Gondolatok a klímaváltozásról

Alig van olyan természeti jelenség, amely olyannyira beszédtémává vált volna az elmúlt évtizedekben, mint a klímaváltozás, vagy ha úgy tetszik: a globális felmelegedés. A televíziós csatornák műsorai ontják a természeti katasztrófákról szóló híreket, többségüket összefüggésbe hozva a klímaváltozással. Eközben játékfilmek keltenek félelmet az emberekben, hogy mégsem felmelegedés, hanem újabb jégkorszak felé tartunk.
A hírek és rémhírek tucatja keveredik a köztudatban, és biztosak lehetünk: a nagy nemzetközi monopóliumoknak is jelentős szerepe van abban, hogy a fejekben teljes legyen a káosz.
Emellett tagadhatatlan: még a klímaváltozással foglalkozó kutatók sem tudják pontosan meghatározni, milyen mértékű lesz a felmelegedés, az erre vonatkozó modellek lényegesen eltérnek egymástól.

Különösen eltérőek a vélemények annak megítélésében, hogy a jelenleg tapasztalt klímaváltozásban mekkora szerepe van a spontán természeti, a földtörténetben egyébként gyakran végbement klímaingadozásnak, és mekkora az emberi tevékenység, főleg a széndioxid kibocsátás által kiváltott üvegházhatásnak. A legnagyobb probléma, hogy összekeveredik a globális felmelegedés ténye, illetve abban az esetleges emberi szerep.

Úgy gondolom, hogy a globális klímaváltozás, vagy ha úgy tetszik felmelegedés ténye nem tagadható. Azt már csak morális kérdésnek tartom, hogyha ebben a folyamatban akárcsak 1% lenne az emberiség szerepe, már akkor is stoptáblát kellene tenni az üvegház hatású gázok, elsősorban a széndioxid, de a metán kibocsátása elé is. Ezt a stoptáblát azonban éppen a légkört leginkább szennyező nagy országok nem akarják kitenni.

A földi légkör legjobb hőmérői a gleccserek

Amiről tehát személyesen meg vagyok győződve, az a globális klímaváltozás ténye. És ezt nem a trópusi ciklonok, az árvizek, a szeszélyes időjárási jelenségek gyakoribbá és súlyosabbá válása okán állítom, hanem a hosszú távú, több évtizedes trendeket tükröző általános gleccserrövidülésre alapozom. Egyes gleccsereket már több mint fél évszázada figyelek és ez idő alatt az Antarktisz kivételével az összes kontinens gleccsereit végiglátogattam, csaknem mindenütt drasztikus rövidülést észlelve. Én a gleccsereket tartom a Föld legjobb hőmérőinek. Ezek hosszának, illetve jégtömegüknek a változása (csökkenése) nem egy-egy évszak, vagy egy-két esztendő szeszélyes időjárását tükrözi, hanem a több évtizedes csapadék- és hőmérsékleti átlagokat. Megfigyeléseimet és az interneten fellehető legfrissebb, szakmailag kontrollált adatokat mindenkor összehasonlítottam az ENSZ Környezetvédelmi Programjának, az UNEP-nek az adataival. Ennek a szervezetnek hat éven át a magyarországi nagykövete voltam. Az UNEP több mint százezer gleccser adatait tartja nyilván a 160 ezerre becsült teljes mennyiségből, valamint azokat a hatalmas jégtakarókat, jégpajzsokat, jégsapkákat is, amelyekből a gleccserek kiindulnak. A gleccserek hosszának rövidülése mellett geofizikai módszerekkel lehetővé vált a gleccserek, jégtakarók, jégpajzsok és jégsapkák vastagságának, és tömegének a mérése is. Az UNEP adatai szerint bolygónk jégtömegeinek vastagsága évente 30 cm-rel csökken. A jég tömege két tényezőtől függ: a légköri hőmérséklettől és a hógyűjtő területre hulló csapadék mennyiségétől.


A Matterhorn 1960-ban és 2005-ben. https://www.elobolygonk.hu/
Elmenybutik/Lencsevegen/2018_11_07(egykor_es_most_3_resz

[[paginate]]

Gleccserek egyúttal az emberiség víztartalékai

A gleccserek megfigyelése azonban nemcsak arra alkalmas, hogy a felmelegedés mértéke becsülhető legyen, hanem figyelmeztet arra is, hogy a Föld édesvíz készletének a gleccserekbe zárt része veszélyben van. Annak érzékeltetésére, hogy itt mekkora jégbezárt víztömegről van szó, említek példát. Ausztriában a világviszonylatban jelentéktelen Pasterze gleccsernél 1851 óta másfél milliárd m3 jég olvadt el. Grönlandon egyes, a fjordokba torkolló gleccsereknél naponta akkora jégszilánkok szakadnak le, amelyek több millió tonnásak.

