Túlnépesedés, erőforrás szűkösség, „élettér” konfliktusok

Napjaink egyik legnagyobb biztonsági kihívása a globális migráció. Maga a jelenség, azaz emberek egyéni vagy csoportos, országhatárokon, sőt kontinenseken átívelő vándorlása azonban nem nevezhető új típusú biztonsági kockázatnak, hiszen lényegében egyidős az emberré válással. Ha a természettudományok felől közelítjük meg a kérdést, akkor azt is mondhatjuk, mindannyian „elvándorlók” vagyunk, hiszen az emberi faj az afrikai kontinens középső részén alakult ki, s onnan hódította meg a többi földrészt (Lásd: Gyenis - Hajdú 2017). Ha a keresztyén vallás (azaz a Biblia) alapján közelítünk, akkor pedig mindannyiunk ősei az Ararát-hegyről indultak útnak az Özönvíz után. Mi, magyarok is hosszú migrációs folyamat végén értük el a Kárpát-medencét. (Írom én ezt ezzel a szép sváb névvel…) Ha végig tekintjük az emberiség történelmét, akkor nyugodtam mondhatjuk, hogy fajunk az írott történelem kezdete óta vándorol.

2017 nyarán 257.7 millió olyan ember élt – legálisan vagy legalábbis nyilvántartottan – földünk valamelyik államában, aki nem abban az országban született, azaz bevándorlónak minősült. S vélhetően további tízmilliók illegálisan… Ez a szám 2000-ben még csak 172.6 millió fő volt, azaz tizenhét év alatt közel 50%-kal nőtt a „nemzetközi migránsok” száma. Míg 2000-ben a Föld teljes népességének 2.8%-a tartozott a fentebbi kategóriába, addig ez 2017-re 3.4%-ra nőtt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a fejlett (magas egy főre eső nemzeti össztermékkel rendelkező) országok esetén ez a teljes népesség 9.6%-a (2000-ben), illetve 14.1%-a (2017-ben) volt, míg a közepesen, illetve alig fejlett országok esetén 1.4-1.4%, illetve 1.8-1.6% volt ez az érték. Abszolút értelemben is a fejlett világ vezet, hiszen míg ott 2017-ben 164.8 millió bevándorló élt, addig a világ kevésbé szerencsés térségeiben 92.9 millió. Európában 77.9 millió, Észak-Amerikában 57.7 millió, Ausztráliában és Új-Zélandon pedig 8.4 millió „nemzetközi migránst” tartottak nyilván (UN DESA 2017; 25-31.). Lakosságuk arányában ezek a területek fogadták be a legtöbb nemzetközi migránst, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a bevándorlók döntő többsége más fejlett térségekből (például Európából Európába, vagy Európából Észak-Amerikába) érkezett.

Miben más a napjainkban tapasztalható migráció attól, ami korábban volt? Bizonyos szempontból alapjaiban. A tömeges migráció évezredekig állami, illetve törzsi vagy nemzetségi – azaz kollektív – szinten volt szervezett, lényegében tudatos hódítás volt. Egy népcsoport elvette egy másik „életterét”, azaz erőforrásait, meghódítva annak területeit, leigázva és vagy kiirtva az eredetileg ott lakókat. Napjainkban viszont elsősorban egyéni vagy kisebb csoportos vándorlásról beszélhetünk, amelyben egymással párhuzamosan más-más etnikumú, anyanyelvű és vallású emberek – tömegével – vesznek részt. A migráció – különösen annak a leszakadó, fejletlen térségekből a fejlett országokba tartó változata – egyre inkább üzletággá vált, s óriási bevételt termel. Éppen ezért – nem meglepő módon – szervezett bűnözői csoportok ellenőrzése alatt áll. 2015-ben például csak az Európai Unióba irányuló migráció 4.7 és 5.7 milliárd euró közötti tiszta hasznot hozott az azt lebonyolító csoportok számára (EUROPOL 2017; 50). Miért indulnak el napjainkban milliószámra az emberek? Miért áldoznak a potenciális bevándorlók – útvonaltól függően – akár 10-20000 amerikai dollárt, vagy eurót (Bővebben Coyne –Nyst 2017; 29-31) arra a célra, hogy elérjék a fejlett térségeket, az általuk kiszemelt célországot? A kérdések megválaszolása több kötetet tölt meg, ám jelen tanulmány szerzőjének be kell érnie a folyóirat adta szűk terjedelmi keretekkel.

