Zsoltárokat énekelt az életben maradt harminckettő, más számolás szerint huszonhat. Életben maradt prédikátoraink nem emlegettek régi magyar zsoltári (azaz istenes) énekekből egyet sem a nápolyi gályákról szabadulásuk után született emlékezéseikben. Ilyen ének lehetett volna jónéhány, például a 42. zsoltár parafrázisa, Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem, megjelent már 1569-ben. Netalán választhatták volna az ifjabb korában ferences Sztárai Mihály (kb. 1500 – †1575) zsoltárai közül a 74. számút, Sok ínségünkben hozzád kiáltunk, felséges Úr Isten. Megjelent szerzője halála után Debrecenben (1590), évtizedekkel korábban, még a 16. század közepén keletkezett. Szabadult gályarabjaink emlékírásaiban megmaradt szerencsére Szenci Molnár Albert tizenhét genfi zsoltárának a sorszáma. Ennél biztosan jóval többet is énekeltek, de ezek a zsoltárok kiemelkedtek emlékeikben, nagyon illeszkedtek helyzetükbe és sorsuk alakulásához:
Az Isten a mi reménységünk, 46;
Az Izráel ezt nyilván mondhatja, 124;
Az Úr énnékem őriző pásztorom, 23;
Azkik bíznak az Úr Istenben, 125;
Én ifjúságomtól fogva engem, 129;
Esméretes az Úr Isten, 76;
Hajtsd hozzám, Uram, füledet, 86;
Hallgasd meg, Uram, kérésem, 102;
Hallgasd meg, Uram, kérésemet, 143;
Ítélj meg engemet, Úr Isten, 43;
Míglen felejtesz el, Uram, 13;
Mire távozol tőlünk, Úr Isten, 10 2;
Óh, erős bosszúálló Isten, 94;
Szeretem és áldom az Úr Istent,116;
Tehozzád kiáltok, Úr Isten, 141;
Úr Isten, én idvösségem, 88;
Uram, ne hallgass ily igen, 83.
[[paginate]]
Utóélet
Évforduló, ünnepség. Ugyan melyik zsoltár hangzott el és hangzik el a felsoroltak közül, amelyeket megneveztek gályarabjaink emlékirataikban? Szokás szerint egyik sem. Hanem? A gályarabok éneke. Melyik az? 1885-ben fordították magyarra, mert német vers volt az eredetije, nem magyar ének. Versként közölték, folyóiratban magyarul is, dallamutalás nélkül. Megjelent azévben, hogy fordítása megszületett, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban. Zsoltárdallama nem volt, nem is kellett versnek született alkotáshoz. Néhány évvel később mégis írtak magyar dallamot hozzá, 1890-ben, akkor divatos nótához hasonló (Felleg borult az erdőre) stílusút. Ezt énekelték volna gályarabjaink? Hogyan énekelhették volna kétszáz esztendővel a vers magyarra fordítása és publikálása előtt? Akkor miért ennek éneklésével ünneplünk évfordulót? Mert ez kell a népnek — így védenék a megszokást némelyek —, mert ezt kedvelik és tudják. Így volt korábban, így maradt mindeddig, mit várhatunk a közeli vagy távolabbi jövendőben?
Kései történet
Pillantsunk vissza a kései, gályarabokénak elkeresztelt ének mellőzött és elfeledett előtörténetére. Szívleljük meg. Gyermek halálával kezdődött. Paul Gerhardt (1617–1676) evangélikus lelkész, a szinte Lutherrel vetekedő nívójú énekköltő kisfia meghalt 1664-ben. Zion, gib dich nur zu Frieden kezdetű verset írt a gyermek emlékére egyben barátja vigasztalódására Joachim Pauli (1636–1708), szintén neves költő-prédikátor. Megszületett tehát ez a német vers, de nem éneknek, nem gyülekezeti vagy ünnepi éneknek szánva, egy évtizeddel a gályarabságra ítélt református és evangélikus prédikátorok pere, elítélése, azaz 1674 előtt. Hogyan jutott el hazánkba és gyülekezeteinkhez ez az importált költeménye a 17. századi német prédikátornak? Miért és milyen eszmeiség jegyében vált gályarabjaink emlékének és helytállásának szinte elkötelező ünnepi felidézőjévé?
