Akik a hazára voksoltak – Sopron 1921

Magyarország első népszavazását 1921-ben, Sopronban tartották. A tét: Magyarország területén marad-e a város és környéke, vagy Ausztriához csatolják. A Trianoni békeszerződés nagypolitikai játszmáinak árnyékában Sopron lakói és diákjai megmutatták, mit jelent a hűség. A történtekről dokumentumfilm készült.

Hazánk első népszavazását 1921 decemberében tartották Sopronban és környékén, melynek értelmében Nyugat-Magyarország központja, valamint a várost körülvevő nyolc település Magyarország része maradt. A helyi magyarság, továbbá az évszázadok óta a régióban élő németek és horvátok többsége döntött úgy ekkor, hogy az 1919-ben Ausztriához csatolt terület mégis Magyarországhoz tartozzon.

A népszavazás a nagypolitika árnyékában jött létre, több hazai és nemzetközi diplomáciai bravúrra is szükség volt ahhoz, hogy Sopron ma Magyarország része lehessen. Az osztrákok ugyanis az első világháború lezárultával, nagyhatalmi státuszuk megszűnésével a recesszióból egy kiutat láttak: összeolvadni Németországgal. Az európai politikai színtér főszereplőivé vált franciák ugyanakkor mindenképp szerették volna az Anschlusst elkerülni, többek között ezért is engedték át a nyugat-magyarországi területet osztrák sógorainknak. Mivel azonban ez a lépés nem enyhítette Ausztria étvágyát, a franciák úgy döntöttek, rákoppintanak a sógorok orrára. Ehhez olyan lépésre volt szükség, amely nem keltett nagy felháborodást Párizs közép-és dél-kelet-európai szövetségeseinek körében, egyben talán növelte Magyarország szimpátiáját is Franciaországgal szemben. Erre alkalmasnak mutatkozott Sopron és környéke visszajuttatása Magyarországnak.

Az Akik a hazára voksoltak – Sopron 1921 című film az 1919–1921 közötti eseményeket tárgyalja, így szó esik a soproni tüntetésekről, a második ágfalvi csatáról, az összecsapásban elesett Machatsek Gyula hallgatóról és a népszavazás előkészítésének menetéről is. Az alkotók számos olyan dokumentumot, kéziratot használtak fel a film készítése során, melyek korábban egyáltalán nem vagy csupán a kutatók körében voltak ismertek. A stáb forgatott a Soproni Múzeumban, a Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltárban, valamint az MNL Országos Levéltárában és a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárában is.

[[paginate]]

A film korabeli források alapján egy selmeci-soproni főiskolás, ifjabb Krug Lajos történetén keresztül tárja a nézők elé a városban uralkodó hangulatot, a helybéliek szellemiségét és motivációit, valamint az akkori politikai színtér összetettségét. Többek között például azt a magyar diplomáciai bravúrt, hogy bár egészen nyilvánvaló volt, hogy a magyar kormány az égvilágon semmit nem tesz a szervezkedések ellen, sőt a magyar csapatok fegyverhez jutását is segíti, ez végül mégsem eredményezett nemzetközi konfliktust. Mondhatjuk úgy is, hogy a hivatalos szervek paplan alatt támogatták az irreguláris csapatokat, nyíltan azonban nem vállalhattak közösséget a felkelőkkel.

„Ez a dokumentumfilm egyfajta vallomás a hazaszeretetről” – nyilatkozta Bárány Krisztián, a film rendezője a Magyar Nemzetnek 2022 júniusában. Ezt a nagyjából ötven perc végignézése után mi is meg tudjuk erősíteni, hiszen a történészekkel készült, dokumentarista részeket játékfilmes motívumokkal egészítették ki az alkotók. Ezek a jelenetek pedig többször teszik libabőrössé a nézőt, még némi büszkeség-féle is feszülni kezd mellkasunkban.

A film mindemellett történetileg is precíz, szakértő történészek – Ujváry Gábor, Tóth Imre, Sarkady Sándor, Dominkovits Péter, Fiziker Róbert, Krisch András – közreműködésével, eredeti dokumentumok alapján mutatja be azt a rögös utat, amely az elcsatolásra ítélt Sopronból a leghűségesebb városba vezetett.

Szücs Péter

 

 

(Az Akik a hazára voksoltak – Sopron 1921 című film jelenleg a Nemzeti Audiovizuális Archívum honlapján (https://nava.hu) tekinthető meg.
Forrás: magyarnemzet.hu, multkor.hu, archivum.mtva.hu)

Hasonló anyagaink

Enyedi Ildikó: Csendes barát

Lehet-e egy film főszereplője egy fa? Hogyan kapcsolódhat össze ember és természet, illetve hogyan formálhatják életünket azok a kapcsolatok, amelyek elsőre láthatatlannak tűnnek? Enyedi Ildikó gyönyörű művészfilmje ezekre és még számos más kérdés...

Magyar menyegző

Kolozsvár, szocializmus, securitate. Gyönyörűen hímzett ruhák, pálinka és néptánc, néptánc, néptánc. Káel Csaba második nagyjátékfilmje a Magyar menyegző egy Erdélyhez, az erdélyi magyarsághoz, a táncházmozgalomhoz és a lassan feledésbe merülő hag...

Nemes Jeles László: Árva

Nyomasztó, a háború és a szovjet diktatúra rettenetét egy kamasz fiú egyedi történetén keresztül láttató film idén Magyarország Oscar-jelöltje. Nemes Jeles László Árvája kifejezetten súlyos gondolatokkal temeti maga alá a nézőt, az emberi sorsok...