Zsirai László verse

CSERE

Nem csak az létezik,
aki itt lélegzik
a közeledben,
akit hallhatsz,
akit látsz,
akit tapinthatsz,
akit átölelhetsz.
 

Az is létezik,
aki elment,
az is létezik,
aki jön,
azoknak is nyílik ablak
odafönn,
akik úton vannak.
 

Az is létezik,
akinek csak tettét
tapasztalod,
akinek szellemét
bírja a te asztalod,
hiszen az Ő vérét iszod,
s eszed az Ő kenyerét,
hideglelős télen
könyörögsz hozzá,
hogy már a Nap melegét hozná,
s virágot teremjen a rét,
túlhevülő nyáron
fohászkodsz hozzá,
hogy már a csendet záporozná,
s boldoguljon az emberi lét.
 

Néha úgy érzed,
mintha szétcseperegnél,
s mielőtt végleg szétesnél
segít a lélek,
hogy újra felcseperedjél.
Kísérnek téged
árnyalakok,
szolgálnak néked
az angyalok.
Hited mélységét megvallhatod –
magasztos imákban magasztalod
Őt,
akit úgy neveznek,
Isten.
 

Akinél e Földön senkinek
nagyobb hatalma
nincsen,
aki magának nem gyűjt,
nem lop,
nem harácsol,
inkább elosztja magától
örökké önzetlen magából
– azért, hogy gondoskodjon
másról –
mindazt a szépet és jót,
amit mi úgy hívunk:
kincsem.
 

A lehetőséget a létre,
a képességet minden pillanatra,
percre,
órára,
napra,
hétre,
hónapra,
évre,
mindenre,
amit szívünkben
imákra váltott cserébe.
Ezért,
ha rád tekint az égből,
vezessen vigasztaló hála,
mosolyogj vissza Rá az égbe.
 

Hasonló anyagaink

Holdpor

Részlet Pap Éva regényéből.