[[paginate]]

A migráció könnyebbé válásának okai között meg kell említeni a globális információs forradalmat, illetve a közlekedési/utazási lehetőségek jelentős javulását, azaz az elmúlt bő két évszázadban lezajló ipari és technológiai forradalom eredményeit. Amióta megjelentek az első államok, sőt már az ősemberek idején is, Földünk egyes területein gyökeresen más életminőségben éltek az emberek. Időszámításunk kezdetén például a Római Birodalom, vagy Kína lakosai sokkal jobban éltek, mint Afrika szubszaharai részén vagy az Amerikai kontinensen lévő embertársaik. Erről azonban mit sem tudtak a világ más tájain, sőt akárcsak a fentebb említett birodalmak határaitól pár tucat, vagy egy-két száz kilométerre sem. Az információs technológia forradalma viszont lehetővé tette, hogy akár Afrika közepén is – egy műholdas kapcsolattal rendelkező okostelefonnal – begyűjtsük az európai migrációs rendszerről (lehetőségekről, jogi szabályozásról, útvonalakról stb.) rendelkezésre álló, lényegégében korlátlan mennyiségű és korlátozás nélkül rendelkezésre álló információkat. S nem mellesleg megismerhető az afrikai ember számára elképesztően magas életszínvonal, amely az európai vagy észak-amerikai lakosság zöme számára természetes (Hamel 2009; 1-19.). Az utazás is egész más – már ha egyáltalán régebben lehetséges – volt, mint napjainkban. Noha a világ számos helyén ma sem életbiztosítás útnak indulni, ennek ellenére napjainkban, különösen Földünk szerencsésebb helyzetben lévő (fejlettebb) térségeiben az utazás sokkal biztonságosabb, mint akárcsak száz, vagy kétszáz évvel ezelőtt. Nem is beszélve a közlekedési eszközök és hálózatok forradalmáról. Napjainkban ugyanis globális közúti, vasúti, tengeri és légi közlekedési rendszerek teszik hihetetlenül könnyűvé és gyorssá az emberek és áruk mozgását. Gondoljunk csak bele, hogy amikor Jules Verne (Verne Gyula) 1873-ban megírta 80 nap alatt a Föld körül című regényét, az akkor a lehetőségek határát jelezte, a tudományos fantasztikum határát súrolva. Ma ezt az utat – repülővel – alig több mint két nap alatt meg lehet tenni. A nemzetközi környezet – a nemzetközi jog fejlődése – emellett ma már arra kötelezi, arra kötelezné a menekülők által útba ejtett államokat, hogy – indokolt esetben – nyújtsanak segítséget a szorult helyzetben lévő migránsoknak (IOM 2018; 8, illetve 22-26). A célországok egy jelentős része ráadásul rá is szorul a migránsokra, mert saját társadalmaik elöregednek és fogynak, így hosszútávon – népesség pótlás nélkül – jóléti társadalmaik fenntarthatatlanná válnának (Kaiser 2011a; 29).

Na de miért indulnak útnak az emberek? Tulajdonképpen szinte minden esetben egy jobb élet reményében. Magasabb életminőség a célja annak a magyar, vagy kelet-európai fiatalnak, aki Németországban, Ausztriában vagy éppen az Egyesült Királyságban szeretne dolgozni, esetleg tanulni, meg a szíriai polgárháború poklából, illetve az afrikai törzsi háborúk borzalmai, vagy a teljes kilátástalanság, a nyomor elől menekülő embereknek is. S az „amerikai álom” lebeg azon latin-amerikai milliók előtt, akik az Amerikai Egyesült Államokba vagy Kanadába próbálnak meg eljutni. (Jelen tanulmány elsősorban a válságkörzetekből a világ fejlett részei, különösen az Afrikából Európa irányába zajló migráció okaival foglalkozik.)

