Kálvinista-e a református?

Ez a kérdés nem a történelmi szójátékhoz kapcsolódik, ami a reformáció hazai elterjedésének hajnalán a másik felekezetekhez tartozókat a gúnyosnak szánt „pápista”, „kálvinista”, „lutheránus”, jelzőkkel illette. Ennek nem is lenne értelme, hiszen ma a kálvinista világszerte a kálvini tanítások követőinek önazonossági meghatározója [1]. A „kálvinista” nem is értékítélet, ami azt rangsorolná, hogy egy protestáns felekezet, mint a Magyarországi Református Egyház, mennyire ragaszkodik Kálvin eredeti tanításaihoz. Ennek azért sincs értelme, mert Kálvin maga fogalmazta meg a református tanítások állandó fejlődésének szükségességét (ecclesia reformata semper reformanda). És ez a munka sem egy tudományos megalapozottságú teológiai tanulmány, csak egy részletek iránt érdeklődő, hívő református gondolatai.

A kérdésnek aktualitást ad, hogy a keresztyénség, különösen a nyugati keresztyénség, a XXI. század polgári társadalmaiban a 2000 éves története során az egyik legkomolyabb válsága elé néz. Egy vallás tanításainak tagadása vagy elfogadása a szekularizált társadalmakban alapvető emberi jog, nincs kötelezően vagy elvárásszerűen meghatározott hitbéli döntés. Az embereket tanítással és meggyőzéssel kell a keresztyén hit elfogadására téríteni. Nem elég az, hogy egy uralkodó politikai irányzat világnézetében, vagy akár a nevében is keresztyén. Sokak véleménye szerint a társadalmi perifériára szorulás elkerülésére a keresztyén felekezetek lényegi megújítása az egyetlen hatékony lehetőség [2]. A konzervatív irányzatok viszont, a Chicagói Nyilatkozatok szellemében, a hagyománytisztelő, minden újítást ellenző szemléletet tartják megfelelőnek a keresztyénség megőrzésére.

A magyar reformátusok teológiai gondolkodását és társadalmi szerepvállalását a kezdetektől meghatározta, hogy működésük területe a keleti keresztyénség határán, az ellenreformáció vezető hatalmának, a Habsburg Birodalomnak érdekszférájában helyezkedett el. A politikai és valláspolitikai helyzetnek megfelelően időnként a fennmaradásáért küzdött, és szigorúan ragaszkodott az identitását biztosító hagyományaihoz, máskor pedig a haladást képviselte iskolák alapításával, a magyar nyelv megújításával, az egyházi és természettudományos képzés fejlesztésével. A XX. század első felétől kezdve a református gondolkodásban jelentős szerepet kapott a korábban egységes magyar nyelvű református közösség szétszakítása, nyelvi és felekezeti kisebbségi sorsba kerülése. Ennek ellensúlyozására a kálvini hagyományok szigorú követése eredményesebbnek látszott, mint bekapcsolódni a világszerte kibontakozó liberális – fundamentalista vitába [3]. Később a helyzetet tovább nehezítette a szocialista rendszer vallásellenessége.

[[paginate]]

A hitélet megújítása a rendszerváltás után elsősorban a Református Egyház szervezeti megerősítésére és a hittanoktatás újraszervezésére irányult. Ezt követte a református oktatási hálózat újjáépítése az óvodáktól az általános iskolákon át a gimnáziumokig, és a református teológiai felsőoktatás megerősítése. A teológiai tanításokat is magába foglaló általános református megújításban fontos szerepet vállalt cikksorozataival a Confessio folyóirat [4]. A hitélet megújításának látványos lépései voltak a mai magyar nyelvhasználathoz illeszkedő Károli bibliafordítás (Kálvin Kiadó, 2014) és az új református énekeskönyv (2021) kiadása.

A reformáció sokféle vallási elképzelése a kezdeti éles hitviták után eljutott arra a megegyezésre, hogy hite és tudása alapján minden felekezet maga határozza meg, kinek a tanítását követi, és attól miben tér el. A protestáns egyházak egy része a mai napig Kálvin örökösének tartja magát. Az összefoglaló elnevezésük a református család [5]. A teljesség igénye nélkül érdemes felsorolni a fontosabb tag-felekezeteket:

  • az európai, nevében is református egyházak (pl. svájci, holland, magyar);
  • a presbiteriánus egyházak (pl. skót, amerikai);
  • a kongregacionalista egyházak (pl. angol, amerikai).