Joachim Pauli hamar népszerűvé vált alkotását később valaki németből szlovákra fordította a Tranoscius, azaz Jiří Třanovský (1591–1637) neves gyűjteménye, a Cithara Sanctorum című énekeskönyv valamelyik későbbi és bővített kiadása számára. Ez megtörtént talán még a gályarabság előtt. A sokszor megjelent gyűjtemény szerkesztője és kiadója Magyarországra menekült már az eredeti német vers megszületése előtt, azaz 1636-ban, Liptószentmiklóson (Liptovský Mikuláš) volt evangélikus prédikátor. Megjelentette gyűjteményét Lőcsén, rögtön hazánkba menekülése évében. Énekeskönyve első kiadása után egy évvel meghalt. Tehát már az ének megszületése előtt, nem tudjuk, ki és mikor sorolta be a Cithara valamelyik későbbi (postumus) kiadásába.
[[paginate]]
Érdekesség mai olvasónak a cithara cím, magyar református énekgyűjtemény is született egészen hasonló, bibliai eredetű magyar címmel, majd egy évszázaddal később. Ez nem más, mint Szőnyi Benjáminnak (1717–1794) a fiziko-teológiával és a német pietizmussal jellemezhető énekgyűjteménye, a Szentek hegedűje, először kiadták Kolozsvárott 1762-ben. Akkoriban még nem vonós hangszer neve volt a hegedű, pengetős hangszer volt, mint a cithara (ez sem a magyarországi citera). Sztárai Mihály föntebb megemlített énekszerző reformátorunk is lantféle hangszert pengetett, nem vonós volt a kezében, mikor énekelte a népnek saját zsoltárait. A Jelenések könyve mennyei szertartása szerint a trón előtt leboruló huszonnégy vén kezében (Jel 5,8; 14,2) ugyanez a pengetős hangszer van, erre vonatkozik Szőnyi Benjámin címe. Szenci Molnár Oppenheimi Bibliájában (1612) még szintén hegedűt olvasunk, de a revideált Károlyi Bibliában (1908) már a trónus előtt hódoló vének kezében hárfa van, úgyszintén új fordításunkban (Rúf 2014). Azonban semmiféle gályarab-énekkel nem büszkélkedik Szőnyi költészete.
Látszik ennyiből, hogy nem volt, nem lehetett semmiféle egykorú magyar változata a jóval később gályarab-éneknek titulált költeménynek a per, gályarabság és a szabadulás éveiben. Következőleg nem énekelhették magyarul sem akkor, de még a következő évtizedekben és az egész 17–18. század során sem, hiszen anyanyelvünkön még akkor sem született meg. Úgyszintén nem voltak még évente ismétlődő ünnepi alkalmak gályarabjaink tiszteletére, ezért csak majdnem két évszázaddal a német vers keletkezésénél és évtizedekkel a magyar dallamos változat kiadásánál később hangzott el református templomokban a Térj magadhoz drága Sion. Évfordulós emlékünnepek a 19. század vége óta voltak, majd a trianoni tragédia jegyében. Ezekhez illett, hogy legyen énekelni való alkalmi ének. Amikor és ahol magyarul megszületett, Mezőberényben, evangélikus lelkész volt idősb Jeszenszky Károly (1851–1927). Megjelentette az Egyházi és Iskolai Lapban magyarra átdolgozott költeményét 1885-ben. Megjelent, de nem gyülekezeti énekként, hanem például ünnepen szavalásra való versként. Társult aztán hozzá dallam is, hamar, hadd lehessen énekelnünk. Luttenberger Ágoston (1846–1899) evangélikus pedagógus szerzette. Gyermekdalok költője volt, akit többek között Tihanyi Ágost néven ismertek. 1890-ben tehát az éneket az akkor divatos kuruc romantika légkörében tanulták meg az újdonságokat befogadó gyülekezetek és kántorok. Hamarosan hozzájárult feldarabolt szülőhazánk keserves valósága, és a törhetetlen bizakodás erősítése.
