Bevezetés

Isten és általában a természetfölötti felé való fordulás egészen a 20. századig gondolkodásunk egyik meghatározó elemét képezte [1]. Nem véletlenül, a természetfölötti fogalma az emberi elme működésének velejárója lehet. A magzatkor és a csecsemőkor első fele az öntudat kialakulásának, az Én és a világ létére való ráébredésnek kulcsfontosságú szakasza. Ha valaki életének ezalatt azt érezhette, hogy szeretik, örvendezve várják és jövetele nagyon sokat jelent a környezete számára, akkor egyúttal az is tudatosul benne, hogy ez a világ az ő világa, ahol otthon érezheti magát. Az így létrejövő bizalom és biztonságérzés mélyen meggyökerezik benne és lelkiségének meghatározó elemévé válik. Eredetével az egyén nincs tisztában, hiszen ebből az időszakból − a benső biztonságérzet kb. hat hónapos korig fejlődik ki − később már nincsenek emlékei, mert a maradandó emlékek általában csak a három és fél éves kor után rögzülnek. Ez a mélyen lakozó belső bizalom, az ősbizalom határozza meg az egyén egész életét, viszonyát az emberekhez, a természethez és a világhoz.

Ha a belső biztonságérzettel bíró emberek világról alkotott képét nézzük − ezek alkotják a nagy többséget −, annak alapvető eleme, hogy a világot rendezett, összefüggő egészként látják. Ez számukra zsigeri érzésnek mondható. Tapasztaljuk azt is, hogy a minket óvó és megtartó rend és annak fennmaradása folyamatosan végzett értelmes munka eredménye. E két alapvető tapasztalat szerint rend van a világban, és a rendhez, valamint a fenntartásához értelmes munka kell. Akinek gyermekkora városias, épített környezetben telt el, és nem volt módja rácsodálkozni a természet egészére, annak tudatalattija világunk rendjét emberi tevékenységnek tulajdonítja.

Ha a természethez közel éltünk gyermekként, akkor a természet hatalmasságát és összehangoltságát is megtapasztaljuk. Ezért előbb-utóbb még gyermekként megfogalmazódik a bensőnkben, hogy világunk egészének összehangolt rendje, és ennek a rendnek a fennmaradása valamilyen természet felett álló értelem műve kell, hogy legyen. Ugyanis az anyagi világ egyedüli értelmes lénye az ember, mi pedig jól tudjuk magunkról, hogy a természet rendjét nem mi hoztuk létre, csak a termékei vagyunk. Mindez az emberből úgy bukik ki, hogy nem lehet az, hogy a világ csak úgy magától létezzen, lennie kell mögötte valaminek, valamiféle természet fölöttinek (transzcendensnek) [2].

Magától értetődően felmerül a kérdés, mit tudhat meg az ember a természetfölöttiről, miként mutatkozhat meg számunkra, és miként rejlik benne mindennapjainkban (immanencia). Hogyan fogalmazhatunk meg minderről igaznak mondható állításokat, és hogy miként élhetünk, igazodhatunk a természetfölötti által létrehozott és fenntartott világ rendjéhez. Mindezzel elsősorban a vallások foglalkoznak, de a világ rendjét tanulmányozó természettudománynak is volna erről mondanivalója. Mielőtt ezekkel foglalkoznánk, áttekintjük, hogy az emberiség mára milyen helyzetbe került az elsősorban szelleminek nevezhető útvesztése miatt.

[[ paginate ]] 

Az emberi történelemről napjainkig

A fejlődést vezérlő természettörvényről

Newton törvényei szerint minden előre meg van határozva, nincs véletlen, azaz a világ gépezetként viselkedik. De Newton erő- és mozgástana csak az érzékelhető méretek világára igaz, a kisvilágtan (kvantummechanika) szerint a jövő nincs rögzítve, a törvények csak a valószínűségeket adnak meg. Nemrég mutatták ki, hogy valamennyi esemény, beleértve az eddig meghatározottnak véltek mögött is, kisvilági véletlenek állnak [3]. Azaz a világ nem eleve lejátszott.

Bár a jövő bizonytalan, de a természeti jelenségek sokfélesége nem véletlen. Kezdjük megérteni, hogy mindenütt jelenlévő, egységes alapon nyugvó természettörvény áll nemcsak a fizika és a kémia, hanem az élettudományok és az emberi viselkedés, valamint a gazdaság és a társadalom jelenségei mögött egyaránt [4]. A világegyetem rendszerei a hőtan által szabályzott kiegyenlítődési folyamatokban keletkeztek és keletkeznek. Ahogyan a hőtan második főtétele kimondja, csak akkor történhet valami, ha közben különbségek egyenlítődnek ki. A kiegyenlítődéskor zajló áramlás során munka végződik, mert munkavégzésre alkalmas energia használódik el, válik munkavégzésre alkalmatlan energiává. Ha nincsenek különbségek, nem történik semmi érdemleges, beáll a hőhalálnak nevezett állapot. De a kiegyenlítődés általában nem úgy zajlik, hogy a különbségek mindenhol egyszerre, fokozatosan csökkennének. Egy adott időpontban a lehető legtöbb munkát igénylő, azaz a leggyorsabb kiegyenlítődéssel járó folyamatok válnak a gyakoribbakká. Ezt az elvet a legnagyobb teljesítmény elvének nevezik és a hőtan negyedik főtételeként is emlegetik. Végeredményben a hőtan főtételei serkentik az összetettebbé fejlődő, energiában gazdag, energiafaló rendszerek szerveződését, növekedését és szaporodását, minthogy ezek során több munka végződik, mint máskor.

