A könyv címe szándékosan áthallásos, közeledjetek egymáshoz, közeledjetek Istenhez, ahogy a Bibliában ehhez kapcsolódik egy ígéret is (Jak 4,8). A könyv szerzőpárosa tizenkilenc éve házas és együtt szolgálnak lelkészként. Tíz éve tartanak tréningeket, valamint lelkigondozói, párterápiás gyakorlatokat, az ezeken az alkalmakon szerzett tapasztalataikat, problémáikat fogalmazták meg ebben a könyvben, amelyhez számos illusztrációt is kapcsoltak az átélt élményekből. Újra és újra előjön az a párhuzam, hogy valójában kapcsolati kötődési problémánk van Istennel és egymással is – különösen a házasságokban –, ennek fényében kell néznünk a könyv minden egyes fejezetét. A könyv vége a kiteljesedésről szól, a házasság kiteljesedéséről Istennel, ezért minden fejezetben helyet kap egy rész, hogy mindezeket a problémákat hogyan láthatjuk az Istennel való kapcsolatunkban. A könyvet az olvasó hívő megközelítés nélkül is olvashatja, ezért igyekeztek a gondolataikat úgy megfogalmazni, hogy még azok is élvezzék az olvasást, akik nem hívő szemmel tekintenek a téma iránt.

A könyv borítóját megpillantva és a könyvet olvasva joggal vetődik fel az emberben a kérdés, mi a kettő között a kapcsolódás, a könyv címe „Közeledjetek!” és a tartalom között. Az illusztráció mást sugall, az ember ránézésre azt mondaná, hogy egy fiatalabb korosztálynak szóló könyvről van szó miközben természetes, hogy olyan házaspárok is haszonnal forgathatják ezt a könyvet, akik már akár több éve vagy több évtizede házasok.

Az első fejezet a hagyományos és az úgynevezett partnerházasság közötti különbséget vizsgálja. Évszázadokon át tartotta magát a hagyományos értékrenden alapuló házasság intézménye, mára azonban a világ teljes értékváltozáson ment keresztül és a házasság intézménye is megváltozott, amelynek következtében a partnerházasságok vették át a vezető szerepet. A nemi szerepek megváltozását jól mutatja az, hogy míg az 1950-es években az volt a természetes, hogy a nők otthon voltak, házimunkát végeztek és a gyerek(ek)et nevelték, addig a férfi elment dolgozni, hogy így tarthassa el családját. Mára azonban a hagyományos szerepek felbomlottak és mindenki törekszik az egyenlőségre a kölcsönös megbecsülésre és mindenekelőtt az érzelmi közelségre a párkapcsolatban.

[[paginate]]

A hagyományos szerepek felbomlását jól mutatja az is, hogy az 1990-es évektől kezdődően egyre több olyan akciófilm jelent meg a mozivásznon és a tévében, aminek a főszereplői nők voltak. Ezekben a filmekben az erős, egész világgal megütköző hős karakterét már nem csak a férfiak jeleníthetik meg, hanem a nők is és már azon sem lepődik meg az ember, ha az egyházban esperes, püspök vagy a politikai életben a miniszterelnöki székekben nők ülnek, de ehhez ez az értékváltozás kellett. Amikor pedig megjelentek a korszerű ipari vívmányok, amik fokozatosan könnyebbé tették a háztartás vezetését és megerősödtek a szociális és oktatási intézmények – amelyekben egyúttal kötelezővé tették a jelenlétet –a háziasszony és anya szerep még inkább háttérbe szorult. A XIX. században a gyermekekkel töltött idő a nők teljes idejének 60%-át tette ki, mára ez a szám lecsökkent 5-10%-ra, így a nőknek több idejük volt magukra, illetve arra, hogy a társadalom számára hasznos tevékenységeket folytassanak. Napjainkban a nők egyszerre anyák, háziasszonyok, feleségek és munkahelyi alkalmazottak egyben. „Ez a két szélsőség sokszor kizárta egymást vagy munka, vagy család és sokan őrlődnek ebben a kettősségben” (17. oldal).

„A szociálpszichológusok egyik meghatározásával élve a posztmodern kort élménytársadalomnak nevezik, mivel a kényelmi szempontok megkérdőjelezik a férfi és a nő kapcsolatának alapvető elemeit” (18. oldal). Az élményorientált párkapcsolatokban a másiknak csakis addig van értéke ameddig használható valamire, amíg valamire jó. Addig van hűség, amíg élményt jelent a másikkal lenni. Amíg a másik eleget tesz a mi szükségleteinknek, addig megéri vele lenni. Éppen ez lehet az egyik oka az alacsony gyermekvállalási hajlandóságnak is.