[[paginate]]

Miért indulnak el az emberek, milyen konfliktushelyzetek löknek ki milliókat lakóhelyükről? Ennek rengeteg, egymással szorosan összekapcsolódó, egymástól lényegében szét nem választható oka van: Túlnépesedés, egyre többfelé aprózódó és pusztuló természeti erőforrások, az ezek birtoklásáért kirobbanó „élettér” konfliktusok, fegyveres összecsapások, illetve gyenge államiság, fegyver, ember és kábítószer csempészet – a teljesség igénye nélkül… Az úgynevezett „élettér” konfliktusok a természetes erőforrásokhoz való hozzáférés beszűkülésével hozhatók összefüggésbe, ezek kirobbanhatnak államok között is (háborúk), de sokkal jellemzőbben országokon belül (polgárháborúk) (NIC 2017; 20-21). Felvetődik a kérdés, hogy a számos ok közül mi volt előbb. Ha egyáltalán lehetséges, meg kell határozni az egyes okok közötti ok-okozati különbségeket. (Nyilván nem egyszerű a kérdés, hiszen ez klasszikus mi a volt előbb, a tyúk vagy a tojás esete.)

Nem csak jelen sorok szerzőjének gyakran hangoztatott véleménye, hogy a legalapvetőbb biztonsági kihívás az emberiség lélekszámának – napjainkban már csak bizonyos térségekre (Afrika, Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Latin-Amerika) korlátozódó – robbanásszerű növekvése (Kaiser 2011a; 27). Már maga a túlnépesedés is, mint fogalom, komoly tudományos viták tárgya, de abban lényegében egyetértés van a szélesebb tudományos közösségben, hogy a Föld népességének 2100-ig jól előre jelezhető növekedése jelentős terhet rótt már eddig is – bolygónk ökoszisztémájára. Ha csak a legalapvetőbb statisztikai adatokat nézzük, akkor is elborzasztóak a számok. 1950-ben 2.54 milliárd lakosa volt bolygónknak, amiből 223 millióan Afrikában, 1404 millióan Ázsiában, 549 millióan Európában, 167 millióan Latin-Amerikában, 173 millióan Észak-Amerikában és 13 millióan Óceániában éltek. 2017-ben viszont már 7.55 milliárd ember élt Földünkön, ebből 742 millióan Európában, 1 256 millióan Afrikában, 4.5 milliárdan Ázsiában, 646 millióan Latin- és 361 millióan Észak-Amerikában, további 41 millió pedig Óceániában. Azaz 67 év alatt Afrika népessége több mint az öt és félszeresére, Latin-Amerikáé közel a négyszeresére, Ázsiáé (és Óceániáé) pedig több mint a háromszorosára nőtt. 2050-re nagyjából 9.8 milliárd fő lesz bolygónk népessége, s a növekedés legnagyobb részét az afrikai kontinens egyedül fogja biztosítani, hiszen – az előrejelzések szerint – 2 528 millió ember fog ott élni. (Európa népessége – migrációval együtt is – csökkenni fog mintegy 25 millió fővel, míg a többi térségben 10% körüli növekedés várható.) 2100-ra pedig – már ha van értelme ennyire hosszú távú jóslásokba bocsátkozni – 11.2 milliárd ember fog a Földön élni, ebből 4.5 milliárd Afrikában és 4.8 milliárd Ázsiában. Európára csak 650, Latin-Amerikára 710, míg Észak-Amerikára 500 millió főt jeleznek a szakemberek (UN DESA PD 2017; 23.). Jól látható az adatokból, hogy a világ legtöbb területén a népességrobbanás már napjainkban is lecsengőben van, kivéve az Afrikai kontinenst. S azt is meg kell jegyezni, hogy már 2050-re is az európai népesség jelentős része, 2100-ra pedig a többsége, a harmadik világból érkező migránsokból, illetve az ő leszármazottaikból fog állni…

[[paginate]]

Az emberiségnek történelme folyamán – kortól függetlenül – két alapvető nyersanyagtól függött a léte. Ezek a termőföld és az édesvíz, amelyek egyediek és semmi más természeti erőforrással – egymással sem – helyettesíthetők. Minden társadalomnak, államnak szüksége van – lehetőleg bőséges mennyiségben – ezekre a „nyersanyagokra” önmaguk fenntartásához (Kaiser 2017; 60-61. o.). Ebből a szempontból pont a gyorsan népesedő térségek állnak rosszul. Ha ránézünk a Föld műholdképére, akkor jól látható, hogy Afrika jelentős része már most is sivatag, amelynek mérete ráadásul folyamatosan nő. A Közel-Kelet és a Közép-Kelet nagy része lényegében teljesen elsivatagosodott, így a térség nélkülözi azokat a termőföld és édesvíz készleteket, amelyek szükségesek lennének a – jelenlegi – lakosság legalapvetőbb szükségleteinek kielégítéséhez. (Amíg kitartanak a kőolaj és földgáz készletek, addig az élelmiszer import megoldható, illetve édesvizet is elő lehet állítani a tengervíz sótalanításával.) Délkelet-Ázsiában pedig ugyan bőségesnek tűnő készletek vannak, de ott meg már most is hihetetlen magas a népsűrűség. (Latin-Amerikával az írás nem foglalkozik, mert migrációs szempontból annak a térségnek a „népesség fölöslege” Észak-Amerikát célozza meg, Európa szempontjából minimális az onnan történő bevándorlás.) Terjedelmi okokból sajnos, nem tudom kifejteni a klímaváltozás hatásait, de röviden elmondható, azok sem javítják az afrikai vagy a közel-keleti emberek édesvízhez, illetve a termőföldhöz való hozzáférését.