[[paginate]]
Újabb kutatás?
Dehogy kell mindezen történeti adatokért nulláról indulva úttörőként kutakodnunk! Írt erről az egész problémáról a történész Révész Imre püspök a Theológiai Szemlében, azaz ennek az éneknek a furcsa történetéről, még 1942-ben. Egyébként pedig tiszteletre méltó szakirodalma van a gályarabság történetének, amely elkezdődött a foglyok szabadulása után született latin munkákkal, emlékiratokkal. Hiába. Csomasz Tóth Kálmán szükség szerint taglalta mindezt az 1948-as énekeskönyvhöz készült kézikönyvében: A református gyülekezeti éneklés, 1951. Írhatott, hiába. Népszerű maradt a Térj magadhoz, drága Sion. Birtalan József (1927–2017) Erdélyből áttelepült zeneszerző alkotásai között is helyet kapott, hagyományos régi énekek és új népdalzsoltárok mellett. Debrecenben a Református Kollégium Kántusa 1951-ig még a régi volt, tudniillik az 1846 óta működő férfikar. 1951-ben átalakult, azóta működik a mai vegyeskarként a Kántus. Azóta ízlése és műsorpolitikája teljesen megváltozott. Népszerűsége miatt 1951-ig még elénekelte a férfikar minden lehető alkalommal a Térj magadhoz drága Siont, a gályarabjaink tömlöcben felhangzó zsoltárai helyett. Persze más zsoltárok is hallgattak már régen, mert a Maróthi kiadása szerinti genfi zsoltárok a vegyeskari kántusnak sem voltak kedvencei, azaz Goudimel négyszólamú zsoltárai is hallgattak, azóta is igen ritkák.
Csomasz Tóth Kálmán 1948-as énekeskönyvünk szerkesztőjeként szívesen kihagyta volna Joachim Pauli eme megzenésített versét, azaz a két évszázaddal később magyarrá alakított éneket, amit századokkal később adtak a gályarabok szájába, de 1948-ban az énekeskönyvi bizottsági óhaj szerint jobbnak látta, hogy meghagyja úgy, ahogy van, tehát 1948-ban is megmaradt a Térj magadhoz drága Sion mind a nyolc versszakával. 394. sorszámmal jelent meg, Reformáció emléknapjára való énekként besorolva. Úgy maradt az ezredforduló utánig. Sőt, megmaradt 2021-ben is. 769. a sorszáma. Változnak az idők, ma már nem gályarab emlékünnepre szánva jelent meg, hanem a bibliaköri énekek csoportjába sorolva, megmaradt három versszaka a nyolcból. Evangélikus testvéreink énekeskönyve sem a teljes szöveget közli, 1982 óta 263. sorszámmal, 4/4-es ütemezéssel és kiegyenlített ritmussal, meghagyták az első három, és a hatodik versszakot.
[[paginate]]
Szemelvények
Szemlélteti a 19. század végén és még a 20. század elején is egyházunkban honoló teológiai légkört a következőkben néhány szemelvény, amely egyengette az utat a vitatott éneknek a hivatalos énekeskönyvbe kerüléséhez és későbbi megtartásához, hírneve miatt. Ilyen főként a Pálóczi Czinke István (1855–1942) felvidéki püspök nem is egymagában, hanem párjával megírt költeménye, ezeket ő is gályarab-éneknek nevezte. Természetesen mindkettő mellőzi a valóságot, romantikus beleképzeléssel helyettesíti. Okkal és joggal nem választották aztán egyik énekét sem a szerkesztők 1948-ban és 2021-ben. Csupán annyi közük van a valóban megtörténtekhez, hogy a föntebb felsoroltak közül mindkettő a 124. genfi zsoltárt veszi célba. Átírja gyülekezetszerűvé, korszerűsíti, célkeresztbe állítva Szenci Molnár Albert zsoltárainak modernizálását, valójában mellőzését. Megjelent a reformátusok (illetve csak az elszakadt Felvidék) énekeskönyve Beregszászon 1923-ban, majd a nyugalomba vonult szerző kis kötete Miskolcon, 1938-ban, azzal a kifejezett elvárással ajánlva, hogy vegye figyelembe a készülő énekeskönyv, azaz az akkor már várt és készülődő 1948-as.
