Múltmentés – Soos Emese emlékezése Szüleire

A megtalált szó: Hétszünyű Kapanyányimonyók

Dr. Soos Gézának – az 1940-es évekbeli Soli Deo Gloria-mozgalom legendás vezetőjének, egykori magasrangú kormánytisztviselőnek – az egyik lánya, a már őszülőfélben lévő Emese újra szülővárosába látogatott. Emesének természetesen a magyar az anyanyelve, angolul mégis jobban tud, mert gyermekkora óta Amerikában él.

A tudata alján azonban őriz egy varázsszót, amely összekötötte gyerekkorát legidősebb bátyjával, Zoltánnal, ez pedig egy mesefigura: a Hétszünyű Kapanyányimonyók. Emese azért emlékszik erre, mert az édesanyja szerint ez volt lányának az első szava.

Emese ezúttal Budapesten, hetven év múltán felkereste elhunyt édesanyja egykori barátnőjét, Dr. Vörös Károlyné Juhos Magdát. Beszélgetés közben hirtelen előkerült a titkos varázsszó, a Hétszünyű Kapanyányimonyók. Juhos Magda mesélt neki arról a világról, amelyet Emese nem tudott előhívni az emléktárából, mert ő akkor mindössze kétéves volt.

Dr. Vörös Károlyné és Soos Emese

Budapest ostroma volt, 1944 telén hullottak bombák, és a Mohai úti villa pincéjében szorongott egy fiatalasszony, Soos Gézáné Tüdős Ilonka állapotosan, három pici gyermekkel, az anyósával, és egy fiatal SDG-s utazótitkárral, Juhos Magdával. Valójában azt sem tudták, kitől féljenek jobban: a németektől, az oroszoktól vagy a nyilasoktól. Soos Gézát ugyanis különösen a Gestapo kereste, mert az ellenállás egyik szervezőjeként lopott német géppel az amerikaiak által felszabadított Olaszországba repült, hogy velük tárgyaljon a háborúból kiugrásról. Persze ezekről még a feleségének sem beszélt, nem akarta őket bajba sodorni. Az ostrom rettenetéből, az éhezésből, a hidegből, a betegségből a gyerekek nem sokat tudtak. A felejtés homálya borította a kistestvérük, a hároméves Ildikó halálát, az éhezéstől végelgyengült Daisy mama elvesztését, az orosz katonák zaklatásait. A négyéves Zoltánka, Emese bátyja folyton felkéredzkedett a fiatal tanítónő ölébe, akinek újra és újra a Fehérlófia című mesét kellett elmondania. Ahányszor elhangzott a kisördög neve, a Hétszünyű Kapanyányimonyók, Zoltán harsányan felkacagott. Emese pedig délutánonként ezt a szót mondogatva aludt el.

[[paginate]]

A háború után a történelem vihara elsodorta őket Magyarországról. Soos Géza hiába ment haza olaszországi háziőrizete után, mivel nem tudták meggyőzni, hogy lépjen be a kommunista pártba, másodszor is szöknie kellett a hazájából, mert ismét életveszélyben volt. Az orosz katonák jelenlétét ugyanannyira ellenezte, mint korábban a németekét. A család Genfben került újra össze, és ottani tartózkodásuk alatt Soos Géza elvégezte a teológiát, majd Németországban a menekült magyarok lelkipásztora lett. A családegyesítés érdekében végül is Észak-Karolinában, Montreatban telepedtek le, ahol Soos Géza egy presbiteriánus főiskolán tanított. Gyakran prédikált környéki templomokban, tartott előadást Európáról, leginkább a kommunizmusról. Fáradhatatlanul járta az országot, magát nem kímélve igyekezett a kint élő magyarokat összetartani. Sajnos az egyik hosszú útján balesetet szenvedett, és 1953-ban, 41 évesen meghalt.