A Grönlandról leszakadó jégtömegekkel kapcsolatban szokták szóbahozni a Golf-áramlás esetleges gyengülését, vagy akár megszűnését. Ha ugyanis a sok olvadékvíz felhígítja azt a sűrű sós vizű ellenáramlást, amely a Golf-áramlás által Amerika partjai által elszállított víztömegeket a mélyebb rétegekben pótolja, akkor nemcsak az ellenáramlás, hanem maga a meleg vizű Golf-áramlás is megszűnhet, és az a paradox helyzet állhat elő, hogy a globális felmelegedés ellenére például a Skandináv-félsziget térsége, vagy Izland lehűlne.

Külön kategóriába tartozik a tengeri jég, amelyet a televíziós adások gyakran összekevernek a gleccserek révén a tengerekbe jutó jéggel. A tengeri jég csökkenése különösen az északi sarki régióban feltűnő. Az Északi Jeges-tengert korábban egész nyáron tengeri jég borította. Az elmúlt évtizedekben azonban egyre nagyobb jégmentes területek alakultak ki. Ez egy önmagát erősítő felmelegedést vált ki, hiszen amíg a jég a napsugarakat nagy százalékban visszaveri, addig a tengervíz azokat elnyeli.

Ugyancsak meg kell különböztetni a gleccserek révén a tengerbe jutó jégtől az Antarktiszon immár többször levált magyar megyényi nagyságú jégtáblákat, amelyek a selfjég kategóriájába tartoznak. A déli sarkvidék jégtömegei ugyanis messze túlnyúlnak a szárazföld határain. Alulról ezeket az árapály is erodálja, végül nagy törések mentén leválnak és észak felé sodródnak. A tudományos fantasztikum birodalmába sorolom azokat az elképzeléseket, melyek szerint ezeket vízben szegény országokba vontatják. Addigra ugyanis régen felolvadnának a tengervízben.

Klímaváltozások a Föld történetében

Tágabb, geológiai ételemben, ma is jégkorban élünk. Ez a globális lehűlés 3 millió éve kezdődött, felváltva egy közel 200 millió éven át tartó meleg időszakot.  A hosszú periódusban Földünknek nem voltak sarki jégsapkái, és dús vegetáció borította mindkét sarkvidéket. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy amikor napjainkban a Föld jövőjéért aggódunk, tulajdonképpen az emberiségért aggódunk. Hiszen bolygónknak és a rajta kialakult élővilágnak egy, a mai légkör hőmérsékleténél sokkal melegebb periódus meg sem kottyant, dúsabb volt a vegetáció, mint manapság.) E hosszú időintervallumban is voltak kissé hűvösebb, illetve kimondottan forró időszakok, mint például az 55 millió évvel ezelőtti paleocén periódusban, amikor rövid idő alatt 5-9 Celsius fokkal lett melegebb a légkör mint napjainkban és  az akkori északi-sarki óceán vize 23 Celsius fok lehetett.

Hogy 3 millió éve mi váltotta ki a lehűlést, ma sem tudjuk. Azt azonban igen, hogy a jégkoron belüli igen hideg glaciálisok és az őket elválasztó melegebb interglaciálisok váltakozását a Föld forgástengelyének billegő mozgása okozta. E látszólag kisméretű elmozdulások alapvetően meghatározták bolygónk légkörének hőháztartását. Az utolsó glaciális 10-11 ezer éve ért véget, de az azóta eltelt időintervallum sem volt egyenletes hőmérsékletű. Így például 8200 éve volt egy jelentős lehűlés. Az emberi történelem során a legdrasztikusabb lehűlés a 13. században következett be, és tartott a 19. század közepéig. Ezt nevezhetjük az emberiség kis jégkorszakának.