Az ember megjelenése

Az élet és az új fajok megjelenése, így a törzsfejlődés (evolúció) két alapvető tétele, a természetes kiválasztódás és a legalkalmasabb térnyerése is a hőtan főtételeinek működésére vezethető vissza. Természettanilag ez áll az egyre összetettebb feladatok ellátására képes idegrendszer és végső soron az emberi agykéreg megjelenése mögött is. Általunk is gyorsabban oszlik szét, használódik el az energia.

Legközelebbi élő állati rokonunk a csimpánz. Genetikai távolságaik vizsgálata alapján az ember és a csimpánz 6 millió éve vált szét. 2009-ben közölték az Etiópában 4,4 millió évvel ezelőtt élt, Ardi névre keresztelt emberelődünk eléggé részletes leletanyagának feldolgozását [5]. Ardi az erdős szavannán élt, a fákon négy végtagját használva kapaszkodott, de a talajon felegyenesedve, két lábon járt. Részben a közös ős, másrészt a később megjelenő emberelődeink jegyeit mutatja, lásd az Ardiról készült rajzot a [6] helyen. Számos tulajdonsága nem az ember felé mutató, és a mai afrikai majmokból is hiányzik, ami arra utal, hogy a csimpánzzal közös ősünk nem volt sem majom, sem ember. Azaz emberősünk nem a fáról szállt le és azután egyenesedett fel. A fa nemcsak a gyümölcsöt adta számára, hanem, akárcsak ma a csimpánz, ott aludt és oda menekülhetett a ragadozó nagymacskák elől. Ma a csimpánza falkában vadászó, lapuló, lopakodó oroszlán ellen 40-50 fős csoportokban él, és ha az őrszemeik rejtőzködő oroszlánt fedeznek fel a környéken, a riasztást követően a csoport a fákra menekül.

Emberelődünk elhagyta az erdős térséget, a mai ember 195 ezer éve, 150-200 fős csoportban élve jelent meg a füves szavannán. Ott bőségesebb a táplálékforrás, az itt-ott lévő fákról ott is lehet gyümölcsöt szedni és vadászhat is. Ám a síkon már nem lehet az oroszlánok elől a fára menekülni. Emberelődünk egymillió évvel ezelőtt bizonyosan, de esetleg már korábban is használta a tüzet ételei készítéséhez, és a tűz, az égő bot az oroszlán elleni védekezésre is alkalmas. A szavannán az ember vadászott is. Idegbénító méreggel bekent kezdetleges dárdájával csak meg tudta vérezni a vadat, amely ugyan menekült, de lassan kábulni kezdett és így az őt futva követő ember el tudta ejteni. Ardi lába és lábfeje a hosszú, akár órákig tartó futáshoz, keze szerszám használatához idomult. A hosszú távot futó közel órányi futás után könnyűnek, légiesnek érezve magát folytathatja a futást. Ezt az örömérzéshez hasonló serkentést az agykéregben termelődő jutalmazó vegyület kelti.

Az állatvilágban a természetes kiválasztódás során az előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező pároknak lesz több utóda. Az emberi párválasztáskor a legények versengenek egymással és a leány a kialakuló rangsor alapján választ, majd igyekszik magához vonzani választottját. A legény csak akkor választhat, ha őt kiválasztották, válogatni pedig akkor válogathat, ha több leány is igyekezne magához vonzani. Miközben a leány mérlegel, ő a legsikeresebb legényt választaná, a legényt csak az ösztönei vezetik. Az ősi csoportban a legjobb vadász lesz a leginkább sikeres, mivel az egyenlően elosztott zsákmányból ő vehetett legelőször. Ő egyben a legkiválóbb is, hiszen nemcsak a testi adottságai elsőrendűek, hanem a lelkiek is. Futás közben, amíg el nem éri a fáradtságot nem érző, légiesnek nevezhető állapotot, kitartónak, állhatatosnak, céltudatosnak is kell lennie.

[[paginate]]

Az emberi elme

Az állat elméje úgy hoz döntést, hogy a környezet érzékszervek által ábrázolt képét a benne tárolt helyzetek képeivel (mintázataival) összevetve megkeresi, melyikkel egyeztethető össze, majd az ehhez rendelt utasítást hajtatja végre. Ha a hozzárendelés alapja az évmilliók, évszázezredek alatt felhalmozódott, tapasztalat, ösztönről beszélünk. Vannak az élet során kialakult hozzárendelések is, mivel az állat elméje is tanulhat, különösen a korai időszakban. Minél összetettebb feladat a környezethez való alkalmazkodás, az elmére annál bonyolultabb feladatok megoldása vár. Így a nagyobb csoportban élő, őrszemeket állító csimpánz elméje többre képes, mint az őserdőt magányosan járó gorilláé.

Hogy miként viselkedik az állat vagy akár az ember, erősen függ attól, hogy éppen mit érez. Az érzések, az érzelmeink meghatározó szerepet játszanak abban, mint alkalmazkodunk környezetünkhöz, miként viselkedünk. Elménk az öröm és fájdalom, a siker és a kudarc, valamint a boldogság és a boldogtalanság érzéseivel jelzi, hogy a helyzet mit jelent számunkra. Érzéseink ösztönös eredetűek és tanultak is lehetnek.

A lét- és fajfenntartást szolgáló tetteink örömet okoznak, az ellenük hatókat kellemetlen érzés, fájdalom kíséri. Például az éhesnek öröm az evés, de ha túl sokat találna enni, hamar megtanulja, hogy gyomorrontás lehet a vége. Az örömérzésnek igen nehéz ellenállni, de csupán percekig tart. Míg az örömérzés közvetlenül, a sikerélmény közvetve erősíti az egyént, lehetőségeink felkutatására, küzdésre, tanulásra ösztönöz. Hogy legyen majd mit ennem, innom, találjak majd párt és legyen családom, sikeresnek kell lennem. A sikerélmény órákig, vagy akár egy-két napig is eltarthat.

