AMIKOR ISTEN…
 

Amikor Isten megkeresett,
nem fújt a szél és hó sem esett,
csak a Nap fénye keretezett
ártatlan arcú szeretetet.
 

Segített bíznom benne. Hinnem,
hogy lehet minden ember ilyen.
Éreztem, veszve semmi sincsen,
amikor megkeresett Isten.
 

Hosszú utamra elvezetett,
szépekre, jókra neveltetett,
veszélyeket elkerültetett,
bölcsebb tettekre tereltetett.
 

Óvó szándékkal elültetett
vigyázzban jelző kereszteket,
s kirendelt mellém eresztetett
angyali angyal seregletet.
 

Így éltem, s élek azóta is,
tegnap is, holnap is, mint ma is,
felfénylik bennem a nóta is,
ajkamon az ima nem hamis –
 

Ártatlan arcú szeretetet
csak a Nap fénye keretezett,
nem fújt a szél és hó sem esett,
amikor Isten megkeresett.
 

[[ paginate ]]

REKVIEM
 

Talpfákon száradt mészfolt,
peronon negyven mécses.
Mennyire fáradt lét volt
s melyik pillanat vétkes?
 

Mosolygott hamvas arca
vagy borongásba torzult?
Ölte harca kudarca,
holnapban csalódott múlt?
 

Hogy az eltévedt lépést
nem lehet visszavonni,
felébreszt számos kérdést.
Tudunk-e válaszolni
 

mi, akik itt maradtunk,
s döbbent bennünk a kétség?
Virágcsokrokba rakjuk
ismeretlen emlékét.
 

 

[[ paginate ]]

FOHÁSZ A SZENVEDŐKÉRT
 

Uram! Tekints le híveidre,
akik a szükség örvényében úsznak,
s kapaszkodnak a remény mentőövébe,
hogy benned bízva jobb helyzetbe jutnak.
 

Uram! Segíts a merülőkön,
küldd szívükbe a jövő napsütését!
Érezhessék, hogy szebb idő jön,
boldogság váltja múltjuk szenvedését.
 

Uram! Tudom, hogy megcselekszed.
Teremtett műved lényege a jóság.
Létünk teájába merít édes kekszet
a megtapasztalt irgalmas valóság.