Lássuk és ízleljük mindkét ének (zsoltárátirat) két-két záró versszakát.
Szenci Molnár Albert Pálóczi Czinke István
A nagy árvíz reánk rohan vala, Áldott légy, Uram, hogy megtartottál
És elnyeli vala életünket; Prédára minket nékik nem adtál.
Dicséret Istennek, hogy ő minket Szabaddá lettünk, mint a rabmadár.
Az ő fogoktól megszabadíta,
Hogy ők meg ne ennének bennünket.
Miképpen elszalad a madárka Semmitse bírtak tenni ellened,
A madarász tőriből, akképpen Gályánkat, tudtuk, te vezéreled,
Megszabadulánk, a tőrt elszegyvén; Segítségünk volt a te szent neved.
Mert életünknek az Úr óltalma,
Ki mennyet, földet teremte bölcsen.
[[paginate]]
Okunk van arra, hogy Pálóczi Czinke püspök egyik költeményét se mondjuk gályarabjaink igazi énekének. Szerzőjük persze a keletkezés módja és kora ellenére mást ad tudtunkra mindkét átírt zsoltárról. Felirattal. A most itt idézett fölött 1938-ban ezzel: 124-ik Zsoltár, Gályarab lelkészek éneke, Magyar dallama a felvidéki reformátusok énekesében. Bizonytalan, hogy milyen dallamra gondoljunk, vagy ki a szerzője, lejegyzője és közreadója kiegyenlített ritmusban, a felvidéki énekeskönyvben (Beregszász,1923). Annyi biztos, hogy műformája háromsoros a genfi zsoltár ötsoros strófájával szemben, tehát semmiképpen nem lehetne a 124. genfi zsoltár dallamára énekelni az új éneket. Elkerülte Pálóczi Czinke István a régit. Folytatta, amit elkezdett. Beregszászban felirata még csak ennyi volt: CXXIV. Zsoltár. Gályarabok éneke. Mindjárt látjuk, hogyan módosult a Miskolcon megjelent kiadásban.
Rímel ugyan ez a 20. századi zsoltár-átköltés, de mi köze a bibliai zsoltárhoz? Szenci Molnár a bibliai tartalomhoz ragaszkodva verselt, amennyire csak megengedi a dallam és a versforma. A 20. század közepéig használatos, de mai kiadásban változatlanul ezt olvassuk a Károlyi Bibliában (1908): „…akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült vizek. Áldott az Úr, aki nem adott minket fogaik prédájául! Lelkünk megszabadult, mint a madár a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk. A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet” (Zsolt 124,5–8). Meggyőzhet a bibliai idézet mindenkit, hogy itt gályának se híre se hamva nincs sem a Bibliában, sem Szenci Molnár zsoltárversében.
[[paginate]]
Lássuk ezután a másik zsoltárnak elnevezett átirat záróverseit, hozzámérve Szenci Molnárét. Ez sem ötsoros strófaszerkezetű, hanem az előzőtől eltérően négysoros, és így szintén nem lehetne a 124. genfi zsoltár dallamára énekelnünk. 1923-ban 186. számú volt, felirata: Gályarabok éneke. A szerzők mutatójában megvan Jeszenszky Károly neve, de nincs meg a dallam szerzőjéé, Tihanyi Luttenberger Ágostoné. Hosszabb a felirat 1938-ban: 124-ik Zsoltár, Az „Örül mi szívünk” magyar dallamára. 1582. évből. Gályarab lelkészek éneke.
Mint a madárnak Az Úr volt vélünk
Lelkünknek szárnyat Ő küldött nékünk
Adott, hogy megmentsen, Most is segítséget,
Hogy ember többé tőrébe ne Aki teremtett, meg is mentett
ejtsen. téged.
