Pilinszky: Harmadnapon és Introitusz c. verseinek holland fordítása Hermán Mostert Rebekkától

E két vers szerepe a zwollei magyar istentiszteleten és A mélypont ünnepélye c. a leideni házfalon

Húsvét másodnapján magyar istentiszteletet tartottunk Zwolléban. Száznegyvennégy címre küldtem kétnyelvű levelet, veretes verset is csatoltam az ünnepi meghívóhoz, ez egyszer azonban holland fordítás nélkül, mert nem találtam. Igazán gondoltam, hogy a Harmadnapon úgy megérinti az olvasókat, hogy hozzáfognak kutakodni, Pilinszkyt értelmezni. És megérte: érdemes Pilinszky tárházából teríteni böjti asztalt Húsvétra, gyógyító táplálékot kínálni a gyász idején. Jelenlegi ismereteim szerint ennek a versnek 2018 tavaszáig még nem volt holland fordítása, jóllehet angol, francia, norvég, portugál, olasz és román nyelvre már lefordították[1]. A naplómba ezt írtam: Aki átülteti, annak százszorosan vigyázni kell Pilinszky fegyelmére, arra, hogy ami kilenc szóban elmondható, azt nem kell tízre bővíteni.

Pilinszky Jánost (Budapest, 1921. november 27. - Budapest, 1981. május 27.) szülőföldi emlékeink nyomán szólaltattuk meg a nagyheti rákészülésben. Nyilvánvaló, hogy 1945-ben ő ezt a halállal terhelt Húsvétot érte meg a hamuszín egek alatt. A kezébe fegyvert nyomtak, de ő inkább a Bibliáját forgatta, annak a betűjével élt egy német KZ láger közelében, esetében a halál árnyékának a völgyében.[2] Közel 13 évig hordozta a ravensbrücki fák látványát, míg a forradalom után a rejtett fájdalomból, a meggyilkoltak hamvainak szüntelenül szállongó porából és a hiteles gyászból összeállott benne az Ige üzenete. Éltető szavakká éledt az isteni igazság lelki reménye, amire nagy szükség volt 1956 után. Azóta is vigasztalja a kiszolgáltatottakat és a bármely nyomorúságba esetteket. Pilinszky belülről látta és tapasztalta, hogy a feltámadás fénye átjárja a halálos mélységeket és az emberileg lehetetlennek tűnő helyzetekben változást hoz.

Erdélyben én már 1976-ban kiosztottam ezt a verset a Húsvétkor szavaló mezőkeszüi gyermekeknek. Földvári Rubinka volt az első előadója. A Mezőségen ilyen Ige-pajzsokkal szálltunk szembe a zsoldosok ateizmusával, az örök életet tagadók kaján viselkedésével. Nagysármáson szolgáló Édesapám irodájában másoltam e verset, néki Irlanda Sándorék hozták Miskolcról. A román kommunista párt ezidőtájt a falvak rombolására kezdett összpontosítani, már hallgatott Ravensbrückről meg Auschwitzról, a Krisztusban való diadalmas hitet pedig egyszerre irigyelte és gyűlölte. A háttérben a németek cinkos kiárusítása zajlott. A zsidókat előbb adták el, de országosan erről sem beszéltek. Az egyházi vezetők mind hallgattak, nem zúgtak föl Bukarestben, meg sem mukkantak, ma sem tudjuk, hogy mit jelentett nekik a feltámadás evangéliuma.

[[paginate]]

Körlevelünk keltének másnapján érkezett az első meglepetés: szomszédasszonyunk, akinek az apja túlélte a japán fogolytáborok rémségeit, többet szeretett volna tudni e versről. Főleg arról, hogy Pilinszkynek mi köze volt Ravensbrück fogolytáborához, ugyanis egy szótár segítségével megközelítette a lényegét. Ennél is érdekesebb, hogy évekkel ezelőtt, amikor Leiden tövében laktak, Mineke egy Pilinszky költeménnyel találkozott. Egy falon…

Először úgy tűnt nékem, hogy valamit elírt, miközben a világhálón ismét lázasan kerestem Dedinszky Erika fordításait, de nem volt szerencsém. Viszont az Országos Széchenyi Könyvtárnak köszönhetően hozzáfogtam Pilinszky-verseket olvasni.[3] Eddig nem tudtam, hogy Pilinszky személyesen is látta a haláltáborokat, a szemüveghegyeket, vagy azt, hogy még amerikai fogságba is esett. A térképen megkerestük Harbach koordinátáit, mert abból kettő is van. Ravensbrück szörnyűségeiről tudtam, azokról egyenesen a száz éves holland Hebe Kohlbrügge (1914-2016) szájából hallottunk, aki törékenységében valahogy kibírta az ottani tíz hónap fogságot. Ma is beleremegünk a lét határáról származó történeteken, a női foglyoknak a Siemens-gyárakban való dolgoztatásán, vagy azon, ahogyan a pusztulásra ítélt csecsemőket pelenkázták és „csomagolták”, már ha egyáltalán volt vagy jutott az újságpapírból. Az elesettekkel a krematóriumban végeztek. Őket pillanthatta meg beteg katonaként a költő, és még annyi mindent a kegyetlenség poklából! Vajon ez a verse, a Harmadnapon került volna a leideni tűzfalra? A világháló igazított el: nem!

