Utoljára gyerekként történt meg velem, hogy egy filmről ne tudtam volna legkésőbb a záró képsorok után teljesen egyértelműen véleményt alkotni. A Schindler Listája, a Ponyvaregény, a Kramer kontra Kramer, a Hullám. Jó pár film végén ültem meredtem magam elé bámulva a nehéz témán merengve, és a Brady Corbet rendezte A brutalista így, az említett gyermekkor után közel húsz évvel ismét feladta a leckét.

A film leginkább grandiózus szenvedéstörténetként írható le. Adott egy Magyarországról a holokauszt borzalmai elől Amerikába emigráló, tehetséges zsidó építész-bútortervező, Tóth László (Adrian Brody).

[[paginate]]

A Brutalista két, egyenként körülbelül másfél órás fejezetre osztott történetfolyamának első felében az ő testi-lelki nyomorát, függőségekkel gyürkőző, küzdő-harcoló hétköznapjait követhetjük végig. A második részben pedig felívelő karrierje hamissága és a kelet-európai rettenetből az amerikai álomba érkező felesége és nevelt lánya története temetik maguk alá a nézőt.

A Brutalista olyan nehéz, mint egy többezer köbméter betonból épült szupertemplom (amely a film második részének kulcsmomentuma is egyébként). Nyomasztó, sötét hajógyomrok, a szenvedéssel kínjukban viccelődő amerikai milliárdosok, hajléktalanság, drog, éhezés, háború. Nagyjából öt filmre elég szenvedést sűrítettek a Brutalista több mint három órányi játékidejébe, és ez megkínozza a nézőt. Ehhez pedig a hétköznapi humoristák korában, amikor egy késő vonat miatti reggeli rohanást is úgy adunk elő, mintha épp a színpadon álló nevettetők lennénk, nem igazán vagyunk hozzászokva. De ez nem baj.

A Brutalista ugyanis nagyon hamar magával ragadja a nézőt. Teszi mindezt elképesztően izgalmas és mérnöki precizitással megkomponált, gyönyörű képeivel, amely Lol Crawley operatőr keze munkája. Ehhez társul Daniel Blumberg nagyívű, a képekhez és a történésekhez méltó hangzásvilága is, amelyet azért nem hívunk egyszerűen filmzenének, mivel a látványhoz minden egyes apró zaj, zörej is lényegi kiegészítést ad. Itt nagyon fontos szólni Jancsó Dávid operatőrről is. Hiszen, bár az Oscart végül nem kapta meg a Brutalistán végzett munkájáért, de önmagában a jelölés is sokat elárul arról, milyen hihetetlen szakmaisággal nyúlt a filmhez, így hozzájárulva annak sodró lendületéhez.

[[paginate]]

A Brutalista magyar vonatkozásai ráadásul itt nem érnek véget. A főszereplőt alakító Adrian Brody ugyanis édesanyja ágáról maga is magyar származású, de feltűnik a filmben Vilmányi Benett (Terápia), Szőke Abigél és Hermányi Mariann (A Besúgó) és Sztarenki Dóra (Terápia, Hacktion Újratöltve) is. Arról már nem is beszélve, hogy a szemfüles mozilátogatók „szúrd ki a magyarországi helyszíneket” játékot is játszhatnak magukkal a film közben, hiszen a Brutalistát jórészt Magyarországon, magyar alkotókkal forgatták.

Írtam gyermekkoromról, és arról, hogy nem tudom egyértelműen hova tenni a Brutalistát. Ennek oka, hogy számtalan értéke ellenére nem tudok egy, világos üzenetet beazonosítani. Nem látom, nem értem, hogy mit akar üzenni a nézőknek. Gigantikus emberi történet ez, egyszerre szól az identitásról, az antiszemitizmusról, a kapitalizmusról, az egyenlőségről, a szabadságról, a szerelemről, a művészet és üzlet, a gondolat és gyakorlat ellentmondásos kapcsolatáról. Rengeteg dolog van benne, ami mélyen emberi, azt ugyanakkor a nézőre bízza, hogy ezzel a rettentő halom gondolattal mit kezd.

Én is itt hagyom magára olvasómat azokkal a szavakkal, amelyet a Brutalista milliárdos-mecénása (Guy Pearce) mond némileg cinikusan a háborút, holokausztot, menekülést megjárt, a feleségéért és nevelt lányáért aggódó építészének egy tipikus amerikai koktélparty-t lezáró csevegésük végén: „intellektuálisan stimuláló beszélgetés volt”.

Szücs Péter