A magyarországi keresztyénség helyzete iránt érdeklődők számára szomorú tapasztalat volt a népszámlálási eredmény, hogy tovább csökkent a magukat valamelyik keresztyén felekezethez tartozónak vallók száma. Az átlagos érdeklődésű hívek mellett az egyházi szakembereknek és a társadalmi folyamatok kutatóinak is fejtörést okozott az adatok értelmezése és a romló tendencia okainak feltárása. A Confessio folyóirat 2023/4. számában két alapos elemzés is megjelent Csanády Márton és Márkus Mihály tollából [1, 2].

Ha a keresztyén, és ezen belül a református hívők számában bekövetkezett változásokat értelmezni szeretnénk, célszerű a témát több oldalról is áttekinteni. Ezzel elkerülhetjük egy rendkívül összetett társadalmi kérdésben a másokra mutogatást, és saját felelősségünk elhárítását. Megoldásokat is kereshetünk, javaslatokat is adhatunk gyülekezetünknek, egyházunk felelős döntéshozóinak református közösségünk további létszámcsökkenésének megakadályozására. Korábbi cikkeimhez hasonlóan most is a természettudományos képzettségű, hívő laikus szemszögéből próbálom megközelíteni a kérdést.

A népszámlálási adatok megbízhatósága

Itt nem a népszámlálás hitelességét kérdőjelezem meg! Csanády problémát lát a lakcím nyilvántartás és a tényleges tartózkodási hely lehetséges (törvény által megengedett) különbözőségében, valamint a beküldött ívek számának kiegészítésében állami adatbázis adatokból [1]. Ezek számszerű hatásait a vallási kérdésekre kapott válaszokra nem tudom értékelni. Számomra a vallási hovatartozásukat nem megjelölők magas száma okoz nyugtalanságot. Mi, keresztyének, hitvalló jellegű vallást követünk. Keresztyén őseink akkor is megvallották hitüket, amikor azt megtorlással, akár halálbüntetéssel fenyegették. A keresztyénüldözés végig vonult az emberiség történelmén, és még napjainkban is számos országban jelen van. Idősebb testvéreinkkel együtt mi is saját bőrünkön tapasztaltuk a szocialista diktatúra keresztyénellenességét. A hit személyes hangsúlyozását úgy tekintették, mint a szocialista államhatalom elleni propaganda tevékenységet, és annak megfelelően büntették. Tiszteltük azokat, akik keresztyénségüket nyíltan vállalták, de megértettük azokat, akik az istentiszteleteket csak titokban látogatták, hiszen családjuk biztonságát is kockáztatták az ilyen „szocialista ellenes” tevékenységgel.

A 2001, 2011 és 2022-es demokratikus népszámlálásokon a vallási hovatartozást úgy kérdezték, hogy a válaszolóknak nem kellett a hite miatt retorzióktól tartania. A keresztyén nemzet ideológiáját képviselő politikai rendszerünkben hivatalosan támogatják a keresztyén hit megvallását és gyakorlását, a keresztyén etikai normák követését. Senki sem érezheti, hogy a hitének bevallása a népszavazáson hátrányt okozhat majd számára. Vagy a rendszerváltás után is tovább élnek félelmeink, hogy hitvallásunkat rossz célokra is fel lehet használni? Ha ez volt a nem válaszolók tömegeinek fő indoka, akkor egyházunknak és gyülekezeteinknek fontos feladata, hogy a bizalmat felépítse, az aggályokat eloszlassa.

A keresztyének számának csak egyik, időszakos mérése a népszámlálásnál feltett kérdés. Emellett minden egyháznál vannak naprakész, összesített adatok a híveik létszámáról. Ezek nem szükségszerűen egyeznek a népszámlálási adatokkal. Nemcsak azért, mert a népszámlálásnál a vallási rovat kitöltése önkéntes, hanem azért is, mert az adott egyházhoz való tartozás feltételeit az egyházak eltérően határozzák meg. Például a római katolikusoknál a keresztelés automatikus nyilvántartásba vételt jelentett, amit a vallásgyakorlás hiánya sem módosít. Nálunk, reformátusoknál a teljes értékű gyülekezeti taggá válás többlépcsős folyamat. Ennek a keresztelés csak az első része, ezt követi a tanítások megismerése (hittan oktatás), a hit megvallása (konfirmáció), majd a formális csatlakozás a gyülekezetekhez. Az istentiszteleteken és a református hitgyakorlás más alkalmain, néhány konfirmáláshoz kötött liturgiai rész kivételével, mindenki szabadon részt vehet. Így a református hitgyakorlásban aktív hívők száma nem korlátozódik a teljes jogú gyülekezeti tagságra. Ezért a népszámláláson magukat református hitűnek vallók száma akár magasabb is lehet, mint a mi gyülekezeti nyilvántartásunk [2]. Sajnos a másik irány is igaz. Sok olyan konfirmált fiatal van, aki fokozatosan eltávolodik a hitgyakorlástól és a református gyülekezeti kapcsolatoktól, és elvész számunkra. Ennek összetett okaival egy későbbi részben foglalkozom.

Összefoglalva, feltételezhetjük, hogy a népszámlálás önkéntes vallási kérdéseiben statisztikai torzulásokat okozhatnak a személyes motivációk. Sokak félnek minden önkéntes adatszolgáltatástól, mert korábban visszaéltek adataik kezelésével. Sokan bizonytalanok, hogy aktív hitgyakorlás hiányában tekinthetik-e magukat az adott felekezethez tartozónak. Ezek is a nem nyilatkozók számát növelik. Ezt a veszteséget valószínűleg nem fedezi azok száma, akik vélt vagy valós érdekből, tényleges hit nélkül is keresztyénnek vallják magukat.