Az erőforrásokhoz való egyre nehezebb hozzáférésre – sajnos – rengeteg kitűnő példa van, azonban közülük is a legplasztikusabb Banglades, ahol 2017 nyarán 157.8 millió ember lakott, mindössze 148 460 négyzetkilométeres területen. (Négyzetkilométerenként több mint 1060 ember!) Magyarországon ugyanekkor – 93 030 négyzetkilométeren – 9.8 millió ember lakott. Azaz Bangladesben másfél magyarországnyi területen élt tizenhét magyarországnyi népesség (CIA 2018). Banglades népessége egyébként 1950-ben még csak 37.9 millió fő volt, ám 2030-ra 185.6 millió főre fog nőni (UN DESA PD 2017; 23).

Érdemes ismét rövid pillantást vetni bolygónk műhold felvételére, ugyanis az azt is elárulja nekünk, hogy az afrikaiak miért elsősorban Európa felé igyekeznek. Nem mehetnek másfelé. Nyugatra az Atlanti-óceán van, keletre az Indiai-óceán, délre pedig az Antarktisz. Észak-Keleten ugyan ott az Arab-félsziget, de ott sem víz, sem termőföld nincs nagyon. Arról nem is beszélve, hogy az ottani államok nem éppen a vendégszeretetükről híresek, illetve nekik is megvannak a maguk problémái, azaz messze nem kínálnak a menekülteknek olyan életkilátásokat, mint az „öreg kontinens”.

[[paginate]]

Mi történik azokon a területeken, ahol az édesvíz és a termőföld készletek már nem elegendők az ott élők igényeinek kielégítéséhez? Megindul az erőforrásokért vívott kétségbeesett küzdelem, mert senki (törzs, népcsoport vagy egyén) nem akar éhen vagy szomjan halni. És mivel ebben az esetben szó szerint a túlélésről van szó, ezért a csökkenő készletekért vívott harcban szó szerint mindent elkövetnek a küzdő felek. Ezekben az összecsapásokban nincsenek szabályok, mivel a résztvevők azt sem tudják, hogy létezik olyan, mint a nemzetközi hadijog. Nevezzük nevén a dolgot, a küzdő felek gyakran népirtást és etnikai tisztogatást követnek el, azaz a vesztes oldalt fizikailag is megsemmisítik és/vagy elüldözik (Bővebben lásd: Jobbágy 2015).

Miért pont azokban a térségekben, államokban magas a népszaporulat, amelyekben nem tudják garantálni az emberek számára az alapvető létfeltételeket és ahol szinte folyamatosak az alapvető erőforrásokért folytatott harcok? A dolog túlélésről szól. Bármilyen meglepő is, de minél nagyobb a létbizonytalanság, annál nagyobb a népszaporulat. A fejlett államokban ott vannak a nagy társadalmi ellátórendszerek (nyugdíj-, társadalom- és egészségbiztosítás), de ahol ezek nem állnak rendelkezésre, ott a család az ellátó rendszer. Azaz legyen sok gyermeked és unokád, így van arra némi esélyed, hogy ha megéled és megöregszel, így már nem tudsz magadról gondoskodni, lesz valaki, aki ellát. Ehhez adódik a nők kiszolgáltatott helyzete is, hiszen Afrika nagy részén még mindig alávetett, „félszabad” a státuszuk (Kaiser 2011; 29-30.). Jó példa a fentiekre Afganisztán esete. Az 1950-ben 7.8 milliós ország népessége 2017-re 35.5 millió főre nőtt, azaz több mint négy és félszeresére (UN DESA PD 2017; 23). Mindeközben az országban 1973 óta lényegében folyamatosan polgárháború dúl, közben 1979 és 1989 között a Szovjetunió is megszállta, majd 2001 óta az Amerikai Egyesült Államok is „felszabadította”. Milliók (2-3) haltak meg és további milliók (6-8) menekültek el az állandó létbizonytalanság miatt (Khan 2013).