[[paginate]]

Az élővilág szerepe a légköri széndioxid megkötésében

A Föld története során a légkörben levő széndioxid mennyiségét döntően a tengerek, óceánok mészkiválasztó szervezetei szabályozták. Ezek a különböző korokban más és más élőlénycsoportok voltak. A földtörténeti középkor első időszakában, a triászban például a mészkiválasztó zöldalgák játszották a főszerepet, a földtörténeti újkor eocén időszakában a Bryozoa nevű mohaállatok, a miocénben a Lithotamnium nevű mészalgák, jelenleg pedig a zöldalgákkal szimbiózisban élő zátonyépítő korallok. A korallzátpnyok a polipállatok és a velük szimbiózisban élő zöldalgák közös produktumai, a polipok a zöld algák nélkül életképtelenek. A trópusi sekélytengerek korallzátonyaiban egyre gyakrabban tapasztalható kifakulás, kifehéredés a tengervíz felmelegedésével, elsavasodásával magyarázható. Alapvető kölcsönhatás ez, hiszen emiatt a korallzátonyoknak a légköri széndioxid megkötő képessége csökken.

A korallzátonyok kifakulása elsősorban a tengervíz felmelegedésével magyarázható és nem mindig végleges, van, hogy regenerálódnak. Bizonyos régiókban viszont, ahol folyók érkeznek az óceánba, vagy tengerekbe, nagyobb esőzések, felhőszakadások után sok iszap érkezik a szárazföldek felől, vékony iszapréteggel vonva be a korallzátonyokat, így még nagyobb lehet azok pusztulása. Magam is végigéltem Ausztráliában, a Nagy Korallzátonynál ilyen szituációt, amikor is a Steven ciklon hatására teljesen lehetetlenné vált a búvárkodás a korallzátonyokat beburkoló iszapréteg miatt. Márpedig a globális felmelegedéssel együtt jár a trópusi ciklonok gyakoribbá válása. Felmerültek olyan ötletek, hogy 3 D nyomtatókkal olyan korallvázakat hoznak létre, amelyek lehetőséget teremtenek a polipállatok megtelepedésére. Ez azonban nem megoldás zöldalgák megtelepedésére.

Azt gondolhatnánk, hogy a geológus kompetenciája itt véget ér. De a geológiai érveléshez tartozik az is, hogy amikor a fosszilis energiahordozókat, a kőszenet, a kőolajat, vagy a földgázt elégetjük, akkor pillanatszerű gyorsasággal juttatjuk a légkörbe azt a széndioxidot, amit az élővilág akár több százmillió év alatt megkötött.

Eddig nem érintettük az erdők szerepét a légköri széndioxid megkötésében. Ennek illusztrálására egyetlen példát szeretnék felhozni.  Egy 20 méter magas öreg tölgyfának kb. 600 000 levele van, amelyek összfelülete két futballpályányi területet fedne le. Egy ilyen nagy fa egyetlen napsütéses nap során 18 kg szén-dioxidot köt meg, alakít át szerves anyaggá, és eközben 10 ember oxigénellátását biztosítja. Ha egy ilyen fát kivágnak, szerepét kétezer facsemete elültetésével lehetne csak ellensúlyozni. Ez csak egyetlen fa produkciója, miközben mind Ázsiában, mind Dél-Amerikában őserdei fák milliárdjait vágják ki. Személyes emlékem, hogy amikor először repültem Kuala Lumpurból Borneo szigetére, alattam még összefüggő esőerdő látszott. Tíz évvel később a táj legnagyobb részét olajpálma ültetvények foglalták el, és a trópusi esőerdő aránya 10%-ra zsugorodott. Hasonló lehangoló látványban volt részem, amikor a perui Cuzcoból a perui Amazónia városkájába, Puerto Maldonadóra repültem. A különbség csupán annyi volt: itt felégették az esőerdőt, hogy termőföldhöz jussanak.


Mezőgazdasági célra felégetett dzsungel Dél-Mexikó.
www.wikiwand.com-Erdoirtas

[[paginate]]

Demográfia és klímaváltozás

Arról a tényről, hogy az emberiség létszámának növekedése miként befolyásolja a klímaváltozást, ritkán esik szó, pedig alapvető fontosságú. A népesség növekedésével együtt nő az energia-felhasználás, így értelemszerűen a széndioxid kibocsátás is. Ráadásul például a több mint 1.3 milliárd lakosságú Kína hatalmas arányban használja a széndioxid kibocsátás szempontjából legkártékonyabb fosszilis energiaforrást, a kőszenet. A népesség növekedése egyes régiókban drámai. Indiában például néhány évtized alatt a lakosság 0,7 milliárdról 1,35 milliárdra nőtt. Közép-Afrikában van olyan ország, ahol 4 évtized alatt 28 millióról 88 millióra nőtt a népesség. Ez a növekedési arány általában is érvényes a fekete kontinensre. Amikor több mint 3 évtizeddel először vettem részt afrikai expedíción, a kontinens lakossága 0,6 milliárd volt. Az eltelt időben a népesség 1,2 milliárdra nőtt.