A nyugati keresztyénség hanyatlásának történelmi folyamata

A nyugati keresztyénség létszámbeli hanyatlása az európai országokban több évszázados folyamat. A kezdetét sokan a francia felvilágosodás polgári filozófiáihoz és vallás ellenességéhez rendelik. Akkor vált ismertté a „szekularizáció” fogalma, ami az állam és egyház hatalmi szervezeteinek teljes szétválasztását jelenti. Az állam a polgárai felett a szétválasztás után is korlátlan hatalmat gyakorolhatott, akár teljhatalmú uralkodója révén, akár valamilyen formájú népképviseleten keresztül. Az egyházak beleszólása viszont csak a tagjaik vallási életére korlátozódott. A vallásszabadság polgári eszménye nem csak a vallások és egyházak közötti szabad választást biztosította, hanem a szabad döntést is bármilyen vallás elutasítására.

A politika iránt érdeklődők számára nyilvánvaló, hogy a szekularizációt a különböző politikai irányzatok a történelem folyamán mindig eltérően értelmezték. A gyakran nevükben is keresztyén konzervatív pártok (pl. keresztyén demokrata, keresztyén szocialista) általában hangsúlyozták elkötelezettségüket a keresztyén hit és a keresztyén kultúra iránt. A baloldali és liberális pártok viszont az egyháztól való függetlenségüket hangsúlyozták. Az egyházak visszaszorítása felgyorsult a materialista filozófiákon alapuló kommunista diktatúrák térhódításával, a XX. század második évtizedétől kezdve.

A II. világháború végétől kezdve a nyugateurópai keresztyénség történelmének egyik legsúlyosabb kihívásával néz szembe, ez a vallási közöny. A vallás- és társadalomtudományi kutatásokban a vallási közöny kialakulását rendkívül összetett folyamatnak tekintik. Az okok között szerepelt a világháború szörnyűségeinek hatására megrendülő bizalom a keresztyén istenhitben.  A modern nyugat-európai tőkés demokráciáknál a fokozódó gazdasági sikerek megerősítették az emberekben a saját tevékenységük eredményességébe vetett hitet. A jóléti társadalmakban az első helyre a személyes érvényesülés, a gazdagodás, és az örömszerző szórakozás került. Ez utóbbit elősegítette a média rohamosan növekvő kínálati gazdagsága. A közösségi tevékenység, közte az egyházi közösségek vallásos tevékenységében való részvétel fokozatosan háttérbe szorult. Az emberi önzés teret nyert a keresztyén szeretettel szemben.

Korábban a vallásgyakorlás szabadsága a különböző egyházak tanításainak, a hit vagy ateizmus igazságának folyamatos és igényes vitáit jelentette. Az érdeklődés felkeltése alapvető volt ahhoz, hogy széles körben szerezzenek híveket. Azt se felejtsük el, hogy a vallásgyakorlás szabadsága megszüntette a keresztyén hittan kötelező tanítását az állami iskolákban. Így egyre többen nőttek fel úgy, hogy nem is ismerték meg a keresztyén tanításokat, és ezért nem is érdeklődtek iránta.

Napjainkban a szórakoztató ipar, elektronikai eszközein keresztül, a szórakoztatás olyan bőségét kínálja a fogyasztónak, hogy az bármilyen érdeklődést többszörösen lefed. Az audiovizuális ingerek visszautasíthatatlan csábítást jelentenek, amelyekkel az emberek gondolkozása jól manipulálható. Ami ebből kimarad, az iránt könnyen közömbössé válunk. Személyes kapcsolataink, amelyek a vallásgyakorlás szempontjából is alapvetőek, meglazulnak, eltolódnak a virtuális valóság felé.

Keresztyén törekvések a hívek csökkenésének megállítására

A nyugati keresztyénség változatos módszerekkel próbál harcolni a hívek megőrzéséért. Ezek között vannak teológiai jellegű állásfoglalások, egyházszervezeti kérdések, gyülekezet építési módszerek, a liturgiák áttekintése és információ terjesztési feladatok.

A teológiai kérdéseket tekintve az egyik alapvető probléma, hogy a keresztyén egyházak tanításaiban az örökérvényűség és a korunkhoz való alkalmazkodás közötti szakadék folyamatosan nő. Ebben a kérdésben a konzervatív irányzatok szerint a hagyományos keresztyén tanításokhoz való feltétlen ragaszkodás a megmaradás alapja. A liberális keresztyén irányzatok szerint a vallás tanításait korszerűsíteni kell a korunknak jobban megfelelő gondolatokkal. Isten igéjét, ami Krisztust, a hit és szeretet elsőbbségét tanítja, és a hívő keresztyén közösségek morális értékrendjét csak akkor lehet vonzóvá tenni korunk embereinek, ha a tanítás során korunk társadalmi kérdéseit, benne a tudományos világképet naprakészen, és ellentmondásmentesen tudjuk értelmezni.

Számos elképzelés van arra is, hogy az egyházak, gyülekezetek a csökkenő létszámot a minőségi keresztyénség felé irányítsák [3]. Elterjedt szóhasználattal, a népegyházat hitvalló egyházzá alakítsák át. A modern hitvalló egyház meghatározása Karl Barth-tól ered. Ő ezt az irányzatot a hitleri fasizmus vallási politikájával szemben alapította, amely a keresztyénség tanításait is a nemzeti szocialista uralomnak és gondolkodásnak akarta alárendelni. A „hitvalló egyház” a mai napig a tiszta, igényes protestáns keresztyénség egyik ismérve.

