauzolt Nagysármásra. Német nyelven szépen megbeszélték, hogy a hosszabb prédikációk nem ártanak, a Heidelbergi Káté tanításához ragaszkodni kell, családlátogatáskor szükséges az áhítat tartása, a vasárnap megszentelése pedig a rendszer ellenében is kívánatos. A román nyelven való prédikálásban a misszió eszközét látta, apám meg is mutatta neki a Káté saját fordítású román szövegét.

 Amikor 1983 őszén tudomására jutott, hogy Frízland egyik gyülekezetének lettem a lelkipásztora, van der Graaf a saját könyveivel is megajándékozott, és figyelmembe ajánlotta azt a három szomszédos lelkészt, akik a hollandiai Református Szövetség (Gereformeerde Bond) tagjai voltak. Tudta, hogy miért menekültünk Romániából, vígasztalt, remélte, hogy valamikor visszatérhetünk, és emlékeztetett, hogy az Egyházat a babiloni fogság ideján is megőrizte az Úr. Útitársa, dr. C.A. Tukker lelkész szintén letett pár művét az ouwsterhaulei dolgozószoba asztalára, imádkozott, és meghívott az évi Kohlbrügge találkozóra. Hétköznap lévén, mégis vasárnapi öltönyt viseltek, és a pásztorok pásztoraiként további parókiákra utaztak.

Csak később értettem meg, miért kérdezte azt, hogy ismerem-e a Holland Hitvallást, vagyis a Confessio Belgica tanítását, amelyet, kivételesen, valamikor alaposan megtanultam a doktorjelölti felvételi vizsgára. Igen meglepődött, és elmondtam, hogy azt Nagy Géza kolozsvári teológiai professzor fordította az eredeti latinból magyar nyelvre, és hogy ezt a ritka iratot Árus Lajos gyergyószentmiklósi lelkipásztornál megtalálhatják. Mindketten a régi holland káté kiadására gondoltak, de tudomásommal erre nem került sor.[2]

A Heidelbergi Káté külföldi sokszorosítását és Romániába való bejuttatását viszont elősegítették, akárcsak az erdélyi református énekeskönyv utánnyomását. Való, hogy az evangéliumi kiadványokat csempésző látogatók, szervezetek[3] és kockázatot bevállaló lelkipásztoraink révén, „földalatti” terjesztéssel, valamelyest sikerült enyhíteni a Biblia és más alapvető iratok hiányán. A csaucseszkánus diktatúra bukását követően elsőként azt üzente, hogy vegyek részt egy gyermekeknek szánt áhítatos könyv fordításában.[4]

Halálhírének közlésekor a HOE, vagyis a Hulp Oost Europa Alapítvány elsősorban az alábbiakra emlékeztetett: egykori alapító elnökük 1976-tól 2018-ig koordinálta a kelet-európai segélyezés szolgálatát, ő volt a Mátraházán tartott holland-magyar teológiai konferenciák[5] szervezője, a kommunizmus idején pedig az üldözött keresztyének pártfogója. Életrajzi forrásokból arról értesülünk, hogy Delft híres egyetemén a fizika-kémia szakon végzett, Bussum egyik iskolájában tanított, és Huizenben lakott. Ott is nyugszik a köztemetőben.

A holland egyházi életben az Evangelische Omroep csatornájának a szokásos szombat esti műsorában harminc éven át szerepelt, de ami feltűnőbb, az az volt, hogy már 1966-ban elnökké választották a tekintélyes Gereformeerde Bond testületében, nemsokára meg a Waarheidsvriend főszerkesztői állását töltötte be.