Az, hogy az egyház mit gondol a Biblia alapján a nemi szerepekről, már a házassági eskü szövegében is megjelenik, amikor a templomban a férfi arra tesz ígéretet, hogy hűséges gondviselője lesz a feleségének, a nő pedig hűséges segítőtársa lesz a férjének. A gondviselő szót sokszor dehonesztálónak érzik a nők, mert olyan üzenete van, mintha önmagukban életképtelenek lennének és kell nekik egy gondviselő, aki nem más, mint a férfi. A Bibliában olyan családmodellel találkozunk, ahol a férfinak, mint családfőnek kizárólagos szerepe volt a család irányításában. Jézus, habár nyíltan nem szegült szembe korának társadalmi egyenlőtlenségeivel, mégis többször beszélgetett nőkkel – négyszemközt is – ami akkor nem volt megszokott. A Bibliában a nők megbecsülésének a gondolata már a teremtésnél is tetten érhető, ami bizonyítja azt, hogy a nők helyzete Isten szándékában nem alárendelt. Férfi és nő együtt mutathatnak rá arra, hogy kicsoda Isten, különösen, ha a házasságukban is jelen van, mint „hármas fonál” (vö. Préd 4,12).

[[paginate]]

A szüleinktől és a felmenőinktől példát láthattunk és láthatunk arra, hogy hogyan válhatunk érett, szerető nővé és férfivá, de ha ilyen minta nincs előttünk, akkor magunknak kell azzá válnunk. Carl Gustav Jung elméletével írják le a szerzők, hogy a nőkben és a férfiakban milyen ősi archetípusok élhetnek, melyek a tudattalanban gyökereznek. A második és harmadik fejezetben a férfi és női archetípusokat egyen egyenként elemzik, amit azért tesznek, hogy a saját belső világunkat jobban megérthessük ezen archetípusok által, és hogy lássuk a korlátainkat és a lehetőségeinket.

Ezt követi a konfliktuskezelésről szóló fejezet, amely arról szól: hogyan vitatkozzunk és hogyan ne vitatkozzunk egy kapcsolatban, ha egyáltalán erre lehetőség adódik. A viták általában maguktól jönnek és ahelyett, hogy megbeszélnénk egymással, sokszor a sértettségünk okán nem tudjuk azt megtenni, vagy a szőnyeg alá söpörjük addig, amíg egyszer csak ki nem robban belőlünk. Példákat mutatnak arra, hogy a nézeteltéréseinket hogyan rendezzük egymással, és hogyan szóljunk a házastársunkhoz úgy, hogy az ne a konfliktusokból kialakult tüzet szítsa, hanem inkább oltsa azt. Olvashatunk még a romboló taktikákról is, melyek közül az egyik a védekezés. Bár a védekezés sokszor jó ötletnek tűnik, de végső értelemben soha nem visz előre minket a probléma megoldásában, inkább ront a helyzeten. Fontos az, hogy mielőtt kifakadnánk, álljunk meg egy kicsit, tartsunk szünetet. Nyugodjunk le és gondoljuk végig higgadtan, hogy mit szeretnénk mondani a másiknak és ezt hogyan szeretnénk neki mondani, kerülve ezzel a további konfliktusokat.

Az ötödik fejezet az ördögi párbeszédekről szól. Ilyen ördögi párbeszédek lehetnek azok a semmire sem vezető szócsaták, amikor szándékosan bántjuk a másikat, és azon versenyzünk, hogy kinek a nyila megy mélyebbre. Ilyen lehet az is, amikor a házaspár kerüli azt az időt, amit kettesben tölthetnének csak azért, hogy csökkentsék az egymással való konfrontálódás lehetőségét. Ha ez mégis megtörténik, akkor jönnek megint az egymást megsemmisíteni kívánó szócsaták majd minden kezdődik megint előröl. Isten az embert szeretetkapcsolatra teremtette (vö. 1Móz 1,27-28); Jn 13,35), de az ember kiszakította magát az erre rendelt helyéről (vö. 1Móz 3). A házasságnak olyan kapcsolatnak kellene lennie, amiben folyamatosan jelen vagyunk és kölcsönös a szeretetadása és kapása.

[[paginate]]

A hatodik fejezet az egyik legnehezebb témakörrel foglalkozik: a megbocsátással. Bár az Úri imádságban is imádkozzuk „bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”(vö. Mt 6,12), mégis nehéz, mivel a saját sértettségünk sokszor annyira elvakít bennünket, hogy képtelenek vagyunk megbocsátani. Ebben a fejezetben a Szerzők írnak még arról is, hogy a házastársi kapcsolatokban soha nem szabad elfelejteni bocsánatot kérni és megbocsátani sem, valamint, ne veszítsük szem elől azt, hogy a mi fájdalmunk neki is ugyanúgy fájhat.

A következő fejezet arról szól, hogy milyen az, amikor egy házaspár évtizedek elteltével is szinkronban van egymással és hogyan törekedhetnek erre. Megemlítik azt is, hogy a házasfelek bár élhetnek egy háztartásban még nem biztos, hogy szinkronban vannak egymással. Az egymáshoz való közelség, nem jelent egyet az intimitással. Alapvető tény, hogy a „szexuális tér” két felnőtt ember természetes kötődési tere, de ha ez a kötődés nem működik és nem kielégítő a két ember számára, az már konfliktushoz vezethet. Sokszor előforduló probléma, amit úgy neveznek: „Közös aktus, külön élmény”, azaz lesznek ketten egy testté, de a lelkük nem találkozik. Magát az aktust elvégzik, mint jó házastársi kötelességük, de aztán az egyikük megy jobbra másik pedig balra, mígnem a lelkük egyre távolabb kerül egymástól. Még azelőtt kell erre gondot fordítani, hogy személytelenné válik a házaspár szexualitása. A fejezet további részében olvashatunk arról, hogy a valódi intimitást hogyan lehet megélni biztonságosan a házastársi kapcsolaton belül.

