Martin Luther King Jr. teológiai portréja

Az emberi méltóság harcosának lelki drámája

A húsvét a szenvedés ideje. A szenvedés pedig lehet alkotó jellegű. [...] [A férjem] halálában ott van a remény, vagy a feltámadás” ‒ mondta Coretta Scott 1968 decemberében, miközben 1963 húsvét nagypéntekjére emlékezett vissza, amikor férjét, Kinget a birminghami börtönbe zárták. Ezen a napon Scott nagy szomorúságában depresszióba esett, miközben újszülött csecsemőjükkel otthon tartózkodott, mégis lelki fájdalmai közepette értette meg az ünnep mély üzenetét: nagypéntek nélkül nincs húsvétvasárnap.[1]

Miben tér el egy teológiai portré az önéletrajztól? Abban, hogy nem csupán a kronológiai sorrendben felsorolt eseményeket beszéli el, hanem az ember lelki küzdelmét írja le. A harc születéstől halálig tartó lelki út, dráma. A portréalkotó
azt az igazi személyiséget keresi, mely csak Krisztusban található és érthető meg.
[2] A teológia felszabadítja a lelket a testhez kötött vegetatív működéstől és az ember mélylélektan kutatását végzi.[3] A személyiség tartalmát nem a természeti, hanem a lelki ember adja, mely az egyén legmélyén található; az ember ‒ Jung szerint ‒ akkor igazán önmaga, amikor ösztöntermészetén túllépve az erkölcsi jó érdekében akár saját maga ellen fordul, vállalva a fizikai és érzelmi rosszat.[4] Martin Luther King Jr. élete útját eszerint a nézőpont szerint négy tételre osztva mutatom be: gyermekkorát, fiatal felnőtt éveit, aktív politikai szerepvállalásának időszakát, valamint halála előtti utolsó napjait.

A gyermek

Michael King Jr. 1929. január 15-én született Atlantában, az Egyesült Államok „Georgia” nevű államában. Édesapja, Michael King Sr. az 1934-es európai útjától, valamint a szent földre történő látogatásától kezdve kezdte mind magát, mind legidősebb fiát, Michael Luther King-nek, majd Martin Luther King-nek neveztetni.[5] Az akkor öt éves King, még nem saját meggyőződésből, hanem gyermeki versengésből csatlakozott ahhoz a gyülekezethez, melyet édesapja vezetett. „Amikor [a vendég evangélista] a gyülekezethez való csatlakozásra invitálta a jelenlevőket, [...] nem erős meggyőződésből, hanem gyermeki vágyból csatlakoztam a gyülekezethez, hogy lépést tartsak a nővéremmel[6] – írta önéletrajzában, melyet egy kurzus keretében készített 21 évesen. Szeretetteljes családja nemcsak erős hátteret biztosított jellemfejlődésének, hanem istenképét határozta meg: Elég könnyű számomra a szeretet Istenére gondolni, főleg azért, mert egy olyan családban nőttem fel, ahol a szeretet központban volt, és a szeretetre épülő kapcsolatok mindig jelen voltak” [7] – emlékezett vissza. King testvéreivel nemcsak korban álltak közel, de ‒ szüleik egymáshoz viszonyuló erős kötelékének példáját követve ‒ gyermekkoruktól kezdve szoros kapcsolatot ápoltak egymással.[8] Soha nem érezte, hogy szükségben szenvedett volna, mivel édesapja egy „igazi apa” volt, akinek a család mindig prioritást élvezett.[9] Felnőtt éveiben is csodálattal gondolt rá, mégha nem minden teológiai kérdésben tudott egyetérteni vele.[10] „Egy nemes példát állított elém, melyet szívesen követtem”[11] ‒ írta, amikor a lelkészség melletti döntésének hátterét magyarázta.

