Hithű értelmiségi etap

Illúziók kávéháza

„Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok
és szadduceusok kovászától!” (Mt 16,6)

Hová is fészkelhetnénk be magunkat, ha fontos kérdéseket szeretnénk feltenni? No, nem ringatom magam abban a hiszemben, hogy találatos válaszokat is adunk majd. A kérdéseket viszont fel kell tennünk, hogy alkalmas időben, felkészült és hiteles személyek, jól kihegyezett ceruzájukkal, esetleg Herbin tintával pufferelt töltőtollukkal bevihessék az ébresztő döfést. Először azonban fészkelődjünk, még mielőtt a végzetes tusába fognánk.

Lázár számára a kényelmes hely Ábrahám kebele.[1] Kornissnak az álom mezeje. „Ő a mi valónk titokzatos működésének ráadásszerű ajándéka… Olyan, mint a mesékben a varázsszerszám, még ha nem is érted, mire való, időben veled lesz.”[2] Talán még nem ez a mennyország, de a fentről érkező sugalmazásnak a helyszíne.

Nobel Smith drámaírónak talán egy hobbit-lak lenne ideális Tolkien világából. „Bárhol létrehozhatsz egy kellemes hobbit-lakot… A munkahelyeden, az irodádban, egy szállodai szobában… Valójában nem számít, hol vagy – a tényleges helynek koránt sincs akkora jelentősége, mint annak, hogy mit képzelsz bele.”[3] A fantáziavilágot lehet a legkényelmesebb párnákkal kibélelni, hogy csökkentsük a valóság súrlódásainak kellemetlen horzsolásait.

Márai viszont az igazi kényelmet a kíméletességben éri tetten. Diéta, méltósággal mondja ki ezt a szót. Persze nem zöldség, gyümölcs kúrára gondol közben. A nemek sora megkímél. „Nem szabad temetésre járni. Nem szabad átadni magad idegen életek izgalmának… Nem szabad visszanézni. Csak diéta ez, semmi más. A lélek sem bírja el a romlott, állott táplálékot; adj vitamint neki, eleven és új ízeket.”[4] Kényelem, ha elkerüljük az élet súlyozott pillanatait, amelyek megállásra kényszerítenének, számadással, együttérzéssel és felelősséggel a másikért.

Hamvas délen találja meg ezt az ideális helyet, ahol hosszú távra be lehet rendezkedni. Babérliget, jó fajta fogadó, sült hal, bor, szőlő, könyv, álom. A kényelem kényeztet. A legfontosabbról még nem szóltunk, de el nem hallgathatjuk. „Kék ég van, napfény van, meleg van, szél van, sós víz van, hajó van, zaj van. És ez a sok van úgy egyszerűsíthető, hogy istenek vannak. Az embernek semmi dolga. A legfontosabbat, azt, hogy van, az istenek elvégzik helyette. Az ember nem csinál semmit.”[5]

Az álom, a képzelet, a megvonás és az isteni beavatkozás egy-egy lehetőség, hogy gondolatainkat aktív közegbe helyezzük. Szimpatizálnék is az isteni vezetéssel, de inkább menjünk át a másik térfélre és üljünk le a Les Deux Magots egyik asztalához. Ugyanis ha entellektüelről van szó, akkor Sartre megkerülhetetlen. Főként mert gépágyúból vetette papírra a szavakat, naponta tízezres átlaggal dolgozott, s közönsége a csillagok számával vetekedett. Egyszer le is írta, hogy az irodalom a vallás pótszere.[6] Ezt látszik igazolni, hogy arra az időre sem vált keresztyénné, amíg a trieri hadifogolytáborban megírta és rabtársaival előadták a karácsonyi misztériumjátékot. Érzéseit az sem befolyásolta, hogy a látottak, hallottak hatására egyik rabtársa megtért.

Sartre asztalát nem a mandzsettájáról lefutott tinta miatt keressük, hanem mert az alkalom és az aktualitás filozófusa volt. Az aktivitásban, a cselekvésben látta az értelmiségi lét egyik sajátosságát. Szerinte felelősek vagyunk azért, ami történik velünk és körülöttünk.[7] Ebben a szellemiségben kísérlünk meg egy képzeletbeli beszélgetést kezdeményezni, forró kávé és illatozó croissant mellett Heller Ágnessel, Mario Vargas Llosa-val és Aldous Huxley-val. Mi az, aminek mai, ill. örök aktualitása van emberi lényünkkel kapcsolatban? Mi mellett nem mehetnek el a mai értelmiségiek észrevétel, széljegyzet, petíció, tiltakozás nélkül? Ha egy dolgot kellene kiemelni, megjelölni, mint fókusztémát, mi lenne az?

[[paginate]]

Kerek, vékony ívű szemüvegét egy mozdulattal megigazítja, hátát a szék támlájának dönti, majd élénk tempóban kezd beszélni Heller Ágnes. A teraszon nem csak a pincérek sürgése támaszt légáramlatokat, hanem a párizsi szellő is, ami a Szajna felől érkezik. Belekap az idős hölgy fürtjeibe, a skótmintás sálja sarkát meglebbenti. Szavait a szél nem fújja el.