Míg az öröm és a sikerélmény magát az egyént, a boldogság érzése az egyén másokat, a közösséget szolgáló tevékenységét serkenti és jutalmazza. Egyrészt akkor boldog az ember, ha azzal töltheti az időt, ami neki való, amit szeret csinálni, lásd [7]. Továbbá akkor boldog, ha aki vele él, akivel kapcsolatba kerül, vagy közös dolga van, az ő hatására jobb állapotba kerül, jobban érzi magát. Ehhez önzetlennek kell lenni, lásd [8].

A füves szavannán élő ember társaival szorosan együttműködve, a nyelv segítségével szervezhette meg a csoportosan, együttműködve vadászó oroszlánok elriasztását. Elménk a korábban még át nem élt helyzetekben hozandó igen gyors és megbízható döntések hozatalára alakult ki. Ha nincs meg benne az észlelt helyzetnek pontosan megfeleltethető kép vagy mintázat, és az oroszlánokkal való viaskodás során ez így van, akkor felméri, hogy a részben hasonlók közül az melyikre mint hasonlít, és az érintett területeket "megszavaztatva" dönt. Ám ezt nem hajthatja azonnal végre elménk tudatos részének jóváhagyása nélkül. Hogy miként zajlik a felülvizsgálat, a következőképpen képzelhetjük el. A tudatos azt elemzi, hogy a tudatalatti által javasolt döntés és indoklása elfogadható-e, hogy mi lesz velem akkor, ha ezt csinálnám, és milyen hatást gyakorlok ezzel a többiekre. Feltételezhető, lásd részletesebben a [8,9] helyeken, hogy egy adott, létező vagy képzelt helyzetet a benne tárolt öröklött és tanult boldogság-boldogtalanság, siker-kudarc és öröm-fájdalom mintázatokat tartalmazó állományokkal veti össze. Ezt nagyon gyorsan megteheti és eldöntheti, hogy a tudatalatti által ajánlott cselekvés végrehajtható-e. Mulandó vagyok, valaha nem voltam, egy idő után már nem leszek, megmaradni a csoportnak kell. Ugyan az öröm és a siker csak azt Ént erősíti, de emögött az áll, hogy csak az erős egyénekre épülő csoport életképes. Bárkit megkérdeznénk, hogy az öröm, a siker és a boldogság közül melyikre vágyna leginkább, a boldogságot választaná. Az ősi vadászó-gyűjtögető csoport számára az a legfontosabb, hogy az egyén döntése a csoportot erősítse. Először is önzetlennek kellett lenni. Ugyanis ha az oroszlánokkal viaskodva valaki azt mérlegelné, hogy számára ez veszélyes, és a szomszédait tuszkolná az oroszlán elé, a csoport eleve vesztes lenne. Következő szempont, hogy a feladat testhezálló, általam szeretett tevékenység-e, mert csak ez a jó a többieknek. Utána jön a siker, és végül az öröm szempontja.

Ha a döntéshozatalra vonatkozó, most leírt elképzelés igazolható, akkor a tudatos és a tudatalatti között nincs valódi határ. Míg a tudatalattiba nem láthatunk bele, a tudatos szint működése már követhető lehet, mivel az egyszerű igen-nem, és-vagy, akkor-ha összefüggésekkel dolgozik. Mivel ezek állandóan ott forognak a fejünkben, nem csoda, hogy van érzékünk a matematikához. Ez nem azt jelenti, hogy a tudatos tevékenységünket ténylegesen végig is követjük. Annál tudatosabb és egyben szabadabb valaki, minél mélyebbre lát magába, mennél inkább képes a tudatszint alatt hozott döntések felülvizsgálatára, a magasabb szint felsőbbségének tartására. Lelki életünk, hangulataink érzelmeink, gondolataink, hogy éppen milyen a kedvem, elégedett vagyok-e vagy nem, végső soron az Én és a Mi viszonyának pillanatnyi állapotára vezethetők vissza.

[[ paginate ]] 

A letelepedés és az új értékrend

Nem vagyunk angyalok, a másik csoport vetélytárs, mivel ugyanazokat a forrásokat használja, mint mi. Belénk égett eljárás az idegenek rászedése, becsapása, ugyanis számunkra az a legjobb, ha maguktól ideadják javaikat. Ők is így viszonyulnak hozzánk, és ha kevés a hely, akkor az ösztöneinket követve szétvándorlunk. Amint megtelt velünk a Föld, az ember letelepedett. Az állatokat tenyésztő és földet művelő emberből ugyanaz a terület jóval több embert el tud tartani és a vadászó-gyűjtögetők valamennyi mezőgazdálkodásra alkalmas területről kiszorultak. Vége lett az édeni korszaknak, amikor az ember vágyai és lehetőségei egybeestek. Nem élhettünk tovább a régi módon, az ösztöneinket követve, az értékrend ettől fogva átalakul. A letelepedés után már nem vagyunk annyira egymásra utalva. Mivel megjelenik a vagyon, a tulajdon, a férfiak közötti különbség feltűnőbbé válik és vetélytársakká válunk. Sikeresnek a gazdag számít és a leányok változatlanul a sikeresebbet választják. Nem csak nagyon sok munkával, találmánnyal, alkotással válhat valaki gazdagabbá, hanem úgy is, hogy másokat megrövidit és a nálánál szegényebbeket szolgájává teszi.

