Emberséges ezermester, aki Hollandiában művészetre vitte az orgonaépítést. A hangszerek királynőjének szolgálatában elismerésre méltó nevet szerzett. A mai orgonaépítő cégek is tisztelettel írják a nevét és kezelik az örökségét a keze nyomát viselő orgonák költöztetése vagy javítása alkalmával.

Több mint harminc éve gyűjtögetjük a reá vonatkozó anyagot, de az összkép megrajzolása másokra marad, mert ennek a sajgó időkben élt embernek még bőven akad feltáratlan titka a gazdag munkássága és az életútja tájékán. Amikor az amszterdami Akadémiai Kórház falai között vártam az orvosi beavatkozásra, vasárnaponként tolókocsival vittek abba az istentiszteleti terembe, ahol Gaál Gyula orgonáját szólaltatta meg az egyik orvosprofesszor. Akkor csak annyit nyomoztunk ki, hogy a cégjelzéses táblácska szerinti a Fontijn & Gaal egyik tulajdonosa magyar volt. A sorsdöntő nap 1986. december 31-ére esett, és a nyaki gerincműtét után felébredve, 1987 első napjaiban is ott, az orgona közelében gondoltam át az életemet. Felkerestek a barátaim, Urbán Ákos és Emőke, akik kapásból tudták, hogy a Hollandiai Magyar Szövetségnek éppen Gaál Gyula volt az egyik 1957-es alapítója,[1] meg azt is, hogy orgonaépítő volt. Mivel magam is elnyertem a holland állampolgárságot, megkerestem Gaál Gyula nevét a hivatalos közlönyben, ahol holland állampolgárként Julius Gaal néven szerepel, éspedig 1957. március 2-i dátummal.[2]

Gaál Gyula életútjának adatait keresve elsőként a bölcsőhelyén érdeklődtünk, ahol az anyakönyv megőrizte az emlékét. Gaál Gyula 1902. október 3-án született Szapon, ugyanott keresztelte[3] meg október 5-én Némethy György református lelkész.[4] Apácaszakállason született édesapjának a neve Gaál Elek, aki asztalosmester volt, édesanyja Kiss Amália. A csallóközi falunak (Dunaszerdahelytől 20 km-re, délre fekszik a Duna partján) 1910-ben 645 lakosa volt, 1921-ben pedig a 684 lakos közül 658 (96,2%) volt magyar anyanyelvű.[5] A falu lakóinak a javarésze a múltban nemesi származású volt. A Gaál család 1909-ben vagy 1910-ben egy másik, általunk ismeretlen faluba költözött a négy gyermekével.[6] A falu lakosai ma, 2018 nyarán csak arra emlékeznek, hogy 1965-ben egyszer a feleségével hazalátogatott Hollandiából és felkereste a szülőfaluját.

[[paginate]]

A tizennyolcéves asztalossegéd a trianoni határ ijesztő következményei miatt két barátjával nyugatra indult. Útlevél nélkül,[7] pénz nélkül és gyalog vágtak neki az ismeretlen világnak. Épségben érkeztek Ausztriába. Szénaboglyákban háltak, gyümölcsöt ettek, ha egyáltalán szedhettek. Hamburgba érkezve, Gaál Gyula csodásan kapott munkát a zongorakészítő gyárban, ahonnan pár év múlva Dél-Amerikába hajózott. A honvágy meg egyéb égi erők viszont visszahozták Hamburgba, újra munkát kapott a hangszergyárban, mígnem közbeszólt a gazdasági válság.

Nagyszerű ember volt a hamburgi magyar konzul, elintézte, hogy egy Rotterdamba tartó hajón ácsmesterként alkalmazzák, amíg ott is csődöt jelentettek, és négyszáz gulden készpénzzel partra szállt holland földön, hogy az élete fonala ott gabalyodjon, húzodjon tovább, nemegyszer feszesen és vészesen. Életrevalósága, munkataláló ösztöne nem hagyta cserben, Schiedam városában egy orgonaépítő gyárban képezték át, ahol az egyik fiatal társával kiléptek a Spanjaard nevű tulajdonos orgonaépítő gyárából 1936-ban, és sikeres vállalkozásba kezdtek. André Fontijn[8] volt a társa neve, talált a szakértelmük és az igyekezetük, de a háború az ő vállalkozásukat is szétverte.