- Az ember egész életében a tudás megszerzésére törekszik. Biztos akar lenni a dolgában. Ismerni múltat, jelent és jövendőt. Nem csak egyszerűen általános ismereteket akar, hanem az igazat. Pilátus is némi filozofikus iróniával teszi fel Jézusnak az azóta visszhangzó kérdést: „Micsoda az igazság?” A tudás mellett azonnal megjelenik a kételkedés, a hiszékenység, a gyanakvás. A különböző források eltérő befolyással és hitelesítő erővel rendelkeznek. Így mindenkinek meg kell harcolnia a saját bizonyosságaiért.[8]

A tudás az emberben nem szétszórva jelenik meg, hanem egy szervező erő mentén, amit világképnek/világértelmezésnek nevezünk, amiben ugyanolyan legitimációval szólal meg a tudomány és a vallás. Mindkettő állításaiban, eredményeiben hinni kell. Elfogadhatjuk, vagy elutasíthatjuk Isten és a párizsi ég kékje, illetve a lassan elhűlő kávénk és a vérnyomásunk közötti összefüggést. Óriási különbség van az emberek között, hogy mennyi energiát fektetnek be az ismeret megszerzésébe. Belép a képbe a könnyű és nehéz tudás fogalma. Sajnos az a tapasztalat, hogy egyrészt az emberek nincsenek birtokában a megemelő ítélő erőnek, másrészt a könnyű tudás, a hiszékenység irányába mozdulnak el.[9]

A magas férfi lénye áttetsző, mintha nem evilági figura lenne. Hórihorgas, vékony testalkatán a világos zakó lezser esésű. Nyakkendője pontosan meg van kötve, de mintázata könnyed eleganciát sugároz. Huxley az asztalra támasztva könyökét, állánál oszlopot képez karjából, s így veszi át a szót. – A lélek vagy a psziché kufárjai abból építenek katedrálist, esetleg tengerparti villát, hogy kihasználják az emberi irracionalitást és tudatlanságot. Minden társadalmi, gazdasági, vallási folyamat mélyén ott húzódik a propaganda. Semmi széplelkűség, bájolgás, ne legyünk naivak az igazi hívószavak nem a szeretet, béke, szabadság, hanem a háború és a zsarnokság. Ezek öntik el az embereket kellő adrenalinnal, ami belső megelégedést vált ki.[10]

Viszont nem a gépfegyver adja majd el a diktátort. A jelképek, szimbólumok tesznek jó szolgálatot a propagandának, legyen az politikai vagy gazdasági. Az ember vágya és félelme kiárusításra került, amikor a beteljesedést valamilyen elérhető áruban realizálják. Fillérekért árulják a reményt, hamis szlogenekkel, negédes zenével, vonzó külsejű modellekkel. A torzítás, a görbe tükör, a kondicionált gondolkodás nagyban megnehezíti a jó döntéseket. Meg vagyok róla győződve, hogy ha lehetőséget, kellő mennyiségű információt, összehasonlítási alapot kap valaki, akkor képes disztingválni, elválasztani az ocsút a búzától.[11]

A másik férfi is ősz hajkoronát visel. Testesebb, mint Huxley, vonásai az idővel megnyúltak. Tincsei magas homlokába lógnak. Mondatainak, mintha újra és újra nekifutna. Gyors sprintek, rövid megérkezések. Eleganciája asztaltársaival kiegyenlített. – Egy szót mondok, amiben benne sűrűsödik korszakunk nyavalyája: látványcivilizáció. Ha jól emlékszem Aldous egyik írásodban arról értekezel, hogy a hallgatóságot szórakoztatni kell. Elvárja, sőt honorálja a nagyérdemű, ha nem fárasztjuk, nem kényszerítjük összpontosításra. – Igen, 1960-ban vetettem papírra, „Az eladás művészete” című értekezésemben. – Ha van cukormentes ital, ami megkönnyíti a fogyasztást és nem okoz bűntudatot, úgy van light kultúra és civilizáció. Ebben élünk mi. A kritikai észrevételekre nincs szükség, a magas, elvont gondolatokat nem keresik, helyükre inkább a reklám lép. S íme, a közízlés megreformálása kész. Az eszmét felváltja a kép. Még rangos folyóiratok is teljes oldalas képekkel és morzsányi betűvel jelentkeznek. A tartalom sokadlagos, csak varázslatos legyen a látvány és vérpezsdítő a zene. Az emberek a kultúrát, a politikai eseményeket úgy akarják fogyasztani, mint a pattogatott kukoricát. Nem főétkezésként, nem megterhelve a gyomrukat, hanem nasizva. Mindent az élvezetért.[12]

[[paginate]]

Ahol a szórakoztatás a legfőbb érték, ott a hagyományos gondolati esszenciák teremtőinek, felmutatóinak, megőrzőinek semmi helyük. Kik mellett húzzuk ki szívesen magunkat? Élsportolók, színészek, zenészek, modellek, televíziós személyiségek, celebek. Ők kerülnek az esélyegyenlőségi, környezetvédelmi, adománygyűjtő programok, kampányok élére. Hiányzik viszont az érvek és ellenérvek, háttér információk és elemzések alapján nyilatkozó értelmiségi. A világ kifordult magából, az emberek az életen nevetni akarnak és nem megérteni azt. A bohóc, a porondmester lett az élet császára.[13]