Ahogyan a pénzközpontú értékrend uralkodóvá válik, az ösztönösen bennünk lévő önzetlenség visszaszorul, mivel sikertelenné tesz. Aki önzetlen, kihasználják, becsapják és kinevetik. Egyre kevesebb a lehetőség arra, hogy valaki azzal töltse az idejét, ami neki testhezálló, amit szeretne csinálni. Aki mégis csak ezt teszi és azt mondja, hogy őt nem érdekli, hogy emiatt kevesebb pénzhez jut, nem tartják egészen épeszűnek. Mindaz, ami az embert boldoggá tehetné, az önzetlenség és a szeretett tevékenységhez való ragaszkodás elfojtódik, mert szembekerül a pénzt mindenek fölé helyező értékrenddel, közerkölccsel. Minél inkább a pénz határoz meg mindent, mennél inkább a Mammon válik életünk urává, az ember annál boldogtalanabb lesz. Boldogtalanságát még több öröm szerzésével és a siker hajszolásával kísérli meg ellensúlyozni.

Az új értékrend nem csupán boldogtalanná tesz, hanem egyre jobban kimeríti a természet erőforrásait és ezzel vesztébe sodorja az emberiséget. A régi szokást elhagyó, a számítgató, vagyonra vágyó viselkedés felmérhetetlen hatást gyakorolt az emberre, annyira, hogy ez a történelemben élő ember megjelenését, a történelem kezdetét jelentette. Ha a vagyon a rangsor elemévé válik, akkor a férfi többet termel, mint amennyire ténylegesen szükség volna. Mind több olyan dolgot állít elő, amelyek nélkül jól megvolnának. Összetettebbé válik a munkamegosztás, erősebbé a gazdaság, mind szervezettebbé alakul a közösség és a társadalom. De minél gazdagabb a társadalom, annál hamarabb feléli természeti környezete erőforrásait. Mivel gazdagabb, fejlettebb az ipara, mint a többieké, képes több és jobb fegyvert, majd harci szekeret gyártani és elfoglalja a szomszéd társadalmak területeit. Birodalmat alapít, majd annak a természeti forrásait is feléli és a birodalom törvényszerű bukása után csak sivatag, letarolt, csupasz fátlan térségek maradnak. Nem áll meg ezzel a történelem, újabb birodalmak születnek, de nem a régiek helyén, ott már nincs mire, hanem másutt. Egészen addig, amíg az ember a teljes bolygót föl nem éli. Napjainkban jutottunk el idáig.

A letelepedett életmódra való áttérés számos helyen egymástól függetlenül történt, lásd [10]. Mezopotámiában 12-13 ezer évvel ezelőtt kezdődött a folyamat. Hasonló módon történhetett a letelepedés Kínában és Közép-Amerikában is, a szegények és gazdagok közötti különbségek mindenhol ugyanúgy megjelentek. Viszont számottevő különbségek mutatkoznak abban, mint sikerült a társadalmakban az önzést féken tartani. Ez a Távol-Keleten jobban, Eurázsia nyugati részén kevésbé sikerült, de mára mindenfelé a gazdagodás, a minél többhöz jutás a fő mozgató, minden egyéb másodlagossá vált. Egyre nőnek az emberek közötti vagyoni különbsége. A természeti erőforrásainkat jóval a fenntartható szint fölött használjuk, és egyre több kellene belőlük. Miközben rohamosan pusztul a termőtalaj, mármost sincs elég édesvíz és mindenfelé, az óceánokban és a szárazföldön egyaránt halmozódik a szemét.

[[ paginate ]] 

Vallás

Valamennyi természethez közel élő gyermek, akiben megvan az ősbizalom, lásd a bevezető részt, természetes módon hisz. Erre épít azután a vallásos nevelés. Valamennyi vallás közös jellemzője a természetfölötti létezésébe vetett hit. Másik alapvető ismérve az, hogy az ember meghajol a nálánál nagyobb előtt és igyekszik annak megfelelni. Ha hiszünk a természetfölötti létében, nem viselkedhetünk akárhogyan egymással és nem tehetünk meg bármit a természettel.

Elménk képekkel, mintázatokkal dolgozik. Ezek segítségével hoz döntést és ezekkel igyekszik megérteni a világot. Mivel csak a többiekkel együtt boldogulhatunk, így elménk elsősorban az emberi viszonyokkal való foglalkozásra hangolódott. Emiatt környezetünk élő és élettelen elemeit és az isteneket is hajlamosak vagyunk emberszerű tulajdonságokkal, viselkedéssel jellemezni. A korai vallásosság a jelenségek mögött belső mozgatót, lelket keres, és amikor az istenképek megfogalmazódnak, az isteneket is hozzánk hasonlónak képzeljük el. Ugyan a természeti és egyéb területeket uraló, várost és mást védő istenségek nagyhatalmúak és halhatatlanok, de emberszerűek. Hozzánk hasonlóan viselkednek és cselekszenek. Mivel függnek az emberektől kapott áldozatoktól, lehet velük egyezkedni.