Gyakorlatiasabb irányt képviselnek az amerikai kisvárosok törekvései, ahol a barátságos gyülekezeti élet létrehozásával célozták meg az aktív keresztyének számának fenntartását. A gyülekezet egyben a helyi társadalmi élet központja is lett, azzal a szokással, hogy az istentisztelet után a résztvevők, némi harapnivaló és üdítő ital társaságában közösségi beszélgetéseket folytatnak mindennapi témákban. A jó emberi kapcsolatok hangsúlyozása figyelemreméltó irány lehet a keresztyén gyülekezeti élet megőrzésére. Magam is tapasztaltam hosszabb amerikai tanulmányutamon azt a figyelmet, amivel az istentiszteletre látogató idegeneket fogadták, elősegítve a hívőknek a gyülekezethez csatlakozást.

A hívek gyarapítására számos úgynevezett „siker orientált” stratégia is született. Ezek különböző módon kapcsolódnak ahhoz a nézethez, hogy a sikeres egyház jellemzője a gazdagság. Úgy érvelnek, hogy a hatalom és a gazdagság Isten elismerését jelenti a „jó” keresztyén egyháznak, és persze az ahhoz csatlakozó híveknek. Sokan úgy tekintenek a siker orientált módszerekre, mint az evangélikál törekvések vadhajtásaira. Eredetileg az evangélikál mozgalom igehirdetései azokat próbálták megszólítani, akik életmódjuk vagy társadalmi helyzetük miatt nem ismerték a keresztyén tanításokat, és ezért kiszorultak a keresztyén gyülekezeti közösségekből. Az új hívők csatlakozása az egész keresztyén közösségnek, és minden gyülekezetnek hasznot jelentett. A televíziós közvetítések elterjedése jelentősen kiterjesztette az evangelizációs lehetőségeket, különösen olyan kiváló igehirdetők bekapcsolódásával, mint Billy Graham, Martin Luther King vagy Charles Stanley.

A modern siker orientált irányzatok egy részére jellemző, hogy az istentiszteleteket nagylétszámú előadótermekben, gyakran televíziós közvetítés keretében rendezik meg. A céljuk leszűkül az adott gyülekezet létszám gyarapítására és gazdasági sikereire. A tömegek előtti szereplés propaganda értékének felismerésén alapuló rendezvényeken az igehirdetést gyakran háttérbe szorítják a látvány elemek. A televíziós szereplés mítosza, a „celebbé” válás, tör így be a keresztyénség világába. Lehet, hogy az ilyen eseményeket az emberek is inkább szórakoztató műsoroknak tekintik, mint keresztyén istentiszteletnek.

Fontos hangsúlyozni, hogy egyes siker orientált tanítások veszélyt jelenthetnek a keresztyénségre. Erre történelmi példák a misztikus tudást feltételező „gnosztikus” irányzatok. Ezek olyan isteni képességek felismerését és felhasználását hirdették, amelyekkel a híveik meghaladhatják Isten megismerésében a kinyilatkozás és a teremtett világ megismeréséből levezetett következtetéseket. A keresztyénség fő vonala Pál apostoltól kezdve elítélte, és eretneknek tartotta a gnosztikus nézeteket. Ennek ellenére napjainkban is számos, magát keresztyénnek nevező szekta hirdeti ezt, a „felismert” titkos tudást.

Dave Hunt és T. A. McMachon [4] különösen veszélyesnek tartja a keresztyénség jövőjére a polgári siker-pszichológiai gondolatok beépítését a vallásgyakorlásba. Divatos ideológia lett a rejtett képességek felismerése és alkalmazása társadalmi sikereink érdekében. A módszerek változatosak, és különböző iskolák köré épülnek (pl. Új Korszak/New Age), Pozitív Vallástétel Mozgalom/Positive Mental Attitude, PMA, Scientológia). A keleti vallásokra jellemző meditációs technikák, a képi megjelenítés koncentrálással, az önszuggeszció, vagy a titkos emberi erőket mágikus szavakkal és cselekedet sorral felszabadító tanok, csak néhány példa a gazdag választékból. Ezek a technikák követik az emberfelettivé válás képességének titkos emberi vágyait, de éppen ezért ellentétesek a keresztyénség alapelveivel. Hitünk szerint nem létezik olyan titkos ismeret, mágia, amellyel Istent bármilyen döntésre, cselekedetre kényszeríthetjük. Az istenné válás törekvése nem lehet sikeres, hiszen csak Isten képes a közte és az emberek között fennálló mérhetetlen különbséget csökkenteni, úgy, hogy kegyelméből magához emel minket.

A keresztyénség csökkenését a XX. századtól kezdve változatos keresztyén irányzatok, közöttük a pünkösdista mozgalmak próbálták megállítani. Úgy érezték, hogy a hagyományos keresztyénséget képviselő tradicionális egyházak további csökkenését új vallási felismerések kidolgozásával és elterjesztésével lehet elkerülni. A pünkösdista kiindulás a Szentlélek szerepének hangsúlyozása volt az igazi megtérésben és a szentté válás folyamatában. A pünkösdista gyülekezetek a Szentlélek személyes megtapasztalását a keresztyén ember meghatározó jegyének tekintik. Kezdetben a híveik nem hagyták el az eredeti egyházukat, de hamarosan összeütközésbe kerültek azokkal, kiélezett tanításaik és új liturgiáik miatt. A pünkösdista mozgalmakat kezdetben az amerikai vallási sokrétűség egyik megnyilvánulásának tekintették, de rohamos terjedése miatt ma már sokan a római katolikus, ortodox és protestáns egyházak mellett egy negyedik, önálló irányzatnak tartják, és az ökumenikus keresztyén mozgalomban a másik hárommal egyenértékűnek fogadják el [5].