Miután megköszönjük a hölgynek és az uraknak, hogy címszavakban a jelen problematikájának egy-egy fajsúlyos és egymással szorosan összefüggő kérdését felvillantották, értékeljük a helyzetet. Kérem alássan, meg vagyunk vezetve. Talán nem olyan nagy a baj, ha már kikukucskál a lóláb. Főként, ha elővigyázatosak vagyunk az árucikkek, eszmék és reklámok fogyasztása közben. Ígéretünk van arra is, hogy nem csak gyanús jelek és alkalmasint kiszivárogtatások által jutunk közelebb az igazsághoz: „Tehát, ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, ami ki ne tudódnék. Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el, amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.”[14]

Aki a társadalom lelkiismerete lehetne. Ahonnan a kiegyensúlyozott, érett közéleti magatartás sugározhatna. Aki erkölcsi példával járhatna elől. Ő hiányzik.[15] A hatalom és a média nyomása alól szabadulni nem tudó, gyanútlan emberekkel szemben, Ő bizalmatlanul fogadja a közvélekedést. Az irányított, vezetett érveléssel szembeni kitérés, határozott nemet mondás munkát igényel. Bólogatni, elfogadni, benyelni, passzívan igenelni könnyű kenyér, vagy Heller olvasatában könnyű, esetleg Vargas szavaival light tudás.[16] „Az entellektüel épp azzal nemesíti az emberi fajt, hogy alkalmat teremt az ellenállásra, vagyis olyan helyzetet alakít ki, ahol nem lehet elkerülni az állásfoglalást.”[17]

Képzeletben az entellektüelség fogantatásának helyén bóklászva, az egyik 20. századi ikonjának asztala mellett ülve a nyilvánosság, az aktualitás ereje szinte tapinthatóvá válik. A kényszernyugdíjból, a partvonalról, a marginalitásból, hogyan is kerülhet vissza korunk értelmiségije a küzdőtérre? A középkori elődök helyzete egyszerűbb volt. Az egyetem fedezékében, könyvekkel, pulpitussal, fenyítőpálcával, habkővel, kaparókéssel, krétával körülbástyázva biztos talapzaton állt. A küzdelem szabályai lefektetettek és jól körülhatárolhatók voltak.[18] Ma viszont, akikkel meg kell küzdenie az entellektüelnek, már egész más felszereléssel érkeznek. Politikai pártok, forradalmi tanok, tömegtámogatottság, szervezett csoportok, propaganda és közösségi mítosz, ez s még sok egyéb, ami a mai funkcionáriusok számára rendelkezésre áll.[19]

Ahhoz, hogy méltó küzdelem lehessen, mozgósítani kell mind azt, mit a száműzetés, a mellőzöttség éveiben az értelmiség bőréhez nőtt. A kényelem fegyvertárát. Amire más mosolyogva legyint, az Isten kezében halálos, de mondjuk inkább üdvösséges fegyverré válik. Góliát Dávid botját, parittyáját kinevette, de sorsát elkerülni nem tudta. Pál apostol a korinthusi gyülekezetet így bíztatja: „Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemébe nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket.”[20]

Vegyük hát elő a fészkünkből, a kifeküdt matracunk alól, a tollpárnánk huzatából a kényelem fegyvertárát: az álmok és látomások fehér vásznát, a fantázia végtelen építőköveit, az aszkézis megüresítő kelyhét, az Istentől való vezetés iránytűjét. A krízist, ami az ész a jelen valóság makacs abszurditásával szembeni tehetetlensége,[21] csakis a világ számára illegitim, alkalmatlan, figyelemre sem méltatott eszköztárral lehet legyőzni. Tegyünk próbát, egy leírt kaszt, végletekig kihasznált képviselőjével, akinek helye és szerepe korunkban még kétséges.

[[paginate]]

Működés közben

„Ami a Pireneusokon innen igaz,
talán nem igaz a Pireneusokon túl?”
(Blaise Pascal)

Hajnali hat. Lassan eszmél az entellektüel. A néhány éve tudatosan vállalt vidéki élet madárcsicsergéssel, kutyaugatással és kakaskukorékolással hasítja fel a szemhéjat, s nem a körúti villamos játssza az ébresztőórát. Még mielőtt a munkaasztalához ülne, kivonul a konyhába, hogy a gépek császárától inni kérjen. A piros gomb megnyomása és némi idő után sűrű sötét folyadék összpontosul a kancsóban. Az éjszaka múlásának gyászát, keserűségét egy kis fehér adalék enyhíti, kész is a tejeskávé. Mióta az oszlói kollegájának a könyvét olvasta, bizalmatlanul tekint az íróasztalon fekvő, egy szemmel kacsintgató munkaállomásra. Nem csak a szűkre szabott életidő könyörtelen kirablói, de az író személyének és a közlendőjének az eltávolodásáért is felelősek, a különböző formátumú számítógépek és a rájuk szabott szövegszerkesztők. Ha magának Nietzschének is aforisztikus stílust kölcsönzött az írógép, akkor mit akar ő jóval kisebb kaliberű mondandójával.[22]