Méltatóinak egybehangzó véleménye szerint három ország egyházi élete vonzotta és ragadta meg a figyelmét: elsősorban Hollandia, azután Izrael és Magyarország. Amikor 2015-ben, a harmadik mátraházai konferencián a magyarországi tapasztalatai felől érdeklődtek, válaszát a következőképpen  foglalták össze: A holland-magyar reformátusok kapcsolata sok száz éves múltra tekint vissza, Jan van der Graaf a reformáció korától az első világháború után induló gyermekvonatokon át az ’56-os forradalom utáni menekültek befogadásáig sok példát sorol a két nép közötti szoros kötelékről. A Segítség Kelet-Európának Alapítvány egykori elnöke maga is hosszú időn keresztül volt a magyarok segítője és pártfogója a hetvenes évektől kezdve. Mégis úgy gondolja, a rendszerváltás előtt is másról volt szó, mint segítségnyújtásról.

– Mi nem segítettünk, hanem megosztottuk azt, amit Istentől kaptunk. Ez megmaradt a kommunizmus megszűnése után is, hiszen sok mindent újjá kellett építeni az országban. Korábban ténylegesen tárgyi adományokat, ruhákat, bibliákat hoztunk Magyarországra, vagy autóhoz juttattuk a lelkipásztorokat, hogy elvégezhessék a szolgálatukat. A rendszerváltás után arra törekedtünk, hogy az anyagi támogatással Magyarország saját maga tudjon fejlődni.

Jan van der Graaf példaként említi Márai Sándor könyveinek kiadását, hiszen a magyar író-költő műveit csak 1990 után adták ki, és műveinek jelentős része holland nyelven is megjelent.

– Budapest ma csodálatos város. De én láthattam a várost akkor is, amikor még szürke volt, mert alig volt kivilágítva. Csak négyféle autó, Trabant, Wartburg, Škoda és Lada járt az utcákon, és kipufogógáztól volt büdös a város. De most szinte teljesen felújították, az épületeket renoválták, a hidak a Dunán gyönyörűek, akárcsak a sétálóutcák. Tehát aki ismeri Budapestet, Márai könyvét olvasva ráismer a városra. Márai Sándor nagyon egyértelműen írja le, min mentek keresztül a magyarok az elmúlt évszázad diktatúrái idején, nem ismerek más írót, aki ezt ilyen átéléssel öntötte volna szavakba.

Jan van der Graaf kezdeményezte azt is, hogy a holland-magyar lelkipásztorok a rendszerváltás után is aktív kapcsolatot tartsanak egymással, de most már elsősorban a lelki-szellemi párbeszéden van a hangsúly.

– Van mit tanulnunk egymástól. Mi többek között azt tanulhatjuk meg a magyar lelkészektől, hogyan maradhat meg az egyház az elnyomás idején. A kommunizmus alatt volt olyan lelkészismerősöm, aki családjával a legnagyobb nyomorban élt, két fia mégis lelkipásztor lett. Igaz, mi is megsínylettük a második világháborút, de azt a szegénységet és elnyomást mi nem ismerjük, amit a kelet-európai országok átéltek, mi jólétben nőttünk fel, ami azt hozta magával, hogy sokan eltávolodtak a hittől. Tehát megtanulhatjuk a magyaroktól, mit jelent kitartani a nehéz időkben is. Amikor visszamegyünk Hollandiába, a lelkipásztoraink minden vasárnap imádkozni fognak az istentiszteleteken Magyarországért, de nemcsak az egyházért, hanem Orbán Viktorért, a magyar kormányért, az egész magyar nemzetért.”[6]

Tanulni, egymást támogatni és erősíteni: szerinte – ezért jöttek és jönnek a holland reformátusok a magyar gyülekezetekhez és korábban is ezért peregrinált több ezer magyar diák a holland egyetemekre. Utolsó magyar tárgyú írása egy, a magyar neokálvinizmust tárgyaló recenzió a Maarten Aalders könyve alapján.[7]

Jan van der Graaf többször is tartott előadást a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karán, egyházépítő és teológiai munkásságát az Egyetem 1994-ben diszdoktori kitüntetéssel ismerte el. Kárpát-medencei magyar kapcsolatainak a feltérképezése aprólékos kutatást érdemel, akárcsak társadalomelemzési és teológiai nézeteinek az ismertetése.

Emléke legyen áldott!

Hermán M. János