A sikerorientált és a pünkösdista mozgalmaknak van egy hasonló jellemzőket felmutató szélsősége, amit karizmatikus vallásgyakorlásnak nevezünk. Ennek kezdetei megvoltak a korai szenvedélyes istentiszteletű protestáns felekezetekben (pl. kvékerek), majd az evangéliumi ébredési mozgalmakban. A Szentlélek pünkösdi kitöltetése, és az apostolok azt követő csodás tettei alapján sokan a Szentlélek minden munkáját látványos jelenségekben képzelik el. A mai karizmatikus gyülekezetekben a Szentlélekkel való személyes kapcsolat bizonyítékaként gyakran a nyelveken szólást (érthetetlen beszédet), a spirituális gyógyító képességet, a csodás gyógyulást, a prófétálást, és az istentiszteletek során átélt extázist tekintik. Az ilyen karizmatikus gyülekezetek megfelelnek a különleges tudást biztosító szövetségeknek, amelyekhez tartozás kiváltsága jelentős vonzó erő. Az istentiszteletek alatti nyilvános csodás gyógyulásokat a közösség és a lelki vezető értékmércéjeként tekintik, és ezért azokat kiemelten szorgalmazzák.

Számunkra, reformátusokra idegen az a gondolat, hogy a Szentlélek vezetése a keresztyén gyülekezetekben látványos jelenségekhez kötött. Azt valljuk, hogy sem a rajongó felekezetek és gyülekezetek, sem más a Szentlelket nem sajátíthatja ki, mert a Jézus által megigért segítő minden Őt követő hívőre kiterjed.

Az európai országok népszámlálásai adatai alapján egyértelmű, hogy a keresztyének számának folyamatos csökkenését nem sikerült megállítani. A keresztyén nemzet ideológiáját képviselő kormányok azt hangsúlyozzák, hogy vezetésük alatt a keresztyénség csökkenése lelassult, de számos egyházi elemző ezt nem tekinti bizonyítottnak [6]. Amikor a keresztyén gyülekezetek híveinek megtartására irányuló törekvéseket értékeljük, akkor nem elég a számszerű sikereket tekinteni. Fontos azt is értékelni, hogy az új típusú közösségek tanításai megfelelnek-e az elfogadott keresztyén alapelveinknek. A vallásszabadság elve alapján ugyanis tanításaitól függetlenül bárki állíthatja magáról, hogy a közösségét „korszerű vallásgyakorlatú” keresztyénnek tartja. Szarka László szerint ezek többsége „álvallás” [7].

A reformátusok helyzete a magyar társadalomban

A modern Magyarországi népszámlálások történetében 1949-ig a felekezetekhez való tartozást minden alkalommal követték, és nyilvánosságra is hozták. A szocialista államhatalom későbbi éveiben a népszámlás adatai között ilyen kérdés nem szerepelt, de a vallásos lakósság számát, nem nyilvános módszerekkel, ezekben az években is rendszeresen mérték. Fontos volt számukra a „szocialista rendszer ellenségeinek” minél megbízhatóbb felmérése és a saját egyházellenes propagandájuk hatásának értékelése. Rendszeresen számoltak be a „vallásos reakció” felszámolásában elért sikerekről. Ezek a statisztikák ma már részletesebben is megismerhetők [2]. Ebből az látszik, hogy a református hívők felszámolása nem volt különösebben sikeres, az 1930-as 20.9%-os lakossági arányunk 1949-re még nőtt (21.9%), de a rendszerváltás kezdetéig is csak 20.9%-ra csökkent vissza (az utóbbi, 1992-es érték kutatási eredmény, nem népszámlálási adat).

A rendszerváltás után nyilvánosságra került, hogy az egyházak tagságát és szimpatizánsait az Állami Egyházügyi Hivatal részben a gyülekezetek kötelező nyilvántartási adataiból, részben a beépített ügynökök jelentéseiből követte. Egyházi vezetők, papok, lelkészek, de még a hitüket gyakorló átlagos polgárok is változatos szankciókkal néztek szembe, ami a munkahelyi háttérbe szorításuktól és elbocsátásuktól, az állandó zaklatáson keresztül a politikai börtönbüntetésekig tartott.

Szerencsére a kitelepítések és az akár halálbüntetést is kiszabó koncepciós perek az 1956-os forradalom és szabadságharc közvetlen megtorlása utáni enyhülés időszakában megszűntek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, a lelkészek és a gyülekezeti tisztségviselők áldozatvállalását, hogy a politikai nyomás ellenére, munkájukat megsokszorozva, még a pár fős tagságú szórvány gyülekezetekben is vállalták a református hitéletet fenntartását.

Fontos volt számunkra, hogy a hívők nagy számára és a szocialista rendszer stabilitására való tekintettel az egyházak működését nem tiltották be, csak a munkájukat nehezítették tiltó szabályokkal. Minden elemző és minden aktív keresztyén büszkeséggel tekint arra, hogy a szocialista diktatúra évei, bár csökkentették, de nem tudták megszüntetni a keresztyén hitéletet. A kommunista propaganda minden próbálkozása ellenére a falusi közösségekben a tisztességes életmód ismérve maradt a templomlátogatás. A rendszerváltás után ez megfelelő alap volt a vallásos szemlélet és tevékenység gyors helyreállításához, annak ellenére, hogy közben két generáció nőtt fel úgy, hogy erősen korlátozták számukra a keresztyén hit megismerését és a vallásgyakorlást.