Vannak olyan felekezetek is, amelyek a református családhoz tartozónak tekintik magukat, de számos kérdésben eltérő hitvallásúak. Ezek egy részét a reformációt megelőző korban alapították, és csak később azonosultak Kálvin tanításaival:

  • a Valdens Egyház (észak-olasz);
  • a Cseh Testvérek (huszita).

A másik csoportjuk Kálvin tanításainak későbbi elágazásai:

  • a Metodista Egyház (angol, amerikai);
  • Krisztus tanítványai (amerikai);
  • egyes pünkösdi gyülekezetek, szabadegyházak.

[[paginate]]

A református család sajnálatos jellemzője, hogy soha nem volt egységes, mindenki által elfogadott hitvallásuk. Mind elfogadják az Apostoli Hitvallás általános érvényét (többnyire a Niceai-t is). Ezen túlmenően egyedi hitvallásokat fogalmaztak meg, amik között sok az átfedés, de vannak jelentősebb különbségek is. További jellemző, hogy a felekezetek, hitvitáik során, állásfoglalásként, gyakran újrafogalmazták hitvallásaikat. Itt is a teljesség igénye nélkül sorolok fel példákat:

  • Svájc: Záróbeszédek (Zwingli, 1523), Berni tételek (1528), I. Helvét Hitvallás (1536); II. Helvét Hitvallás (1561), Formula Consensus Helvetica (1675);
  • Hollandia: Belga Hitvallás (1561), Dordrechti Kánonok (1619), Egyhangú Hitvallás (1974);
  • Skócia, Anglia: Confessio Scotica (1560), Westminsteri Hitvallás (1647);
  • Amerika: Cambridge Platform (1648), Az Egyesült Presbiteriánus Egyház hitvallása (1967), Chicagói Nyilatkozatok (1978, 1982);
  • Németország: Heidelbergi Káté (1563), Barmeni Hitvallás (1934).

A Magyarországi Református Egyház hivatalos hitvallása a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás. Egyetértünk velük, de nem vettük be a hitvallásaink sorába a Dordrechti Kánonokat, a Westminsteri Hitvallást, és a Barmeni Hitvallást. A Chicagói Nyilatkozatok gondolatainak követésében a magyar reformátusok sem egységesek.

A kálvinista család felekezetei természetesen egyetértenek minden keresztyén hitének közös alapjaiban: A (Teremtő és fenntartó) Atyaistenben, (Urunk és megváltónk) Jézus Krisztusban, a (köztünk élő közvetítő és segítő) Szentlélekben, a bűn és bűnbánat, az üdvösség, ítélet, feltámadás, örökélet kérdésében. Néhány további kérdésben eltér a római katolikusok és más protestáns irányzatok tanítása a református család tanításától. A válogatás itt is az én szemléletemet tükrözi.

  • Két szentséget ismerünk el, a keresztelést és az úrvacsorát, szemben a katolikusok 7 szentségével.
  • Elfogadott és gyakorolt a gyermekkeresztelés. Szemben a baptistákkal, ahol csak felnőtt, hitvalló keresztyéneket keresztelnek.
  • Az úrvacsorára úgy tekintünk, mint ahogy az az utolsó vacsorán elhangzott, Jézus Krisztus megváltó halálára emlékezünk, amíg újra eljön. Szemben a római katolikusok és evangélikusok átlényegülés tanításával, amely szerint a (felszentelt) pap szavára a kenyér és a bor ténylegesen Jézus testévé változik (eukarisztia).
  • A megváltás egyedül kegyelemből történik (Sola Gratia), egyedül a hit által (Sola Fide), és egyedül Krisztuson keresztül (Solus Christus). Szemben a római katolikusok tanításával, hogy az ember jó cselekedetekkel, a tanok betartásával, a dogmák elfogadásával maga is aktív szereplője a lehet megváltásának.
  • Nincs szükségünk emberi közvetítőkre az Istennel való kapcsolatunkban (Soli Deo Gloria). Lelkészeink nem felkent közvetítők, csak vezetnek, tanítanak és felkészítenek minket az Istennel való személyes kapcsolatra. Szemben a római katolikusok tanításával, hogy a felszentelt papok, és a feltámadt szentek közvetítenek Isten és az emberek között.
  • Az isteni kinyilatkozás megismerése csak a Bibliából lehetséges (Sola Scriptura). Szemben a római katolikus tanítással, ami szerint a keresztyén tanítások egyenrangúan fontos része a több évszázados katolikus hagyományból ered.

