Az irigyelt reformáció

A Confessio körkérdése: Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében?

A Confessio kérdése arra irányult, hogy miben kell megújulnia keresztyénségünknek és egyházunknak, ill. mit kell tennünk ennek érdekében. Ez a kérdés természetesen nem csak ma érvényes, hanem folyamatos kihívást jelent számunkra; vajon azonban véletlen-e, hogy a Confessio éppen a reformáció emlékévében intézi hozzánk ezt a régi-új kérdést? Lehet-e úgy értelmeznem mindezt, hogy számot kell vetnünk protestáns identitásunkkal, meg kell fogalmazzuk, hogy miben aktuális ma is a reformáció üzenete, illetve hogy miben maradunk el mi, késői utódok a reformáció ideáljától? Lelki szemeim előtt megjelenik Méliusz Juhász Péter, s talán nem is kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljam: milyen lesújtó véleménnyel lehetne mai keresztyén életünkről, s mi minden hiányosságot találhatna bennünk. Mindezt felsorolni hosszú ideig tartana, de egy szót mindenképpen megérdemel az a kérdés, hogy a reformáció hogyan tudná megújítani mai keresztyén életünket.

Hitéhez hűséges keresztyén ember lelkében enyhe sóhajtással élheti meg a reformáció 500. évfordulóját: milyen jó lenne, ha… – ha ma is olyan elkötelezett emberek élnének, mint akkor; ha a hit és vallás ügye ma is olyan fontos lenne az európai társadalmakban, mint akkor; ha a keresztyén hit ma is úgy tudná szervezni a társadalom életét, mint akkor; ha ma is táplálékunk lenne az evangélium, mint 500 évvel ezelőtt. Ez a nosztalgia természetesen nem az akkori viszonyok idealizálását jelenti, hiszen összehasonlíthatatlanul nagyobb terheket kellett elhordozniuk az embereknek, mint napjainkban. Ha csak Magyarországra tekintünk, akkor is a részekre szakadt, idegen uralom alatt élő ország mérhetetlen szenvedései tárulnak elénk – és mégis azt kell mondjuk, hogy eleink nem csak maguk táplálkoztak az evangéliumból, de nekünk is bőven hagytak hátra lelki eledelt! Nem is az emberek idealizálása akar ez lenni, hiszen emberi gyengeséget, evangéliumi hitre tért emberek közötti vitát, sőt ellenségeskedést is korrektül feljegyzett az egyháztörténelem, éppen eleget! Sokszor viszont éppen a hitviták tüze emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire elevenen élt a reménység az emberekben, hogy Isten igéje által vezetve földi problémákat is meg tudnak oldani, s hogy az egyetlen szükséges dologra összpontosítva Isten kegyelméből és az Úr Krisztusba vetett hit által megigazulhatunk.

A szó nemes értelmében vett irigység azonban leginkább annak kapcsán merülhet fel bennünk, hogy a reformáció korában – az összes viták és ellenségeskedések mellett is – meglehetősen nagy egyetértés volt a hitújítás folyamatában: a cél és a cél elérésének módja, úgy tűnik, egymástól függetlenül is hasonló módon történt. Első helyen említem itt, hogy mindenki fontosnak tartotta az iskolát: Luther Márton egyetemi előadások során, írásmagyarázati eredményként fogalmazza meg a reformáció üzenetét, majd disputa-tételekként fogalmazza meg azt. Aligha hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy magyar peregrinációs diákjaink külföldön ugyanúgy megfogalmazták a maguk tételeit, s az egyetemeken „disputáltak”, megvédték azokat. Zwingli Ulrich határozottan állítja, hogy Luthertől teljesen független, amikor a Biblia tanulmányozására 1525-ben létrehozza a Zürichi Egyetem Teológiai Karának elődjét, a Prophezei nevű iskolát. A második generációs reformátor, Kálvin 1559-ben szintén megalapítja iskoláját, amiből szintén egy egyetem nő ki (ő talán inkább a strassburgi Luther-követők mintáját követi). Említhetnénk persze emellett Bern, vagy Lausanne példáját is, de semmiként se feledkezzünk meg arról, hogy a magyar reformátorok is ezen az úton jártak a kollégiumok létrehozásával. – A másik nagy egyetértés a bibliafordításokat illeti, ahol szintén Luther Márton német fordítását kell elsőként megemlítenünk. Hogy milyen hatalmas hatása volt e fordításnak az irodalmi német nyelvre, azt talán nem is kell hangsúlyoznunk, de ismét azt kell mondjuk: Zürichben Zwingli szintén egy anyanyelvi fordítással akarta a Biblia üzenetét az átlagemberhez közel vinni. Franciául persze már volt emelkedett irodalmi nyelv a XV. században; ennek ellenére Kálvin is lefordította a Bibliát (latinra is, franciára is), sőt az 1535-ös Bible d’Olivétan munkatársai között is ott volt. Kell-e hangsúlyoznunk magyarul a Károli-fordítás jelentőségéről beszéljünk? Aligha! – Említsük meg még, hiszen fontosságban aligha marad el az előbbi kettő mögött, az anyanyelven tartott prédikáció-irodalmat. Isten igéjének rendszeres hirdetése és aktualizálása valamennyi reformátor fontos médiuma volt, ami nyilván mutatja, hogy számukra az Isten népe (szemben a hierarchiával) mennyire fontos volt. Sok sebből vérző magyar népünknek a reformátorok prédikációja volt az a mindennapi kenyér, ami erőt adott a túlélésre. A prédikáció mellett aztán emeljük még ki a hitvallási iratok jelentőségét, amit úgy tűnik, mindenütt fontosnak tartottak, ahol a reformáció üzenete megjelent. – Különösen a helvét irányú reformáció hangsúlyozta aztán a keresztyén szolidaritás elengedhetetlen voltát, amivel az egyház szolgált az egész társadalomnak. Nem csak a szegényekről való gondoskodás, hanem a betegek ellátása és gyógyítása volt fontos Kálvinnál éppúgy, amikor a diakóniát Genfben megszervezte, mint a debreceni ősök számára, kik létrehozták az Ispotályt. Nem felejthetjük el azonban azt sem, hogy a protestáns egyetemeken és kórházakban ekkor történnek olyan kutatások is, amelyek a gyógyászatot évszázadokig meghatározták.

Irigylésre méltó kor a reformáció kora – de nem a sárga irigység értelmében, hanem kihívásként: mi ma mit tartunk olyan célnak és olyan módszernek, ami változatlanul érvényes és követhető? A jelen sorok írója nem lát ilyen egységet a hit kérdésében, de európai társadalmaink kérdésében sem. Megújulásra van szükségünk, a reformáció ügye által megújulva. S ha valaki ezt az üzenetet réginek tartaná, úgy idézhetünk egy sokkal régebbit, ami azonban évezredek próbáját is kiállta: „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs 40,31).

Karasszon István
református teológus, egyetemi tanár

Hasonló anyagaink

Megújulás!?

Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében? A Confessio körkérdésére Steinbach József dunántúli püspök, református teológus válaszolt.

Stratégiai tervezés és bátorság

Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében? A Confessio körkérdésére Bor Imre, a Zsinat világi tagja, a Tolnai Egyházmegye tanácstagja kereste a választ.

„Embertől emberig vinni az evangéliumot”

Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében? A Confessio körkérdésére Karsay Eszter református lelkipásztor öt pontban fogalmazta meg válaszát.