Még mielőtt mondhatna/írhatna bármit is, mérhetetlen mennyiségű információ zúdul rá a világhálóról. Napilapot még nem nyitott ki, de weblapot már igen. Híroldalak, vlogok, blogok, jegyzetek, levelek és posztok. Néhány percenként frissül a hírsáv, online a történések centrumában ül, de még fel sem öltözött. Kutatja korábbi ébresztő jellegű gondolatainak a visszhangját. Hiszen nem csak a külsőségek alkotják önképünk meghatározó jegyeit. Bár már tudunk róla, hogy a reggeli kávé, cigi, zuhany, fogmosás, torna, parfüm nem csupán a test cselekedete, hanem a személyiség támad fel benne új napra/életre.[23] „Az entellektüel akkor lehet biztos értelmiségi mivoltában, amikor szellemiségét szóban megtagadják, írásában pedig plagizálják.”[24]

Ha Fuller tézise igaz, akkor fokozottan nehéz helyzetben van a keresztyén értelmiségi. Az irigység, a szembehelyezkedés, a kritika légköre belengi e kaszt környékét. Ezt tetőzi a saját kereszt felvétele, amikor is a minél pontosabb Krisztus követés nagyfokú irritációt okoz a világ részéről. Letagadhatatlan, elhazudhatatlan eseménnyé avatja a hívő entellektüel megjelenése az Emberfia áldozatának és tanításának egyetemességét.[25] „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek életek.”[26]

Még nem boldog, s még nem ujjong, míg nem talál fogást a jelen történésein. Szelleme rést ütne a kuszán felszálló információfellegbe, hogy a megértés esőcseppjei hulljanak alá a szikkatag elmékre. „Az entellektüel az, aki a világ állapotáról látleletet kíván adni: a rejtőzködőt, a zavarót kutatja, felismeri, megnevezi, sőt konstruálja, létrehozza azt.”[27]

Vidéki háza csendes fedezékéből a frontvonalra, munkahelye lövészárka felé veszi az irányt. Nem csak szemlélődni, tudósítani. Nem megelégedni a félmegoldással. Kíméletlen őszinteséggel feldolgozni a témát. Az út mentén a fák lemaradnak, ahogy azok az entellektüelek, akik nem vállalják a társadalmi felelősséget, kimondani végre a felszabadító igazságot. A kiváltságtudatot elhagyni. Az egyedüli igazság eszméjét letenni.  A hatalom pozícióját feladni. A szolgálatot felvenni.

A reggeli napfény az árnyakat elnyújtva vetíti az aszfaltra. A múlt kísértetei pedig betakarnak arcokat, elhomályosítanak egykori történéseket. A középkori szakember, a mai entellektüel elődje biztos pozícióban várta sorsa alakulását. Viszont, amikor a scriptoriumot elhagyták, kiléptek a kolostorok, egyetemek falain kívülre, maguknak kellett a megélhetésükről gondoskodni.[28] A megszerzett, felhalmozott tudás árucikké vált, amit a piacon értékesítenek. Aki jobb ajánlatot tesz, annak a szolgálatába szegődnek. „Az entellektüelek és a szuperhősök számára a társadalmi rendszerek csupán szabad teret nyújtanak a jó és a rossz közötti küzdelemnek: ami az egyik héten a jó, a másik héten maga lehet a gonosz.”[29] –vélekedik Steve Fuller. Az írástudók renoméja helyreállításra szorul. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi mozgatja a pennát, a Szentlélek, vagy a Mammon. Klasszikusokat idézve: „Mi egyáltalán nem a szellem szolgái vagyunk, a mi gazdánk az anyag, a párt, a nemzet. Épp csak nem karddal szolgáljuk, hanem tollal. Mi az anyagnak szellemi milíciája vagyunk.”[30]

[[paginate]]

Minden nap megküzdeni az identitás megőrzéséért. Résen lenni, hogy felül maradjon. Ne csússzon át a sötét oldalra. Akárcsak a csúcsforgalom idején a városi közlekedés. Agresszív, provokatív, heccelő és durva. A sofőrök egy része tusakodik az utakon, és ezzel kialakít egy élvezhetetlen, feszültségkeltő, mi több, önmagukra és másokra veszélyes üzemet. Nem viszonozni a kedvességüket. Menteni a menthetőt. Ha lehet elkerülni a rizikót. Viszont ha belesodródunk, a baleset okozójáért, a vétkesek érdekében megpróbálni a lehetetlent. Mérsékelni az anyagi és személyi károkat, sérüléseket. „Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért… Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az Ő haragjának… Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.”[31]

Mire a szerkesztőségbe ér, már tudja, nem kerülheti el, hogy önmaga ábrázatát hiteles személyek orcájában mosdassa. Istenről és emberekről beszélni csak úgy érdemes, ha a szellemi és erkölcsi töltéssel rendelkezik a gondolkodó. A hallgatóság, az olvasók egyébként kiszagolják, nem csak a klérus tekintetében, hanem a hívő értelmiség esetében is, ha a cselekedetek és leírt sorok rendje külsőségekből táplálkozik, ha ezek a formák és cirádák parancsra születnek, ha a fedezete és a megvalósítása nem belső szükségszerűség, személyes vallomás.[32] A napi feladatok ráérnek. Kár lenne úgy belefogni bármibe, hogy az ítéletalkotás kusza ösvényei téves vidékekre, következtetésekre vezetnének.