Óvodás éveiben Kingnek volt egy nagyjából azonos korú fehér játszótársa, akivel sokszor találkozott, azonban amikor mindketten iskolába kerültek, barátságuk romlani kezdett. Egy napon végleg el kellett búcsúznia tőle, amikor a fehér fiú apja megparancsolta fiának, hogy többé nem játszhat Kinggel. Soha nem felejtem el milyen nagy sokkot okozott ez nekem. Rögtön megkérdeztem a szüleimet, hogy mi lehet egy ilyen kijelentésnek az indítéka [...] és ez volt az első alkalom, amikor tudatosult bennem a faji probléma létezése. Soha nem voltam tudatában ennek előtte”[12] – körülbelül hat évesen történt mindez vele. Hallva a fajgyűlölet okozta tragédiákat, valamint a családját ért bántalmazásokat, eldöntötte gyermeki szívében, hogy ettől a naptól kezdve minden fehér embert gyűlölni fog.[13] Ez az érzés később csak növekedett benne, mindaddig, amíg meg nem ismerkedett több fehér diákkal főiskolás éveiben. Mindezalatt szülei folyamatosan arra emlékeztették, hogy mint keresztyén, ne gyűlölje a fehér embereket, sőt szeretettel tekintsen rájuk.[14] De hogyan szeresse azokat, akik gyűlölik őt? Hogyan tekintsen szeretettel arra, aki a gyermekkori legjobb barátját elvette? Ez a dilemma több éven át emésztette, amíg az anti-fehér-érzés” meg nem szűnt benne teljesen.

Életében a második emlékezetes sokkot a halál okozta, mellyel először 12 évesen szembesült, amikor szeretett nagymamája, Jeannie Celeste Williams elhunyt. „[Nagyon] kedves volt mindannyiunk számára, de különösképpen számomra. Néha úgy gondolom, hogy én voltam a kedvenc unokája. Nagyon élénken él még bennem, ahogyan számos estén át érdekes történeteket mesél nekünk.[15] King a halál és halhatatlanság fogalmaival először a gyászban kezdett foglalkozni.

[[paginate]]

Három év múlva, 15 évesen, mint a Booker T. Washington Középiskola küldötte, egy szavalóversenyen elmondja A néger és az alkotmány” c. beszédét, amelyben arról a szívében lüktető reménységről ír, amelyet Amerika gyermekei iránt érez, hogy Lincoln példáját követve és Krisztus lelkével átitatva a tökéletes szabadság előtt álló utolsó akadályt ledöntik.[16] A verseny első helyezettje, King, miközben tanárával Dublinból[17] hazafelé utaztak Atlantába, a buszsofőr felállíttatta őket, hogy adják át helyüket az újonnan felszállt fehér utasoknak. King először haragjában ellenállt, de a tanár győzködésére megadta magát és átadta a helyét, így több órát állva kellett utazniuk.[18] Ennek ellenére emberről alkotott képe optimista maradt.[19] Körülbelül 20 évesen vallott úgy, hogy gondolkodása változáson megy át[20], mégis stabilan érzi magában a nemes erkölcsi és etikai eszményeket, amelyeket gyermekkorában örökölt szüleitől, és melyektől soha nem fordulna el, mivel számára a vallás maga az élet.[21]

Isten szolgája

King 15 évesen beiratkozott a Morehouse Főiskolába, hogy orvostudományt és jogot tanuljon.[22] „Főiskolás napjaim nagyon izgalmasak voltak”[23] ‒ elevenítette fel emlékeit. Gyors felfogóképességével kérdések sorát fogalmazta meg, és a gyülekezetben elhangzott vasárnapi iskolai tanításokban kételkedni kezdett. Tizenöt évesen, amikor megkezdtem főiskolai tanulmányaimat, egyre inkább szakadékot láttam aközött, amit a vasárnapi iskolában tanultam és aközött, amit a főiskolán oktattak.” [24] Különösen a főiskola első két évében voltak erősek benne a kételyek, amikor a „fundamentalizmus bilincsei lekerültek” róla.[25] A második évben már szkepticizmussal figyelte a körülötte zajló eseményeket,[26] azonban, mivel erős gyökerekkel rendelkezett, a viharban is meg tudott maradni a hitben. „A legjobb barátaim a vasárnapi iskolából voltak, és a vasárnapi iskola segített abban, hogy képes legyek arra, hogy kijöjjek az emberekkel” ‒ emlékezett vissza.[27]

King végzős egyetemistaként, 18 évesen, édesapjának és édesanyja felőli nagyapjának útját követve, a lelkészség szolgálata mellett döntött. Már előtte is késztetést érzett arra, hogy Istent kell szolgálnia, de az összegyülemlett kétségek elhallgattatták benne ezt a sugallatot. Csakhogy ez az elkerülhetetlen hajtóerő” újból a felszínre tört.[28] Nem térhet ki élete „tervrajzának”[29] beteljesedése elől. „Még mielőtt egy ház vagy egy épület felépül, egy építészmérnök megrajzolja annak tervrajzát. […] Az épületet nagyban meghatározza a tervrajz hatékonysága. Egy bizonyos értelemben mindannyian építészmérnökök vagyunk, azzal a feladattal felruházva, hogy megrajzoljuk életünk tervrajzát. Attól függően, hogy mi van rajta, az életünk szerkezete és alapja is változik. Itt van néhány javaslat arra vonatkozóan, hogy minek kéne szerepelnie egy tervrajzban. […] I. Légy határozott és teljes szívvel tedd bele magad életed munkájába. II. Teljes szívvel add át magad a magas és nemes eszményeknek. III. Keress és művelj egy mély és maradandó vallásos hitet”  [30] – vallotta és tanította.

