Gróf Apponyi Albert tapasztalt politikusként, az európai politikában is széles elismertségnek örvendett, több nyelven kitűnően beszélt. Fölkérésre vállalta el a párizsi magyar küldöttség vezetését, az I. világháborút lezáró béketárgyalásokra. Beszédét a 20. század egyik legnagyobb hatású beszédeként tartja nyilván a történelem, még akkor is, ha elhangzásakor, a győztes hatalmak képviselői közömbösen fogadták.

Az előzményekhez tartozik, hogy az első világháborút lezáró béketárgyalásokra, a győztes Antant hatalmak Magyarországot hívták meg utolsóként. A népes magyar delegáció – bár  már 1920. január 6-án  megérkezett Párizsba, nem léphetett kapcsolatba senkivel, nehogy „lobby-tevékenységet” folytasson, nehogy befolyást gyakoroljon a döntéshozókra – mondjuk ki bátran: az ítélethozókra. Elzártan várakozva, január 15-én kapták kézhez a békeszerződés tervezetét, és ugyanezen a napon ők is átadták partnereiknek a magyar álláspontot tartalmazó előzetes jegyzéket. A békeszerződés tervezetére adott magyar álláspont szóbeli kifejtésére egyetlen személynek adtak lehetőséget másnap, 1920. január 16-án. Ez azt jelenti, hogy Apponyinak, a magyar küldöttség vezetőjének egyetlen nap alatt kellett ekkora horderejű kérdésben – immár a békeszerződés ismeretében – fölkészülni és a győztes hatalmak – Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, USA – képviselői elé terjeszteni a magyar választ.

Az 50 perces film föltételez bizonyos tájékozottságot a témában, mert igen röviden tér ki előzményekre, finomabb részletekre és szinte eszköztelenül vezeti a nézőt. Ez viszont előnye is, mert így lesz igazán hatásos maga a beszéd, úgy, ahogyan elhangzott, drámaian, minden sallang nélkül.

Korabeli fekete-fehér fényképek, rövid filmrészletek és a mai színes film – némi narrációval – a Párizsba érkezéssel indul, majd Apponyit látjuk az íróasztal mögött, a beszéd megírásának óriási lelki terhével. Az idő múlását csak az ablakon beszűrődő lassú alkonyodás mutatja, de az éjszakába nyúló nehéz órák – és persze a csapatmunka – után végül elkészül a beszéd és Apponyi pontot tehet a szöveg végére.

A filmen hattagú küldöttség érkezik január 16-án a francia külügyminisztériumba, és nyer bebocsátást abba a kisebb terembe, ahol a győztes hatalmak képviselői már várják őket. Georges Clemanceau francia miniszterelnök vezetésével az asztalok körül David Lloyd George brit, Francesco Saverio Nitti olasz miniszterelnökök, valamint az USA és a Japán Császárság párizsi nagykövetei foglalnak helyet. Clemanceau egyetlen megszólalása, hogy hellyel kínálja Apponyit, aki ezt elhárítva, állva mondja el beszédét.

Apponyi a kérdés megvitatását remélte. Meg is jegyezte, hogy igazán dialógusban lehetne kialakítani a két fél álláspontját. Hamarosan be kellett azonban látnia azt, hogy semmi más nem történik itt, mint a magyarok kész tények elé állítása. Mégis, végig méltóságteljesen, kellő udvariassággal és okosan érvelve tárta elő beszédét, mindjárt a bevezető szakaszban megjegyezve, hogy lényeges módosítások nélkül a magyar fél számára ezek a békefeltételek elfogadhatatlanok. Hozzátette azonban – tisztában van azzal is –, hogy ha nem írnák majd alá a magyarokra erőszakolt békét, annak beláthatatlan következményei lennének. Magyarország olyan helyzetben van most, hogy „ha választania kellene a béke elfogadása vagy elutasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene föltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy meg ne haljon”. Kifejezte ugyanakkor reményét, hogy a benyújtott és még a jövőben benyújtandó magyar megjegyzéseket, az urak lelkiismeretesen tanulmányozzák majd.

Magyarország nem volt független a háború kitörésekor! Miért sújtják mégis a legszigorúbb, a létét fenyegető büntetéssel? Ehhez hasonló kérdéseket többször is föltett. Mivel monológot tartott, válaszokat nem kapott. Mi lehet a békeszerződés indítéka? A Magyarországtól elszakított lélekszámnak – 11 millió embernek – 35%-a magyar, szám szerint 3 és fél millió, az elszakított német lélekszám 1.25 millió, együtt az egész lakosság 45%-a. A nemzetiségi elv ezeknek nem előnyt, hanem csupán szenvedést hozna.