[[paginate]]

A robbanásszerű növekedés a kiskorúak arányát növeli. Az arányaiban túl sok gyermek lényegében elviselhetetlen terheket ró a gyorsan népesedő országok társadalmaira. Megint csak a statisztikai adatokat nézve, 2017-ben Földünk 7 milliárd 550 millió lakosából 26% volt 14 éves, vagy annál fiatalabb. Európában és Észak-Amerikában viszont ez az érték csak 16%, illetve 19% volt, Afrikában ellenben 41%. (Ázsiában 24%, Latin-Amerikában 25%.) Néhány – megint szinte csak afrikai – országban a gyermekek aránya megközelíti a teljes népesség felét. A Kongói Demokratikus Köztársaságban és Szomáliában 46%, Angolában és Csádban 47%, Maliban és Ugandában 48%, Nigerben 50% a 14 éves, vagy annál fiatalabb lakosság aránya. Japánban, a Koreai Köztársaságban és Németországban ugyanez 13%, Magyarországon (és tucatnyi más fejlett országban) 14% (UN DESA PD 2017; 17-22.). Ha egy társadalomban a gyermekek aránya meghaladja a 33%-ot, akkor nagyon nehéz finanszírozni – fenntartani – azt az oktatási és egészségügyi rendszert, amely biztosítja a gyermekek szükségleteit. Ha felnőnek, nagy kérdés, hogy mit fognak csinálni, lesz-e munkahelyük, megélhetésük?

Mi az, ami ezeket a negatív folyamatokat lassítani tudja, esetleg megállítja, vagy részben vissza is tudja fordítani? Az erős állam. Mi „teszi” az erős államot? Onnan kell megközelíteni a kérdést, hogy melyek is az állam feladatai. Elsősorban a lakosság (alapvető) igényeinek kielégítése. Legyen mit inni, enni, legyen közbiztonság, oktatás, egészségügyi ellátás. Mi tudja ezt biztosítani? A modern államnak három lába kell, hogy legyen: működő közigazgatás, rendvédelem, illetve honvédelem. Lássunk tisztán, a legtöbb ország, különösen a világ gyorsan népesedő régióiban – részben vagy egészében – nem rendelkezik ezekkel a képességekkel. Ha megnézzük az úgynevezett „törékeny államok rangsorát” (Fragile States Index 2017), akkor jól látható, hogy a világ mely régiói a legfenyegetettebbek: Az első tíz országból hat (Dél-Szudán /1./, Szomália /2./, Közép-afrikai Köztársaság /3./, Szudán /5./, Kongói Demokratikus Köztársaság /7./ és Csád /8./) Afrikában, négy pedig (Jemen /4./, Szíria /5./, Afganisztán /9./, és Irak /10./) Ázsiában található. Az első latin-amerikai ország Haiti, amely a 11. a listán, de utána megint hat afrikai, majd egy-egy ázsiai és ismét egy afrikai ország következik. Minél hátrébb van egy ország ezen a listán, annál jobb helyzetben van. Az utolsó tíz állam ez volt 2017-ben (a 178. helytől a 169-ig): Finnország, Norvégia, Svájc, Dánia, Svédország, Írország, Ausztrália, Izland, Új-Zéland és Kanada. (Magyarország egyébként a 135. volt.) Míg a lista elején az „állampolgárok” – ez azokban az államokban értelmezhetetlen kifejezés – legnagyobb problémája a puszta túlélés, addig a hátul levő országokban az önmegvalósítás a legfontosabb kihívás. Emitt senki sem szeretne élni, amott mindenki. Itt újra visszautalnék a kommunikáció és a közlekedés forradalmára, amely lehetővé teszi, hogy az emberek útnak induljanak. Ráadásul ha megnézzük a gyenge államokat ábrázoló térképet, akkor jól látható, hogy azok nagyjából egymás közelében, Földünk bizonyos térségeiben koncentrálódnak. Ha közülük az egyik „bedől”, azaz összeomlik – s ennek potenciálisan bármelyiküknél megvan az esélye –, akkor az válságtüneteket, azaz migránsok tíz- és százezreit, terrorcsoportokat és hadúri milíciákat zúdít a szomszédságára. S azok az államok is meggyengülnek, vagy akár össze is omolhatnak. Különösen igazak ezek az állítások az úgynevezett Szubszaharai Afrikára, ahol „hagyományosan gyenge lábakon áll” az államiság (Marsai 2016; 6-10.).