A Tízparancsolat első kőtábláján lévő parancsolatokról keveset hallunk a szentbeszédekben és az igehirdetésekben. Általában csak a második kőtábla parancsolatainak − a ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne kívánd a másét − megszegését tartjuk bűnnek és gyónjuk meg. Ezeket az egyik ember követi el a másik ellen, könnyen felismerhetőek és az igazságszolgáltatás is üldözi őket. De nem csak az egyén, hanem a nép mint egész is követhet el bűnöket. Nyilvánvalót, mint a más népeket pusztító és rabló háborúk indítása vagy egy ideig rejtettet, mint az éltető környezet felélése. A népként elkövetett bűnnek nem csupán jelenkori, hanem azoknál jóval súlyosabb jövőbeli következményei is lehetnek. Nem csupán az egyes embereket, hanem a népet, népeket vagy az emberiség egészét is sújthatják. A nép bűnei a történelme során kialakult rossz erkölcsben gyökereznek. Nehéz valakinek népe bűneit felismerni, mert a közösen elkövetett bűn következményei őt személyesen ritkábban érinthetik, és hogy mi lesz majd a későbbi nemzedékek sorsa, a ma élőt nem, vagy alig foglalkoztatja. Körülötte ezt az erkölcsöt követve élnek, neki ez a természetes. Aki rádöbben népe tévelygésére, annak a felismerésnél is jóval nehezebb ezt szóvá tenni és fellépni vele szemben.

[[paginate]]

Hogy a nép közösen elkövetett bűneit felsoroló első kőtábla parancsolatival alig foglalkozunk, részben az lehet az oka, hogy az egyistenhitű vallások Istenről alkotott képe sem mentes az emberarcúságtól. Pedig a Mózest megszólító Isten neve, a VAGYOK AKI VAGYOK egyértelmű eligazítás lehetett volna a sokistenhit világában élő ember számára. Az eredeti héber kifejezés a vagyok, aki voltam, aki leszek értelmet is magába foglalja. Nem a természet, nem maga a világ, hanem a Mindenekfölötti, a valóságot létrehívó és fenntartó szólott az emberhez. Neve szerint Ő van valamennyi létező fölött és mögött. Teremtett világa nem a sokféle isten által uralt területek laza sokasága, hanem összefüggő, rendezett egészet alkot. Ha az ember Istent tiszteli, akkor ettől elválaszthatatlan, hogy egyben a valóságot, annak rendjét, szabályait is tisztelje és aszerint éljen.

Istenen kívül nincs más isten, a többi mind csak elmeszülemény. Ha csak Istent tiszteljük, ezer íziglen megtartja az utánunk következő nemzedékeket, feltéve, hogy azok is csak Őt tisztelik és betartják a parancsolatokat. Idegen istent imádó, azaz a tévképzetük termékét maguk fölé emelő atyák bűneit fiaikon bünteti, harmad és negyedíziglen és az ő fiaikon is harmad és negyedíziglen. Ez a parancsolat mindig is hatalmas rettegést keltett, hiszen úgy értelmezték és értelmezik ma is, hogy nem a vétkes kapja büntetést, hanem a késői utódai. De ha belegondolunk, nem Isten büntet bennünket. Ha a nép nem a világ valóságában, annak rendjét tisztelve, hanem önpusztító rögeszméjének hódolva kezd élni, vagy követi atyáinak eme eltévelyedését, akkor ez őt most még lehet, hogy nem sújtja, de a későbbi leszármazottait romlásba dönti majd. Ahogyan a valóság rendjétől idegen téveszménk, az ószövetségi aranyborjú és az újszövetségi megfelelője, a Mammon előtti hódolás mára súlyos helyzetbe sodorta az emberiség egészét.

Az első kőtábla azt is tiltja, hogy Isten nevére álságosan, hiábavaló módon hivatkozzunk. A népirtás, a háború kirobbantása és más bűnös cselekedet előbb vagy utóbb visszaüt az ezt elkövető népre. Nem igazolhatjuk magunkat azzal, hogy Isten kérésének, parancsának tettünk eleget. Természetes mentség volt ez a sokistenhívők számára, ahol a gaztetteket valamelyik istenük kérésére hivatkozva követték el. Isten egyformán szereti az embereket és a népeket. Senkit sem kér arra, hogy támadjon a másikra. Ami rosszat teszünk, azért minket terhel a felelősség és a következményei idővel, lehet, hogy csak több nemzedékkel később, de visszaütnek ránk. Európa története során gyakran kezdtek háborúzni, pusztítani, kegyetlenkedni Istenre hivatkozva. Isten nevében kínoztak meg és égettek el máglyán sok ezer embert, kirívó példáját adva annak, mint vagyunk képesek aljas indulataink kiélését Isten kívánságának teljesítésével magyarázni. A múlt évtizedben Bush amerikai elnök Istenre is hivatkozva indított háborút Irak és Afganisztán ellen.

[[paginate]]

Isten elrendelte, hogy szombatonként ne dolgozzunk és mást se dolgoztassunk. Emögött az állhat, hogy a jót szolgáló, meggondolt döntéseket hozhassunk. Általánosan a jó úgy határozható meg, hogy hozzáad valamit a világ dolgaihoz, azaz összekapcsol, új kötődéseket munkál, alkot, épít, teremt. A rossz a jó ellentéte, szétver, összekuszál, elvesz, elvon valamit. Szükséges a rossz is, mert ahhoz, hogy valami épüljön, a régi nem maradhat változatlan, egy részének szét kell esnie, hogy legyen az újnak miből építkeznie. A teremtett világban lévő rossz csak a teremtéshez feltétlen szükséges rossz. A jó, az építő a meghatározó, hiszen a Mindenség szinte a semmiből jött létre, mi pedig itt vagyunk. Mégis, a rosszat könnyebb észrevenni, mert már egyetlen érzékelés is jelezheti, hogy valami fáj, összeomlott, eltörött.  De a jó, az épülés csak folyamatát követve vehető észre. Nem egy, hanem többszöri érzékelés kell hozzá és ezt az elmének még ki is kell értékelnie. Csak akkor vehetem a jót észre, ha elmélkedem. Ha állandóan dolgozom és rohanok, akkor a világból csak a rossz dolgok hívják fel magukra a figyelmet. Még időben fel kellene ismernünk a jót, hogy ehhez igazodhasson mindennapi tevékenységünk és az életünk egésze. Nem szabad állandóan munkálkodnunk, rendszeresen, hetente egy napra meg kell állnunk, hogy elgondolkodhassunk azon, mi van velünk, mit teszünk valójában. Így többre jutunk.