A rendszerváltás után a keresztyén egyházak és a hívő emberek számára is nyilvánvaló volt az állam szándéka, hogy az egyházakat anyagilag és politikailag is támogassa, ezzel is ellensúlyozva az előző rendszer egyházellenes politikáját. Az egyházak feladata lett annak meghatározása, hogy hogyan élnek az új helyzetben a támogatásokkal és a visszanyert szabadságukkal, és hogy céljaikat milyen módon valósítsák meg. A teljesség igénye nélkül ilyen feladataik voltak:

• Megerősíteni a gyülekezeteket, a gyülekezeti munkát.
• Megteremteni az iskolai hittan oktatás visszaállításának személyi és tárgyi feltételeit.
• Megszilárdítani, megújítani a hittudományi felsőoktatást, lelkészképzést, a hittan tanárok képzését.
• Lehetőség szerint visszaszerezni a korábban államosított egyházi intézményeket, ingatlanokat, visszaállítani az egyházi iskolák és a szociális intézmények státuszát.

Bár a rendszerváltás első 20 évét a jobboldali és baloldal kormányok váltógazdasága jellemezte, és így a keresztyénség politikai támogatása hullámzó volt, mára, 35 év távlatából úgy tűnik, hogy a fenti célkitűzések sikeresen teljesültek. Az egyházak vallási és gazdasági szempontok alapján is megerősödtek. A gyülekezeti életben visszaálltak azok a programok, amelyeket korábban politikailag nem kívánatosnak tartottak. Ezek közül a legjelentősebbnek az ifjúsági térítés és a keresztyén ifjúsági élet sikeres megújítását tekintem. Az egyházak újjá szervezett intézményei az oktatás és a szociális ellátás területén is vonzó alternatívát nyújtottak az állami intézményekkel szemben. Az egyházi élet nyilvánosság előtt zajló fejlődése felkeltette az emberek figyelmét, és elnyerte a lakosság nagy részének szimpátiáját.

Az egyházak vezetői, de az egyszerű keresztyén hívők is bíztak abban, hogy ezektől a lépesektől létszámban és jelenőségben is megerősödnek az egyházaik. A kezdeti jelentések kedvezőek voltak az istentiszteletek látogatottságáról, a gyülekezetek növekedéséről. Növekvő érdeklődés mutatkozott a felekezeti oktatási intézmények iránt. Az oda jelentkezőknél egyaránt szempont volt a szakmailag igényes oktatás, az erkölcsi – etikai igényesség, és a hittan oktatás. Az egyházi műsorok gyarapodása a médiában elősegítette az érdeklődés fenntartását.

Annak ellenére, hogy az egyházak helyzete stabilizálódott, a várt folyamatos gyülekezeti tagszám emelkedés megtorpant. A 2001-es népszámlálás erősen csökkenő, 15.9%-os református arányát még lehetett úgy értelmezni, hogy korábbi évek becsült adatai túlzók voltak, és a nem válaszolók 10.8%-os aránya is magyarázható volt [2]. Olyan értékelés is megjelent, hogy a referencia ’90-es évek kedvező református létszámához jelentősen hozzájárult a magyarlakta szomszéd államokból hazánkba érkezett 270 000 református [8]. Az összes jelentős felekezet 2001-re csökkenő aránya miatt az egyházak, és a keresztyénség ügyét támogató kormányok számára is nyilvánvaló lett, hogy vannak további feladataik a csökkenő tendencia megállítására.

Különösen a vidéki gyülekezetek közül sokan abban bízva vállalták az alapfokú állami iskolák egyházi kezelésbe vételét, hogy a keresztyén értékrendnek elkötelezett oktatás és a hittan foglalkozások révén a diákok nagyobb számát nyerik meg a gyülekezetekhez csatlakozásra. Talán még a szülőiket is. Ez a törekvésük azonban nem volt igazán sikeres, a diákok kis hányadát tudták csak megnyerni a gyülekezet számára [9].

Fontos volt, hogy a jobboldali kormányok minden fórumon hangsúlyozták tartós elkötelezettségüket a keresztyén magyar állam irányvonala mellett. Egyidejűleg további jelentős egyházi támogatásokkal próbálták erősíteni a keresztyén felekezeteket. Kiemelkedő volt az egyházi épületek felújítására, bővítésére szánt összeg, de pályázatokon keresztül különböző vallási célú programok támogatására is nyílt forrás.

Sajnos az újabb erőfeszítések sem tudták megakadályozni a református hívek további csökkenését. 2011-re a hitüket megvalló reformátusok aránya 11.6%-ra csökkent, miközben a nem nyilatkozók aránya 27.2%-ra nőtt [2]. A református egyház különböző fórumain számos elemzés jelent meg az okokról, a nemzetközi trendekről, de kevés átütő javaslat született a szükséges változtatásokról [10]. A kérdés lassan lecsengett, és sokan úgy tekintettek a csökkenésre, mint századunk elkerülhetetlen folyamatára Európában. Közben a politika velünk és magával is próbálta elhitetni, hogy a magyar keresztyénség hangsúlyozásával és az egyházak anyagi támogatásával kedvezően eltérhetünk az európai trendektől.

A 2022-es népszámlálás eredményei azonban a magyarországi keresztyének tekintetében újabb csalódást okoztak. Minden jelentős egyháznál tovább csökkentek létszámok, különösen jelentősen a római katolikusoknál. A vallási közöny és a bizalmatlanság következtében 40.1 %-ra nőtt a vallási hovatartozást nem megjelölők száma. Egyre biztosabbá vált, hogy jelentős stratégiai változtatásokra van szükségünk, ha a csökkenést szeretnénk megállítani.

Vannak még lehetőségeink, hogy megváltoztassuk a keresztyének csökkenésének folyamatát!

Minden érdeklődő hívőnek vannak javaslatai a gyülekezeti tevékenység fejlesztésére. Ahhoz, hogy a jószándékú lehetőség közötti csapongásokat elkerüljük, célszerű rögzíteni néhány elfogadható kiindulási alapfeltételt.