A nyolcadik fejezet gyönyörűen leírja azt, hogy milyen a szenvedélyes, jó házasság. Mindez három alappilléren nyugszik: a szenvedély, meghittség és az elköteleződés, amiből, ha csak az egyik is hiányzik, akkor ott már borul minden. Házastársi kapcsolatainknak vannak különböző állomásai, melyeken keresztül a tűz tudja formálni a vasat. Az első ilyen állomás, a rózsaszín ködnek az időszaka, ami a felfokozott szerelemmel kezdődik, ami azzal jár, hogy elveszítjük a kontrollt az ítélőképességünk felett. Ezt követi az illúzióvesztés időszaka, amikor már csitulni látszik a szenvedély a felek között és lehull az a rózsaszín lepel, amikor a másikat már a valódi alakjában látjuk meg. Az ezt következő szint az újraközeledés időszaka lesz, de ahhoz, hogy ide eljussunk, az kell, hogy a nehézségeken együtt menjünk keresztül, és újra tudjunk közeledni a másik felé. Ha ezeken mind átmentünk, akkor a házasság elmélyülésének időszaka következhet.

[[paginate]]

A következő fejezet azzal foglalkozik, hogy egy családnak, házaspárnak milyen hétköznapi rutinjaik és milyen ünnepi szertartásaik vannak. Az ünnepek mindig fontosak és szükségesek ahhoz, hogy egy kicsit meg tudjunk állni és ki tudjunk szakadni a mindennapi malomból. A Szerzőpáros Saint-Exupéry gondolatait idézik:„Szükség van bizonyos szertartásokra, amikor a megszokottból kiléphetünk és amikor a lelkünk átlényegül”(179. oldal). Minden embernek vannak úgynevezett örökölt mintái, melyeket saját családjából hoz, ezeket össze kell csiszolni egy házasságban és ezekből kell a közös rituálékat kialakítani. Ezek a szertartások belső stabilitást is nyújthatnak és az egymáshoz tartozás érzését erősíthetik. Közös identitásélményt adhatnak, így lesz belőlünk MI, nem csak TE és ÉN hanem MI. Mivel mindenki mást hoz a „teremtett családból”, ezért fontos, hogy nagyobb családi események előtt beszéljük át, hogy melyek azok a szokások,amiken nem akarnak változtatni. Nemcsak az ünnepi események fontosságáról beszélnek, hanem a hétköznapi szertartásokról is. A fejezet végén olvasunk arról is, hogy Isten miként lehet jelen a családi rituálékban. Akár egyközös imádságban akár közös igeolvasásban vagy abban, hogy együtt eljárnunk a templomba. Ez a rész már előkészíti a tizedik fejezet témáját mely a kiteljesedésről szól, a házasság kiteljesedéséről Istennel. Kálvin Jánost idézik: „Isten azért szerezte a házasságot, hogy a férfiak és a nők úgy éljenek egymással, mint angyalok a paradicsomban” (209. oldal). Amikor a férfi és a nő kapcsolatát nézzük elengedhetetlen a teremtés felől szemlélnünk azt, hiszen azt olvassuk: „nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2,18). Ezért adott Isten segítőtársat az embernek, mert ha valamelyikük elesik, lesz, aki felemelje (vö. Préd 4,10). Minden fejezet végén találunk kérdéseket a házaspárok számára és kérdéseket csoportos feldolgozáshoz, ami lehetőséget ad arra, hogy vagy ketten vagy akár házas körben együtt tudjunk gondolkodni az adott témakörökről.

A téma iránt még inkább érdeklődők számára különösen jó lett volna hogyha a könyv végén megtaláljuk azt az irodalmi jegyzéket, amiből dolgoztak a könyv szerzői, hiszen esetleg ezekben olyan szakirodalmakat is találhattunk volna, amelyek alapján még részletesebben elmélyedhetünk a 11 fejezet témájában vagy azokban a kérdéskörökben, ami még inkább érdekli a házaspárokat. Kérdésként vetődik fel az is, hogy miért nem jelölték az idézeteket vagy a szakirodalmat az egyes oldalakon lábjegyzetet formában vagy akár a könyv végén. Az sem teljesen világos, hogy bizonyos idézeteket miért rövidítettek le (pl. vers vagy szakirodalom).

A könyv olvasmányos, didaktikus, praktikus, az egyes témakörök elmélyítését jól segítik az illusztráló történetek. Hasznos segítség lehet krízisben lévő vagy önmagukat jobban megismerni akaró házaspároknak, lelkészeknek, terapeutáknak és mindazoknak, akik érdeklődnek a téma iránt.

Seffer Valentina