Általánosságban azt is ki kell mondani: amíg a Föld népessége növekszik, addig a természeti erőforrások csökkennek. Ráadásul, ha azzal kalkulálunk, hogy a globális felmelegedés miatti tengerszint emelkedés elsősorban sűrűn lakott tengerparti országokat érint, akkor még nagyobb lesz a terhelés a kontinensek magasabban fekvő területein. A Föld lakosságának fele a tengerpartokon él. A szárazföldek belsejében pedig a sivatagok terjedésével eleve csökken az ivóvízzel ellátott és mezőgazdasági művelésre alkalmas területek kiterjedése, ami a becslések szerint a klímamenekültek számát egymilliárdra növelheti.

A napjainkban sokan emlegetett Szíria esetében ritkán kerül szóba, hogy a szíriaiak tömeges külföldre menekülését megelőzte egy milliós nagyságrendű belső migráció. Ennek kiváltó oka az volt, hogy a törökök a szíriai öntözéses mezőgazdaság ütőerét jelentő Eufráteszen gigászi víztározót építettek, amelynek vizét elektromos energia előállítására és öntözésre használták és használják. Így a folyó vízhozama a török-szíriai határon 60%-ra csökkent. Emiatt a több ezer éves öntözéses mezőgazdaság jelentős része tönkrement, a termőföldek elszikesedtek, és több millió földművesnek kellett otthagynia földjét, beköltözve a nagyvárosok perifériáiba. Hozzájárult a migráció kiváltásához a közelmúlt néhány aszályos esztendeje is.

Általánosságban is elmondható, hogy a klímaváltozás alapvetően a tiszta iható, vagy az öntözésre felhasználható víz fogyatkozásában hozza kritikus helyzetbe az emberiséget. Ezért nevezik a 21. századot a víz évszázadának.  Nincs kizárva, ha az egyre gyarapodó emberiség számára nem lehet biztosítani az elegendő édesvizet, az háborúk kipattanásához vezethet. Erre voltak már történelmi példák, éppen az Eufrátesz völgyében, amelynek birtoklásáért már Krisztus előtt több ezer éve háborúk folytak. Emellett egyre nő az olló a tiszta, iható víz és a szennyezett vizek mennyisége között. A klímaváltozás azonban nem csak a tiszta édesvíz készletek csökkenésében jelentkezik, hanem a szeszélyes időjárási jelenségek gyakoribbá válása miatt felhőszakadások, áradások formájában is. (Én már az 1970-es években is könyvet írtam Harc a vízért és a víz ellen címmel.) Budapesten 2019-ben Víz Világtalálkozót szerveznek, azzal a célkitűzéssel, hogy felhívják a világ politikai, gazdasági, pénzügyi és tudományos döntéshozóinak figyelmét egy új világrend születésére, a vízválság megelőzésére, abból kiindulva, hogy a klímaváltozás kihívásainak döntő többsége elválaszthatatlan a víztől. Évszázadunk sorskérdéseit az alábbiakban fogalmazhatjuk meg: az édesvíztartalékok csökkenése, az árvizekkel járó sok csapadék drámája, és végül az édesvíztartalékok szennyezettségének növekedése. A világtalálkozó felhívása drámai: A víz nemcsak az élet, hanem civilizációnk fenntartható fejlődésének és békéjének forrása is.

[[paginate]]

Urbanizáció és felmelegedés

Könnyen belátható és a saját bőrünkön érezzük, hogy a városok aszfaltozott utcáin legalább 4-5 fokkal melegebb van, mint a ligetekben, parkokban, a településeket övező erdőkben. Az évről évre gyarapodó autópályák, szélesebb utak is hozzájárulnak a lokális melegedéshez. Magam alig tudok indulat nélkül beszélni arról, hogy a városok zöld övezeteibe költözők első dolga minden fa kivágása, amit később néhány tájidegen örökzöld ültetésével igyekeznek ellensúlyozni. Pedig a lombos fák egyúttal a házak falát védik a nyári napsütéstől, telente viszont, lombjuk lehullván, átengedik ágaik közt a napfényt. Gyomorgörcsöt kapok, amikor a médiumok büszkén tájékoztatnak újabb zöldmezős beruházásokról, hiszen ez újabb hozzájárulás a felmelegedéshez.