[[paginate]]

Érdemes áttekinteni azokat a területeket is, ahol a református család tag-felekezetei között sincs egyetértés. Ez is csak a véleményemet tükröző válogatás.

  • Egyházszervezeti, egyház felépítési kérdésekben: különbözik a gyülekezetek függetlensége, területi hatásköre, hierarchiája, tisztségek, fórumok hatásköre. Ezek elsősorban gyakorlati kérdések a gyülekezetek szervezeti és hitéleti működésének hatékonnyá tételére, de természetesen nem választhatók el a felekezetek hitvallásától. Az amerikai presbiteriánus egyház szinódusokra oszlásakor például a hitvallásbeli azonosság és a területi elhelyezkedés egyaránt fontos volt.
  • Egyházjogi kérdésekben: egyházfegyelem, vegyes (felekezetközi) házasságok, női lelkészek és presbiterek, nemi identitás kezelése, a lelkészek felszentelése. Ezekben keverednek a szervezeti és működési kérdések a hitbeli, hitvallási kérdésekkel. A nemi orientációval kapcsolatos állásfoglalás (befogadás vagy bűnösként kirekesztés) ma is élesen megosztó. A női lelkészek kérdésében a református család felekezetei többségében szakítottak a keresztyén egyházak történetét meghatározó férfi-centrikus képpel. Én személy szerint nagyon támogatom a Magyarországi Református Egyház gyakorlatát, hogy nők is lehetnek teljes jogú lelkészek. Környezetemben több olyan lelkésznőt ismerek, akire elismerően feltekintek működését, hitét, elkötelezettségét, igehirdetését, és krisztusi szeretetét tekintve. Hasonlóan jó tapasztalataim vannak a felekezetközi házasságok területén. Ebben a református egyház és gyülekezeteinek gyakorlata rugalmas, és biztosítja az emberi méltóság tiszteletét. A vegyes házasságban élő ismerőseim közül többet tudnék a jó házasság példájaként említeni.
  • Az Istentiszteletek rendjében (liturgia). A liturgia gyakran a legfontosabb látható jele egy felekezet önazonosságának. A hívők megszeretik és megszokják a gyülekezetükben követett liturgiát. Az újítások, változások bevezetése ezért érzékeny kérdés, amit különösen az évtizedek óta templomjáró idősek fogadnak nehezen. Pedig itt érdemi hitbéli változások nélkül is lehetne közelíteni az elkülönült felekezeteket. Jó példa erre az azonos szóhasználatú Úr Imája.
  • A dogmatika állandó fejlesztésében (ecclesia reformata semper reformanda). Gyorsan fejlődő világunkban ez folyamatos kihívást jelent. Sok felekezet az identitását, más felekezetektől való elkülönülését félti a változtatásoktól, mások még a XX. században is új hitvallásokat fogadtak el. A Magyarországi Református Egyház tanításaiban ma is inkább hagyománytisztelő. A laikus (teológiai képzettség nélküli) olvasót azonban meglepheti néhány konzervatívnak tekintett, kiemelkedő teológusunk, mint például Ravasz László modern gondolkodása [6].
  • A Sola Scriptura lényegében a Szentírás helyét jelöli ki a keresztyén hitben. Minden keresztyén felekezet tanítása abból indul ki, hogy a Mindenható Teremtő Isten szuverén transzcendens személyiség, aki az anyagi világra teremtett érzékszerveinkkel, de még az azokat kiterjesztő műszereinkkel sem tanulmányozható. Istent csak kinyilatkoztatásai alapján ismerhetjük meg, amiket az Ószövetség idején az arra kiválasztott személyeken keresztül juttatott el hozzánk, mint Ábrahám, Mózes, és a próféták. Az emberként közénk érkező Jézus Krisztustól az Igét közvetlen tanításokban kaptuk. A protestáns tanítások egyik legfontosabb állítása, hogy a lényegi kinyilatkoztatás a Jézus tanításait a Szentlélek segítségével értelmező apostolok magyarázataival lezárult. Az addig kinyilatkoztatott, és a Szentírásban összefoglalt anyag szükséges és elégséges a hitre jutásunkhoz és üdvösségünkhöz. Ez ellentétes a római katolikus szemlélettel, amely szerint Isten azóta is folyamatosan ad hitbeli eligazításokat, amiket az egyház, Péter utódjainak vezetésével értelmezni tud.