[[paginate]]

A küzdő oroszlán

Martin Luther King Jr. 1951-ben doktori tanulmányaiba kezd rendszeres teológiából a Bostoni Egyetemen, melyet négy év múlva befejez. Itt találkozik Coretta Scott-tal, akit 1953-ban feleségül vesz[31]. Négy gyermekük születik: Yolanda Denise[32], III. Martin Luther[33], Dexter Scott[34] és Bernice Albertine[35]. King eleinte az egyetemen akart tanítani, de úgy gondolta, hogy néhány évet mint lelkész szolgál. Feleségével nem szándékoztak visszamenni a déli rasszizmushoz, azonban hosszabb beszélgetések után mindeketten úgy érezték, vissza kell térniük oda, ahol a családjaik élnek, hogy ott segítsenek, ahol igazán fennáll a szükség. Rosa Park bebörtönzése pedig egyesítette a rasszizmus és szegregáció ellenzőit[36], és King, mint a Southern Christian Leadership Conference (SCLC) − magyarul Déli Keresztyén Vezetőségi Konferencia - elnöke, a feketék polgári jogi mozgalmának vezetőjévé vált. Egyre kevesebb ideje maradt magára és családjára,[37] nem aludt eleget, nem evett renszeresen, mint férj vagy mint apa, kötelezettségeit nem tudta maradéktalanul teljesíteni, és mindeközben aggódott afelett, hogy ki fogják-e tudni fizetni az SCLC felmerülő költségeit.[38] Coretta segített abban, hogy az otthoni szerető és intim légkör mégis állandóan fennmaradjon. King mint oroszlán harcolt a feketék emberi jogaiért és erőszakmentes hadat üzent az igazságtalanságok ellen, ugyanakkor mint bárány hagyta, hogy verjék, bebörtönözzék, gúnyolják, megdobják, kommunistának nevezzék,[39] vagy a tűzoltókocsi sugárcsőit reá irányítsák.[40] Kingék étkezője falán ott lógott Mahatma Gandhi képe, aki India függetlenségét erőszakmentes tiltakozással harcolta meg.[41] Az ő példáját követve hirdette a szelídség általi győzelmet. Tiltakozásaikat sokszor imával kezdték,[42] énekeltek és békésen meneteltek. „Az erőszakmentes kampány négy alapvető lépésből áll: tények összegyűjtése annak megállapítására, hogy igazságtalanságok állnak fenn; tárgyalás; öntisztítás; és közvetlen cselekvés”[43] − írta híressé vált birminghami börtönlevelében, amit papírzacskókra, vécépapírra, valamint újságok margóira jegyzett fel, mivel az őt felügyelő rendőrök nem adtak neki papírt. Még azt is megtagadták tőle, hogy az ügyvédjével vagy feleségével felvegye a kapcsolatot.[44] „Birmingham-ben vagyok, mivel igazságtalanság van itt. Mint a Kr.e. 8. századi próféták, akik maguk mögött hagyva falvaikat és átlépve szülővárosuk határait magukkal vitték Isten üzenetét; és mint Pál apostol, aki Tarsus falvát elhagyva Jézus Krisztus evangéliumát a görög-római világ messzi sarkaira vitte, magam is kénytelen vagyok a szabadság evangéliumát elvinni a szülővárosomtól messze eső helyekre” − írta válaszul azoknak a fehér lelkészeknek, akik egy újságcikkben szemére vetették, hogy minek jött Birminghambe.[45] Megaláztatások sorát sorolja fel levelében, melyet maga is átélt: a rendőrök gyűlölettel átkozták, ütötték, sőt megölték a fekete „testvéreit”, országos útjaik során kocsijukban aludtak, mivel a motelek nem fogadták a feketéket, megalázva érzik magukat, amikor a „fehér” és „színes” feliratú táblákat olvassák nap, mint nap, a keresztnevük „nigger” lett és a második nevük „kisfiú” − függetlenül attól, hogy milyen korúak[46] − és feleségeiket, édesanyjukat soha nem tisztelik meg azzal, hogy azt a megszólítást kapják, hogy „hölgyem”. Magyarázd meg a hat éves lányodnak, hogy miért nem mehet a nyilvános vidámparkba, amit éppen a televízióban reklámoztak, és nézd ahogyan könnyet hullat miközben hallgatja, hogy Funtown a színes bőrűek számára zárva van, és az alsóbbrendűség felhői jelennek meg a kis mentális egén és kezd eltorzulni a személyisége, ahogyan keserűséget érez a fehér emberek iránt.” Mit válaszoljon az ember az öt éves fiának, amikor megkérdezi tőle, hogy a fehér emberek miért olyan kegyetlenek a színesbőrüekkel szemben?[47]