A toll harci eszköz, nem vitás. Ezt erősíti meg a Bír 5,14 igehely, amit a King James-féle angol verzió nem vezéri vagy parancsnoki pálcát hordozóknak, hanem az írástudók tollának fordít. Jonathan Edwards, a XVIII. századi puritán hittudós ezt így kommentálja: Tolluk forgatásával harcolnak a Sátán ellen. Viszont aki nem megfelelő módon él ezzel az adományával, az hátráltatja a munkát és az embereket gyanakvóvá és bizalmatlanná teszi. S bizony végső soron Isten emésztő tüzét vonja fejére.[33]

Albert Camus (1919-1960) nem épp keresztyén értelmiséginek indult, hanem mint francia egzisztencialista író. Ateista alapállásában sem volt képes attól a kétségtől megszabadulni, hogy ha nincs Isten, akkor mire építse fel erkölcsi kódexét?[34] Roger Grenier, amikor a „A pestist”, és a műben szereplő papot elemzi, a következő gondolatsort pendíti meg: „A pestis, majd később A bukás alkalmával is elgondolkodunk rajta, hogy nem jutott-e Camus közelebb a keresztyén erkölcs elfogadásához, sőt magának a hitnek az elfogadásához. De ő mindig tiltakozott ez ellen.”[35] Camus ennél is tovább megy, hogy az ellenállást, a zsarnoksággal szembeni lázadást a regényeiben meghirdeti. Kilép a regényírói sikerstátuszból, óriási példányszámban fogyott a „Közöny” és „A pestis”, és cikkek, esszék írásába fog. A 40-es évek publikációi egy irányba mutatnak, méghozzá „A lázadó ember” felé. Ismerve a barátai és a környezete nézeteit, mégis kitart célja mellett, leleplezni a korszakok és ideológiák halálos mérgét. Ebben a művében jut talán a legközelebb Isten országához, a kegyelem kimondásáig: „A lázadó ember a szakrális előtt vagy után elhelyezhető ember, aki azon van, hogy emberi rendet követlejen magának, amelyben minden válasz emberi, vagyis ésszerűen megfogalmazott. Ettől fogva minden kérdés, minden szó lázadás, míg a szentség világában a szó kegyelem.”[36]

A szavait valóban lázadásnak vette minden oldal, aminek hangot is adtak. Camus, bár támogató, helyeső kritikákat is kap, értetlenül áll kortársai reakciója előtt. „Miért van az, hogy a második világháború előtt és után oly sok értelmiségi vonzódik a totalitarizmushoz vagy az önkényuralomhoz, a diktátorokhoz? A jobb- és baloldali írók elfogadják a rendőrállamok minden szélsőséges megnyilvánulását.”[37] Ami Camus magyarországi vonatkozását illeti, a mai napig nincs eléggé hangsúlyozva. Az 1956-os események után ő volt az, aki több nyugat-európai értelmiségivel tiltakozott a szabadságharc leverése és a megtorlások ellen. 1957 novemberében magának Kádár Jánosnak írt petíciót Déri Tiborék szabadlábra helyezésének ügyében.

[[paginate]]

Ha mindezek a momentumok kevésnek bizonyulnának az értelmiségi szerepvállalás mintájául, álljon itt a Nobel-díjas saját listája, amit kasztja számára állított össze. „Camus szerint az értelmiségiek sokféleképpen harcolhatnak a rossz ellen: 1. felismerik a bűnt és elítélik; 2. nem hazudnak és képesek bevallani, hogy van, amit nem tudnak; 3. lemondanak a hatalomról; 4. elutasítanak mindig és mindenkor, bármi legyen is az ürügy, bármiféle zsarnokságot, még ha átmeneti is.”[38]

Korban, helyszínben és életérzésben közelebb állhat hozzánk Hankiss Elemér szociológus (1928-2015). 1956-ban ő maga is érintett volt, és hét hónapot töltött vizsgálati fogságban, majd bizonyítékok hiányában szabadon bocsátották. Tudományos tevékenységével, ismeretterjesztő TV műsoraival, írt és szerkesztett könyveivel mind az egész társadalom, mind pedig az értelmiségi körök tudásbázisát, látókörét kívánta gazdagítani. Kezdeményezte a különböző tudományterületek képviselőit, hogy egy asztalhoz ülve a létezés különböző kérdéseiről mondják el a véleményüket. A Tudósklub c. televízióműsor adásainak a szövegét könyv formájában is elérhetővé tette a nagyközönség számára. Ezeken a beszélgetéseken részt vettek többek között Fehér Márta, Puskás Ildikó, Csányi Vilmos, Pléh Csaba, Molnár Tamás, Frőhlich Róbert, Jelenits István és Szabó István (pl. Az ember és az antilop, 2001., Beszélgetések életről és halálról, 2000.) Diagnózist állított fel a magyar társadalom és kultúra állapotáról, ahol a problémákat és a megoldási javaslatokat egyaránt ismertette (pl. [Vész] jelzések a kultúráról, 2009.). Minél nagyobb körben szerette volna bevonni a gondolkodókat, hogy a jövő sikeres Magyarországát kitalálják (pl. Münchhausen báró kerestetik – Mit kezdjünk a nagy magyar valósággal? 2009.).