[[paginate]]

A keresztyén hitértelmezésben folyamatos a vita, hogy a Szentírást szó szerint igaznak kell-e tekinteni, vagy csak tanításaiban igaz. A református tanulmányokban méltatlanul kevés visszhangot kapott Kálvin eredeti állásfoglalása, aki a Szentírás istentiszteleti értelmezését tekintette a hitgyakorlás legfontosabb részének. Kálvin tanításaiban (Institutio) korát messze megelőző módon értelmezi az Ószövetség szövegét. Az isteni hozzáigazítás tanításában kifejti, hogy Isten leereszkedett az emberek szintjére, hogy létrejöhessen közte és az emberek között a kapcsolat [7]. Igéjében alkalmazkodik az emberi megismerés korlátaihoz, ezért például az ószövetségi teremtés szövege is csak az igazságnak az akkori emberi ismeretekhez egyszerűsített leírása. Isten az Igét saját magáról Ádámnak és Ábrahámnak lényegi formában kijelentette, Mózesnek részletesen megfogalmazta és a korának ismereti szintjén írásba foglaltatta, a próféták által, a fejlődő tapasztalatok függvényében magyaráztatta. Az Ige Jézus megszületésével testet öltött, kiteljesedett, az értelmet meghaladó tanításokat Jézus példázatokban tudatta. A Biblia szószerinti igazságát hittételként megfogalmazó Chicagói nyilatkozatok (1978, 1982) tehát eltérnek Kálvin eredeti tanításaitól.

A legtöbb keresztyén felekezet liberális teológusainak véleménye szerint a Biblia szószerinti igazságáról akkor beszélhetnénk, ha csak egy Biblia létezne. Az Ószövetség eredeti nyelve az egyházi óhéber volt. Kezdetben csak a mássalhangzókat jelölték, a helyes szöveg-olvasatot az írástudók (papok) hagyományozták. A Jeruzsálemi templom lerombolása után a zsidó diaszpórák eltérő számú (és tartalmú) könyvet fogadtak el a Biblia részének. A mai napig vitás, hogy melyik az eredeti, „romlatlan” szöveg.

Az Ószövetség fordításai (az európai nyelvekre) eltérő szövegekből indultak ki. A római katolikus egyház által ma is kiindulásul használt latin Vulgata (Jeromos fordítása) az alexandriai zsidó közösség görög nyelvű Ószövetségéből indult ki, amit a héber nyelvű iratokkal vetettek össze. Luther a Biblia német nyelvre fordításakor más zsidó közösségek héber nyelvű Ószövetségéből indult ki. Kihagyta (az akkor már ezer éve elfogadott) Vulgata 7 könyvét (Judit, Salamon bölcsessége, Tóbiás, Jézus Sirák fia, Báruk, Makkabeusok I. és II.). A magyar református fordításokban (pl. Károli) a lutheri (csökkentett) Ószövetséget fogadták el. A Károli fordításban sem beszélhetünk „szószerinti” szöveghűségről, hiszen mi is ismételten revideált változatot használunk. Mindezek alapján nehéz kijelenteni, hogy melyik lenne a szó-szerint igaz változat.

Csökkenti-e a Biblia jelentőségét, ha nem tekinthető szó-szerint igaznak? A kálvini tanítás idézett állításai szerint: nem! A Biblia Isten kinyilatkoztatásainak, történelmi istentapasztalatainknak a legteljesebb, és a hitünk alapvető kérdéseinek szükséges és elégséges gyűjteménye. Mindent tartalmaz, amit az Atyáról, Jézus Krisztusról, az Isten - ember kapcsolatról és a mi személyes üdvösségünkről tudnunk kell.

[[paginate]]

A Biblia szószerinti igazságának kérdésétől részben független, évszázados teológiai vitákat indítottak a nyelvi, történelmi bibliakritikák. Ebben túl nagy jelentőséget kapott a bibliai könyvekhez rendelt szerzők bizonyítottsága vagy cáfolata. Én Ravasz László állásfoglalásával értek egyet, aki a „Kis Dogmatika” bevezetésében [6] kifejti, hogy a Biblia könyvei nem azért jelentősek, mert megírását Mózeshez, Dávidhoz vagy Pál apostolhoz rendelik, hanem mert igei kijelentéseket tartalmaznak.