Az első kőtábla utolsó parancsolata szerint akkor leszünk hosszú életűek, ha tiszteljük apánkat és anyánkat. Mélyebb értelmét a kínaiak több évezredes történelmének tapasztalatai segítségével ragadhatjuk meg. Kínában az erkölcs alapköve az ősök tisztelete volt és mindent úgy igyekeztek cselekedni, amint azt az őseik tették. Ezért az új dolgokkal kellően óvatosak voltak. Bár Kína így csak lassan, megfontolva haladt, évezredeken keresztül nagy jelentőségű felfedezéseket tett és alkalmazta is ezeket. Ez a parancsolat arra figyelmeztet, ha valami új ötletünk van, felfedezünk valamit, legyünk óvatosak. Nem szabad azonnal alkalmaznunk, hanem a múlt tapasztalataira gondolva alaposan mérlegelnünk kell, mi történhet, ha ez az új megjelenik a világunkban.

Jézus a második parancsolatra utalva mondhatta ki, hogy nem lehet valaki egyszerre Istennek és a pénz istenének, Mammonnak a szolgája. Jézus meg akarta törni a Mammon uralmát, Istenhez akarta téríteni az embert, lásd részletesebben a [11] tanulmányban. Ő nagyon jól tudta, mennyire nehéz az embernek kilépni abból, hogy csak a pénz számít, hiszen az egymásba átváltható pénz és hatalom, a Mammon imádata hatja át életünk minden szeletét. Nemcsak szóban tanított, hanem élete példájával is alakított bennünket. Az ő útján, a szoros úton kellene járnunk, akkor is, ha a többiek, a széles úton járók ezért megvetnek, kinevetnek és kivetnek maguk közül.

Jézus nem a haragvó, büntető, bosszúálló Istenről beszélt, hanem a valamennyiünket szerető Istent hirdette. Hogy segítsen mindezt megérteni, Jézus Atyjának szólította Istent és a Miatyánk imádságával minket is arra tanított, hogy Istent Atyánknak szólítsuk, hiszen valamennyien Isten gyermekei vagyunk. A gyermek felnéz a szüleire, önkéntelenül is róluk veszi a mintát, mint viselkedjen. Azaz gyermekként figyeljünk Istenre, a parancsolataira. Mi viszont inkább felelőtlenek vagyunk, akár a gyermek és arra számítanunk, hogy Isten megbocsájt majd, rendbe szedi mindazt, amit elrontottunk.

[[ paginate ]] 

Természettudomány

A vallás és a tudomány különböző módon viszonyul a valósághoz. A tudomány módszere a megfigyelés, a megfigyelt jelenség lényegét megragadó leírás (modell) készítése és a modell helyességének kísérletezéssel való ellenőrzése. Miközben a tudomány a valóság minél mélyebb és teljesebb megismerésével foglalkozik, a vallás az ember bensőjét, a tudatalattiját igyekszik a valósághoz illeszkedést segítő képekkel feltölteni. Az istentiszteletek, az imádságok mind ezt szolgálják. Ha az embert sikerül a jézusi életmintára átírni, ezzel a vallás még nem szűnik meg. Ha eljutunk oda, hogy az ember a Tízparancsolat szerint él, onnantól fogva a vallás az ember lehetőségeinek teljesebb kihasználását segíti majd. Önmagát jobban megismerve, elméje lehetőségeit teljesebben használva életképesebbé válik és megnövekedett szellemi erejét arra használhatja, hogy emberhez méltó, a világhoz, a természetes környezet adta lehetőségekhez illeszkedő életet alakítson ki magának.

Amíg korábban a keresztyén egyház és intézményei a szabadabb, a természettudomány kialakulását serkentő gondolkodás bölcsői voltak, a reformáció korára merevebbé váltak. A valaha békés és végül megegyezéssel záruló viták eldurvultak és nemegyszer bírósági ítélettel, máglyahalállal értek véget. A Bibliát felmérhetetlenül gazdag, valamennyi kort megszólítani képes szellemi kincsestárnak tartó felfogás gyengült. Annyira, hogy a 19. századtól kezdve egyes protestáns egyházakban teret hódított az a felfogás, hogy a Biblia a világ teremtéséről kezdve Jézus Krisztusig valamint az eljövendő eseményeket illetően pontos, szó szerint értelmezendő kijelentések sokaságát tartalmazza. Így a Bibiára hivatkozva vitathatatlan igazság szintjére emeltek olyan kijelentéseket, hogy a világ hatezer éves és az egészen mást feltáró természettudományt hamisnak nyilvánították és nyilvánítják sokan még ma is. Igaz, amit a tudomány mond, nem véshető kőtáblába, de ezt a tudomány sohasem állította magáról. A tudomány kijelentéseiről csak annyi mondható, hogy a későbbi időszak tévedései kevésbé súlyosak a korábbiaknál.

Ahogyan a természettudomány komolyabb fejlődésnek indult, fokozatosan csökkent a vallás számára fenntartott terület. Egyre több dolgot magyarázott meg a diadalmasan fejlődő természettudomány és a vallásos érvelés a felfoghatatlannak, megérthetetlennek tűnő jelenségek, fogalmak területére szorult vissza. Folytatódott a hátrálás és úgy tűnt, az Istenre való hivatkozás mindig csak a még meg nem értett, a tudomány által egyelőre csak részben ismert területekre, a 'hézagokra' szorítkozik. Nem csoda, hogy a hézagok istenére szorítkozó istentan népszerűsége hanyatlott.