A nemzeti hegemónia megváltozásának veszélyeiről elmondta, hogy annak átruházása olyan nemzetiségekre, amelyek jelenleg alacsonyabb kulturális fokon állnak, miért lenne veszélyes. A magyarok 80%-a például tud írni, olvasni, a magyarországi németek között ez az arány 82%-, míg a román lakosságnál ez az arány csak 33%. A szerbeknél közel 60%. Minden bántó él nélkül, tényként közölte a számadatokat, utalva az iskolai végzettségi arányokra is. Figyelmeztette a győztes hatalmak képviselőit, hogy a nemzeti hegemónia átadása alacsonyabb kultúrájú nemzet kezébe az egész emberiség kulturális érdekei miatt sem közömbös. A megszállt magyar területeken hatalmat gyakorlók, máris rengeteg kulturális értéket leromboltak. Példának hozta két híres egyetemünk, a kolozsvári és a pozsonyi teljes tönkretételét. (A narrátor itt utalt arra, hogy ez az ún. civilizatorikus érvrendszer egyáltalán nem volt rokonszenves a győzteseknek, mert a nyugati hatalmak a magyarokat is elmaradottnak tekintették, sőt szemükben egyenesen a magyar elnyomás az oka a román lakosság magasabb arányú analfabetizmusának.)

Vagy az lenne az ok, hogy az idegen nyelvű lakosság ki szeretne kerülni a magyar hegemónia alól? Ez is elfogadható lenne, ha ebben a kérdésben népszavazás döntene. Beszédében Apponyi népszavazást sürgetett, a wilsoni elvekre hivatkozva, amelyek kimondják, hogy a lakosság, megkérdezés nélkül nem rendelhető idegen állam fennhatósága alá. A népszavazás eredményét elfogadjuk! A nyugati országrészen történt is lakossági szavazás (a film ennek írott eredményét egy pillanatra bemutatta – és a hűséges Sopront nem csatolták Ausztriához). Az utódállamok persze nem kértek a népszavazásból! A cél, a teljes asszimiláció volt, amelyhez minden törvénytelen eszközt bevetettek az új „gazdák”. Gyilkosság, erőszak, elbocsátások mind-mind azt üzenték az elcsatolt magyaroknak, hogy „ a ti időtöknek vége van”. Éppen ezért sürgette továbbá, hogyha mégis így marad a helyzet, a kisebbségek jogait részletesen dolgozzák ki, és ehhez erős biztosítékokat kért. Utalt a kisebbségek kielégítő helyzetére a magyar királyságban.

Ismételten megjegyzi, hogy nem találja a fölkínált béke indítékait. Ha esetleg ez Európa rekonstrukcióját jelentené, akkor az sikertelen lesz, amennyiben a Nyugat igazságosztó szerepben kívánna tetszelegni, Kelet-Európára pedig úgy tekint, mint civilizálandó oldalra. Magyarország hosszú évszázadok óta békében alakította azt a védővonalat, amely ezer éve organikus egységben áll és védi Európát. Az új államok az egység egyetlen jellemzőjével sem rendelkeznek! A Nyugat-Európát a Balkán felől védő ezer éves Magyarország feldarabolása – biztonsági, kulturális és gazdasági ellehetetlenülést is jelent majd. Európának a háború után nagy szüksége lesz gazdasági rekonstrukcióra. Ezek az új államalakulatok nyilvánvalóan gátjai lesznek ennek. Apponyi jól érvelt a történelmi Magyarország Európában egyedülálló szerepéről, egységéről. Ez az egység törik meg az új államalakulatokkal, amelyek nem fognak közösen cselekedni, sőt, az ellenségeskedés magva is el lesz hintve e döntés nyomán.

Apponyi területi kérdésekkel és a szétdarabolás különféle hatásaival foglalkozott beszédében, de végezetül még külön kitért a hadifoglyok ügyére, számukra emberséget kérve a győztesektől. A korábban fölvett hitelek visszafizetéséhez pedig időt kért.

A film jelzi, hogy Apponyi rövid olasz nyelvű összefoglalót is tartott beszédéből. Megköszönte a jelenlévők figyelmét, érdeklődését – miközben lehetett látni, hogy az elnöklő Clemanceau – aki egyáltalán nem rokonszenvezett Apponyival német kapcsolatai miatt – végig unott arccal hallgatta, néha el-elbóbiskolva, máskor ezüst, fedeles zsebóráján föltűnően nézegetve az időt. Egyetlen egyszer állt föl, hogy pillantást vessen a híres „vörös térképre”, amelyen Apponyi az egyes népcsoportok elhelyezkedését mutatta be. Háttér információ, hogy a francia miniszterelnök mély gyűlölettel viseltetett a németek és a Monarchia iránt, ő volt a trianoni békediktátum „atyja”, nyilvánvaló volt a filmen is, hogy bármilyen logikus, okos és igaz beszédet tartanak a magyarok, a meghallgatás csupán a színjáték része, a háttérben már mindent eldöntöttek.

A narrátor megjegyezte, hogy a nagyhatású beszéd után az olasz és az angol küldött szívesen bocsátkozott volna dialógusba, de erre nem kaptak lehetőséget.

Apponyi prófétai látással vetítette előre beszédében azt, hogy miközben egész Európának szüksége lenne szociális békére, a béketerv éppen a nyugtalanság és a gyűlölködés magvetése lesz Európa-szerte és történik mindez a „bolsevizmus tűzfészkének” szomszédságában…

Gróf Apponyi Albert szerepében Rátóti Zoltánt, Clemanceau szerepében Dánielfy Zsoltot, a narrátor szerepében Máthé Áron történész szakértőt, a forgatókönyv íróját láthattuk.  Kálomista Gábor producer a rövid filmdráma céljának kapcsán elmondta: minél többen tudjanak arról, hogy 100 esztendővel ezelőtt hogyan próbálták meg tönkretenni Magyarországot.

Gimesi Zsuzsa