Még sok himnológiai adalék nem volt tisztázva 1923-ban és 1938-ban, ezért hiányos és ma már nem számít érvényesnek a forrásjelölés. Tudniillik egyáltalán nem jelentek meg dallamok az 1582. évi énekeskönyvben, a többi egykorúban sem, Huszár Gálét kivéve. De vannak tisztázott dallamforrások, voltak már 1938-ban is. Az Örül mi szívünk hivatkozott dallama valóban máig fennmaradt, 1948-ban a 163. sorszámú, így közli énekeskönyvünk a dallam forrását: Debrecen, 1774. Szerzőségi adat is olvasható ugyanott: A 122. [tehát nem a 124.] zsoltár alapján írta Szegedi Gergely 1569 körül. Akkoriban még nem volt ismeretes az sem, hogy meghalt Szegedi Mizsér Gergely már 1566-ban, magyar zsoltára csak ennél korábban születhetett.
[[paginate]]
Zsoltárokból szemelgessünk még
Mindezek után pillantsunk bele a gályarabjaink által megörökített sorszámú, később eléggé mellőzött genfi zsoltárokba, amelyekből alig énekelnek templomainkban. Ismeretlennek kell mondanunk többségüket, ez bizony sajnálatos. Trianon tragédiája után nem erősödött a zsoltározás, tovább hanyatlott.
Ma természetesen más a helyesírás, nyelvi megoldás, szerkesztés, mint amilyen volt az 1900 tájáig nyomtatott kiadásokban. Az eredetit pótló és gályarabokénak nevezett ének ekkor keletkezett. Későbbi kiadásokra is tekint, ezért nem betű szerinti az alábbi közlés. Hasonlíthatja a nyájas olvasó a 2021-ben megjelent zsoltárok tovább módosított szövegéhez.
Mostanában aligha fújják gyülekezeteink a 13. zsoltárt, Míglen felejtesz el, Uram. Nem hosszú. Ide illene mind az öt verse, illett éjente éneklő rabjaink átszenvedett mindennapjaiba, legalább a harmadik strófát idézzük.
Tekints reám, kegyes Uram,
Szánjad meg az én nyavalyám.
Szemeimet világosítsd meg,
Hogy életemben viduljak meg,
Halálban el ne aludjam.
A 86. zsoltár, Hajtsd hozzám, Uram, füledet, két verse legyen következő példánk. Kilencből a negyedik és ötödik strófa.
Nagy szükségemben óhajtok, E világon minden népek
Te hozzád szívből kiáltok, Kiket teremtél, eljöttek
És engem te meghallgatsz, És imádnak tégedet,
Nyavalyámban el nem hagysz. Dicsőítik nevedet;
Ugyan sincs sohol több Isten, Mert te nagy és hatalmas vagy,
Ki hozzád hasonló légyen; Csudatételed sok és nagy,
Nincsen több erős Isten, Te vagy egyedül Isten,
Ki ily dolgot tehessen. Sohol Isten több nincsen.
[[paginate]]
Térjünk ki a következő másik két zsoltár előtt a hazai református önértelmezés, elnevezés és öntudat egyik jellegzetes mozzanatára. Prédikátoraink az üldözöttség századaiban a templomhegy és Jeruzsálem bibliai elnevezését nem csak általában az egyházra értelmezték, hanem ráruházták magyar Sion alakban a hazai reformátusságra és történetére, ez a 80. zsoltárhoz igencsak kapcsolódik, és eredője a 102. zsoltárban is jelen van. Debrecen megnevezése is volt Komáromi Csipkés György (1628–1678) idején a magyar Sion. Ennek előzménye nevezetes. A reformáció századában Farkas András éneke (Krakkó, 1538) kezdte párhuzamba állítani a bibliai Izráel új hazára találását a magyarság honfoglalásával és megtelepedésével. Kései lecsapódása énekének nemzeti imádságunk, Kölcsey Ferenc (1790–1838) himnusza. A hazai reformáció eme önértelmezése, a párhuzam a bibliai Izráellel magától értetődött Kocsi Csergő Bálint (1647–1698), Otrokócsi Fóris Ferenc (1648–1718) és a többi tudós prédikátor, a gályarabtársak számára.