Mit ad Isten, úgy alakult a helyzete, hogy a felszámolás alatti amszterdami magyar[9] főkonzulátuson karbantartási munkákat végezhetett.[10] Altiszti szolgálatban éli át a háborút, és 1946-ban Magyarországra utazik, hogy az új világhelyzetben hivatali megerősítést szerezhessen a további állami alkalmazásra. Utóbb ez helytelen elképzelésnek bizonyult, mert az egy évre rugó fizetését, a jó ötezer guldent sohasem kapta meg és az útiköltségét sem fizették ki. Rágalmazásban is volt része, de védeni tudta magát az üldözött zsidóktól kapott bizonylatokkal és az általa elrejtett és fedezett személyek tanúságtételével. Idős édesapja már nem akarta elhagyni az országot. Amikor aztán úgy érezte, hogy forrósodik a talaj, Gaál Gyula ismét elment Nyugatra,[11] és a támogatói révén még ilyen körülmények közepette is számos Hollandiában élő magyarnak hozta el az ottani tartózkodáshoz szükséges okmányokat. (A kommunizmus idején az ő orgonakészítő tudására nemigen volt szükség. Nagyváradon például Országh Antalék orgonakészítő gyárából először felélték a szárított faanyagot úgy, hogy faszeget gyártottak cipőtalpaláshoz, azután gyufagyárral kísérleteztek, végül felgyújtották.)

[[paginate]]

Amikor ismét találkozott a vállalkozótársával, Rotterdamban irodát nyitottak, Amsterdamban műhelyt[12] rendeztek be 1950-ben, és jó öt év alatt, 1955-ig tizenöt református egyházközség templomában építettek kisebb vagy nagyobb orgonát. Paksy János református lelkész is találkozott orgonáival a zeelandi gyülekezetekben. Megházasodott és feleségével[13] együtt buzgón törődött a magyar római katolikus misék megszervezésével, a lelkészek fogadásával és ellátásával.[14] Gaál Gyula hosszú ideig töltötte be az amsterdami „Hungária Club 1929” egyesület[15] elnöki tisztét.

A Hungaria Club 1929 vezetősége 1956-ban. Balról jobbra nézve: Gaál Gyula,
Tóth Lajos, Daroczi Rózsika, Hámori Mihály, Gordonné, Kajszi János,
Kaczander Gábor. (A fényképet Kántás Pál úrnak, a Hungaria Club elnökének köszönjük. Kántás Pál levelének kelte: 2018. jún. 7.)

A kutató számára feltűnő, hogy az orgonaépítő műhelyt Fontijn egy adott pillanatban Kampenbe teszi át, de ez biztosan Gaál halála után történt. Mindenki megkérdezi, hogy Gaál Gyula miért éppen Meppelben fejezi be az életét 1971. január 16-án,[16] ez azzal magyarázható, hogy egy szolgálati körút alkalmával ebben a városban hunyt el szívszélhűdésben. André Fontijn 95 éves korában halt meg, 2010-ben.[17]

Elspeet orgonamúzeumában tett látogatásunk alkalmával, 2018 februárjában, az ott szorgoskodó, idős bemutató mesterek között még volt olyan, aki ismerte és a legelismerőbb szavakkal méltatta Gaál Gyulát, a kedves Juliust, aki élete végéig magyaros változatban, azaz magyar akcentussal beszélte a holland nyelvet. Üzlettársával épített orgonái híresek, remekművek! Negyvennyolcat számoltunk össze, de ennél jóval több lehet az általuk épített orgonák sora. Külön kategóriát jelentenek a filmszínházi orgonák, és az általuk javított-karbantartott orgonák száma is több tucatnyi.

A Fontijn & Gaal orgonák láttán emlékeznünk kell erre a Hollandiában országosan elismert, de már kissé elfeledett orgonaépítő művészre, tisztességes magyarra, akinek hangszerein máig dicsérik Istent hollandiai református és római katolikus templomokban. Hivatásának szerelmese volt, erről tanúskodik halála előtt utolsó mondata is az őt kísérő, Somogyi Lajos nevű barátjához: „Pedig nékem még annyi elintéznivalóm van e világon…”[18] Emléke legyen áldott!

Hermán M. János