Amikor megkaptam a könyvet, és ránéztem a címlapra, Jókai Annának a Kodolányi Jánosról leírt szavai jutottak eszembe: „Isten reklámembere…” Az is szokatlan megközelítést takar, és hasonlóképpen az is, hogy Albert Gábor „magányos merénylő” lenne. Ugyanakkor mindkét megfogalmazás igaz és találó.

Ami a „merénylőséget” illeti, persze nem a manapság sajnálatosan ismert jelentés itt a döntő: nem a terroristák galád cselekvéseire kell asszociálnunk. Ahogyan az ajánló szövegben olvassuk: „A merénylet szót a terroristák kisajátították, holott valamennyiünket ezek a rejtett vagy látványos merényletek tartanak életben. S mi, akik társadalmi diktatúrában éltünk (s mikor nem diktatúra a társadalom?), ezt számtalanszor megtapasztaltuk.” És tegyük hozzá ehhez írónk protestáns létezését, annak is a „protestál” jellegét. Hiszen hosszú évtizedei alatt volt mi ellen tiltakoznia, ha igazságtalanságot és elnyomást látott és érzékelt a saját bőrén. Mindemögött ott áll református elődeinek tartása, erkölcsisége. A folytonos megújulás igénye.

Az Egy magányos merénylő elmélkedései pontos cím. Hiszen valódi elmélkedésekről van itt szó, miközben végigkísérhetjük az írót pályáján, az önéletrajz elemeivel. Ráadásul abban is rendhagyó a könyv, hogy az interjú csírái is megjelennek benne, mivel Kövesdy Zsuzsanna időnként kérdez és közbeszól. Nem oly gyakran, ám mindig fontosat mondva, egyben előrébb vivően, már ami az elbeszélést illeti. S amikor a szépírói vagy a szociográfiai munkásság kerül előtérbe, akkor különösen szakszerűek a közbevetések.

Így rajzolódik ki előttünk a rendkívül gazdag életmű egésze, a huszadik század történelmi sodrában élő írástudó és gondolkodó pályaíve. Az emberé, aki ifjú korában megmártózott a kőszegi katonai iskola világában, amelyről Ottlik Géza nagy műve, az Iskola a határon is szól. Hasonlóképpen olvashatunk a pécsi, a baranyai környezet tudatformáló szerepéről, később az egyetemi és más felsőoktatási színhelyekről, élményekről. S közben elismeréssel szólhatunk az elbeszélő hitelességéről, a fordulatos élettörténet vonzó hatásairól. Akkor is, ha akadnak borzasztó részletek, pl. a második világháború tragikus mozzanatairól, a „felszabadítók” mocskairól. A diktatúra szorításairól, a megélt sorsról. Jellemző, hogy az író apját a nyilasok internálták, s aztán a kommunisták támadták. (Miként Örkény István Pisti a vérzivatarban c. drámája is eszünkbe juthat.) S ahogy jellemzi az apát: „Nem volt híres, nevezetes, csak minden helyzetben becsülettel teljesítette a kötelességét. Ez a csak az, amit minden embertől el lehet várni, és ezen az alacsonynak látszó küszöbön is hányan és hányan megbotlanak.”

Aztán a pedagógiai főiskola, a református teológia, a bölcsészkar. Az útkeresés és a szellemi érlelődés fontos állomásai. Az sem mellékes, hogy korrajz is ez egyben, hiszen fontos adalékokat kapunk pl. az egyháznak a diktatúrában betöltött, gyakran ellentmondásos szerepéről. Hogy csak a Péter János és Ravasz László közötti mérhetetlen távolságot említsük… És oly korban élt és tanult az ifjú Albert Gábor, amelyben arra is rákényszerült, hogy éjszakai fizikai munkát végezzen a tanulás mellett. Műtrágyát zsákolt és egyéb munkával is megismerkedett, hogy pénzhez jusson.

Persze más is történt vele csakhamar. Egy emlékezetes Zrínyi-műsora a Magyar Rádióban, és itt fontos megjegyeznünk, hogy ebben szerepet játszott Kodály Zoltán hatása is. Más korszakalkotó nagyságokhoz fűződő kapcsolatáról is olvashatunk. Németh Lászlót is megidézi, írt róla tanulmányt is. Arról az íróról, akit annak idején Bóka László oly előszeretettel gúnyolt a pesti egyetemen. Albert Gábor kiállása egyértelmű a kor egyik legnagyobb írója és gondolkodója mellett. A Galilei c. drámáról szól érdemben többek között, s ehhez a műhöz kapcsolódik írói pályájának nyitánya is. Ez a tett is fölért egy merénylettel…

Az Országos Széchényi Könyvtárban eltöltött idő pedig sajátos, falanszter-szerű korszak volt az életében. Ide is kapcsolódik persze fontos találkozás, elsősorban Keresztúry Dezsővel. Nyomon követhetjük az írói pálya egyes állomásait, és itt lesz komolyabb szerepe a kérdezőnek. Látnivaló, hogy Kövesdy Zsuzsanna avatott ismerője Albert Gábor műveinek, és nemcsak kérdez, hanem tömören értékel is itt-ott. Igazi partnere az írónak. Annak az írónak, aki igencsak emlékezetes módon szólt a híres, 1986-os írószövetségi közgyűlésen, és három évtizeddel később mindez fölidézte azt, ahogy az írók akkoriban szerepet játszottak egy nagy változás előkészítésében. Nem volt ez másképp 1989-90 előtt néhány évvel sem. Albert Gábor kivételes bátorsággal állt ki az elodázhatatlan megújulás mellett, s ezzel persze nem lett túlságosan népszerű Berecz Jánosék szemében. Többek között az ő vállalásával lett az Írószövetség méltó hajdani mivoltához. Akkor is, ha nem volt teljes az egység a különféle irányzatokat képviselő társak között.

Fájó tudnunk, hogy ez a megosztottság a későbbiekben mindinkább megerősödött. Magányos merénylőnk elmélkedései, élettörténete és legfőképpen író életműve példát adhat napjaink írástudóinak is.

Bakonyi István