King egyik leghíresebb beszéde 1963. augusztus 28-án hangzott el Washingtonban, amikor 250 ezer ember − fele fehér, fele fekete − összegyűlt. King látva a tömeget meghatódott, és gondosan megírt beszédét félretéve őszinte szívéből beszélt.[48] „Van egy álmom, hogy […] egy nap Alabamában, kicsi fekete fiúk és fekete lányok, kicsi fehér fiúkkal és fehér lányokkal, mint testvérek kezet fognak”[49]  – mintha élete első sokkjának feloldását fogalmazná meg. King ettől a naptól kezdve egyre inkább érezte polgártársainak erkölcsi támogatását: 1964. január 3-án mint az év embere a Time magazin címlapjára kerül; 1964. december 10-én pedig Nobel-békedíjra jelölik. King annak ellenére, hogy nem igazán tudta családjának megteremteni az anyagi biztonságot, úgy dönt, hogy nem tartják meg a jelöléssel együttjáró honoráriumot, hanem a teljes összeget az emberi jogok mozgalmának szenteli.[50] Hiszem, hogy a valóságban a fegyvertelen igazság és feltétlen szeretet bírja az utolsó szót. […] Hiszem, hogy egy nap […] majd az oroszlán a báránnyal együtt heverészik és minden ember a saját szőlő- és fügefája alatt ül és senki nem fél.” [51] Ézsaiás próféta könyve 11. fejezetének 6. versére utalt az átadáson elmondott beszédében. Ezen a napon ráébred arra, hogy neki nem csak a fekete emberek jogaiért kell felszólalnia, hanem mint próféta, mint Isten embere, másokért is felelős. Így lesz az, hogy később a vietnámi háború ellen is beszél, amit sokan úgy kritizálnak, hogy olyan helyen jár, amely nem az ő területe.

[[paginate]]

Számos fenyegetés, életveszélyes támadás érte mind őt, családját és mind közösségének tagjait: testvére[52] házában dinamittal robbantanak, nyaralásuk közben ismeretlenek fegyverrel lőnek szállásuk ablakára, égetett keresztet szúrnak otthonuk kertjébe.[53] Egy időszakban naponta 30-40 gyűlöletet kifejező és halálos fenyegető levelet kaptak, főleg a Ku Klux Klán tagjaitól.[54] 1958. szeptember 20-án egy őrült fekete nő az aortájába szúr egy levélnyitóval, ami miatt egy egyszerű tüsszentés is King halálát okozta volna. Az eset után 10 nap múlva úgy nyilatkozik King, hogy nem érez haragot támadója iránt.[55] Hét évvel később, Selmában[56] az Albert Hotelben támadják meg.[57] Érzi, hogy „egy másik szintre kerültek a történések”.[58]1963-ban meggyilkolják Kennedyt és ezzel világossá válik, hogy King élete sincs biztonságban.[59] Viszont a félelem, a fenyegetettség nem állíthatja meg a „tervrajz” megvalósításában. Azonban elérkezik életében az az ütközőpont, amikor a saját emberei utasítják el őt és kifejezik, hogy már nincs rá szükségük. „Fekete hatalmat! Fekete hatalmat!” − kiabálják az emberek. 1965 augusztusában, amikor King épp nyaralását tölti, Los Angelesben kitör egy 6 napos lázadás és 34 ember meghal. Amikor egy közösségi találkozón beszélni próbál az összegyűlt emberekhez, valaki átveszi tőle a szót, mondván: „Nem fogjuk a másik orcánkat odafordítani!” A fekete emberek immár az erőszak eszközét használva szeretnék követeléseiket elérni. King lelkileg mélyen megsérül. A lázadók erőszakos viselkedését azzal magyarázza a riportereknek, hogy az emberek ha nem kapnak szót legális úton, akkor máshol keresnek felületet arra, hogy megszólalhassanak. 1968-ban a memphisi zűrzavar szintén nagy szomorúságot okoz Kingnek, aki azt feltételezte, hogy amit délen elértek, azt északon is hasonlóképpen meg tudják valósítani.[60] A békés demonstráció azonban erőszakos rombolásba torkollott − utólag kiderült, hogy fiatalokat fizettek le rendzavarás okozására. Robert Byrd szenátor sértő szavakat használ Kingre − félénk nyúlnak hívja −, mivel King nem maradt a veszélyes tömeggel. Barátai emlékei szerint King ezen a napon kimondhatatlanul szomorú volt és lelkileg megrendült.[61]