[[paginate]]

Vannak nyitott kérdések a természettudományok határterületein, a legnagyobb és legkisebb méretek természettana számos, számára megválaszolhatatlan kérdésbe ütközött. Feltehetők olyan, a valóságra vonatkozó kérdés, amelyekre csak metafizikai választ adhatunk. Igazából egyetlen olyan, valamennyiünket mélyen érintő terület létezik, amelyre azt mondhatjuk, ennek megértésére képtelenek vagyunk és lehetünk, mert ezt csak Isten tudhatja. Ez a személyesen átélt, rejtélyes eseményekre vonatkozik, ilyenfélékre mondjuk, hogy ez véletlenül nem történhetett volna meg, felsőbb közreműködést kell mögötte keresnünk.

Egy ilyen, velem esett történetet ismertetnék, egy elutasított kéziratom módfelett különös sorsáról. A hetvenes-nyolcvanas években több ismeretterjesztő közleményem jelent meg. Két komolyabb ismeretterjesztő folyóiratot tartottak akkor számon, a Természet Világát és az Élet és Tudományt. A Természet Világa pályázaton díjazott munkaként közölt két írásomat. Miután a nyolcvanas évek közepén megismertem a világegyetem emberarcúságának elvét, elhatároztam, erről írnom kell. Csakhogy kényes területnek számított, értelmezése sértette az anyag mindenek fölöttiségét való marxista felfogást. 1987-ben alaposan átgondolva, a világszemléleti megfontolásokat kerülve fogalmaztam meg a kéziratot és beküldtem a Természet Világa éves pályázatára. Nem kaptam érte elismerést, az első díjat egy vidéki tanárképző főiskola oktatójának adták, aki arról írt, mekkora képtelenség egyes fizikusok antimarxista felfogása. Nem bánkódtam különösen, éreztem, mégsem hiába írhattam meg a kéziratot. Pár hónap telt el. Egy délelőtt benéztem intézetünk igazgatói titkárságára. Ritkán fordultam ott meg, de már régebb óta szerettem volna valamit megérdeklődni és mivel éppen ráértem, átmentem. Nem volt ott a titkárnő, csak egy ismerősnek tűnő nő várakozott. 15 évvel korábban Budapesten, a Központi Fizikai Kutató Intézetben többször találkoztunk. Gajzágó Éva elmondta, hogy az Élet és Tudomány fizika rovatvezetőjeként jött Debrecenbe és az igazgatóra vár, hogy megtárgyalják, mely debreceni tudományos eredményekről lehetne írni az Élet és Tudományban. Kapcsoltam, gyorsan elbeszéltem neki, mint jártam a Természet Világával és kértem a tanácsát. Megtetszett neki az anyag, elkérte a kéziratot. Átszaladtam a csaknem 150 méterre lévő szobámba a kézirat másodpéldányáért és Évát szerencsére még mindig egyedül találtam a titkárságon. Átvette a kéziratot és mondta, majd meglátja, mit tehet. 1988 nyarán, csaknem három héttel azután, hogy Kádár Jánost leváltották, az Élet és Tudomány közölte a munkámat [11]. Úgy éreztem, érzem ma is, nem lehetett véletlen, ami történt, mert véletlenek ekkora sorozatához nullához közeli valószínűség tartozik.

Hogy a kézirat később megjelenhessen, két olyan személynek kellett találkoznia, aki egymással másfél évtizede nem állt kapcsolatban. Ha pont abban az öt percben nem futunk össze és kezdünk el beszélgetni, a kézirat valószínű nem jelent volna meg és az életpályám bizonyosan másfelé terelődik. Ugyan lehet az ilyen eseteket teljesen véletlennek tartani, csak az a gond, hogy az ilyen véletlenekből sokkal több lehet annál, mint ahány igen valószínűtlennek tételezett voltukkal adódhatna. Célszerűbb a magyarázatukat máshol keresnünk. Ami a kéziratomat illeti, hónapok óta motoszkált bennem, vajon mi lesz majd vele, a szerkesztő pedig kéziratokat remélve utazott Debrecenbe. Tudjuk jól, néha kitalálhatjuk a velünk egy helyen lévő gondolatát. Létezik a hipnózis és a hozzátartozók megérezhetik, ha a távolban lévővel történik, történt valami. Nem alaptalan feltételezni, hogy egymástól távol lévő személyek készülékek használata nélküli kölcsönhatásba kerülhetnek egymással. Ugyan folytak már ezt feltételező kutatások, de nem jártak eredménnyel. Ez nem csoda, feltételezhetjük, hogy csak bizonyos, a személyeket mélyebben érintő események, gondolatok esetén számíthatunk az elmék kapcsolatba lépésének kimutatására. Ilyen esetek aligha tanulmányozhatók a természettudomány megszokott módszereivel.

[[paginate]]

Az elmék kölcsönhatási terében nemcsak az emberek, hanem az állatok gondolatai is találkozhatnak. Magam is tapasztaltam, és akik kutyát tartanak, ismerhetik a különös jelenséget. Lakótelepi lakásban vendégeskedtem. A kutya viselkedése hirtelen megváltozott. A házigazda megjegyezte: öt perc múlva itt a feleségem. Ugyanis a betontömbi lakásban lévő kutyája mindig megérzi, ha közeleg. Nem hívja fel a gazdi, de a kutya veszi az üzenetet.