Vezérfonálként is használható kézikönyv, ami szintén Hankiss keze alól került ki, a „Csapdák és Egerek”. Ezt együtt olvasva a „Proletár reneszánsz” c. munkájával részletes elemzést kaphatunk a jelen értelmiségi kaszt kihívásairól és lehetőségeiről. Ismerteti azokat a programokat, amelyek segítségével a társadalmi szakadékok feltölthetőek lennének és az ország fejlődő pályára állítható. A magatartásprogram az emberek személyére, tehetségére, tehetetlenségére koncentrál. Ne legyünk akadályai az egészséges lelkületű társadalomnak. Fel kell ismernünk az elsődleges értéket, ahogy a finnek is megtették. Ők azt mondják magukról, hogy két természeti kincsük van, a lakók és a fák. A változást szerinte csak szellemi alapokon lehet elkezdeni. Jól mutatja ezt a Clunyi reform, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a pietizmus, a romantika, a francia forradalom. Julien Benda és utána nyolc évtizeddel Hankiss Elemér is egy új értelmiségi reneszánsz elérkezésében reménykedett.[39]

Hankiss az entellektüeleket két csoportba osztotta. Az egyik a kreatív, vagy más néven alkotó, a másik pedig a professzionális. A professzionális csoport a versenyszférában vagy az állami gépezetben tevékenykedik. Az alkotó értelmiségi pedig szimbólumrendszerek megkonstruálását végzi, amelyek könyvekben és műalkotásokban öltenek testet. Hankiss, bár nem keresztyén értelmiségiként ismert, mégis a munkássága, azon belül is az összefoglaló műve, a négykötetes „Trivialitás és tragikum”, végig a fizikális léten túlmutató, az örökkévalóságot pásztázó reflektorokkal van benépesítve (Félelmek és szimbólumok, az ezerarcú én, Ikarosz bukása, A Nincsből a Van felé). A tetralógiát lezáró ópuszban így ír: „a vallásos hit embermilliárdok számára tette az életet elviselhetőbbé, gazdagabbá, szebbé, tette lehetővé emberi közösségek együttélését és vált nagyszerű emberi teljesítmények, alkotások, kultúrák forrásává.”[40] Az értelmiségiek feladatkörét a következő pontokban összegzi: 1. Társadalom szerkezetének elemzése; 2. Az események történelmi kontextusba helyezése; 3. Kritikai állásfoglalás; 4. Racionalitás és bölcsesség funkció; 5. Etikai szerepkör; 6. Alkotó funkció.[41] 

[[paginate]]

Korunk egyik élő, egyházi és világi példaképe Böjte Csaba ferences szerzetes (1959- ). 1989-től végez papi szolgálatot. 2002-től a dévai árvák és utcagyerekek patrónusa. Az elhagyott, kidobott ifjúi életek iránti elhivatottsága szerzett nagy nyilvánosságot és széleskörű elismertséget számára. 2005-től jelennek meg a nevével fémjelzett kiadványok, amelyek interjúkötetek és füveskönyvek. Tevékenységével a nyilvánosság olyan fokát érte el, hogy nagyszabású adománygyűjtő műsort is építettek a lakosság iránta és gondozottjai iránt érzett szimpátiájára (Jónak lenni jó, 2012.). „A keresztyén értelmiséginek a nyilvánosság terébe el kell jutnia. El kell, hogy tudja mondani valahol a gondolatait, ehhez kell biztosítani a nyilvánosságot.”[42] A nyilvánosság tehát azt is jelenti, hogy a megszokott, ismert zónán kívül, nem csupán saját berkeken belül, pulpitus és szószék fedezékéből hangzik az érvelés. Ez a „Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká minden népet…”[43] jézusi követelmény.

Az álom dimenziója abban áll a keresztyén értelmiséginek a segítségére, hogy nem csak a látható, elérhető, racionálisan kikövetkeztethető elemekkel számol. Böjtének nem volt épülete, pénze, mégis belefogott. „A legszebb álom, a legszebb vágy, ami újra és újra visszatér, az Isten akarata. Ha tőlem azt kéri, hogy ne hagyjak egy gyereket sem az utcán, akkor nem hagyhatok. Olyan lehetetlennek tűnt, még tíz évvel ezelőtt, amikor írtam, hogy alapítsunk gyermekvárosokat, hogy mindenki kacagott.”[44] Ma a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 50 helyen, 19 napközis otthonnal és 31 iskolaházzal, nappali foglalkozásokkal és ellátással várja a gyermekeket.[45]

Böjte Csaba életében, miközben több mint 700 gyermekkel foglalkozik, rengeteg váratlan helyzet adódik. Olyanok, amire előre felkészülni lehetetlen, de ott azonnal orvosolni kell. Ilyen estekben kreatív, fantáziadús válaszokat kell kitermelni. Egy széthullóban lévő család elfajult veszekedését úgy tudta megfékezni, hogy a gyerekekkel körben állva imádkoztak, míg pár méterre a szülők majdhogynem ölre mentek. Végig imádkozott velük minden kötött imádságot, ami eszébe jutott. Miközben először az asszony, majd a férfi is abbahagyva a veszekedést, becsatlakoztak a könyörgésbe. Végül a férfival új fogadalmat mondatott el térden állva.[46] „Az értelmiségi határátlépő, aki állandóan a megszokott szellemi otthonából az ismeretlenbe kalandozik.”[47] Kalandozik nem csak a szellemi térben, hanem a szituációk terében is, és kreatív, innovatív megoldásokat ad. „Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.”[48]