Ugyanakkor a hazai római katolikus klérus a várhegyet tekintette magyar Sionnak Esztergomban. Ott grandiózus bazilika épült 1869-ben, felhasználva a hajdani, azaz Árpád-kori székesegyház épületének maradványait, például a Bakócz kápolnát. 1863-tól ennek jegyében római katolikus tudományos folyóirat is megjelent Magyar Sion elnevezéssel. Mindez jelen volt akkor, mikor megszületett a 17. századi német vers magyar változata, amely a maga módján megverseli a gályarabok sorsát és elmélkedését, a drága Siont. Izráel és a magyarok történetének 16. századi párhuzamba állításába szintén beleépült ez az átszabott 124. zsoltár. Ez természetesen nem alkotóeleme a 19. századi romantikus nézeteknek. Vers volt nemzeti imádságunk is, szerzője nem érte meg, dallam csak 1844-ben született hozzá, de énekelhetjük a 130. genfi zsoltár dallamára. Költeményként nemzeti imádságunk évtizedekkel korábban született, mint a gályarabokénak nevezett zsoltárátköltés. Nemzeti imádságunk ma is benne van énekeskönyvünkben, de szellemét és szándékát kiküszöbölve, csupán az első strófáját hagyta meg a szerkesztő. Úgyis csak ezt szokás énekelnünk vagy meghallgatnunk. Térjünk vissza a zsoltárszemelvényekhez.
[[paginate]]
Sokat mondó a Hallgasd meg Izráel pásztora kezdetű 80. zsoltárunk első fele, mostani harmadik példánk. A kettészakadt Izráel északi törzseit nevezi meg. Elmarad 1948-ban, és ma is, a második strófa, mert ott megjelennek Izráelnek az északi országrészben letelepedett törzsei. Már csak azért sem volt a zsoltár második verse idegen régebben, mert hazánkban elég gyakori volt a Béniámin (Benjámin) keresztnév. Itt a zsoltár első öt versszaka következik.
Hallgasd meg Izráel pásztora Mutasd meg, Uram, nagy erődöt
És Józsefnek vezérlő ura, Láttasd meg az Efraim előtt,
Kit őrizsz mint egy juhnyájat, Mutasd meg Bénjáminnak is
Fordítsd hozzánk szent orcádat. Így tégy az Manassénak is,
Ki ülsz az Kérubimokon Tarts meg minket teljességgel,
Jelenjél meg világoson. Nagy ínségünkben ne hagyj el.
Úr Isten, térj hozzánk ismétlen: Óh, Úr Isten, vajjon míg tartod
Őrizz meg minden gonosz ellen; Mi rajtunk az te nagy haragod?
Világosságodat nyújtsad; Ha adod meg kérésünket?
Irgalmadat ránk fordítsad, Könyhullatást kenyér helyett
Térítsd hozzánk szent orcádat: Adtál nékünk és itatál
És semmi nékünk nem árthat. Minket nagy könnyhullatással.
Te minket feddődésbe ejtél
Szomszédinkkal nem böcsültetél,
Az ellenségnek lőnk csúfja,
Tarts meg, Seregeknek Ura.
Világosítsd színed rajtunk,
És nem lesz semmi bántásunk.
[[paginate]]
Soká nagy kedvenc volt a következő negyedik példa, a hosszú, tizenhat strófás 102. zsoltár, Hallgasd meg, Uram, kérésem. Ma már alig van gyülekezet, ahol ismerik és éneklik, legalább a kezdő versét. Közel három évszázaddal korábbi ez is, mint a bibliai Siont 1885-ben szólongató gályarab-vers. E háttérben annál inkább meggondolkoztat, hogy mit vélhetünk zsoltározó gályarabjainkról. Ízelítőül legyen itt a 102. zsoltár négy strófája, a hatodik–kilencedik. Célunk most más, nem a bibliai zsoltár felépítését elemezzük, de hadd említsünk annyit, hogy a Bibliában négyszer ismétlődő, refrénszerű részlet tagolja a szöveget, a 6., 13., 19., 28. versben. Szenci Molnár ezeket elkülönítés nélkül beleolvasztja a zsoltárének egészébe, ismételt megverselését vagy kiemelését kénytelenségből mellőzi, nem sikerült a dallamhoz igazodó megoldást találnia, mert a hatsoros versszakhoz rövid lett volna a kétsornyi szövegrészlet ismétlődése. A korábbi kiadásokban megmaradt néhány ö-ző szó, Szenci Molnár anyanyelvében ez van, részben a rím kedvért eleinte a későbbi kiadások ezen nem módosítottak.