Az elhunyt családfő után magára maradt a mindössze 34 éves fiatalasszony öt kicsi gyerekkel. A legnagyobb fiúnak, Zoltánnak még vannak emlékei édesapjáról, amint a hosszú hajóúton Amerikába menet tanítja a fiát a magyar történelemre, irodalomra. De Emese csak 10 éves volt, amikor árván maradt. Őt akkor nem vigasztalta az a hatalmas erkölcsi tőke, amit édesapja összegyűjtött a hazája és az egyháza számára. Ő fiatalként is megkérdőjelezte édesapja értéksorrendjét: Isten, haza, család. Emese és nyilván a testvérei is jobban örültek volna, ha az egyházi és a nemzeti ügyek ritkábban távolították volna el tőlük az édesapjukat. Gyermekkorukban gyakran együtt játszottak Billy Graham gyerekeivel. Ő is híres evangélizátor volt, és sokat utazott, mégis azoknak a gyermekeknek megadatott, hogy teljes családban nőhettek fel.

Soos Ilonka az öt gyermekével 1965-ben

[[paginate]]

Emese már gyermekkorában hallott édesapja hősies és veszélyes tetteiről, sőt később, már egyetemi tanárként felismerte a nevét egy zsidó származású zenetanárnő, aki elmondta neki, hogy annak idején az édesapja segített neki Magyarországról elmenekülni. S ki tudja, hányan voltak még, akiken segített, amiről az apjuk senkinek sem beszélt. Emese számára az igazi hős mégis az anyjuk volt, aki a férje elvesztésének tragédiája után nem adta fel, hanem továbbvitte az életet. Először francia nyelvtant oktatott a főiskolán, azután pedig első osztályos gyerekek tanítónője lett. Soos Ilonka gyakran nem csak az öt gyerekére főzött, hanem az amerikai misszionáriusok gyerekeinek is, azoknak az egyetemistáknak, akik nyaranta azon a konferenciatelepen voltak, ahol ők is laktak, és a fiatalok Ilonka felügyeletére voltak bízva.

Soos Géza halála után az Amerikai Presbiteriánus Egyház gyűjtést szervezett az árván maradottak számára, s annyi gyűlt össze, hogy abból a pénzből felépíthettek egy kis házat. Ösztöndíjat is szereztek a gyerekek számára, akik a legjobb iskolákban tanulhattak. Piroska és a kis Ilona, mindketten továbbvitték apjuk eredeti szakmáját és munkáját. Piroska jogot tanult, és ügyvéd lett; a kis Ilona politikai gazdaságot tanult, és az amerikai külügyminisztérium munkása lett. Zoltán a fizikai kémia tudományának tanára volt Princetonban. Emese inkább az édesanyja vonalát követte, franciát oktatott az egyetemen, a legfiatalabb fiú, Géza pedig pénzügyi dolgokkal foglalkozott.

Emesének ’56-ról csak annyi emléke van, hogy a rádióban feszült figyelemmel hallgatják a híreket. Soos Ilonka különösen otthon maradt szüleiért és a testvéréért aggódott. Nem is ok nélkül. Édesanyja gyenge szívét annyira megviselte a forradalom, hogy nem sokkal annak leverése után elhunyt. Ilonka később ki tudta hozatni magához Montreatba magára maradt édesapját.

Soos Ilonka a sok gyerek nevelése mellett is hűségesen ápolta magyarországi kapcsolatait, különösen sógornőjével, Soos Edittel. Azonban a közösen átélt próba, az ostrom egy életre összekapcsolta őt Juhos Magdával, és Ilonka élete végéig levelezett a később már szintén nagycsaládos egykori SDG-s utazótitkárral.

Soos Gézáné először 1980-ban tért vissza Magyarországra, s akkor ellátogatott Erdélybe is, ahonnan a szülei származtak. 1998-ban pedig Soos Ilonka Budapesten, a Ráday Kollégiumban férje halálának 45 évfordulóján előadást is tartott párja munkásságáról. 2000-ben, Isten iránti hálaadással emlékezett a közel hatvanéves házassági évfordulóján a Kálvin téri templomban.