  • A kálvini kettős predesztináció az egyetlen olyan tanítás, amit a református család felekezetein kívül egyetlen más protestáns vagy a római katolikus hitvallás sem fogad el. Ezért is fontos része a református önazonosságnak. Az elfogadás azonban a református család felekezeteinél sem egységes. Már a Kálvint követő első teológus generáció körében ellenérzéseket ébresztett az a dogmatikai állítás, hogy a szerető Isten, a megszületésünk előtt, az örök időkben, előre eldöntötte, hogy örök kegyelemre ítélt minket vagy örök kárhozatra. A predesztináció finomabb formáját Jacobus Arminius fogalmazta meg. Tanításában Jézus Krisztus megváltó kereszthalála minden emberre vonatkozik. Így a predesztinációt nem az egyes emberekre kell érteni, hanem azok csoportjára, akik a keresztyén hitben a felajánlott kegyelmet elfogadják, vagyis a hitvalló keresztyénekre. A kálvini és arminiusi nézetek vitája a mai napig fennmaradt, jelenleg a kálvini nézet az uralkodó, de például a metodistáknál ez a kisebbségi vélemény.

A predesztináció kérdésébe akkor mélyedtem el, amikor a hit és tudomány témakörben megjelent közleményeimet ismerve, meghívtak egy előadás tartására a Rákospalota Óvárosi Református Gyülekezetbe [8]. Témának a gyülekezet korábbi lelkészének, Benkő Istvánnak „A predesztináció világszemlélete” című könyvét (1938) választottam. Szembetalálkoztam azzal, hogy a predesztináció rendkívül összetett tanítás, amelynek több részletével a nyugati keresztyénség más felekezetei is egyetértenek. Ilyen általánosan elfogatott tanítások:

1. A generális predesztináció - Isten teremtésterve. Sem az emberi gondolkozásunk, sem a kinyilatkoztatások alapján nem képzelhető el, hogy Istennek nincs végső célja a teremtéssel. A teremtés végső célja azonban rejtett, abból többet csak kinyilatkoztatás révén ismerhetnénk meg, de abban biztosak lehetünk, hogy ez a cél megvalósul.

2. A különleges predesztinációaz ószövetségi zsidó nép kiválasztása. Ezt Jézus Krisztus megváltó halála kiterjeszti, a különböző hitvallások szerint vagy a teljes emberiségre, vagy csak a keresztyénekre. Ezen belül is vagy minden megkereszteltre, vagy csak a hívőkre (hitüket megvallókra), vagy, Kálvin szerint, csak az eleve elrendeltekre.

[[paginate]]

3. A személyes predesztináció, az egyes emberek üdvözülésére. Ezen belül lehet általános kiválasztás az eredendően bűnös emberek közül, a protestáns szemléletben kizárólag a kegyelem, a római katolikus szemléletben a kegyelem és az érdemek alapján. Ezzel szemben a kettős predesztináció, előre kiválasztást jelent az üdvözülésre és eleve elvetést a kárhozatra. Ezt képviselik a Kálvint követő reformátusok. Benkő István könyvében összefoglalja más felekezetek fontosabb ellenérveit is a kettős predesztinációval szemben:

  • Ellentmond annak, hogy Jézus Krisztus megváltó kereszthalála általános érvényű.
  • Isten határtalan szeretetének ellentmond, hogy minket születésünk előtt megítél.
  • Feleslegessé teszi az evangelizációt, a keresztyén hit terjesztését.
  • Csökkenti a szentségek és hitvallások jelentőségét.
  • Az emberi magatartás (vallási törvények betartása, tisztesség stb.) szerepe jelentéktelenné válik.
  • A predesztináció tagadja (korlátozza) az emberi szabad akaratot.

A reformátusok úgy tekintenek a kettős predesztináció tanítására, hogy az ellenérvekkel szemben elegendő támogatást adnak a bibliai hivatkozások. Ha teljességre törekszünk, ezeknek egyszerre kell három állítást támogatniuk: Az eleve elrendelés a teremtés kezdetétől eredendő, és nem csak az adott időben történő isteni döntés. Az eleve elrendelés az öröklétre vonatkozó üdvözülés vagy kárhozat, és nem csak az ember életében történő jutalmazás vagy büntetés. Az eleve elrendelésben van kegyelmi és elvetési döntés, és nem csak kegyelmi.