Az első adandó alkalommal útra keltünk és következett a második meglepetés: A mélypont ünnepélye várt a falon, de nem az elképzelésünk szerinti negyedben. Hosszasan gyalogoltunk a Rijnsburgerweg virágzó fái alatt, és a házak ormait fürkésztük, amikor reánk szólt a postásnő, aki kitalálta, hogy mit keresünk: ő minden nap ott, a két versfelirat közötti sarkon pihenteti a szolgálati kerékpárját, ott üríti ki a postaládát. Ezt a verset többször olvasta, mindig meggondolkoztatja… Így van a többi faliverssel is, amelyeket szintén fényképeznek a Leidenbe látogatók. Rólunk is készített felvételt. A két ház tulajdonosát nem ismeri, de a Lijsterstraat sarkán találkozó 144-es szám alatti falat szerinte újra kellene festeni, mert Pilinszky versének a holland szövege napfényben alig látható. A valamikori kék alap teljesen kifakult, „szürkére színtelenedett”, mondja. A Rijnsburgerweg másik, a 146. szám alatti falán, hét méter magasságú terjedelemben foglal helyet a magyar költészet egyik gyöngyszeme.[4]A látvány megéri a zarándoklatot!

[[paginate]]

A MÉLYPONT ÜNNEPÉLYE

 

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akarhová?
Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindig akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörű arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?
Ki tud
nyugodt szívvel belesimulni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?
     (1972)

 

 

 

FEEST VAN HET DIEPTEPUNT

 

In de bloedige warmte van de kotten,
wie durft nog te lezen?
En wie durft
in het splinterveld van de ondergaande zon,
tijdens de vloed van de hemel en
de eb van de aarde nog
op reis te gaan, waar ook heen?
Wie durft
met de ogen dicht stil te houden op het dieptepunt,
daar
waar zich altijd nog weer
een laatste wuiven voordoet,
een dak,
een beeldschoon gelaat of desnoods een hand,
een hoofdknik, handgebaar?
Wie durft zich met een
gerust hart weg te laten zinken in
de droom die over het bittere leed der kinderjaren
heenspoelt
en de zee als een
handkom water naar je gezicht tilt?
     (Dedinszky Erika fordítása, 1984)

 

A Rinsburgerweg holland-magyar élményeit megilletődve adtuk elő Rijnsburgben a Noort család születésnapi találkozóján. Ekkor az édesanya elővette a 16 éves Francine és a barátnője dolgozatfüzetét, és kiderült, hogy inkább ők szolgáltak nekünk újdonsággal. Megtudtuk, hogy 1992 októberében festettek először modern verset a leideni falak egyikére, egy orosz költőnő versét. Előtörténet: a világirodalom, pontosabban a költészet két szerelmese, Ben Walenkamp és Jan Willem Bruins alapítványt hozott létre, a neve „Tegenbeeld”, máshol „Tegen-Beeld”, vagyis a szemközti kép „szakasztott mása”.[5] A görög verset például görög betűkkel írták fel, aztán megfelelő betűtípus használatával a holland fordítását is, „természetesen” a szemközti oldalra. Eredeti célkitűzésük az volt, hogy a kétezredik évfordulóra száz verset visznek fel a magasban álló vagy fekvő látómezőkre. Bruins a festő, szabad kézzel dolgozik, a verseket együtt választották ki, nemzetekként és országokként, nagy körültekintéssel. Hollandul eddig nem leltem értékelő elemzésére[6], bizony érdekelne, hogy milyen alapon válogatták ki a leideni falakra rótt verseket, különösen ezt a kilencvenhetediket.[7]

A régi magyarok oly kedves egyetemi városában 2004 novemberében avatták fel az elkészült faliverset. Fordítója, a Martinus Nijhoff-díjas Dedinszky Erika sajnos, nem lehetett jelen, viszont az ünnepségnek számító eseményt dokumentálták,[8] és igen helyesen, évente felhívják rá a hollandiai magyarság figyelmét.[9] A fali versek sorozata, Kitty Zijlmans professzor dédelgetett terve végül 2005-ben zárult a spanyol Garcia Lorca De profundis című versének a „magas falakra való felvitelével”. Dedinszky fordításai mellett feltétlenül meg kell említenünk, hogy Pilinszky János költészetének a hollandiai recepciójához nem kis mértékben járult hozzá a Lugoson született református Kurtág György, aki a római katolikus Pilinszky több művét is megzenésítette.