Konferenciák a klímaváltozásról

Felismerve a klímaváltozás globális hatásait, az ENSZ 1992-ben megszervezte a Környezet és fejlődés című konferenciát Rio de Janeiróban, amelynek televíziósként én is résztvevője voltam. Mindez annak volt köszönhető, hogy az évtizedek során világszerte felismerték az ózonréteg gyengülését, az üvegházhatást kiváltó széndioxidnak és metánnak a légkörben való drasztikus növekedését. Világossá vált, hogy mindezek országhatárokat nem ismerő, globális folyamatok, amelyek ugyan természeti tényezőkkel is társulhatnak, azonban bennük az emberi tevékenység a domináns.  Az erre vonatkozó ismeretek terjesztésében jelentős szerepet játszottak a civil szerveződések, környezetvédelmi mozgalmak, főleg a fejlett nyugati országokban. A riói konferenciának előfutárai is voltak, így az 1972-ben az ENSZ égisze alatt megrendezett stockholmi Emberi környezet konferencia. Ez alkalommal létrehozták az ENSZ Környezeti programját, az UNEP-et, amelynek több éven át én is magyarországi „nagykövete” voltam. 1985-ben Éghajlati Világkonferenciát szerveztek, majd 1988-ban Torontóban fogalmazták meg azt a célt, hogy a kormányok az ezredfordulóra jelentősen csökkentsék a széndioxid és más üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását.

Talán nem felesleges magáról az üvegház effektusról részletesebben is ismereteket adni. Nagyon leegyszerűsítve: Földünk légköre a Napból érkező elektromágneses sugárzásnak a nagy részét kitevő fénysugarak számára átlátszó, de a Föld felszínéről visszaverődő hőmérsékleti sugárzás számára átlátszatlan, és így az nem tud visszaverődni a világűrbe. Alapvetően ez az üvegházakra emlékeztető, de azzal nem azonos hőháztartás tette élhetővé bolygónkat, légkör nélkül Földünk sivár, halott égitest lenne.  A Föld felszínét felmelegítő és onnan visszaverődő hősugárzást elvileg a következő arányban tartják fogva a légkörben levő természetes eredetű gőzök, gázok: vízgőz 36-70%, széndioxid 9-26%, metán 4-9%, ózon 3-7%.  A természetes eredetű széndioxid az élő szervezetek biológiai folyamataiból és a vulkáni kitörésekből származik, a természetes határértékeket meghaladó széndioxid viszont a kőolaj, a földgáz és a kőszén elégetéséből jut a légkörbe. A legfőbb kibocsátok a fosszilis energiára támaszkodó erőművek, az ipar és a közlekedés. A természetes eredetű metán elsősorban a szerves anyagok rothadásából származik. Növekedése összefüggésben van a klímaváltozással: a megolvadó tundra régiók mocsaraiból ugyanis rengeteg metán kerül a légkörbe. Az ipari méretű szarvasmarha tenyésztés ugyancsak jelentős forrása a metán kibocsátásnak.

[[paginate]]

Egy mondatban azt is meg kell említeni, hogy az ember által tenyésztett emlős állatok száma és tömege messze meghaladja már a bolygókon levő természeti környezetben élő emlősök számát és tömegét. De jelentős mennyiségű metán kerül a légkörbe a rizstermesztésből, valamint az energiaszektor melléktermékeként. A széndioxidon és metánon kívül számos olyan mesterséges vegyület jut a légkörbe, amelyek üvegházhatása sokszorosa, akár több ezerszerese a széndioxidének. Ilyenek kerülnek a légkörbe többek között a műtrágyák felhasználása vagy a szigetelőanyagok gyártása során.

