Miben kell ma megújulnia keresztyénségünknek és egyházunknak Ön szerint? Csak az jár a keskeny úton, aki jézusi életet él, hiszen Jézus az út, az igazság és az élet. Isten Jézus életének példájával mutatta meg nekünk, hogyan lehet és kell élnünk. Isten az embert az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt. Az édeninek nevezhető korszakban élő, vadászó-gyűjtögető ember az őt éltető természet törvényeivel összhangban élt, és az ehhez az életmódhoz igazodó ösztöneink állnak a viselkedésünket vezérlő érzéseink mögött. Csak a nagyobb számban együtt élő, egymásban megbízó, családokból álló, így ezért csak a legénykorban vetélkedő emberek csoportja maradhatott életképes. Így belénk van íródva, hogy a Mi az Én fölött áll, és ha ennek megfelelően viselkedünk, boldogságot érzünk. Továbbá olyankor lehetek boldog, ha a talentumaimat használva önmagammal, azaz nem a többivel versengem.

Az Édenből kikerülő, letelepedő, földet művelő, az eredeti csoportnál nagyobb és lazább közösségben élő ember viselkedését a közösség által kialakított, tagjaiba belé nevelt viselkedés, az erkölcs szabályozza, amely módosíthatja vagy akár felül is írhatja az ösztönös viselkedést. Viszont a nagyobb közösségben, társadalomban élő ember is csak úgy maradhat fenn, őrizheti meg az őt éltető természetes környezetet, ha a versengést az ősi csoporthoz hasonló módon, a Mit a Én fölé helyezve fogja vissza. Különben az egymással versengő, a sikert mindenek fölé helyező ember azt teszi, amit akkor éppen sikert ígérőnek, hasznosnak lát. Az ilyen döntések káros hatásai sokszor csak nemzedékekkel később jelentkeznek. De hogyan is érdekelhetné a távolabbi jövő, amikor a most élők sorsa sem izgatja különösebben. A széles, a veszedelembe vivő úton jár, nem tud arról, nem is igen érdekli, hogy Isten teremtett világának törvényei csak egy keskeny ösvényen való haladást engednek meg. Keresztyénségünk és egyházunk megújulásának alapvető feltétele a jézusi keskeny út követésének előtérbe helyezése, rámutatva arra, hogy Jézus nemcsak az én Megváltóm, hanem az emberiség egészének a Megmentője is lehetne.

Mit kell tenni/tennem ennek érdekében? Önkéntelenül is igazodunk a többiekhez, és legfőbb tanulási módszerünk mások utánzása. Különösen fogékonyak lehetünk az olyan viselkedés átvételére, amelyek boldogabbá tehetnek bennünket. Minél több keresztyén él a Jézus által tanított és mutatott, a tanítványait átformáló módon, a csak az önmagával való versengés és az önzetlenség útján, annál gyorsabban tér meg a többi is, kerül ki a fertőből (209. dicséret, 5. versszak).

Szóban vizsgáztatok, általában egyszerre több, akár tucatnyi hallgató van jelen. 2015 tavaszi vizsgaidőszakában akaratlanul is tudományos jellegű megfigyeléseket tehettem. Sokféle emberi kapcsolat van és régóta motoszkált bennem, hogyan lehetne egy-két szóban összefoglalni az „úgy tégy másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak” jézusi tanítást. 2015 januárjában, a téli vizsgaidőszak idején ugrott be az önzetlenül ad kifejezés. Mivel szerettem volna tudni, van-e ennél jobb, pontosabb összefoglalás, kérdezgetni kezdtem a vizsgázókat, ki tudná megmondani, mit kellene tennie a boldogságáért. Légy elfogadó, türelmes, segíts a másiknak, ehhez hasonlókat mondtak, sajnos a fenti jézusi megfogalmazás csak elvétve hangzott el és alkalmanként csak hosszabb idő után említette meg valaki az önzetlenséget. Sebaj, az önzetlenül adni kifejezést beírtam a jegyzeteknek az örömmel, sikerélménnyel és boldogsággal foglalkozó, címével is erre utaló részébe, és joggal gondolhattam, hogy ezt az is elolvassa, aki csak lapozgatja a jegyzetet. Ám a tavaszi vizsgaidőszakban csak úgy a harmincadik vizsgázó, egy fiú volt az első, aki erre hivatkozott és saját, ezzel kapcsolatos tapasztalatairól kezdett keseregni. Kétszer is megesett vele, hogy amikor pénztárnál állt sorba, a sor megtorpant, mert az éppen fizetőnél nem volt elég pénz. Ő mindkétszer odalépett és letette a hiányzó összeget, mivelhogy az időnk pénz és egyáltalán nem akkora összegről volna szó. Feltűnt neki, hogy a többi sorban álló értetlenkedve néz rá, mint olyanra, aki nem közülük való. Hasonlóan járt a laborgyakorlaton is, amikor a gyakorlatvezető törési veszteségként ötszáz forintot kért a csoporttól. Nem ő volt a tettes, de mikor egyedül kifizette az ötszázat, ugyanúgy megütközve néztek rá, mint az üzlet pénztáránál.

A csaknem hatszáz vizsgázó közül a fiúval együtt csak tizenketten emlékeztek arra, mit olvastak a jegyzetben. Amikor nem tudtak válaszolni, elmondtam a fiú fenti két esetét, és megkérdeztem, mi a véleményük a fiúról. A többség szerint feltűnni vágyó, bolond és hasonló, de a hallgatók negyedrésze kimondta és/vagy közel járt annak kimondásához, hogy a fiú önzetlen volt. Az anyagiakat mindenek fölé helyező értékrend, közerkölcs fojtja el az egyén boldogsággal jutalmazott természetes viselkedését. Azóta ez a mondat vastagon szedve szerepel a jegyzetekben, így nem lehet csak úgy átfutni rajta.

Végh László
atomfizikus, egyetemi tanár