Soos Ilonka – még az amerikai vők számára is az „anyu” – már elköltözött az élők sorából, 2009-ben, négy élő gyermeket és három unokát hagyva maga után. Az unokák olyan nagymama képét őrzik, aki nemegyszer kevesellte azt, hogy pusztán „csak” őt szeressék, mert magát illetően mindig belevette, belekérte az Úr Jézust is.

Soos Géza gyerekei közül Emese és a néhai kis Ilonka kivételével negyven év múltán már nem tudtak közeli kapcsolatot kialakítani ősi hazájukkal, ahol bizony édesapjukat megfosztották magyar állampolgárságától.

Emese fiának azonban az életúja – futballkarrierjét próbálgatva – egy időre visszakanyarodott Budapestre, itt új barátokat szerzett, akiket egymás után meghívtak Amerikába, és akikkel még Emese is találkozik. De férjével együtt meglátogatva a Ráday levéltárat, újra és újra rácsodálkozott arra, hogy létezik egy másik, egy nem kommunista Magyarország is, ahol édesapja neve köztiszteletnek örvend, ahol emlékét féltve őrzik és ápolják, sőt élnek még olyan kortársak, akik nagy-nagy hálával emlékeznek apjára, mert Soos Géza átrajzolta, Krisztus-központúvá tette az életútjukat.

[[paginate]]

Emese azonban ezúttal nemcsak apja emlékével, hanem egy kicsit saját gyermekkora tanújával is találkozott, és egyik féltve őrzött titkos szava megtalálta a helyét a Fehérlófia mesében, amelyet majd otthon a youtube segítségével testvérének, Zoltánnak továbbíthat.

Ki tudja, ha egyszer unokái születnek, talán lefordítja nekik angolra ezt a mesét, és tovább örökíti a Hétszünyű Kapanyányimonókat! Azt a szót, amelynek sok-sok évvel ezelőtt néhány kisgyereknek sikerült egy időre feledtetni a háború rémségeit.

Soos Emese a Ráday Levéltárban édesapja dossziéival

Utószóként megvallom, ezért a Hétszünyű Kapanyányimonyókért titkon irigylem Emesét és Zoltánt. Nekem ezt a szót, már ősz fejjel, csak nagy nehézségek árán sikerült memorizálni. Mi, Juhos Magda, vagyis Dr. Vörös Károlyné gyerekei annak idején nem láttuk anyánkat ölbetett kézzel ülni, hogy felkéredzkedhettünk volna hozzá. Nyolc gyereket etetni kellett, és a pelenkákat, a ruhájukat kézzel mosni. Istenem, ma is látom, ahogy még a fehérneműinket is kivasalta! Hatheti szülési szabadság után pedig menni kellett tanítani, 56 után börtönbe vitt férjét ki tudja honnan hazavárni, és folyton pénzt kuporgatni, hogy még a hónap végén is jusson ennivalóra a nagy családnak. Minderre persze ma már az egykori SDG-titkár – 92 évesen – maga is rácsodálkozik, és csak egy magyarázatot talál rá: Nem mindennapi Segítője volt nehéz, de csodákkal megtűzdelt életútján!

Emese is bevallotta: Valójában nem is tudom, ki volt nagyobb hős, az én anyám-e vagy a tied, és mindazok, akik itthon maradtak!

Mintha ennek a háborút és világfelfordulást megélt generációnak az asszonyai ismernének valami nagy-nagy túlélési titkot, és ők még mindig tudnak emlékezni, és másokban is összeöltögetni az emlékfoszlányokat! Ők az igazi múltmentők!

Vörös Éva

 

Hasonló anyagaink

A robotos

Bogárdi Szabó István, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke búcsúzik Tőkéczki Lászlótól.