[[paginate]]

Kívülről lehet-e segíteni azoknak az országoknak, amelyek súlyos belső problémákkal küzdenek? Nehezen. Ha megnézzük a korrupcióra vonatkozó nemzetközi adatokat, akkor jól látható, hogy mely országokban van arra a legnagyobb esély, hogy a fejlesztési segélyek, egyáltalán bármilyen beérkező forrás „maradéktalanul eltűnjenek”. A lista 180. és a 171. helyén az alábbi országok állnak: Szomália, Dél-Szudán, Szíria, Afganisztán, Jemen, Szudán, Líbia, Észak-Korea, Bissau-Guinea és Egyenlítői Guinea. A lista elején meg csupa „unalmas” ország: Új-Zéland, Dánia, Finnország, Norvégia, Svájc, Szingapúr, Svédország, Kanada, Luxemburg és Hollandia (Trasparency International 2018).

Mindezek együtt okozzák, hogy emberek milliói indulnak el minden évben a reménytelenség, a tényleges életveszély elől egy jobb élet, vagy egyszerűen csak a túlélés reményében. Meg tudjuk-e állítani ezeket az embereket? Nem, mert folyamatosan újra termelődik, sőt egyre növekszik az a tömeg, amely kibocsátja őket. Afrika erre – sajnos – tankönyvbe illő példa.

Mi lehet a megoldás? Globális problémákat globálisan kell megoldani, a nemzetközi közösség összefogásával. Hogyan? Röviden: élhetővé kell tenni azokat a hatalmas régiókat, ahonnan a migráció zöme elindul. Jövőt, életkilátásokat kell kínálni ezen térségek lakosságának. Közhelyesen hangzik, de attól még igaz: jó, de legalább is jobb államokat kell építeni. Mivel az adott térségekben leginkább csak kudarc vagy gyenge államok léteznek, ez az építkezés csak külső behatásra, segítséggel valósulhat meg. A kérdés a hogyan. Mint a közelmúlt tapasztalatai rámutattak (Afganisztán, Irak, Szomália és a sort még sokáig lehetne folytatni) ez katonai erővel nem megy. Pénzt küldeni – mint fentebb utaltam rá – értelmetlen ezekbe a régiókba. A nemzetközi segélyszervezetek egyenként végzett, lelkes és elhivatott munkája tagadhatatlanul fontos és hasznos, de lényegében csak tűzoltásra jó. Véleményem szerint komplex megközelítésre van szükség, ráadásul azt is tudomásul kell venni, hogy évtizedes távlatokban kell gondolkodni. Ezt az ENSZ, mint az egyetlen globális és mindenki által elfogadott szervezett is jól látja. Erre szolgál a szervezet Közgyűlésének 2015. szeptember 25-én elfogadott tizenhét fenntartható fejlődési célja (UN GA 2015). Sikerrel járhat ez a program? Mindannyiunk nevében remélem, hogy igen.

Kaiser Ferenc

[[paginate]]

Felhasznált irodalom

CIA: The World Factbook. Elérhető: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/ a látogatás időpontja 2018. 02. 15.

Coyne, John –Nyst, Madeleine (eds.): People smugglers globally, 2017. Australian Strategic Policy Institute (ASPI), Barton, 2017. Elérhető: http://globalinitiative.net/wp-content/uploads/2017/10/people-smuggling-internals-for-john.pdf a látogatás időpontja 2018. 02. 15.

EUROPOL: European Union Serious and Organised Crime Threat Assessment: Crime in the age of technology. European Police Office, The Hague, 2017. Elérhető: https://www.europol.europa.eu/activities-services/main-reports/european-union-serious-and-organised-crime-threat-assessment-2017 a látogatás időpontja 2018. 02. 01.

Gyenis Gyula – Hajdu Tamás: Emberré válás: Az ember biológiai és kulturális evolúciója. Archaeolingua Alapítvány, Budapest, 2017.

Hamel, Jean, Ives: Information and Communication Technologies and Migration. United Nations Development Programme, Human Development Research Paper 2009/39. Elérhető: http://hdr.undp.org/sites/default/files/hdrp_2009_39.pdf a látogatás időpontja 2018. 02. 11.