Szembe kell néznünk azzal, hogy a legtöbb idézett hivatkozás részleges, nem terjed ki mindhárom állításra. Így a Róm 9,13 (Jákob és Ézsau), Róm 9,14-18 (Könyörülök, akin könyörülök, Nem azé, aki akarja), adott idejű döntésnek érthető, és nincs hangsúlyozva, hogy az üdvözülés vagy kárhozat kérdésében, és nem az emberi élet során érvényesül. A Róm 11,2 (Nem vetette el Isten az Ő népét), 8,29-30 (kiket eleve kiválasztott azokról elrendelte, elhívta), Ef 5,11 (Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket), 1Pét 1,2 (Akik ki vannak választva az Atya eleve elrendelése szerint) mind a kegyelmi kiválasztásra vonatkozik.

Egy korábbi cikkemben elemeztem korunknak azokat az új természettudományos, orvosi, és pszichológiai eredményeit, amelyek a predesztináció tanításának újabb megközelítését teszik lehetővé [9]. Ezek lényege, hogy személyiségünk, a jóra/rosszra való hajlamunk, beleértve az istenfélő/istentelen gondolkodásunkat is, kapcsolatban van biológiai adottságainkkal, genetikai örökségünkkel. Személyiségünk genetikai eredetű jellemzőit úgy is értelmezhetjük, mint egy genetikus predesztinációt. Ez nem szigorú determináltság, csak egy keret, amelynek határain belül változhatunk, nevelésünk, családi és társadalmi példák és elvárások hatására. Abban, hogy kivé válunk, nincs szigorú (biológiai) igen-nem meghatározottság, hanem csak fokozatos személyiségi jellemzők. Az evangelizáció eredményeként is megváltozhatunk, mind személyiségünkben, mind a keresztyén hitre jutásban.

[[paginate]]

A keresztyének, de különösen, az eleve elrendelést tanításként elfogadó reformátusok számára a legnehezebb kérdés, hogy az elvetés örökérvényű ítélete hogyan egyeztethető össze Isten határtalan szeretetével. Mai keresztyén gondolkodásunkban nehezen fogadható el az a középkori érv, hogy Isten számára az Őt a bűneinkkel megbántó cselekedeteink büntetése a szeretetével és kegyelmével egyenrangú szempont. Szeretnék kifejteni egy gondolatmenetet a lehetséges válaszra. A teremtésnek, a generális predesztinációban említett végcélja nem szigorúan meghatározott (determinisztikus) folyamatok során valósul meg, hanem a bizonytalanságokat is tartalmazó lépések is fontos szerepet kaptak benne [10]. A teremtésben a legnagyobb bizonytalanság maga az egyéniséggel és önálló akarattal felruházott ember. Isten a szeretete és feltehetően a folyamat hatékonysága érdekében tudatosan vállalta ezt a kockázatot. Ezért lehetséges az, hogy jó és rossz emberek is vannak, és nem azért mert nem lett volna hatalma arra, hogy csak jók legyünk. A mindenható Isten képes a genetikai eredetű személyiségi jellemzőinket értékelni, de önmagában nem ez a kiválasztás egyetlen alapja, a szempontjai bonyolultabbak, mint amit a mi gondolkodásunk követni tudna. Mózes törvényei, Jézus tanításai, Pál apostol értelmezése, mind csak fontos irányelvek, követésük és elfogadásuk nem általános garanciák. Törvényein, majd Jézus Krisztus kereszt áldozatán keresztül Isten felajánlja támogatását az üdvözüléshez, de elfogadja a szabad akaratunkat, amit ő teremtett. Felajánlja határtalan szeretetét az Őt keresőknek (életük során többször is). Kiválasztja, elhívja, megszenteli őket, hogy üdvözülhessenek. Felhasználja a keresztyén gyülekezetek munkáját, hogy Őt megismerhessék, az Ő akaratát kövessék, és a szabad akaratuk ne vigye őket a bűn útjára.