Az ígéret földje előtt

King utolsó beszédét 1968. április 3-án mondta el a memphisi Mason templomban. Mint próféta hiszi, hogy a lelkésznek Jézussal együtt kell mondania Ézsaiás próféta 61. fejezetének első versét, hogy „az Úrnak lelke nyugszik rajta”, „felkent”, hogy a szegények problémájával foglalkozzon. Nem tudta, mi következik pontosan, de kijelentette, hogy már nem számít, hogy nehéz napok előtt áll, mivel mint Mózes, aki népét az ígéret földjére vezette, már elvégezte feladatát és járt a hegycsúcson.[62] „Mint mindenki más, szeretnék hosszú életet élni. A hosszú életnek megvan a maga helye. De most nem aggodalmaskodok ezen. Csak Isten akaratát akarom cselekedni. És megengedte, hogy felmenjek a hegycsúcsra. És átnéztem. És láttam az Ígéret Földjét. Lehet, hogy nem jutok oda veletek, de szeretném, ha tudnátok ma este, hogy mi, mint emberek, eljutunk az Ígéret Földjére.[63] Egyszerre bátrak, szomorúak, búcsúzó hangvételűek és reményteljesek a szavai. Mint az Apostolok Cselekedeteiben szereplő István, lemond a hosszú életről az igazságért. „És ma boldog vagyok. Nem aggódok semmiért sem. Nem félek egy embertől sem. Az én szemeim látták az eljövendő Úr dicsőségét.” [64] Utolsó beszédét követő napon, április 4-én érte a halálos lövés.

Mórocz Bora

[[paginate]]

FELHASZNÁLT IRODALOM

BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, WGBH Educational Foundation and ROJA Productions, Inc. 2004, 0:00-1:45 - link: https://www.youtube.com/watch?v=cVz-lz5QN8s&list=PLdF6HW-5bu2om0YgQIlWMvJdxORZMOoac&spfreload=10

BÉKÉSI, Sándor, Sisi személyének teológiai portréja, L’Harmattan Kiadó, Budapest 2014

KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, esszé egy kurzus keretében (Davis's course the Religious Development of Personality), Chester, PA, USA 1950

KING, Martin Luther Jr., Annotated Letter from Birmingham Jail, Birmingham, AL, USA 1963. április 16. – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/annotated-letter-birmingham-jail

KING, Martin Luther Jr., beszéd, Oslo, Svédország 1964. december 10. – link: https://www.nobelprize.org/nobel_prizes/peace/laureates/1964/king-acceptance_en.html

KING, Martin Luther Jr., How Modern Christians Should Think of Man, esszé egy kurzus keretében (Crozer Theological Seminary, Davis's Christian Theology for Today), Chester, PA, USA, 1949-1950?, eredeti szöveg: „my thinking about man is going through a state of transition.” – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/how-modern-christians-should-think-man

KING, Martin Luther Jr., I have a dream, beszéd, Washington, DC, USA 1963. augusztus 28. – link: http://www.americanrhetoric.com/speeches/mlkihaveadream.htm

KING, Martin Luther Jr., I’ve been to the Mountaintop, beszéd, Mason Temple Church, Memphis 1968. április, eredeti szöveg: „Well, I don't know what will happen now. We've got some difficult days ahead. But it really doesn't matter with me now, because I've been to the mountaintop.” - link: http://www.americanrhetoric.com/speeches/mlkivebeentothemountaintop.htm

KING, Martin Luther Jr., Life’s Blueprint [magyarul: Az élet tervrajza], jegyzet igehirdetésre, 1948-1954? – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/lifes-blueprint

KING, Martin Luther Jr., The Negro and the Constitution, beszéd, Dublin, GA, USA 1944, eredeti szöveg: „My heart throbs anew in the hope that inspired by the example of Lincoln, imbued with the spirit of Christ, they will cast down the last barrier to perfect freedom.” – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/negro-and-constitution