International Organization for Migration (IOM): World Migration Report 2018. Geneva, 2018. Elérhető: http://www.iom-nederland.nl/images/World_Migration_Report_2018/wmr_2018_en.pdf a látogatás időpontja 2018. 02. 09.

Jobbágy Zoltán: A háború antropológiája: primitív hadviselés, gerilla hadviselés és a szövetséges összhaderőnemi műveletek sikere. in.: Hadtudomány. A Magyar Hadtudományi Társaság Folyóirat 25. (E-szám) pp. 67-78. (2015) Elérhető: http://real.mtak.hu/24618/1/8_JOBBAGY_ZOLTAN_2.pdf a látogatás időpontja: 2018. 02. 11.

Kaiser Ferenc: A túlnépesedés és globális biztonsági kihívásai; in.: Nemzet és Biztonság, főszerkesztő Tálas Péter, IV. évfolyam, 8. szám, 2011. október, 27-36. o. Elérhető: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/kaiser_ferenc-a_tulnepesedes_es_globalis_biztonsagi_kihivasai.pdf a látogatás időpontja: 2018. 02. 11.

Kaiser Ferenc: Az erőkivetítés, mint az állam speciális érdekérvényesítő eszköze. in.: Gőcze István (szerk.): Az igazságos háború elvétől az igazságos békéig. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2017. 55-72. o. Elérhető: http://akfi-dl.uni-nke.hu/pdf_kiadvanyok/web_PDF_Az_igazsagos_haboru_elvetol_az_igazsagos_bekeig_JAV.pdf a látogatás időpontja: 2018. 02. 11.

Khan, Imtiyaz Gul: Afghanistan: Human Cost of Armed Conflict since the Soviet Invasion. 2013. Elérhető: http://sam.gov.tr/wp-content/uploads/2013/03/9-Imtiyaz_Gul_Khan.pdf a látogatás időpontja: 2018. 02. 18.

Marsai Viktor: A migrációs diskurzus margójára I. – Afrika mint kibocsátó régió; Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, Elemzések 2016/13. Elérhető: http://archiv.netk.uni-nke.hu/uploads/media_items/svkk-elemzesek-2016-13-a-migracios-diskurzus-margojara-afrika-mint-kibocsato-terseg-marsai-v.original.pdf a látogatás időpontja: 2018. 02. 17.

National Intelligence Council (NIC): Global Trends: Paradox of Progress. 2017. Elérhető: https://www.dni.gov/files/documents/nic/GT-Full-Report.pdf a látogatás időpontja 2018. 02. 11.

United Nations Department of Economic and Social Affairs (UN DESA): International Migration Report 2017: Highlights. United Nations, New York, 2017. Elérhető: http://www.un.org/en/development/desa/population/migration/publications/migrationreport/
docs/MigrationReport2017_Highlights.pdf a látogatás időpontja 2018. 02. 04.

United Nations Department of Economic and Social Affairs Population Divisions (UN DESA PD): World Population Prospects: Key findings & advance tables. 2017 Revision, United Nations, New York, 2017. Elérhető: https://esa.un.org/unpd/wpp/publications/Files/WPP2017_KeyFindings.pdf a látogatás időpontja 2018. 02. 04.

United Nations General Assembly (UN GA): Transforming our world: the 2030 Agenda for Sustainable Development; A/RES/70/1, Elérhető http://www.un.org/ga/search/view_doc.asp?symbol=A/RES/70/1&Lang=E a látogatás időpontja 2018. 02. 13.

The Fund for Peace: Fragile States Index 2017. Elérhető: http://fundforpeace.org/fsi/data/ a látogatás időpontja 2018. 02. 14.

Transparency International: Corruption Perceptions Index 2017. Elérhető: https://www.transparency.org/news/feature/corruption_perceptions_index_2017#table a látogatás időpontja 2018. 02. 22.

Hasonló anyagaink

Globalizáció és az egyház

Van-e kiút a globalizációs zsákutcából, a globalizáció okozta elkerülhetetlen deformációkból? Sikerül-e megállítanunk a globalizációs úthengert? Ravasz Ákos írása

Reformáció, kultúra, identitás

Köntös László ünnepi beszéde, amely elhangzott a reformáció 500. évfordulóján tartott közös evangélikus-református zsinati ülésen.