„...Érthetetlenül hallgattunk el, mert ki gondolta volna, hogy a haza mostohagyermekként fogadja édes fiait, hogy a büdös magyarból büdös tótok is leszünk? Idegenek, jöttmentek, sokáig gyökértelenek és szegények, mint a templom egere. Megismerjük a nyomort, a nincstelenséget, a könyörtelen éhezést. Egy földes kis szobában élünk hét évig. Álmaimban minden éjszaka visszatérünk az elhagyott szülőföldre. A honvágytól valóban sohasem szabadulunk, és ha tényleg visszafordultunk, sem szenvedtünk volna többet. De hát hogy sejthettük ezt, mikor végre szabadnak éreztük magunkat, könnyűnek, mint a madár?”

Láttam egyszer egy dokumentumfilmet az Európából származó, New York-i ortodox zsidóságról. Ebben arról is szó volt, hogy a közösség idős tagjai minden évben, a fények ünnepén elmesélik a fiatalabbaknak a múlt nehézségeit. A menekülés, a letelepedés, új otthonra találás kihívásait. Őrzik a múltat és nem azért, hogy mindig legyen kit hibáztatni. Sokkal inkább a célból, hogy tudva és értve azt, hogy honnan, milyen körülmények közül jöttek, értékeljék azt, ahol most vannak és olyan jövő felé építkezzenek, amelyben maguknak, gyermekeiknek, unokáiknak soha többet nem kell átélniük az exodus, az üldöztettetés, a gyüttmentség borzalmait. Azt hiszem bőven lenne mit tanulnunk zsidó testvéreinktől.

[[paginate]]

De térjünk vissza egy másik tragédiához, amelyről a Baska magyarul beszél című film is szól. Baska József képzőművész gyermekkorának történetén keresztül ugyanis –  a rozsnyói Baska családnak 1947 januárjában a Szudéta-vidékre való kitelepítés elől egyetlen éjszaka alatt, szekérháton kellett Magyarországra menekülnie –  az alkotás több ezer Csehszlovákiából kitelepített magyarnak állít emléket. Egyben arra a kérdésre keresi a választ, hogy lehet-e művészettel gyógyítani a transzgenerációs traumát.

Baska Józsefre ma úgy emlékszünk, mint Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes művész, akinek festői világa a szülőföld és a paraszti kultúra elemeiből táplálkozik, azok geometrizált átírása. A Baska magyarul beszél című filmen keresztül azonban azt is megértjük, hogy Baska József miért azt festette, amit. Felesége, lánya, valamint a művészettörténész és pszichológus nyilatkozók, illetve a film egésze is egyértelművé teszik azt a traumát, amelyből Baska József művészete táplálkozott. Az Ő szemszögéből nézve ki kellett magából festenie azt, ahogy gyermekként rendőrök üvöltöznek vele, a kitelepítés igazságtalanságát, amely a családját érte, a menekülés félelmét, fájdalmát, a nincstelenség, a gyüttmentség keserűségét. Számunkra azonban mindez abban is segít, hogy sok-sok évtizeddel később születettként is lelkünk mélyéig hatoljon az üldöztetés, az igazságtalanság fájdalma és megszülessen bennünk a vágy: Soha többé!

^{Baska Barbara és  Csáky Attila a premieren / Fotó: Nagy Bálint
(magyar.film.hu)}

[[paginate]]

Baska József lányának, Baska Barbarának a filmje a historikus képsorok mellett dramatizált jelenetekkel is operál. Erről a készítő egy korábbi interjújában így nyilatkozott: „Ez a két jelenet kulcsfontosságú a történet szempontjából. Az egyikben megérkezik a családi házba két katona és leteszik az asztalra a deportálási papírt, amit édesapám szülei nem írnak alá, és aminek következtében egyenként kilógva az épületből, megszökik a család. Tehát nem vetik alá magukat a deportálás folyamatának, hanem ők döntenek arról, hogy mikor, hova, hogyan szöknek. Ez a mozzanat, amely sarkosan befolyásolta a család életét és a döntéseiket, számomra nagyon fontos volt. Úgy éreztem, hogy nem elég édesapám szövegét hallgatni, látnunk is kell azt a rémületet, a kisfiút, az otthont, a családot, a beérkező katonákat, hogy jobban értsük a történetet. A másik nagyon fontos epizód ezt az egészet már hónapokkal megelőzte: azért verték meg minden nap apukámat az iskolában, mert magyarul beszélt. Magyar emberek éltek ott, magyarul beszéltek, de új határozatok jöttek, és innentől kezdve csak szlovákul lehetett volna megszólalni az iskolában. Az a tanár, aki nap mint nap megverte őt, és akit ráadásul Joseph Kossuthnak hívtak, az egész család életét befolyásolta, mert a menekülés éjszakáján, amikor már mindenki kijutott a házból, a nagyszüleim feltették a kérdést az én akkor tizenegy éves apukámnak, hogy menjenek vagy maradjanak. Ő pedig abban élt, hogy minden nap megaláztatás éri az iskolában, az osztálytársai feljelentik, ha megszólal magyarul, a tanár pedig megveri. Ezzel szó szerint úgy verték bele a magyarságot nap mint nap, ahogy senkibe, és ezért azt választja, hogy induljanak el Magyarország felé. Ez a két jelenet az egész életét meghatározta, ezt festette, nyomot hagyott az életén, a gondolkodásán.”

[[paginate]]

Ezzel pedig el is érkeztünk a film értékének alapjához. Visszakanyarodva az ortodox zsidósághoz, egy kontextusából vállaltan kiragadott, mégis talán érthető példával élek. 2024 novemberében attól volt hangos a sajtó, hogy Szlovákia a nyelvtörvénye szigorítására készül, melynek értelmében például a postákon, illetve a közlekedési eszközökön tilos lesz a magyar nyelv használata is. A törvény ismételt megsértéséért kiszabható, maximális büntetés 20.000 euró (nagyjából 8 millió forint). Teszik mindezt felelős szlovák politikusok úgy, hogy Szlovákia lakosságának több mint 8 százaléka magyar, a közel ötszázezer fővel pedig magyarság az ország legnagyobb kisebbsége.

Hatalmas szükség van tehát a Baska magyarul beszélre, és a hozzá hasonló alkotásokra, és nem csak azért, hogy a Baska család fel tudja dolgozni a kitelepítés és az utána következett évek borzalmait. A filmre azért is nagy szükség van, hogy jelen századunkban legyenek olyanok, akik felemelik a szavukat az igazságtalanság ellen. Legyenek olyanok, akik kockázatot vállalnak a szomszédjukért, a barátaikért, az embertársaikért. Akár még fel is teszik a kérdést, hogy 2025-ben hogyan lehetséges az, hogy Szlovákiában még mindig érvényben lehet a kollektív háborús bűnösség fogalma.

(Több híradás is foglalkozott azzal a megdöbbentő eseménnyel, hogy 2022-ben a szlovák állam 1945 és 1947 között a magyarok és németek ellen származásuk miatt, kollektív bűnösség alapján kiadott konfiskációs végzésekre, az úgynevezett Beneš-dekrétumokra hivatkozva az egykor büntetett emberek leszármazottait fosztotta meg ingatlanvagyonuktól.)

Szücs Péter