• A keresztyén egyházak fennmaradására, a hívek megtartásra nincs általános recept. A nyugat-európai keresztyénség a csökkenés problémájával már korábban kezdett foglalkozni mint mi. Érdemes ezért a hasznos ötleteiket saját helyzetünkre átgondolni, és elkerülni az ő tévedéseiket, zsákutcáikat.
• Ha a javaslatainkkal csak a múltba tekintünk, azok már a jelenben sem lesznek eredményesek, nem beszélve a jövőről. Kálvin ilyen gondolatait tanítványai jelmondatukban fogalmazták meg: A református felekezetnek állandóan fejlődnie kell (ecclesia reformata semper reformanda).
• XXI. századi társadalmunkban a vallásszabadság alapvető emberi jog, nincs kötelezően meghatározott hitbéli döntés. Az embereket tanítással és meggyőzéssel kell a keresztyén hit elfogadására téríteni, ez a Krisztusi parancs alapján a keresztyén gyülekezetek feladata. Nem elég az, hogy egy világnézetében keresztyén politikai rendszer támogató intézkedéseire támaszkodjunk.
• Amikor a vallási kérdésekhez hozzányúlunk, mindig figyelembe kell vennünk a Jézusi parancsot, hogy javaslatainkkal ne botránkoztassunk meg másokat. Különösen figyelnünk kell az idősebb gyülekezeti tagok véleményére, akik megszokták a hagyományos tanításokat és liturgiákat.
• Ügyelnünk kell arra, hogy döntéseink, cselekedeteink, intézkedéseink megfeleljenek a keresztyén morális értékrendnek. Ez nem csak a keresztyén hívek megtartására fontos gyülekezeteinkben, hanem a térítésben is alapvető. Morálisan hibás döntéseink ellenszenvet keltenek a nem vallásos emberek körében, és eltéríthetik a hozzánk közeledő bizonytalanokat.
• A legjobb szándék mellett is elkövetünk hibákat. Nehéz felismerni és még nehezebb beismerni emberi tévedéseinket vallási kérdésekben. Az is lehet, hogy a ma még helyes döntésünk a külső körülmények megváltozásával korrekcióra szorul. Ennek beismerése nem lehet hiúsági kérdés, forduljunk hittel és alázattal döntéseink bírálatához.

Ha a gyülekezeti élet fellendítését tekintjük a követendő célnak, a mai helyzetünkből érdemes kiindulnunk, abból, hogy most mivel töltjük ki a vasárnapi istentiszteleteken túli időt. A rendszeres tevékenységet két átfedő részre oszthatjuk, (1) a hitbéli tanításokra és (2) a gyülekezeti közösségek más együttléteire, programjaira. A gyülekezeti programfüzetekben jellemzően az alábbi témákat találhatjuk, zárójelben jelölve a tipikus csoportbontásokat.

1. Bibliakörök (férfiak, nők, fiatalok).

     Konfirmációs előkészítők (ifik, felnőttek).

     Hittan oktatás (iskolás és óvodás korúak).

     Imahetek (adventi, húsvéti, pünkösdi ünnepkörök, ökumenikus rendezvények).

2. Ifjúsági foglalkozások, fiatal felnőtt körök.

     Baba-mama körök.

     Gyülekezeti közös utazások, csendeshetek (női, férfi, családos, időskorú).

     Gyülekezeti táborok (ifjúsági, családos).

     Közös keresztyén kulturális programok (református zenei fesztivál, ars sacra).

     Diakóniai munka (személyes és közösségi segítség a rászorultaknak, szeretetvendégség).

     A gyülekezeti épületek, ingatlantok közös karbantartása takarítása, feldíszítés ünnepekre, kertrendezés.

Református hitünk és tanításaink szempontjából rendkívül fontosok a fenti vallási programok. De be kell vallanunk, hogy ezek, a gyermek hittan kivételével, inkább a régi gyülekezeti tagok vallási igényeit elégítik ki, nem a potenciális csatlakozókét. Nem hiszem, hogy tömeges eredményeket érünk el olyan bíztatással, hogy nálunk majd annyi bibliaórán vehetsz részt, amennyit csak akarsz. Sokkal vonzóbb az az ajánlat, hogy jőj közénk és egy valódi szerető közösségben leszel. Nem baj, ha még nem vagy hívő, vagy hited gyenge, mi együtt segítünk megérteni a keresztyén hit és élet fontos kérdéseit. Meg fogod látni, hogy mi nem a világi élettől elzárt, a múltban élő, komor, szigorú életmódot folytató társaság vagyunk. Pont úgy élünk, gondolkozunk, dolgozunk és szórakozunk, mint a többi ember, csak a hitünk alapján az erkölcsi szintünket és cselekedeteinket próbáljuk a Jézusi tanításokhoz közelíteni. A gyülekezetekhez való közeledés során a keresztyén tanítás, a megváltás és az örökélet kérdései csak később kerülnek elő. Hasonló gondolatokat mutat be Bella Violetta a Reformátusok Lapjában [11].

Ha azt nézzük, hogy a kívülállók mit becsülhetnek bennünk annyira, hogy ők is keresztyének szeretnének lenni, első helyen a diakóniát, az önzetlen szeretetet említeném. Erről nem csak azok fognak tudni, akiken segítünk, hanem azok ismerőseinek ismerősei is. A szeretetünkről fogják tudni, hogy keresztyének vagyunk (presbiteriánus ének). Nem csak a rászorulók, hanem az egész együttérző magyar társadalom ismeri és elismeri a Magyar Református Szeretetszolgálat karitatív tevékenységét, és részvételünket az Ökumenikus Szeretetszolgálat munkájában.