A diéta, a kímélet különleges erőket képes felszabadítani. Megtartóztatni magunkat nem csak a nehéz ételektől lehet. A kényelmi szempontok kapcsán, a kímélet gyakorlásakor más irányelveket is figyelembe vehetünk. „Az emberi gondolkodás nem tud függetlenedni a politikai berendezkedéstől. A zsidók is bele akarták szorítani Jézus igehirdetését a kor viszonyai közé. Nem lehet a Szentháromság vallás igehirdetését politikai helyzet igazolására használni.”[49] Böjte Csaba számára a diéta, az aszkézis az értelmiségi lét központi gondolata. „Ahogy a szeretet parancsa sem gyengít, nem tesz kissebbé, úgy a szegénységé sem. Sőt óriási érték. Miért temetném be magamat élő múmiaként egy kriptába? A szegénység szabadságot jelent!  A szegénység, amit önként, tudatosan vállaltam, nagy-nagy gazdagságot jelent nekem.”[50] Az utazás boldogító kelléke a lapos tarisznya és erszény, ami jelzi, nincs is rám igazán szükséged. „Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut.”[51]

[[paginate]]

Az entellektüel a nap végére hazaért. Gyűrött ruháit, elnyűtt gondolatait leveti és otthoniba vedlik, kényelembe helyezi magát. Szerkesztői feladatai ugyan előre nem haladtak, de kellemesen elfáradt és néhány ébresztő kávé és életpálya-modell után az entellektüelsége képzeletbeli mellvértje fényesebben ragyog. Kettős irányú mozgás, belül forrongó feszültség az, ami elcsendesülő gondolataiban fel-felbukkan. Egyre inkább függetlenedni és függőségbe kerülni, ahogyan a gadarai megszállott, miután Jézus lelkileg tisztába tette. Függetlenedni a megkötözöttségek démoni és földi helytartóitól és egyre mélyebb függésbe kerülni, a gondolkodás, érzésvilág iránytűjével, Istennel.

Az entellektüel mielőtt álomra hajtaná a fejét, megnyugszik abban, hogy olyan szegmensét képviseli a közgondolkozásnak, amit egyedül ő tehet hozzá. Horizontális és vertikális határátlépő, aki a saját tudományából kiindulva, de más területeken is otthonosan mozogva, vonja le a végső konklúziót.

A keresztyén értelmiségi a jövő embere, ezért nyugodtan alhat. Hitének horgonyai nem csak a múltban rögzültek, hanem az elkövetkezendők felé szintén biztos kapoccsal rendelkeznek. Az eszkatológikus nyitottság, a holnap reménységét ülteti el a szívekben. „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.”[52] Ennek az Úrnak a szolgálatában és ennek az útnak az ismeretében folytatja tovább holnaptól a keresztyén értelmiségi a hivatását. Célt mutatni, hogy minél többek odataláljanak Őhozzá.

Szalay László Pál

 

FELHASZNÁLT ÉS FIGYELEMBE VETT IRODALOM

A fénygyújtogató, Böjte Csaba atyával beszélget Benkei Ildikó, Kairosz Kiadó Bp. 2006.

A kor lelke, Liget Könyvek, Bp. é.n.

Albert Camus: A lázadó ember, Nagyvilág Kiadó, Bp. 1999.

Aldous Huxley: Visszatérés a szép új világhoz, Cartaphilus Könyvkiadó, Bp. 2008.

Biblia, Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp. 1997.

Bioetika – Ökumené, Széphalom Könyvműhely, Bp. 2003.

Eugen Drewermann: Klerikusok, Ré Kiadó, Felsőörs, 1992.

Fázsy Anikó: A Naphta szindróma, Hamvas Intézet, Bp. 2003.

Hamvas Béla: A babérligetkönyv – Hexakümion, Életünk Könyvek, Szombathely, 1993.

Hamvas Béla: Scientia sacra III. Medio Kiadó, Szentendre, é.n.

Hankiss Elemér: A Nincsből a Van felé, Osiris Kiadó, Bp. 2012.

Hankiss Elemér: Az ezerarcú én, Osiris Kiadó, Bp. 2005.

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek – Magyarország 2009-ben és tovább, Manager Könyvkiadó - Médiavilág, Bp. 2010.

Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon Kiadó, 1999.

Heller Ágnes: Költészet és gondolkodás, Múlt és Jövő Kiadó, Bp. 1998.

Jacques Le Goff: Az értelmiségi a középkorban, Magvető Kiadó, Bp. 1979.

Jan Patocka: A jelenkor értelme, Kalligram Kiadó, Pozsony, 1999.

Jonathan Edwards: Ébredés az egyházban, Koinónia Könyviadó, Kolozsvár, 2001.

Kalmár Zoltán: Az exponáló ember, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 2004.

Korniss Mihály: Vigasztalások könyve, Tercium Kiadó, Bp. 2005.