KING, Martin Luther, "It's A Dark Day In Our Nation", igehirdetés az Ebenézer Baptista Gyülekezetben, Atlanta, GA USA 1967. április 30., – link: http://www.informationclearinghouse.info/article16183.htm

SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, Exley Publications, Wisbech, Great Britian 1989

Internetes linkek (letöltések ideje: 2016. március-április)

MLK Research, Martin Luther King, Jr. Papers Project, Stanford University, Stanford, CA, USA – link: http://kingencyclopedia.stanford.edu/encyclopedia/encyclopedia/enc_king_martin_luther_michael_sr_1897_1984/index.html

Alex Q. Arbuckle, Mashable Inc., link: http://mashable.com/2016/01/18/mlk-stabbing/#TqaobB0lakqf

The Huffington Post, 2014. január 20-án közzétett, link: http://www.huffingtonpost.com/2014/01/20/martin-luther-king-photos-morehouse-college_n_4631981.html

Alan Taylor, 2015. január 19-én közzétett, link: http://www.theatlantic.com/photo/2015/01/remembering-martin-luther-king-jr-in-photos/384635/

The King Center, Atlanta, Georgia, USA, link: http://www.thekingcenter.org/birth-family#sthash.AD09okUD.dpuf

 

 

[1] „My Bible tells me that Good Friday comes before Easter.” - Martin Luther King, It's A Dark Day In Our Nation, igehirdetés az Ebenézer Baptista Gyülekezetben, Atlanta, GA USA 1967. április 30., – link: http://www.informationclearinghouse.info/article16183.htm / BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, WGBH Educational Foundation and ROJA Productions, Inc. 2004, 0:00-1:45 - link: https://www.youtube.com/watch?v=cVz-lz5QN8s&list=PLdF6HW-5bu2om0YgQIlWMvJdxORZMOoac&spfreload=10

[2] BÉKÉSI, Sándor, Sisi személyének teológiai portréja, L’Harmattan Kiadó, Budapest 2014, 193.

[3] BÉKÉSI, Sándor, Sisi személyének teológiai portréja, 180.

[4] BÉKÉSI, Sándor, Sisi személyének teológiai portréja, 179.

[5]http://kingencyclopedia.stanford.edu/encyclopedia/encyclopedia/enc_king_martin_luther_michael_sr_1897_1984/index.html

[6] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, esszé egy kurzus keretében (Davis's course the Religious Development of Personality), Chester, PA, USA 1950, eredeti szöveg: „He extended an invitation to any of us who wanted to join the church […] I joined the church not out of any dynamic conviction, but out of a childhood desire to keep up with my sister.” – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/autobiography-religious-development

[7] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „It is quite easy for me to think of a God of love, mainly because I grew up in a family where love was central and where lovely relationships were ever present."

[8] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „Because of {our} relative closeness of ages we all grew up together, and to this day there still exist that intimate relationship which existed between us in childhood. Our parents themselves were very intimate, and they always maintained an intimate relationship with us.” [magyarul: „A viszonylag közeli koraink miatt együtt nőttünk fel, és a mai napig is fennáll az az intim kapcsolat közöttünk, amely gyermekkorunktól jelen van. A szüleink nagyon bizalmasak voltak egymással, és mindig fenntartották ezt a meghitt kapcsolatot velünk is.”]

[9] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „I have never experienced the feeling of not having the basic necessities of life. These things were always provided by a father who always put his family first. My father has always been a real father.” [magyarul: „Soha nem tapasztaltam és éreztem az élet alapszükségleteinek hiányát. Mindezek biztosítva voltak az apa által, aki mindig első helyre helyezte a családját. Az édesapám mindig is egy igazi apa volt.”]

[10] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development

[11] „He set forth a noble example that I didn’t [mind] following’’ – Forrás: http://kingencyclopedia.stanford.edu/encyclopedia/encyclopedia/enc_king_martin_luther_michael_sr_1897_1984/index.html

[12] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „I never will forget what a great shock this was to me. I immediately asked my parents about the motive behind such a statement [...] and here for the first time I was made aware of the existence of a race problem. I had never been conscious of it before.”

[13] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „As my parents discussed some of the tragedies that had resulted from this problem and some of the insults they themselves had confronted on account of it I was greatly shocked, and from that moment on I was determined to hate every white person.”

[14] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „As I grew older and older this feeling continued to grow. My parents would always tell me that I should not hate the white {man}, but that it was my duty as a Christian to love him.”

[15] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „She was {very} dear to each of us, but especially to me. I sometimes think that I was his favorite grandchild. I can remember very vividly how she spent many evenings telling us interesting stories.”