Fontos a hívő gyülekezeti tagok megtartása, fontos az Istent kereső felnőttek megszólítása, de a gyülekezeteink megmaradása nem képzelhető el a fiatalok megnyerése nélkül és az utánpótlás kérdése gyakran már az iskolás korban eldől. Ebben jó kezdetet jelenthetnek a gyülekezeti ifjúsági foglalkozások, különösen akkor, ha a hitüket még csak keresők számára is nyitottak. Természetesen elengedhetetlen feltétel, hogy a fiatalok megismerkedjenek a keresztyén hit alapjaival, hittan órákon vagy más foglalkozásokon. Itt egy kritikus problémával találkozhatunk, amit korábbi tanulmányomban részleteztem [12].

Ha a polgári oktatás eredményes és versenyképes akar lenni, akkor követi a tudományos, technikai és társadalmi fejlődést. Úgy néz ki, hogy a fiatalok hittan oktatásában nem ez a szempont érvényesül. A hittan oktatás hangsúlya a hagyományos keresztyén tanításokra irányul, és nem állunk készen arra, hogy a fiatalokat az őket megszólító korszerű tartalommal és módszerekkel tanítsuk. Cikkemben arra is felhívtam a figyelmet, milyen kockázatot jelent az, hogy az anyagi világról, annak fejlődéséről mást tanítanak a hittan keretében és mást a természettudományos tantárgyak. Az ellentmondások a kritikai gondolkozású tízen-éves gyerekeket zavarják, és ők igénylik az állítások tisztázását. Ha ez nem történik meg, akkor eljutnak addig, hogy valamelyik állítás nem igaz. A vitában nehéz helyzetbe kerül az a hittan oktató, aki tájékozatlan az anyagi világra a modern fizikai, kémiai, biológiai, földtani, csillagászati megfigyelésekből természettudományos törvényekkel levezetett állítások területén.

A gyerekek hittan tanítása az első lépés, ahol meg kell mutatnunk, hogy a keresztyénség nem egy túlhaladott ideológia. Kálvin akkomodációs elve alapján [13] lehetőségünk van arra, hogy a bibliai teremtéstörténetet összehangoljuk a modern tudományos megfigyelésekkel. Ehhez számos külföldi és magyar hívő természettudós könyveiből tanulhatjuk meg a keresztyén értelmezés lehetőségeit. Ha ezt nem tesszük meg, csak a tekintélyelvű hivatkozás marad számunkra. Istennek a Bibliában összefoglalt kinyilatkoztatásait csak úgy lehet értelmezni, ahogy a keresztyén hagyomány, ezen belül a mi egyházunk tanítja. Ha ez ellentétes a tudomány eredményeivel, akkor a tudománynak nincs igaza.

A református gyülekezetek istentiszteleti rendjét és közösségi programjait tekintve megosztó lehet a hagyomány tisztelete és a fejlődés, átalakítás iránti igény. Ez, egyéb megfontolások mellett generációs probléma is. Az idősebbek inkább a hagyományos istentiszteleti rendet és szokásokat szeretnék fenntartani, a fiatalok az őket megszólító, a korunknak megfelelő programok bevezetésének örülnének. Erre jó példa egyházunk énekeinek kérdése.

Sokak számára csak a régi énekeskönyv zsoltárjai méltóságosak eléggé az istentisztelethez, mások szerint bármelyik modern vallásos dal, gospel-zene is segíti hitük átélését. Én követendőnek tartom azt a szokást, hogy korunk és más egyházak egyházi zenéjét az előadók, az énekkarok szolgálataként tekintsük, támogassuk és megbecsüljük.

Szeretnék olyan példákat is felsorolni a közelmúlt változtatásaiból, ami széles körben élvez támogatást. Ilyen a revideált Károli Bibliafordítás, ami kerüli a régies, sokaknak nehezen érthető szavakat, megfogalmazást, szívesebben forgatjuk a jól olvasható könyvet.

Fontos döntés volt a női lelkészek teljes jogú elfogadása. Ez elősegítette, hogy az ige Szentírás alapú, szigorú szemléletű magyarázata mellett a krisztusi szeretet érzelmi alapú bemutatása nagyobb hangsúlyt kapjon. Más megfogalmazásban a távolságtartó szolgálat személyesebbé válik, ami sokak számára vonzó.

Családomban, és számos ismerősömnél tapasztaltam annak kedvező visszhangját, hogy a Református Egyháznál egyszerű és támogatott a vegyes (felekezetközi) házasságkötés. Így nem marad el a házasság egyházi megáldása, és a hívő házastársak maguk és gyermekeik részére is szívesebben választják a református gyülekezeteket.

Az elmúlt években a hívőknek és nem hívőknek is súlyos válság helyzetekkel kellett szembe nézniük. A covid járvány, az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai és politikai bizonytalanságai, a szegényebb testvéreinket különösen sújtó infláció, érzékennyé tette az embereket a válságot kezelő döntések morális értékelésében. Társadalmi helyzete és politikai véleménye alapján mindenki más intézkedésben vagy folyamatban láthat kivetni valót. Sajnos egyházi döntéseinkben is van olyan, ami erősen megosztó. Ha meginog a bizalom az egyház morális értékrendjében, az nemcsak a csatlakozni vágyókat téríti el, de a gyülekezeti tagokat is elbizonytalanítja.