A keresztyén tanítások szerint a feltámadás során, romlatlan testben, a teljes személyiségünk megőrzésre kerül, és csak a római katolikus „purgatórium” tanítás szerint lesz lehetőségünk a rossz tulajdonságaink utólagos megváltoztatására. Jézus Krisztussal és a többi üdvözülttel számunkra a mai életünkben még felfoghatatlan közösségben fogunk élni. Ezt a közösséget meg kell védeni az alkalmatlanoktól, ennek eszköze lehet az elvetés. Az elvetés tehát nem a szeretet és a kegyelem önkényes korlátja, hanem a mennyei közösség védelme. Az eleve elrendelés ebben a szemléletben a kiválasztás és elvetés előre eldöntött határa. Ebből mi csak a döntéssel kapcsolatos irányelveket ismerhetjük meg a kinyilatkoztatott elvárásokból, magát a döntést nem. Az elvárásoknak magunk erejéből nem tudunk eleget tenni, de a kegyelemben bízhatunk. Nekünk még ahhoz is segítségre van szükségünk, hogy hitre jussunk, bűneinket felismerjük és megvalljuk. Az a határ ameddig életünkben eljuthatunk úgy foglalható össze, hogy az ember a szívében is legyen jó.[11]

A keresztyén felekezetnek korunkban számos olyan kérdéssel kell foglalkozniuk, amelyeket Kálvin, a korának tudományos és műszaki fejlettsége szintjén még nem vetett fel. A teológiai válaszok a tudományos felismerésekre, gyakran még a több évszázados eredményekre sem lezártak, hanem többnyire megosztók a református egyházon belül is. Ilyen kérdések például a 6 nap alatt befejezett, vagy folyamatos teremtés, a darwini evolúció.

[[paginate]]

Ez napjainkra kiegészült egyes orvosi beavatkozások (mesterséges megtermékenyítés, szervátültetés, plasztikai sebészet), a genetikai kutatások és azok gyakorlati alkalmazása (génterápia), az agykutatások eredményei, a viselkedéstudományok eredményei (társadalomtudományok, etológia), a teremtésvédelem, a társadalmi igazságtalanságok, a nemi identitás, a számítógépek, a globális információáramlás, a mesterséges intelligencia kérdéseivel. Mindezekkel nem csak a fenntartható élővilág szempontjából kell foglalkoznunk, hanem meg kell fogalmaznunk a keresztyén morális állásfoglalásokat is. Ha ezekben hibás döntéseket hozunk, vagy akár csak késlelkedünk, az a keresztyén egyházakra, de az egész emberi társadalomra is katasztrofális hatású lehet.

A gondolatmenetet összefoglalva, Kálvin keresztyén tanításainak szigorú, változatlan és teljes elfogadása ellentmond az ugyancsak általa megfogalmazott elvnek, hogy a református egyháznak állandó megújulásra van szüksége. A református család felekezetei ezért nem egységesek hitvallásukban. Van ahol az eredeti tanítást és van, ahol a fejlődést tekintik fontosabbnak. A keresztyén felekezetek fennmaradására, a hívek megtartásra nincs általános recept. A fejlett polgári társadalmakban nyomasztóan erős az új gondolatokat és technikákat befogadó, sikerorientált szemlélet. Lehet-e valaki sikeres a polgári társadalom farkastörvényei között, ha nem alkalmazkodik a keresztyén tanításokkal és erkölccsel ellentétes normákhoz? Talán gyülekezeti tagjaink között is vannak már a polgári elvárásokhoz igazodó, csak névleges keresztyének, akiknek akár befolyásuk is lehet egyházunk életére. A gyülekezeteket a jövőben megőrző és folytató hívők utánpótlása gyakran már az iskolás korban eldől. Ha egy polgári oktatás eredményes és versenyképes akar lenni, akkor követi a tudományos, technikai és társadalmi fejlődést. Vajon igaz ez a hittanra, a keresztyén oktatásra is, vagy annak hangsúlya a hagyomány ápolására irányul, és nem kell tanításában fejlődnie. Készen állunk-e arra, hogy a fiatalokat az őket megszólító korszerű tartalommal és módszerekkel tanítsuk?

A nyugati civilizációban számos ország anyagilag is támogatja a keresztyén egyházak, köztük a református család felekezeteinek működését, másutt a felekezetek önfenntartásra rendezkednek be. Mi is megszoktuk az állam jelentős egyházi támogatását. Az önfenntartás lehet kényszerű, a civil társadalom elzárkózása miatt, de lehet önkéntes is, hogy az egyház fejlődésének irányát ne a támogatók elvárása szabja meg. Itt sincsenek általánosan elfogadott alapelvek, de az újszövetségi tanítások felhívják figyelmünket a túlzott anyagiasság hitbeli veszélyeire.