[16] KING, Martin Luther Jr., The Negro and the Constitution, beszéd, Dublin, GA, USA 1944, eredeti szöveg: „My heart throbs anew in the hope that inspired by the example of Lincoln, imbued with the spirit of Christ, they will cast down the last barrier to perfect freedom.” – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/negro-and-constitution

[17] Georgia állam

[18] SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, Exley Publications, Wisbech, Great Britian 1989, 11.

[19] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „It is quite easy for me to lean more toward optimism than pessimism about human nature mainly because of my childhood experiences.”

[20] KING, Martin Luther Jr., How Modern Christians Should Think of Man, esszé egy kurzus keretében (Crozer Theological Seminary, Davis's Christian Theology for Today), Chester, PA, USA, 1949-1950?, eredeti szöveg: „My thinking about man is going through a state of transition.” – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/how-modern-christians-should-think-man

[21] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „I still feel the affects of the noble moral and ethical ideals that I grew up under. […] I could never turn away from them. […] religion for me is life.”

[22] Forrás: http://www.huffingtonpost.com/2014/01/20/martin-luther-king-photos-

morehouse-college_n_4631981.html

[23] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development

[24] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „At the age of fifteen I entered college and more and more could I see a gap between what I had learned in Sunday School and what I was learning in college.”

[25] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „Especially the first two years, brought many doubts into my mind. It was at this period that the shackles of fundamentalism were removed from my body.”

[26] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „I passed through a state of scepticism in my second year of college.”

[27] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „My best friends were in Sunday School, and it was the Sunday School that helped me to build the capacity for getting along with people.”

[28] KING, Martin Luther Jr., An Autobiography of Religious Development, eredeti szöveg: „It was in my senior year of college that I entered the ministry. I had felt the urge to enter the the ministry from my latter high school days, but accumulated doubts had somewhat blocked the urge. Now it appeared again with an inescapable drive.”

[29] A „Blueprint”-ről egy kb. 1948 és 1954 között elhangzott prédikációjában beszélt.

[30] KING, Martin Luther Jr., Life’s Blueprint [magyarul: Az élet tervrajza], jegyzet igehirdetésre, 1948-1954? – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/lifes-blueprint

[31] SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 15.

[32] 1955. november 17. Montgomery, Alabama

[33] 1957. október 23. Montgomery, Alabama

[34] 1961. január 30. Atlanta, Georgia

[35] 1963. március 28. Atlanta, Georgia – link: http://www.thekingcenter.org/birth-family#sthash.AD09okUD.dpuf

[36] SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 18.

[37] Például 1957 és 1958-ban összesen 208 beszédet mond el. Forrás: SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 35-36.

[38] Clarenc Jones, az SCLC ügyvédje elmondása szerint. Forrás: BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, 5:25-6:01 - link: https://www.youtube.com/watch?v=GHFVimaAHXg&index=11&list=PLdF6HW-5bu2om0YgQIlWMvJdxORZMOoac&spfreload=10

[39] BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, 7:18-8:27 - link: https://www.youtube.com/watch?v=gr0LroX_82s&list=PLdF6HW-5bu2om0YgQIlWMvJdxORZMOoac&index=4&spfreload=10

[40] SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 44-45.

[41] SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 25.

[42] Before the voting march in Selma, Alabama link: https://globaldale.files.wordpress.com/2014/01/pray.jpg

[43] KING, Martin Luther Jr., Annotated Letter from Birmingham Jail, Birmingham, AL, USA 1963. április 16. – link: http://www.history.com/news/kings-letter-from-birmingham-jail-50-years-later

[44] Levelét King 1963-ban, a 13. lecsukatásakor írta. – link: http://www.history.com/news/kings-letter-from-birmingham-jail-50-years-later

[45] KING, Martin Luther Jr., Annotated Letter from Birmingham Jail, Birmingham, AL, USA 1963. április 16. eredeti szöveg: „I am in Birmingham because injustice is here. Just as the prophets of the eighth century B.C. left their villages and carried their "thus saith the Lord" far beyond the boundaries of their home towns: and just as the Apostle Paul left his village of Tarsus and carried the gospel of Jesus Christ to the far corners of of the Greco-Roman world, so am I compelled to carry the gospel of freedom far beyond my own hometown.” – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/annotated-letter-birmingham-jail

[46] King gyermek volt, mikor édesapjával együtt utaztak autójukkal és leállította a rendőr, hogy ellenőrizze. „Hadd lássam a jogosítványodat, kisfiú” - mondta a rendőr, mire az apja: „Látja a gyermeket ott? Ő kisfiú. Én férfi vagyok.” - javította ki. – Forrás: SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 12.