És az te emlékezeted, Kedveljék, épülésit
Mindörökké megtart híred. És osztán az pogány népek
Azért kelj fel, óh, Úr Isten, Uram, nevedet rettegjék,
Haragod ne gerjedezzen, Ez földön minden királyok
Sion városát szánd meg, Megvallják, hogy te vagy Urok.
És néki kegyelmezz meg, Mert az Úr jól megépéjté,
Mert már, ím, az idő eljött, Az Siont megékeséjté,
És azmely már sokat késött, És dicsőségét itten
Jelön vagyon az az óra, Megmutatá ismétlen.
Hogy dolga forduljon jóra. Az nyomorultak panasszát
Hogy az te szolgáid végre Meghallgatá, nagy siralmát
Összvegyülvén az szent helyre, Meghallgatá, nagy siralmát
Elpusztult kőrakásit Sőt, kegyelmessen tekinté.
[[paginate]]
Helyszín
Hol is énekeltek gályarabjaink éjszakánként? Mert nappal a gályán nem. Ott kipeckelték szájukat. Evezzenek, ahogy bírnak, közben hallgassanak. Tömlöc, rabok korabeli őrzőhelye kínálta zsoltározásuk színterét. Nehogy ma bárki valamilyen emberhez méltó helyszínre és körülményekre gondoljon, amilyet sikerrel igényelnek modern korunkban a közönséges elítéltek vagy veszélyes bűnözők is. Padok, székek vagy fekvőhelyek és mosdó nélkül a puszta földön kucorogtak a naphosszat gyalog hajszolt prédikátorok. Falhoz láncolt állapotban sínylődték át reggelig a sötétség óráit. Fejük kiszellőztetése helyett a városnak az üregen átfolyó nyitott szennyvízcsatornája bűzös légkörében, mert a rabokat ilyen helyre zárták. Lámpavilág sem derengett, oda a holdvilág sem süthetett be, a hajnali indulásig koromsötét borult rájuk. Nem könyvekben lapozgatva keresgéltek éneket. Arra zendítettek rá, amit a fejükben és szívükben őriztek. Iskolás korban megtanulták fejből az énekeket, amelyek végig elkísérték egész életüket. Tanulságos ebből az is, hogy Szenci Molnár Albert először 1607-ben megjelent zsoltárfordításának alig fél évszázad elegendő volt, hogy ennyire elterjedjen, ismerjék, tömlöcben és éjszaka is énekeljék. Evangélikusok (lutheránusok) és reformátusok (helvét hitvallásúak) együtt, mert egészen az 1800-as évekig evangélikus testvéreink énekkincsének is része volt Szenci Molnár Albert százötven genfi zsoltára. Sőt, dallamok nélkül bár, ők közölték legelőször hazai földön Szenci Molnár zsoltárfordítását, azután folytatólag az énekeskönyvhöz társítva, dallamostól. Ugyanakkor megkezdődtek a gyakran megjelenő dallamos református kiadások, mert csaknem a 20. századig az énekeskönyv állandó tartozéka volt a zsoltárkönyv, bár egyre inkább csak válogatva énekeltek belőlük. Erre mutat, hogy a zsoltár szó széles körben, még Móricz Zsigmond idején is hordozott olyan jelentést, hogy református énekeskönyv.
Epilógus
Vajon az évente ismétlődő emlékünnepeken ezután megszólal-e például a soká kedveltnek számító 125. genfi zsoltár: Akik bíznak az Úr Istenben? Ezt énekelték szabaduláskor, ez volt az életben maradottak hálaadó hitvallása a megszabadító holland admirális tiszteletére. És ha néha mégis megszólal ez a zsoltár, elhangzik-e mind a négy rövid versszaka, vagy évfordulón is csupán az első?
Fekete Csaba