A keresztyén egyházaknak korunkban számos olyan kérdéssel kell foglalkozniuk, amelyeket Kálvin, a korának tudományos, műszaki és társadalmi fejlettsége szintjén még nem vetett fel. A teológiai válaszok a tudományos felismerésekre, gyakran még a több évszázados eredményekre sem lezártak, hanem többnyire megosztók a református egyházon belül is. Ezzel a kérdéssel egy másik cikkemben részletesen foglalkoztam [14]. Korunkban a technikai és társadalmi a fejlődés olyan gyors, hogy a világról alkotott képünk az életünk során többször is megváltozik. Nem zárkózhatunk el a fejlődés eredményeinek, következményeinek folyamatos értékelésétől, mert akkor kiszorulunk a társadalmi vérkeringésből. Ilyen kérdések például az informatika világméretű elterjedése és annak társadalmi következményei, az új egészségügyi beavatkozások, a génmódosítások, a kegyes halál morális értékelése. Különösen vitatott kérdés korunk társadalmában a nemi identitás problémáinak méltányos értékelése.

Összefoglalva, a keresztyén hívek csökkenése nem egy speciális magyar református probléma, hanem a nyugati keresztyénség élet-halál kérdése. Számtalan lehetőségünk van arra, hogy a XXI. század vallási közönyének ellenére gyülekezeteink hívő tagságát megőrizzük, gyarapítsuk. Gyorsan változó társadalmunkban nem várhatjuk, hogy egy jól megfontolt lépéssel mindent tartósan megoldhatunk. Ha csak a múltba tekintünk, a régi tanításokhoz és szokásokhoz ragaszkodunk, talán meg tudjuk őrizni az idősebb hívőket, de esélytelenek vagyunk a fiatalok megnyerésében. Korunk tudományos-technikai fejlődésének hatásaival már most kell foglalkoznunk, mert különben elkésünk a válasszal.

A gyülekezetek gyarapítására vannak olyan lehetőségek, amelyeket nyugodtan kizárhatunk terveinkből, ilyen a korábban tárgyalt, sikerorientált módszerek követése. Fontos meghúzni a határt, hogy mennyit áldozhatunk fel tanításaink tisztaságából és egyházunk méltóságából a hatékonyság érdekében. Ha a vallási közönyből nem megfelelő módszerekkel próbáljuk az embereket kibillenteni, az visszahat keresztyén hitünkre. Remélem, hogy Református Egyházunkat nem kívánjuk átalakítani vallási közösségből egy korszerű üzleti vállalkozássá!

Földvári István

JEGYZETEK ÉS HIVATKOZÁSOK:

[1] Csanády Márton: A 2022-es magyarországi utolsó (?) „hagyományos” népszámlálás eredményei és problémái, Confessio 2023/4

[2] Márkus Mihály: És a számok néha könyörtelenek – népszámlálás, és nem csak népszámlálás. Confessio 2023/4

[3] Klaus Douglas: Az új reformáció, 96 tétel az egyház jövőjéről, Kálvin Kiadó, 2005. (Die neue Reformation. 96 Thesen zur Zukunf der Kirche, Kreutz Verlag, Stuttgart, 2001)

[4] Dave Hunt, T.A. McMachon: A keresztyénség félrevezetése, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 1996. (The Seduction of Chrystianity, Harvest House, Eugene, Oregon, 1985)

[5] James Dunn: Pünkösdizmus és a karizmatikus mozgalom. A kereszténység története, sokszerzős könyv, 646 o. Lilliput Kiadó, 1996. (The History of Christianity, Lion publ. 1990).

[6] Gregory A. Boyd: A keresztyén nemzet mítosza. Hogyan pusztítja el az egyházat a politikai hatalomvágy, Luther Kiadó, 2022. (The Myth of a Christian Nation. How the Quest for Political Power is Destroying the Church, Zonderavan, Grand Rapids, 2005). 

[7] Szarka László: Tudomány és vallás – áltudományok, álvallások özönében. A Föld és Ég, tudomány és hit kiadványban. Szerk: Unger Zoltán, Hantken Kiadó, Budapest, 2009. 88.

[8] Riskó János: A 2011-es népszámlálás adatai előtt. Theol. Szemle 2012/1 19.

[9] A Magyar Református Nevelés 2019/2 száma a református iskolákkal kapcsolatos ide vonatkozó tanulmányokat közölt:Dr. Szászi Andrea: Hittanoktatás a református középiskolákban – helyzetelemzés. 5.o.; Szénégetőné Kovács Katalin: A konfirmandus korosztály gyülekezeti integrációjának kérdése.  24.

[10] A Confessio 2013/4 száma a 2011-es népszámlálás református tanulságai témában 4 cikket közölt: Duráczky Bálint: A 2011-es népszámlálás vallásfelekezeti adatainak értelmezése. 5.; Csanády Márton: A vallásosság helyzete Magyarországon a 2011. évi népszámlálási adatok és a 2008-as Európai Értékrend Vizsgálat adatainak fényében. 12.; Ragadics Tamás: Vallásosság a hátrányos helyzetű vidéki térségek helyi társadalmaiban. 21.; Köntös László Néhány szempont a népszámlálási adatok értelmezéséhez. 27.

[11] Bella Violetta: Újrakezdés keleten és nyugaton. Reformátusok Lapja. 2024. január 31.

[12] Földvári István: Hittan és a természettudományos tantárgyak. Confessio, 2020/2 77.

[13] Kálvin akkomodációs elve azt mondja ki, hogy Isten kinyilatkoztatásaiban leereszkedik az emberi tudás mindenkori szintjére, állításait úgy egyszerűsíti le, hogy azokat megértsük. A teremtett világ alaposabb megismerésével az arra vonatkozó kinyilatkoztatásokat egyre magasabb szinten érthetjük meg. Pl. Kustár Zoltán: Kálvin János hermeneutikája és annak hatása a modern természettudományok fejlődésére. Református Szemle 102 (2009) 547.

[14] Földvári István: Modern természettudományos eredmények kihívásai a teológiában. Confessio 2021/2 77.