[[paginate]]

Az említett meghívó harmadik meglepetést is hozott: Nagyszombatról Húsvétra megszólaltak a zwollei harangok, itt még lehet harangozni, és az utolsó pillanatban sokszorosítani tudtuk a liturgia mellékleteként a Hermán Mostert Rebeka fordításában érkezett Introituszt. A Pilinszky János látomásos világát értelmezőket arra kérjük, hogy feltétlenül olvassák el a Jelenések könyvének a 4. fejezetét.[10] A bevonuló Bárány ama napon felnyitja az Élet Könyvét, az övé az utolsó szó. A prófétikus Pilinszky ebben hitt és reménykedett!

INTROITUSZ

 

Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?
 

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sűrűjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?
 

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehunyja,
és leborulnak minden angyalok,
és elsötétül minden kreatúra?
 

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.
      (1961)

 

 

INTROITUS

 

Wie ontsluit het dichtgeslagen boek?
Wie klieft de ondoorbroken tijd?
Bladerend van dageraad tot dageraad
De vellen tillend en omslaand?
 

De hand te steken in een ongekende brand
Wie van ons waagt het? En wie waagt te speuren
in het dicht gebladerte van het gesloten boek,
wie durft? En hoe, met blote hand?
 

En wie van ons vreest niet? Wie zou niet vrezen,
wanneer zelfs God de ogen sluit,
en alle engelen vallen
en alle creatuur in duister wordt gehuld?
 

Het lam onder ons, hij vreest niet,
hij alleen, het lam dat werd gedood.
Hij trippelt over de glazen zee
en bestijgt de troon. En opent het boek.
  (Rebekka Hermán Mostert fordítása, 2018)

Epilógus: T. S. barátom kérésére Hermán Mostert Rebekka 2018 júniusában rögtön elküldte a Harmadnapon fordítását. Bekeretezve érkezett, mi pedig lélekben fénnyel keretezve, ezt a verset is továbbítjuk a Pilinszkyt hollandul olvasóknak:

Pilinszky János

HARMADNAPON

 

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.
 

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szíve –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
     (1959)

 

 

János Pilinszky

TEN DERDE DAGE

 

En ze breken uit in gejuich, de askleurige hemelen
bij dageraad, de Ravensbrückse bomen.
En de wortels voelen het licht al komen
En de wind steekt op. En de wereld schalt haar jubeltonen.
 

Want al was hij door vuige huurlingen geveld,
en klopte het hart niet langer dat hem diende –
De derde dag bracht zijn triomf over de dood.
Et resurrexit tertia die.
  (Rebekka Hermán Mostert fordítása, 2018)

Hermán M. János

 

 

[2] Konzentrationslager-Katonai fogolytábor, megsemmisítő tábor.

[4] János Pilinszky: Krater. Gedichte. Vertaald door Erika Dedinszky. Uitgeverij „Kwadraat”, Vianen, 1984. -- A vers eredetileg a „Szálkák” című kötetben jelent meg, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972.

[5] A világhálón olvastuk, hogy ennek az úgynevezett projectnek a munkaneve:”Dicht op de muur”.

[6] Szerző feltüntetése nélküli magyar elemzést találtam a világhálón, merem ajánlani. Megtekintve 2018. május 31-én: http://konyvvizsgalok.blogspot.com/2015/12/pilinszky-janos-melypont-unnepelye.html

[7] Ágnes de Bie-Kerékjártó írja, hogy Pilinszky költészetét hollandiai viszonylatban a Gerriet van Achterberg költői világához hasonlítják. Lásd: Aá. de Bie-Kerékjártó: Hongaarse Literatuur in Nederland. In: „Ablak”, 2001/april, megt. 2018. május 29.: http://www.prospekt-online.nl/prosabl/ablak/artikelen/literatuur_apr.html

[8] Megtekintve 2018. május 31-én: www.muurgedichten.nl/toelichting.html; in het mooie fotoboekje “Dicht op de muur”, uit 1996 over de eerste 43, en in het vervolg fotoboek dat bij de afsluiting in 2005 gaat verschijnen.

[9] Lásd „Hollandiai Magyar Hírek” évente megjelenő kétnyelvű füzetét. Kiadja a Hollandiai Magyar Szövetség. (Sticht. Hongaarse Federatie in NL.). Szerk.: Szvák Anna, lekt. Csinta Samu. Pápa, 2018, p. 59-60.

[10] Még le sem tisztáztam ezt az írást, amikor az Introitusz fordításra visszajelzésként megérkezett Nagyváradról a Szenci Kertész Ábrahám Nyomda teológiai kiadványokat kísérő címere, a Kijelentés Könyvén, az Ó- és Újszövetségen egyszerre álló zászlós Bárány.

Hasonló anyagaink

Zsirai László verse

CSERE Nem csak az létezik, aki itt lélegzik a közeledben, akit hallhatsz, akit látsz, akit tapinthatsz, akit átölelhetsz.   Az is létezik, aki elment, az is létezik, aki...