Úgy érzem, a Magyarországi Református Egyháznak is foglalkozni kell mindezekkel a kérdésekkel. Az egyes gyülekezeti tagok is megfogalmazhatnak kéréseket, elvárásokat, de a válaszokat, döntéseket magasabb szinten kell meghatározni, az egyházi testületek, vezetők, felkészült teológusok, lelkészek, civil hívők bevonásával. Gyorsan változó társadalmunkban nem késlelkedhetünk sokat a szükséges döntések meghozatalában. Legyen Isten áldása ezen a tevékenységünkön is.

Földvári István

[[paginate]]

JEGYZETEK, FELHASZNÁLT IRODALOM:

[1] A „református” és a „kálvinista” a gyakorlatban elterjedt két rövidítése a Kálvin János tanításainak megfelelően reformált keresztyén egyháznak. A református szót elsősorban magára az egyházra és gyülekezetek tagjainak vallási meghatározására használjuk, míg a kálvinistát inkább a hitbéli elvekre és vallásgyakorlás folyamatára. Érdekesség, hogy az állami közigazgatási nyelvben a XX. sz. elejéig használták a keresztyének besorolására a hitvallásuk szerinti azonosítást is, így a reformátusokra a „Helvét hitvallású reformátusok” meghatározást.

[2] Klaus Douglas: Die neue Reformation. 96 Thesen zur Zukunf der Kirche. Kreuz Verlag, Stuttgart, 2001. Magyarul: Az új reformáció. 96 tétel az egyház jövőjéről. Kálvin Kiadó, 2005.

[3] A szigorú ragaszkodás Kálvin eszméihez jól tükröződik a kor teológusainak munkáiból összeállított válogatásokban. Pl. Németh Pál (szerk.): Magyar református önismereti olvasókönyv, válogatás a XX. század első felének református teológiai irodalmából. Kálvin kiadó, 1997; Fazekas Sándor (szerk.): Kálvin időszerűsége, Tanulmányok Kálvin János teológiájának maradandó értékeiről és magyarországi hatásáról. Kálvin Kiadó, 2009.

[4] A közelmúltban a Confessio két cikksorozatot indított a reformáció megújításával kapcsolatos kérdések megvitatására. A 2017-es évfolyam mind a 4 számának „A reformáció – ma” a témája, amely 1-2 bevezető cikk után rövid válaszcikkeket közöl a körkérdésre: Miben kell megújulnia egyházunknak és keresztyénségünknek Ön szerint? Mit kell tenni, tennem ennek érdekében? A másik sorozat (2020/3. szám) témája a keresztyénség a 2020-as években. A bevezető cikkek után a körkérdés: Hogyan látja a világkeresztyénség helyzetét a 2020-as években?

[5] Lukas Vischer: The Reformed Tradition and its Multiple Facets. In: The Reformed Family Worldwide. A Survey of Reformed Churches, Theological Scools and International Organizations. Jean-Jacques Bauswein and Lukas Vischer, editors. Eerdmans Publ. Grand Rapids, Michigan, 2000. Magyarul: A világot átfogó református család. Bevezető tanulmány. Kálvin Kiadó, 2005.

[6] Ravasz László: Kis Dogmatika. Kálvin Kiadó, 1996.

[7] Kustár Zoltán: Kálvin János hermeneutikája és annak hatása a modern természettudományok fejlődésére. Református Szemle 102 (2009) 547. o.

[8] Földvári István: Predesztináció és a természettudományos gondolkozás. Előadás a Rákospalota Óváros Református Gyülekezet Benkő István emlékülésén, 2018. október 27. (kéziratban)

[9] Földvári István: Modern természettudományos eredmények kihívásai a teológiában. Confessio 2021/2. (45. évf. 2021 június) 77-92. o.

[10] Arthur Peaco>[11] Azt a gondolatot, hogy a keresztyén tanításban „Nem elég a normák (az erkölcsös élet), a jó cselekedetek, a helyes viselkedés, a keresztyén erkölcs, vagy a jó döntések megtanítása, hanem el kell jutni addig, hogy ezen értékek összessége a mindennapi cselekedeteiknek is a kiindulópontja legyen. A szíve szerint legyen jó”. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének vezetőjétől vettem: Kodácsy-Simon Eszter: Valláspedagógiai szempontok az etikai kérdések hittanórai tanításához. Kodácsy-Simon Eszter (szerk.): Értelmes szívvel: Etikai témák az evangélikus oktatásban, Luther Kiadó, Budapest, (2016). 485. o.

Hasonló anyagaink