Lázár Kovács Ákos: A nyilvánosság etikai és esztétikai dimenziói, L’Harmattan Kiadó, Bp. 2006.

Lázár Kovács Ákos: Önfeladás és megmaradás, Osiris Könyvkiadó, Bp. 2006.

Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció, Európa Könyvkiadó, Bp. 2014.

Márai Sándor: Ég és föld, Helikon Kiadó, Bp. 2001.

Molnár Tamás: Az értelmiség alkonya, Akadémiai Kiadó, Bp. 1996.

Noble Smith: A Megye bölcsessége, Studium Plusz könyvkiadó, Bp. é.n.

Oliver Tobb: Albert Camus élete 1-2. Európa Könyvkiadó, Bp. 2003.

Paul Johnson: Értelmiségiek, Európa könyvkiadó, Bp. 2002.

Roger Grenier: Albert Camus – Tűző nap és árnyék, Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1994.

Steve Fuller: Az entellektüel, Napvilág Kiadó, Bp. 2006.

Thomas Hilland Eriksen: A pillanat zsarnoksága, L’Harmattan Kiadó, Bp. 2009.

www. szentferencalapitvany.org

 

[1] Lk 16,19-31

[2] Korniss Mihály: Vigasztalások könyve, 36. p.

[3] Nobel Smith: A Megye bölcsessége, 24. p.

[4] Márai Sándor: Ég és föld, 151. p.

[5] Hamvas Béla: A babérligetkönyv, 31. p.

[6] Paul Johnson: Értelmiségiek, 366-367. p.

[7] Kalmár Zoltán: Az exponáló ember, 58-62. p.

[8] Heller Ágnes: Költészet és gondolkodás, 77-80. p.

[9] Uo. 82-89. p.

[10] Aldous Huxley: Visszatérés a szép új világhoz, 58-61. p.

[11] Uo. 62-70. p.

[12] Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció, 50-64. p.

[13] Uo. 46-49. p.

[14] Mt 10,26-27

[15] Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, 178. p.

[16] Steve Fuller: Az entellektüel, 31-32. p.

[17] Uo. 32. p.

[18] Jacques Le Goff: Az értelmiségi a középkorban, 118. p.

[19] Molnár Tamás: Az értelmiség alkonya, 174. p.

[20] 1Kor 1,27-28

[21] Jan Patocka: A jelenkor értelme, 76. p.

[22] Thomas Hylland Eriksen: A pillanat zsarnoksága, 35-42. p.

[23] Hankiss Elemér: Az ezerarcú én, 59-98. p.

[24] Steve Fuller: Az entellektüel, 147. p.

[25] Hamvas Béla: Scientia Sacra III. 141. p.

[26] Mt 5,10-12

[27] Kalmár Zoltán: Az exponáló ember, 44. p.

[28] Jacques Le Goff: Az értelmiségi a középkorban, 133. p.

[29] Steve Fuller: Az entellektüel, 41. p.

[30] Julien Benda: Az írástudók árulása, in: A kor lelke, 40. p.

[31] Róm 12,16c, 17a, 19, 21,

[32] Eugen Drewermann: Klerikusok, 10-11. p.

[33] Jonathan Edwards: Ébredés az egyházban, 144. p.

[34] Oliver Todd: Albert Camus élete1., 145. p.

[35] Roger Grenier: Albert Camus – Tűző nap és árnyék, 175. p.

[36] Albert Camus: A lázadó ember, 31. p.

[37] Oliver Todd: Albert Camus élete 2., 289. p.

[38] Fázsi Anikó: A Naphta szindróma, 52. p.

[39] Hankiss Elemér: Csapdák és egerek, 187-190. p.

[40] Hankiss Elemér: A Nincsből a Van felé, 255. p.

[41] Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, 171-179. p.

[42] Lázár Kovács Ákos: A nyilvánosság etikai és esztétikai dimenziói, 32. p.

[43] Mt 28,19

[44] A fénygyújtogató, Böjte Csaba atyával beszélget Benkei Ildikó, 45. p.

[45] szentferencalapitvany.org Letöltés: 2015. augusztus 25.

[46] A fénygyújtogató, Böjte Csaba atyával beszélget Benkei Ildikó, 94-95. p.

[47] Aszalós János: Értelmiségi: híd vagy árok, in: Bioetika – Ökumené, 284. p.

[48] Kol 4,5-6

[49] Lázár Kovács Ákos: Önfeladás és megmaradás, 33. p.

[50] A fénygyújtogató, Böjte Csaba atyával beszélget Benkei Ildikó, 33-34. p.

[51] Lk 10,4

[52] Jn 14,3-4

 

Hasonló anyagaink

Egy palota, nemcsak a játék szerelmeseinek

Az idő rejtélyes egy figura. Nincs jelen a táblán, mégis élet-halál ura. A kijelentésből tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van. Talán a Sakkpalotán keresztül a szellemi örökségem egy lényeges mozzanata önmagára ismer - Szalay László Pál Polgár ...

Mit adhat a reformáció a bankrendszer reformjához?

Kálvin hitelezéssel kapcsolatos tanainak időszerűsége Az elmúlt időszak banki visszaélései és az ebből származó, milliárdos veszteségek következtében kiemelt kihívás a hitelintézeti vállalati kultúra, illetve általában a bankári hivatás etikai ...