[47] KING, Martin Luther Jr., Annotated Letter from Birmingham Jail, Birmingham, AL, USA 1963. április 16. eredeti szöveg: „Explain to your six-year-old daughter why she can't go to the public amusement park that has just been advertised on television, and see tears welling up in her eyes when she is told that Funtown is closed to colored children, and see ominous clouds of inferiority beginning to form in her little mental sky, and see her beginning to distort her personality by developing an unconscious bitterness toward white people; when you have to concoct an answer for a five-year-old son who is asking: »Daddy, why do white people treat colored people so mean?«" – link: https://kinginstitute.stanford.edu/king-papers/documents/annotated-letter-birmingham-jail

[48] SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 47-48.

[49] KING, Martin Luther Jr., I have a dream, beszéd, Washington, DC, USA 1963. augusztus 28. eredeti szöveg: „I have a dream that […] one day right there in Alabama little black boys and black girls will be able to join hands with little white boys and white girls as sisters and brothers.” – link: http://www.americanrhetoric.com/speeches/mlkihaveadream.htm

[50] BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, 4:53-6:35 - link: https://www.youtube.com/watch?v=UvkDsLIZogI&index=5&list=PL_yGGBLcVIzkytsFmROgKpIhXu36V8zVx&spfreload=10

[51] KING, Martin Luther Jr., beszéd, Oslo, Svédország 1964. december 10. eredeti szöveg: „I believe that unarmed truth and unconditional love will have the final word in reality. [...] I still believe that one day mankind will bow before the altars of God and be crowned triumphant over war and bloodshed, and nonviolent redemptive good will proclaim the rule of the land. And the lion and the lamb shall lie down together and every man shall sit under his own vine and fig tree and none shall be afraid.” – link: https://www.nobelprize.org/nobel_prizes/peace/laureates/1964/king-acceptance_en.html

[52] Alfred Daniel Williams King

[53] http://www.theatlantic.com/photo/2015/01/remembering-martin-luther-king-jr-in-photos/384635/

[54] SCHLOREDT, Valerie és BROWN, Pam, Martin Luther King, 29.

[55] http://mashable.com/2016/01/18/mlk-stabbing/#TqaobB0lakqf

[56] Alabama államban

[57] http://www.theatlantic.com/photo/2015/01/remembering-martin-luther-king-jr-in-photos/384635/

[58] BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, WGBH Educational Foundation and ROJA Productions, Inc. 2004, 0:00-0:46 - link: https://www.youtube.com/watch?v=oYUtMUxIK3E&index=6&list=PLdF6HW-5bu2om0YgQIlWMvJdxORZMOoac&spfreload=10

[59] BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, WGBH Educational Foundation and ROJA Productions, Inc. 2004, 0:54-1:14 - link: https://www.youtube.com/watch?v=gr0LroX_82s&list=PLdF6HW-5bu2om0YgQIlWMvJdxORZMOoac&index=4&spfreload=10

[60] BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, 0:18-3:15 - link: https://www.youtube.com/watch?v=HVJD2DrCR3w&list=PL_yGGBLcVIzkytsFmROgKpIhXu36V8zVx&index=7&spfreload=10

[61] Juanita Abernathy meséli el a videóban. Forrás: BAGWELL, Orlando és WALKER, W. Noland, Citizen King, 0:00-2:48 - link: https://www.youtube.com/watch?v=YLbQp-SdIIc&list=PLdF6HW-5bu2om0YgQIlWMvJdxORZMOoac&index=12&spfreload=10

[62] KING, Martin Luther Jr., I’ve been to the Mountaintop, beszéd, Mason Temple Church, Memphis 1968. április, eredeti szöveg: „Well, I don't know what will happen now. We've got some difficult days ahead. But it really doesn't matter with me now, because I've been to the mountaintop.” - link: http://www.americanrhetoric.com/speeches/mlkivebeentothemountaintop.htm

[63] KING, Martin Luther Jr., I’ve been to the Mountaintop, beszéd, Mason Temple Church, Memphis 1968. április, 42:07-42:46 - link: https://www.youtube.com/watch?v=ixfwGLxRJU8

[64] KING, Martin Luther Jr., I’ve been to the Mountaintop, beszéd, Mason Temple Church, Memphis 1968. április, 42:46-43:05 - link: https://www.youtube.com/watch?v=ixfwGLxRJU8

Hasonló anyagaink