Az elmék kölcsönhatása egyszerűbb jelenségeket jól magyarázhat. Viszont hogy mint kapta meg Mózes az első kőtábla parancsolatait, rejtély. Olyan intéseket fogalmazott meg az első kőtábla több mint háromezer évvel ezelőtt, amelyeknek valódi jelentését manapság kezdjük felismerni. Csak most, amikor kezd beteljesedni rajtunk mindaz, amitől megmenekülhettünk volna, ha megértjük és betartjuk a parancsolatokat. Így utólag láthatjuk, mennyivel óvatosabbnak kellett volna lennünk mindannak a gyakorlati alkalmazásával, amire rájöttünk. Honnan tudhatta volna ezt az ember több mint háromezer évvel ezelőtt, amikor a mostanihoz képest annyira szegényes volt a tudásuk és oly egyszerűek az eszközeik? Kína bölcselői országuk több ezer éves történelmének tapasztalatait összegezve Konfuciusz korában, 2500 évvel ezelőtt jutottak el odáig, hogy az első kőtábla egyes parancsolatainak megfelelő módon tanítsanak. Igaz, Mezopotámia háromezer évvel ezelőtt már túl volt néhány nagy ókori műveltség, köztük a sumer birodalom összeomlásán. De a tapasztalataikat figyelembe véve is nehéz elgondolni, mint fogalmazódhattak meg a Tízparancsolat első kőtáblájának parancsolatai, különösen a szombat betartását megkövetelő. Hasonlóan talányos, mint állhattak össze a Mohamedből kiszakadó, addig nem ismert formájú, megragadó versezetekben fogalmazott, később a Koránban leírt tanítások.

Istenhez való viszonyunk nem szűkíthető le arra, hogy Isten teremtette és tartja fent a világot és figyelmeztette az embert arra, mitől kell óvakodnia, ha meg akar maradni. Közelebb kerülhetünk Istenhez, bármikor előfordulhat velünk, hogy a törvények által adott lehetőségek közül valamelyik eddig ismeretlent felismerjük, és ha már meggyőződtünk arról, hogy javunkra válhat, életünk részévé tegyük. Ahogyan Vörösmarty Mihály verse megfogalmazza: "Ember vagyunk, a föld s az ég fia. Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé, Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt Posvány iszapját szopva éldegéljünk?" Ehhez csak arra van szükségünk, hogy felemeljük a fejünket, és mint nép, az első kőtáblán megparancsoltak szerint viselkedjünk.

Amikor Athén polgárai szabadságuk adta lehetőségeiket nem arra használták, hogy anyagiakban még jobban bővelkedjenek, hanem ehelyett inkább a szellemiek felé fordultak, a Kr. e. 5. században néhány négyzetkilométeren, néhány évtized alatt a bölcselet, a tudomány, a művészetek területén felmérhetetlenül sok minden történt. Vagy gondolhatunk Tibet évezredes szellemi virágzására, amely annak köszönhető, hogy lakói már ezer éve felismerték, hogy az anyagi lehetőségeik korlátozottak. Nem zsigerelhetik ki a termőföldjeiket, ezért nem növekedhet a népességük. Oszthatatlanná tették a családi birtokot, örököse a legidősebb fiú vagy férfi örökös híján a legidősebb leány lett, csak ők köthettek házasságot. Aki pár nélkül maradt, otthon dolgozhatott vagy a férfiak és nők egyaránt buddhista szerzetesnek vonulhattak. Ott a rendház földje tartotta el őket. Aki oda belépett, legelőször is megtanult tanulni. Pár év alatt elsajátította ezt és azután mindenki azt kezdte művelni, amire hajlama volt, amit a legjobban szeretett csinálni. Tibet szerzetesei közül sokan váltak kiváló hittudóssá, nyelvésszé, történésszé, orvossá, gyógyszerésszé vagy művésszé és az ő műveik töltik meg Tibet könyvtárait. Sohasem voltak többen a tibetiek két-három milliónál. Mégis, a tibeti nyelvű irodalom közel akkora, mint a latin nyelvű európai irodalom.

Végh László 

[[ paginate ]] 

IRODALOM

[1] Dobai István: Tűnődések a történelemről, azaz a mérhetetlen élet és az ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra. Püski Kiadó, 2004, Budapest

[2] Végh László: Természettudomány és vallás, Kálvin Kiadó, 2002, Budapest

[3] Andreas Albrecht and Daniel Phillips, 2014, Origin of probabilities and their application to the multiverse. Phys. Rev. D 90, 123514.

[4] Annila Arto www.helsinki.fi/~aannila/arto/ helyen felsorolt közleményei.

[5] www.sciencemag.org/site/feature/misc/webfeat/ardipithecus/,itt található a Science 2009. október 2. számában közölt 11 cikk szabadon olvasható változata.

[6] A Science-ben közölt 11 cikk alapján készült rajz az 'Ardi pictures' google kereséssel nézhető meg.

[7] Csíkszentmihályi Mihály, Flow - Az áramlat - A tökéletes élmény pszichológiája, Akadémiai Kiadó, 2015, Budapest

[8] Végh László fenntartható élet és világszemléletünkről egyetemi jegyzete a www.atomki.hu/kornyezet helyen

[9] Végh László: A fejlődést vezérlő természettörvény és az emberi elme, megjelenés alatt

[10] Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák. Typotex 2001, Budapest

[11] Végh László: Jézus tanítványai és a mai keresztyén egyház.  Confessio, 2014/1, 49-56. o.

[12] Végh László: Az "életrevaló" világegyetem. Élet és Tudomány, 1988. VI. 10. 742-743. o.