Rióra már alapvető tézisként volt megfogalmazható, hogy a civilizáció fejlődése csak akkor fenntartható, ha az említett negatív hatásokat mind világméretekben, mind helyi szinten megszüntetik, vagy legalábbis folyamataikat lassítják. A helyi érdekek természetesen igen eltérőek lehetnek. Az ENSZ-nek ennek tudatában kellett közös nevezőt találnia. Végül is 178 ország részvételével 1992 júniusában napirendre kerültek az alapvető kérdések, egyrészt a klímaváltozás, másrészt a biodiverzitás, azaz az élővilág sokszínűségének megőrzése. Bár a megállapodások kompromisszumok során fogalmazódtak meg, mégis történelmi jelentőségűeknek tekinthetők.  Közülük az Éghajlatváltozási Keretegyezményt emelem ki, amely impozáns tervet vázolt fel a 21. századra vonatkozó tennivalókra, beleérve hazánkat is.  Ennek lényege, hogy az üvegházhatású gázok légköri koncentrációját olyan szinten tartsák, hogy az emberi tevékenységből eredő klímaváltozás megfékezhető legyen. Az egyezmény differenciált célkitűzéseket tartalmaz, a fejlett országoknak a kibocsátást korlátozni kell, és emellett segítenie kell a fejlődő országokat, hogy betarthassák az általános célkitűzéseket. A korlátozást az országok többsége támogatta, az USA azonban, mint azidőtájt a legnagyobb széndioxid kibocsátó, elutasította az ezredfordulóra megfogalmazott vállalásokat.

Új világméretű konferenciára került sor Párizsban 2015-ben, amely 195 ország által aláírt éghajlatvédelmi keretegyezményt eredményezett. Az egyezmény gyenge pontja, hogy minden ország saját maga határozza meg, mennyire mérsékli az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását. A cél a globális légköri átlaghőmérséklet emelkedésének az iparosodás előtti szinthez képest 2 C fok, majd később 1.5 C fok alatti tartása.  Ha földi átlagban a légkör hőmérséklete átlépné a 3 Celsius fokot, a folyamat megfordíthatatlanná válna. Ennek egyik következménye a Golf-áramlás, azaz az Atlanti-óceáni hőszállító szalag leállása lenne. Ennek velejárója: az észak-atlanti térségben 10-15 Celsius fokkal hűlne le a levegő, és mindenütt másutt nagy tempóban emelkedne a légkör hőmérséklete. A nagy hőmérséklet-különbségek miatt hatalmas ciklonok, rendkívüli felhőszakadások és szélviharok pusztítanának. A párizsi keretegyezmény ajánlásainak ellenére az üvegház hatású gázok kibocsátása azóta is nő.

Vajon Magyarországot miként érinti a klímaváltozás? Mika János éghajlatkutató  szerint ha globálisan évtizedenként egy-kéttized fokos felmelegedésre számíthatunk, akkor hazánkban ennél 30 százalékkel gyorsabb felmelegedés várható. Ez 2050-ig hattized fokos felmelegedést jelent. A változás abban mutatkozik, hogy telente a csapadék mennyisége enyhén növekszik, nyaranta csökken. Kevesebb lesz a csapadékos napok száma, de ha esik, akkor egységnyi területre több csapadék zúdul. Tehát végeredményben aszályok és villámáradások fognak váltakozni.

Juhász Árpád

[[paginate]]

Felhasznált irodalom

Faragó Tibor: Nemzetközi klímatárgyalások. 2018.

Juhász Árpád: Gleccserek a Föld hőmérői. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012.

Juhász Árpád: Harc a vízért és a víz ellen. Táncsics Kiadó, Budapest, 1980.

Péczely György: Éghajlattan. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006.

Magyar Tudománytár 1. - Föld, víz, levegő. Szerk.: Mészáros Ernő -  Schweitzer Ferenc.. Kossuth Kiadó, Budapest, 2002

Az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciája. Botos B., Bulla M., Csorba A., Faragó T., Gyebnár I., Kiss R., Láng I.,  Nathon I., Nechay G.,  Poós M., Rott N., Tőkés I., Vásárhelyi J. Budapest, 1992.

Varga Tibor: Az üvegházhatás, 2000. http://doksi.hu/get.php?lid_1596

Egymilliárd klímamenekült? Interjú Mika Jánossal. Piac és Profit, 2018. november

 

Hasonló anyagaink

Tengereink egészsége

Sokunk számára a tengerek világa talán nagyon távolinak tűnhet. Jó tudnunk azonban, hogy mindannyiunk léte alapvetően függ az óceánoktól és azok egészségétől, függetlenül attól, hogy életünkben látunk-e tengert vagy sem.     A tengerek ...